Elfogták azt a férfit, aki még februárban brutálisan megverte és kifosztotta a plébánost Fajszon. A Bács-Kiskun megyei község plébániájára február 27-én éjjel tört be a most elfogott, 26 éves akasztói férfi.
Csak minden tizedik embernél elsődleges a külső a párválasztáskor, ugyanakkor az emberek egyötöde szerint száramzott már előnye vagy hátránya külsejéből karrierje során - derül ki az Image Factory és a Tárki legfrissebb kutatásából.
2008 szeptemberében a mobilelőfizetések száma 83 ezerrel nőtt, így a hónap végén a három szolgáltató ügyfeleinek száma összesen 11 millió 771 ezer volt és 100 lakosra 117,2 előfizetés jutott az egy év...
Új lemezek készítése helyett az élőzenélésre kíván koncentrálni Ian Anderson, a Jethro Tull együttes frontembere, aki szerint a rockzene fejlődése megtorpant a 80-as évek végén. A 40 éves zenekar Budapesten járt.
Az amerikai szavazók nemet mondtak a régi típusú politikára, és ennek egyszerű magyarázata van: az, hogy ők maguk változtak meg - gazdagabbak, okosabbak és kevésbé fehérek.
Barack Obama győzelme mindenképpen új esélyt jelent arra, hogy sikerüljön túllépni a transzatlanti viszony törékenységén - mondta a Fidesz külügyi kabinetvezetője, Németh Zsolt. Hangsúlyozta,...
Az SZDSZ gratulál Barack Obamának, aki történelmi győzelmet aratott, mert személyében az Egyesült Államok történetében először választottak fekete elnököt - mondta az MTI-nek szerdán Szent-Iványi István, a párt európai parlamenti képviselője.
ArcelorMittal SA, a világ legnagyobb acélgyártó vállalata szerdán 29 százalékkal emelkedő nyereségről számolt be a harmadik negyedévre vonatkozóan, azonban a termelési volumenét harmadával vissza kívánja fogni a gazdasági lassulás következtében visszaeső kereslet miatt. (ProfitLine.hu)
2008 szeptemberében a mobil-előfizetések száma 83 ezerrel nőtt, így a hónap végén a három szolgáltató ügyfeleinek száma összesen 11 millió 771 ezer volt és 100 lakosra 117,2 előfizetés jutott az egy évvel korábbi 104,4 után, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH)....
Az SZDSZ gratulál Barack Obamának, aki történelmi győzelmet aratott, mert személyében az Egyesült Államok történetében először választottak fekete elnököt - mondta Szent-Iványi István, a párt...
"Nem tehetünk arról, hogy a válság elérte hazánkat. Ezért valóban válztoztatni kellett a jövő évi költségvetésen. De ez nem a mi hibánk - mondta el Keller László államtitkár a Parlamentben Révész Máriusz fideszes képviselő egy felvetésére.
A Zuschlag János és 15 társa ellen indított büntetőper a másodrendű vádlott, Lados István kihallgatásával folytatódott szerdán Kecskeméten. A vádlott a hetedik tárgyalási napon áll a Bács-Kiskun...
A mexikói belügyminiszter is meghalt a keddi légikatasztrófában Mexikóvárosban - jelentette be a mexikói elnök szerdán. Szakértők szerint nem valószínű, hogy támadás érte a gépet, amelynek kilenc utasa volt.
"Obama megválasztása reményt ad arra, hogy az orosz-amerikai kapcsolatok drámai lapja lezárul" - mondta Szergej Mironov, az orosz parlament felsőházának, egyben az Igazságos Oroszország...
Jelentős ralliben zártak a börzék az Egyesült Államokban, a piac pozitívan fogadta Obama győzelmét. Több mint 7,65%-ot ugrott az olaj ára, drágult az arany is. Erőteljes emelkedésben vannak az ázsiai börzék, a várakozások szerint már nincs akadálya egy amerikai gazdaságélénkítő csomag elfogadásának. Gyengült a dollár az euróval szemben és kissé erősödött a jen a dollár ellenében. Felértékelődött a…
Az egész világon végigsöprő gazdasági válság hatásai az elmúlt hetekben hazánkban is felerősödtek, az egyik legjobban érintett terület a jelzáloghitelezés. Hogyan csökkenthetők az esetleges árfolyamingadozások hatásai?
Orosz biztonsági szakértők attól tartanak, hogy egy újabb nagyobb terrorakció előkészületének kell tekinteni a minapi moszkvai vasúti robbantást - jelentették az orosz lapok. Kedden hajnalban az...
Várhatóan a Budapesten történt szlovák zászló elégetése ellen tiltakozik a szlovák kormányfő Gyurcsány Ferencnél a visegrádi négyek szerdai ülésén Varsóban. Robert Fico hétfőn azt mondta: a találkozón fel fogja szólítani a magyar miniszterelnököt, hogy intézkedjen a magyarországi szlovákok elleni támadások megfékezése érdekében.
Öt részből álló kutatási tendert hirdetett meg a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a Tenders Electronic Daily-n (TED). A szervezet a lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kormányzati véleménykutatási feladatokra keres partnert.
