2008. november 5. szerda

nov. 5
14:33
A gyógyszerészek fegyvere a naptár (Infostart)
A gyógyszerészek ellátási nehézségekre panaszkodnak és ezért a 2006-ban elfogadott, patikaliberalizációról szóló törvényt okolják. Eddig sokszor, sokféleképpen próbálták felhívni a figyelmet a problémáikra, ezúttal kártyanaptárakon terjesztik álláspontjukat a gyógyszertárakban. A Gazdasági Versenyhivatal szerint ugyanakkor a szabályozás meghozta az eredményeket mert több patika működik, és javult…
nov. 5
14:33
Will.i.am megörökíti Obama győzelmét (Index)
A Black Eyed Peas együttes egyik tagja, a rapper Will.
nov. 5
14:33
Egyeztetés kezdődik Nagykanizsán a GE létszámleépítése kapcsán (Gondola)
A múlt héten bejelentett csoportos létszámleépítés kapcsán pénteken megkezdődnek az egyeztetések a General Electric (GE) nagykanizsai gyárában a munkavállalók és a munkáltató képviselői között -...
nov. 5
14:33
Házasságtörésért köveztek halálra egy 13 éves lányt (Blikk)
Egy tizenhárom éves lányt köveztek halálra az iszlám szélsőségesek Szomáliában, miután elpanaszolta, hogy három férfi megerőszakolta. Mivel a kislányt már idejekorán férjhez adták, házasságtörőnek bélyegezték és egy stadion-szerű építményben mintegy ezer „néző” előtt halálra kövezte néhány tucat felbőszült fanatikus
nov. 5
14:33
Amerikai ADP- jelentés: -157.000- előrejelzés: -100.000 (HírTV)
Októberi amerikai ADP- jelentés (új állások a privátszektorban): -157.000- előrejelzés: -100.000- előző havi érték. -8.000. részletek következnek
nov. 5
14:33
Előzetes letartóztatást rendeltek el olimpiai bajnokunk ellen (Alternatív Energia)
A Pesti Központi Kerületi Bíróság kézbesítette Farkas Péter testvérének, Farkas Károlynak az előzetes letartóztatást elrendelő határozatot, majd az egyik Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították - tudta meg az MTI a Fővárosi Bíróság sajtótikárságától illetve a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóosztályától szerdán.
nov. 5
14:33
Miért úszott Kenya örömmámorban Obama győzelme után? (Kripto Akadémia)
Kenya népe örömmámorban úszott szerda hajnalban azt követően, hogy Barack Obama megnyerte az amerikai elnökválasztást.
nov. 5
14:33
PROFIT ADÓ-EXPÓ - November 26. (HR Portál)
"Én nem hiszek a körülmények hatalmában. Hiszem viszont, hogy ebben a világban csak azok boldogulnak, akik megkeresik a megfelelő körülményeket, és ha nem találják, megteremtik azokat." (George Bernard SHAW)
nov. 5
14:34
USA - Másfélszer több lett a munkanélküli, mint amire számítottak (ProfitLine)
A nem mezőgazdasági foglalkoztatottság szeptemberről októberre a várt 100,000 fős csökkenés helyett 157,000 fővel csökkent az ADP tájékoztatása szerint. Az augusztusról szeptemberre vonatkozó előzetes 8000 fős csökkenés a felülvizsgált adatok után 26,000 főre emelkedett. (ProfitLine.hu)
nov. 5
14:34
USA: tízezrek kerültek utcára (Portfolio)
Októberben 157 ezerrel csökkent a magánszektorbeli munkahelyek száma (a kormányzati szektor nélkül) az Egyesült Államokban - derül ki az ADP cég felméréséből. A piac 100 ezer fő körüli csökkenésre...
nov. 5
14:35
TGM: Őrültek igazgatják a magyar államot (Gondola)
Tamás Gáspár Miklós szerint a neokonzervatív gazdaságpolitika megbukott, a kormány válságintézkedései elégtelenek. „A rendszer a hibás, nem a nép” – mondta a volt SZDSZ-es politikus, aki egyszerűen őrültnek tartja az állam vezetőit.
nov. 5
14:35
Kereszteződésben karambolozott a tűzoltóautó (HírTV)
Balesethez vonuló tűzoltóautó karambolozott Szolnokon szerdán délelőtt.
