A General Motors pénteki bejelentése szerint várhatóan értékesíti és majd visszalízingeli az Európában található nem feldolgozóipari létesítményeit, mely döntés a költségtakarékosság jegyében született. (ProfitLine.hu)
Az Európai Bizottság előzetes jelentést adott ki pénteken a gyógyszeripari ágazatban folyó versenyre irányuló vizsgálatáról, amely megállapítja, hogy az ágazatban a verseny nem érvényesül a szükséges mértékben.
Emelkedett a brazil részvénypiac pénteken, miután a közműszolgáltatók, exportőröl és telekommunikációs vállalatok demonstrálták, hogy maguk is képesek finanszírozni a terjeszkedésüket és egyesülésüket a kereskedelmi bankok hitelezésének lassulása ellenére. A Bovespa index 1.1 százalékkal 36,595.87 pontra emelkedett, ezzel ebben a hónapban először ezen héten tudott erősödni, 17 százalékkal.…
Teljesen érthető, ha egy miniszter nem tart szociális válságtól. Még akkor sem, ha azt mondják neki: le is út fel is út, mert kap helyette valami más kenyérkekereső munkát. Persze mindenki nem kaphat. Az emberek a májkrémes kenyér helyett majd eszik azt, amit sikerül kikukázni. Ez semmi más, pusztán a fogyasztási szokások egészséges megváltozása.
Több mint háromezren gyűltek össze péntek este Kiskunlacházán, hogy tiltakozzanak az erőszak ellen, miután múlt vasárnap ismeretlen tettes meggyilkolt egy 14 éves helybeli lányt.
Dévényi Ádám szövegíró, zeneszerző több mint húsz éve sajátos alakja a magyar zenei életnek. Humorral, iróniával, játékossággal, cinizmussal szórakoztató képet tár elénk dalaival. Volt már rockzenekar lázadó frontembere, bárszéken csendben gitározó háttérzenész, láthattunk már grafikáiból kiállítást, avagy számaiból készült teátrális darabot. Három éve megint a rockzene felé nyitott, nemrég…
Ha ember embernek nem lenne farkasa, akár megható is lehetne a hír, hogy még szélsőjobboldali szervezetek is támogatták tegnap a bestiálisan meggyilkolt H. Nóra emlékére szervezett békés, néma, fáklyás felvonulást Kiskunlacházán.
Nem született megállapodás a jövő évi minimálbérről és a bérajánlásról sem az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki plenáris ülésén, a tárgyalásokat jövő pénteken folytatják. A munkaadói oldal a...
Öt embert szállítottak kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával Nyíregyházán, az elődleges orvosi vélemény szerint a betegek állapota nem súlyos - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei...
Elengedi a pótdíjtartozások 20 százalékát a főváros közlekedési vállalata annak az adósnak, aki egy összegben, december 23-ig rendezi tartozását - közölte Kiricsi Karola, a BKV szóvivője. A szóvivő...
Sztrájkot helyezett kilátásba a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), miután vezetői nem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel a munkaügyi egyeztetés immár 58., pénteki...
Fóton fogta el a rendőrség azt a férfit, aki autójával még szerdán elütött egy 13 éves fiút a főváros XII. kerületében, az Alkotás és a Csörsz utca kereszteződésében lévő gyalogátkelőn, majd...
Összetörte tanítónője autóját egy nyolcéves fiúcska Németországban, miközben anyjához igyekezett, hogy panaszkodjon a pedagógusra. A gyereket a tanítónő büntetésből kiküldte az osztályból. A fiú...
Bántalmazás okozta a halálát annak a 49 éves férfinak, akit Budapest XVI. kerületében egy családi házban találtak meg - mondta Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese...
Felmentette tisztségéből Szomcsai Vongszavat thaiföldi miniszterelnök pénteken a délkelet-ázsiai ország rendőrparancsnokát. Az intézkedést Vongszavat hivatala közleményben jelentette be, de a...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) 2008. november 27-28-i Integrált Pénzügyi Konferenciáján mintegy 130 szakember vett részt. A megjelent résztevők intézményei által közvetített pénzügyi eszközök (2007. végi adatok szerint) bő 40 ezer milliárd forintra, az éves hazai GDP 154 százalékára rúgtak. "Az egységes európai pénzügyi piac - lehetőségek és következmények" címmel…
BUDAPEST — Akár inkasszóra és vagyontárgyaik lefoglalására is számíthatnak azok az aktív vagy volt labdarúgók, akik szerepelnek a napokban nyilvánosságra került APEH-listán.
Befejeződött a Tádzs Mahal ostroma. Indiai kommandósok szombat reggel megölték a luxusszállodában elrejtőzött és a végsőkig kitartó terroristákat, amivel lezárult az India pénzügyi fővárosát,...