Az eurozóna feldolgozóipara mellett a szolgáltató szektor aktivitása tovább lassult októberben- legalábbis erre utalnak a ma közzétett szolgáltatói beszerzési menedzser index októberi értékei. Az...
A világ számos országában jól teljesített a gazdaság, alacsonyak voltak a kamatok és egyszerűvé vált a hitelfelvétel a közelmúltban. Az igénylőket egymásra licitálva bombázták a bankok a kedvező ajánlatokkal, akik sok esetben meggondolatlanul adósodtak el. A bankok a hiteltermékek fejlesztése során néhány vadhajtással is meglepték az ügyfeleket, ezeket gyűjtötte csokorba a Times magazin....
Magyarország reformok nélkül nem fog kilábalni mostani nehéz helyzetéből, a változtatás pedig mindenkinek fájni fog - ez Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnökének véleménye, aki a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt hétfőn.
2002 óta mondogatják a szakértők, és úgy tűnik, a globális pénzügyi válság korszakában mindenki megértette: nekünk eurózóna tagság kell ahhoz, hogy a válságokat biztonsággal elkerüljük. A napokban...
Az AAA Auto a mai napon bejelentette, hogy a befektetői kapcsolattartással megbízott képviselőjének személye megváltozik, a kapcsolattartást 2008. november 4-től Szombathy Mónika helyett Lucie Tùmová...
Az MSZP szerint új korszak kezdődik az Egyesült Államok történelmében Barack Obama győzelmével, de a szocialisták azt remélik, hogy az amerikai-magyar viszonyban a folyamatosság lesz a jellemző -...
A két nagy kereskedelmi tévé online hírsite-jai után a Magyar Televízió (MTV) Híradó weboldala is megújult, a hirado.hu-n mostantól napi rendszeres online hírműsorok is futnak majd.
Az október 31-i határidőig két pályázat érkezett a jövő évi EFOTT Házigazda Felsőoktatási Intézmény tisztségre. A győri Széchenyi István Egyetem és a bajai Eötvös József Főiskola is szeretné, ha városukban rendeznék 2009-ben a Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját (EFOTT) - közölte az Edupress-szel a rendezvény főszervezője, Dajka Zoltán.
"A költségvetés nem megfelelő környezetvédelmi szempontból. Még a parlagfű irtására sincs stratégia - mondta el Katona Kálmán MDF-es parlamenti képviselő.
A Portfolio.hu kétnapos intenzív, hétvégi tőzsdetanfolyamot rendez, ahol a résztvevők megismerhetik a tőzsdei kereskedés fortélyait, megtanulhatják azonosítani a legfontosabb vételi és eladási...
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Svájci Hozzájárulás újabb két pályázati felhívását hirdeti meg, egyrészt ösztöndíjak, másrészt közös kutatási és fejlesztési projektek, valamint akadémiai kutatóévek, csereprogramok témájában. Svájc - az Európai Unióval kötött megállapodás alapján - a 2004-ben az unióhoz csatlakozott tagországok számára 1 milliárd svájci frank értékben ad fejlesztési…
Évtizedes mélységbe süllyedt az eurózóna szolgáltatási beszerzőmenedzser index értéke októberben a Markit intézet felmérése alapján. Az index értéke a szeptemberi felülvizsgált 48.4 pontról októberben 45.8 pontra csökkent, holott az elemzői várakozások 46.9 pontra számítottak. (ProfitLine.hu)
Meghívta Barack Obama újonnan megválasztott amerikai elnököt Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, hogy mondjon beszédet az európai uniós képviselőtestület előtt. Gratulálólevelében a...
A gyógyszeripari kutatás-fejlesztés fontosságát hangsúlyozta mai sajtótájékoztatóján Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója, illetve Frédéric Ollier, a sanofi-aventis vezérigazgatója. Bogsch Erik...
A GBP/USD gyengén kezdte a szerdai napot. A dollárnak jól jön Barack Obama választási győzelme. A devizapár minimumot ért el 1,5756-nál, majd összeszedte magát, és 1,6000 felé emelkedett. Nem valószínű, hogy sikerül átlépni az értéket, mivel kedvezőtlenek a gazdasági kilátások, és holnap várható a BoE kamatdöntése. In-www.globalfx.hu
A GBP/USD gyengén kezdte a szerdai napot. A dollárnak jól jön Barack Obama választási győzelme. A devizapár minimumot ért el 1,5756-nál, majd összeszedte magát, és 1,6000 felé emelkedett. Nem valószínű, hogy sikerül átlépni az értéket, mivel kedvezőtlenek a gazdasági kilátások, és holnap várható a BoE kamatdöntése. In-www.globalfx.hu
Vesztett lendületéből az USD/CHF emelkedése, de továbbra is potenciállal rendelkezik a devizapár 1,1800-ig. Fölötte az 1,1950-es szint a cél. In-www.globalfx.hu
A hőszigetelés, az ablakcsere, a ház légzáróvá tétele egymást követően, több fázisban is elvégezhető, az előnyök azonnal érzékelhetők, a beruházásra felvett hitel pedig törleszthető a megtakarított en...
Kiszakítottak a falból és elvittek egy bankautomatát Nyergesújfalun; az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat vizsgálatot. Azt egyelőre nem tudni, mennyi pénz volt az ATM-ben - mondta az InfoRádiónak az NNI szóvivője.