nov. 5
14:37
Magyarverés Dunaszerdahelyen - továbbra sem találják a felvételeket (HírTV)
A szlovák belügyminisztérium egyelőre nem találja azokat a felvételeket, amelyek tisztázhatnák, hogy jogosan verték-e meg a magyar szurkolókat a szombati dunaszerdahelyi futballmeccsen - állítja a pozsonyi SME liberális napilap.
nov. 5
14:39
EUR/HUF Gyengülő forint (HírTV)
A hét közepén 260-ra emelkedett a forint árfolyama. Az elmúlt 2 hét turbulenciái után nyugodt a helyzet, miután nem okoztak meglepetést az amerikai választások. A holnapi kamatdöntésekkel megváltozhat a helyzet. Az EUR/HUF-ot 259-28-on jegyzik. In-www.globalfx.hu
nov. 5
14:41
A rendvédelmi dolgozók is tüntetni fognak (HírTV)
A fegyveres és rendvédelmi dolgozók is csatlakoznak a közszféra november végi tüntetéséhez. A 40 ezer rendőrt, katonát, tűzoltót, vámost, polgári és nemzetbiztonsági dolgozót tömörítő érdekképviselet nem fogadja el, hogy jövőre csökkenjenek a reálbérek, amellyel szerintük a 2002-es szintre esik vissza a bérszínvonal.
nov. 5
14:51
A forint gyengül, a tőzsde zuhan (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,68 pontos emelkedéssel, 14.855,02 ponton nyitott szerdán, de szinte azonnal mínuszba fordult, és a csökkenés elérte fél háromkor a 4,5 százalékot. Alacsony forgalom mellett gyengült a forint a szerdai kereskedés kezdetén.
nov. 5
14:51
Massától legalább 30 pontot vett el a Ferrari (BorsOnline)
Az idei Forma–1-es sorozat legnagyobb vesztese, Felipe Massa rendkívül toleráns ember. Egy csöppet sem neheztel csapatára az elvesztett világbajnoki cím miatt, pedig az olasz istálló legalább 30 pontot vett el a brazil pilótától. A Ferrarinál többet ugyanis idén talán egyik csapat sem hibázott.
nov. 5
14:51
Újságpapírral segíthetsz egy beteg kisfiún (Index)
Papírgyűjtést szerveznek egy félrenyelés miatti oxigénhiány következtében súlyos agykárosodást szenvedett kisfiú szülei, hogy a jelentős állapotjavulással kecsegtető őssejtbeültetésre összegyűjtsék a közel ötmillió forintos kezelési díjat.
nov. 5
14:51
EUR/USD Nagymértékű álláscsökkenés (HírTV)
Októberben az ADP-jelentés szerint a várt 100.000 helyett 157.000-rel csökkent az új álláshelyek száma az amerikai privátszektorban (előző: -8.000). Az adatok az elbocsátások magas számával együtt arra engednek következtetni, hogy gyengén alakulhat a pénteki munkaerő-piaci jelentés. Az EUR/USD gyengült az adatok hatására. In-www.globalfx.hu
nov. 5
14:51
Előzetes letartóztatásban Farkas Péter testvére (Gondola)
A Pesti Központi Kerületi Bíróság kézbesítette Farkas Péter testvérének, Farkas Károlynak az előzetes letartóztatást elrendelő határozatot, majd az egyik Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe...
nov. 5
14:51
Egy hétig bolyongott a reptéren az eltévedt turista (Blikk)
nov. 5
14:51
Hatvan év után bukhat le Muriel gyilkosa (Blikk)
Hamarosan megoldódhat Nagy-Britannia legrégebbi gyilkossági ügye a DNS-technikának köszönhetően. Még 1946-ban erőszakolta és ölte meg az ismeretlen tettes a 12 éves wales-i kislányt, Murielt. Noha több mint 20 ezer embert hallgattak ki, a gyilkost nem sikerült elkapni.
nov. 5
14:52
Nap végére bedurvult a forint (Portfolio)
A forint árfolyama egészen kora délutánig szűk sávban mozgott, azonban a fél 2 körül elinduló eladói nyomás hatására délután már 260 közelében járt az euróval szembeni kurzus. A gyengébb szinteket...
nov. 5
14:53
Gyurcsány és Fico Dunaszerdahelyről vitatkozott (Index)
A szlovák miniszterelnök szerint a vizsgálat megkezdődött, de hosszú lesz.
nov. 5
14:53
Elemzők szerint Obama nehéz gazdasági helyzetet örököl (Gondola)
Nehéz gazdasági helyzetet örököl Barack Obama és a demokrata adminisztráció, a gazdaság jövőre a legjobb esetben is csak stagnálni fog, és miközben takarékosságra volna szükség, Obama választói a...
nov. 5
14:53
Razziáztak a cementgyártóknál (Blikk)
nov. 5
14:54
Egyik pártot sem szeretjük igazán (Portfolio)
A magyarok közel 40 százaléka a közepesnél jobban egyik pártot sem szereti. A Századvég és a Forsense közös felmérése szerint a Fideszt most is jobban szeretik, az SZDSZ elutasítottsága pedig szinte...
nov. 5
14:55
Jean Claude Van Damme kiskutyája kómába esett (Index)
Lemondta új mozijának promóciós fellépéseit Jean Claude Van Damme.
nov. 5
14:56
Bécsi központtal indul a régiós gáztőzsde! (Portfolio)
Az OMV a Gazprommal, a Bécsi Tőzsdével és egy Centrex nevű társasággal közösen európai szinten is jelentős gázelosztó központot, valamint gáztőzsdét állít fel. Az OMV, a Gazprom, a Bécsi Tőzsde és...
nov. 5
15:06
Pályakezdő informatikusok esélyei a mai munkaerőpiacon (HR Portál)
A legkeresettebb pályakezdők még mindig a műszaki végzettségűek, de ezen belül is azon friss diplomás számíthat sikerre, aki - idegen nyelvtudása mellett - az egyetemen, főiskolán átadott törzsanyagon kívül is képezte magát, és tanulmányi évei alatt szert tett olyan ismeretekre, gyakorlatra, amellyel évfolyamtársai közül is kiemelkedhet a munkaerőpiacon.
nov. 5
15:09
Fegyvereket gyűjtött a hagymáskéri nemi erőszakoló (BorsOnline)
Fegyverekre, lövedékekre, gyújtószerkezetekre és különböző pirotechnikai anyagokra bukkantak a rendőrök annak a férfinak a lakásán, aki a napokban négy kislány megerőszakolásáért került előzetes letartóztatásba Veszprémben. A férfi 19 év börtönbüntetést is kaphat.
nov. 5
15:09
Az ombudsman választ vár szlovák kollégájától (Infostart)
Tájékoztatást vár szlovák kollégájától a szombati dunaszerdahelyi labdarúgó mérkőzésen történtekkel összefüggésben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. Szabó Máté hangsúlyozta: a Pavel Kandrac-nak írt levélben azt szeretné megtudni, hogy kapott-e állampolgári panaszt a rendőri intézkedések miatt.
nov. 5
15:09
Bécsben lesz az európai gáztőzsde (Index)
Az OMV, a Gazprom, a Bécsi Tőzsde és a Centrex Europe Energy & Gas megállapodtak, hogy közösen európai szinten is jelentős gázelosztó központot hoznak létre Ausztriában, valamint felállítják az első régiós gáztőzsdét, ahol spot és határidős kereskedés folyik majd gáztermékekre.
nov. 5
15:09
Hamarosan újraindulhatnak a 4-es metró fúrópajzsai (Gondola)
Két héten belül újraindulhat a 4-es metró két fúrópajzsa, ennyi idő kell ahhoz, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) megadja az engedélyt; utasokat várhatóan 2011 végétől szállít majd az új...
nov. 5
15:09
„Őrült vagyok, öljetek meg!” - felirat a bank honlapján (+kép) (HírTV)
Feltehetően csak egy ártalmatlan ukrán hacker törte fel az Ukrán Nemzeti Bank (UNB) honlapját, amelynek főoldalán egy táncoló pálcikaembert, úgynevezett Upyachkát helyezett el.
nov. 5
15:10
Komplex gazdaságfejlesztés Záhonyban (Pénzcentrum)
A záhonyi komplex gazdaságfejlesztési program stratégiai célja a vasúti nyomtávváltás miatt megálló áru innen történő elosztása, illetve az érkező nyersanyagok, félkésztermékek helyben történő feldolgozása. Ennek elősegítésére a program keretében számos fejlesztés válik valóra 2010-ig a közlekedési infrastruktúra bővítése, valamint pályázaton elnyerhető gazdaságfejlesztési és képzési támogatások…
nov. 5
15:11
Obama győzelmi beszéde, magyarul (Index)
Alábbiakban Barack Obama november negyedikén, a 2008-as amerikai választások után az illinois-i Chicagóban elmondott beszédének gyors nyersfordítását olvashatjátok.
nov. 5
15:12
Mit jelent Obama az USA-nak? (Pénzcentrum)
Hónapokig tartó kampány után az amerikaiak tegnap megszavazták Barack Obamát 44. elnöküknek. A beígért változásokra mindenki kíváncsi, vajon mi fog ténylegesen megvalósulni, és Obama hogyan fogja vezetni az egészet. Az 5 legfontosabb javaslata a megválasztott elnöknek a gazdasági válság, a lakáskérdés, az adók, az egészségügy, és az energia voltak. Nézzük, hol mit ígért......
nov. 5
15:13
Több ház életveszélyes volt a Kossuth Lajos utcában (Index)
Három homlokzatról omolhatott volna a vakolat, ha a tűzoltók nem távolítják el a darabokat.
nov. 5
15:15
Tágas terek növénye a buzogányfa (Édenkert)
Sokunknak fejtörést okoz, hogy meleg, központi fűtéses lakásunkba milyen növényt válasszunk. A buzogányfa az egyik legmegfelelőbb levéldísznövény.
nov. 5
15:27
Súlyos örökség: Obama moshatja Bush szennyesét (Privátbankár)
Nehéz gazdasági helyzetet örököl Barack Obama és a demokrata adminisztráció, a gazdaság jövőre a legjobb esetben is csak stagnálni fog, és miközben takarékosságra volna szükség, Obama választói a körülmények gyors javulását várják. A piacok a demokraták gazdaságpolitikáját jobbnak minősítik, mint a vesztes republikánus koncepciót
nov. 5
15:27
Klicskóék kihívják Valujevet (BorsOnline)
Alakul az óriások bokszütközete: a Klicsko testvérek szívesen összemérnék erejüket Nyikolaj Valujevvel, a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú orosz világbajnokával. A profi bunyó csúcsmeccsét legalább 30 ezres csarnokban rendeznék meg, Kijev, Moszkva vagy London jöhet szóba.
nov. 5
15:27
Képriport: előzetes letartóztatásba helyezték Farkas Károlyt (Infostart)
A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi az olimpiai bajnok Farkas Pétert, aki büntetőügye tárgyalásának szünetében tűnt el a bíróság épületéből testvérével együtt. Farkas Károlyt kedd este találtak meg a nyomozók, és szerdán a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte.
nov. 5
15:27
Felmentették a szörfösöket, akik paparazzókkal verekedtek (Index)
Első fokon felmentette a bíróság azokat a szörfösöket, akik több lesifotóst bántalmaztak, akik Matthew Mcconaughey színészről akartak felvételeket készíteni - írta a femalefirst.
nov. 5
15:27
Az utóbbi száz év legmagasabb részvételi aránya volt kedden az USA-ban (Gondola)
Száz év óta nem volt olyan magas a részvételi arány amerikai elnökválasztáson, mint a mostanin - állította szerdán a RealClearPolitics független választási hírportál. A szavazásra jogosultak...
nov. 5
15:27
Hamarosan újraindulhatnak a 4-es metró fúrópajzsai (Blikk)
nov. 5
15:27
Egy hullámhosszon több rádió munkatársa (Kreatív Online)
A Sláger, a Danubius, a Juventus produkciós munkatársai és a Rádió 24 - Dunaújvárosnak dolgozó Menta Műhely egyik tagja alkotja az „Egy hullámhosszon” rádiós együttműködés kampány most felállt kreatívcsapatát. A konkurens adók szakemberei közösen dolgozzák ki a december végéig tartó kampányidőszak üzeneteit.
nov. 5
15:27
A rendvédelmi dolgozók is tüntetni fognak (HírTV)
A fegyveres és rendvédelmi dolgozók is csatlakoznak a közszféra november végi tüntetéséhez. A 40 ezer rendőrt, katonát, tűzoltót, vámost, polgári és nemzetbiztonsági dolgozót tömörítő érdekképviselet nem fogadja el, hogy jövőre csökkenjenek a reálbérek, amellyel szerintük a 2002-es szintre esik vissza a bérszínvonal.
nov. 5
15:28
FHB - Köbli Gyula az új vezérigazgató-helyettes (ProfitLine)
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2008. november 4. napján kelt engedélye alapján Köbli Gyula tölti be a Társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettesi tisztségét - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
nov. 5
15:29
Monica Bellucci harisnyatartóra vetkőzött (Index)
A Mátrix legdögösebb nője a negyvenen túl is bátran vetkőzik. Az olasz GQ magazinban most látható, hogy minden alapja megvan rá.

Keresés