A hét elején megjelent új Guns N' Roses album állítólag olyan sértő Kínára nézve, hogy az illetékes hatóságok már be is tiltották, ha pedig Axl Rose 17 évig érlelt műve mégiscsak megjelenne a kínai üzletekben, az album címadó dala, a Chinese Democracy biztosan hiányozni fog róla annak kényes szövege miatt. A kínai tilalomról szóló "szenzációt" a Kínai Kommunista Párt lapjában a Global Times…
Utcára vonulnak ma Budapesten a közszolgálatban dolgozók, s előre közölték: ha fellépésük nem vezet eredményre, januárban sztrájkolni fognak. A szervezők olyanokat várnak, aki egyetért a színvonalas közszolgáltatásokkal és azt hangoztatják, hogy nem engedik maguk közé, akik a hétszázezer közszolgálati dolgozó elkeseredését a szakszervezetiektől eltérő célra próbálná kihasználni.
Úgy tűnik, három szocialista képviselőnek, Tatai-Tóth Andrásnak, Magda Sándornak és Szabó Zoltánnak sikerült átvágnia a felsőoktatás gazdálkodásának gordiuszi csomóját, az egyetemek az oktatási autonómia után végre belekóstolhatnak a gazdasági autonómia világába is.
A megelőző héten megfigyelhető hatalmas áresést követően a múlt héten visszakorrigált a benzin jegyzésára a nemzetközi piacokon, melyekhez a MOL is igazítja belföldi értékesítési árait. Ennek...
Aki eddig azt hitte volna, hogy a hitelválság modern kori jelenség, most meggyőződhet az ellenkezőjéről, egy oxfordi történelemprofesszor ugyanis Cicero idején is felfedezett egyet....
LE HAVRE — A 2009-es Dakarrali hivatalos rajtja ugyan csak január harmadikán lesz, de a magyar résztvevők számára (is) már Franciaországban elkezdődött a viadal.
Lopott gépkocsival baleseteztek fiatalok még pénteken éjszaka a XX. kerületi Grassalkovich út Ócsai úti felüljárójánál - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)...
A főváros több helyszínén forgalomkorlátozás lesz szombaton az egységes közszolgálati demonstráció miatt. A belváros több pontján tilos megállni péntek este nyolctól szombat este nyolcig.
A jövő évi költségvetés elfogadása után kiváló alkalom nyílhat arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank újabb, akár nagyobb szabású kamatcsökkentést hajtson végre - véli Zdeborsky György közgazdász, címzetes egyetemi docens. A szakember üdvözli, hogy jövőre már 3 százalék alatti GDP-arányos hiánytervet vázol fel a pénzügyminiszter. A bankár, akinek a neve sokáig öszefort a CIB Bankéval, sürgetné a…
A jövő évi költségvetés úgynevezett sarokszámainak parlamenti szavazása alkalmából a Fidesz-KDNP legnagyobb sikere az volt, hogy az önkormányzatok sportcéljaira elvehetett ötmilliárdot a sztrádapénzekből, majd miután az ifjúsági jégkorongozó-utánpótlásnak juttatandó támogatás ügyében szavazategyenlőség alakult ki, az elnöklő Harrach Péter a maga voksával az ifjú hokisok javára dönthette el a…
A pénzügyi válság okozta várható leépítéseket a munka világán belül kell kezelni - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján pénteken az MTI-Eco...
Százhetvenkilenc évnyi összéletkorú Nagy-Britannia legöregebb ifjú párja: 89 éves vőlegény vett feleségül 90 éves arát. A pár nem kapkodta el az esküvőt, megismerkedésük után 9 évvel,...
Több mint háromezren gyűltek össze péntek este Kiskunlacházán, hogy tiltakozzanak az erőszak ellen, miután múlt vasárnap ismeretlen tettesek meggyilkoltak egy 14 éves helybeli lányt. A felvonuláson jelen volt a Magyar Gárda 200-300 tagú csoportja, és a Gój motorosok is képviseltették magukat.
Nem állnak le a gyűlöletbeszéd elleni jogi próbálkozásokkal az MSZP-ben, noha az államfő a legutóbbi törvénymódosításnál is alkotmányos vétót emelt. Bárándy Gergely szocialista képviselő szerint Sólyom László elvi kérdést csinál abból, hogy menetrendszerűen elutasítja a szabályozást. Közben uniós kerethatározat született arról, hogy valamennyi tagállamban szabadságvesztéssel kell bűntetni a…
Az októberben meghirdetett mobiltenderre öt cég nyújtotta be az ajánlatát. A Nemzeti Hírközlési Hatóság pénteki közleménye szerint gyér az érdeklődés a 450 MHz iránt - írja az Index. Tizenegy cég...
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a kerékpárost, akit elgázolt egy autó péntek este Csávoly belterületén; a gépkocsi vezetője kiszállt az autóból és elhagyta a helyszínt -...
BUDAPEST ― Botrányos mentés! Több mint két órába telt a mentőknek, hogy a fővárosi Budai Irgalmasrendi Kórház ortopédiájáról átszállítsák az infarktust szenvedett A. Miklóst a néhány száz méterre lévő kardiológiára.
Milyen eredménnyel járt a Kenedi-bizottság, amely egy évig kutathatott az elmúlt rendszer titkosszolgálatainak iratait őrző helyeken, s mi legyen a feltárt dokumentumok sorsa? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Jelentés a jelentésről címet viselő, az OSA Archívum és az 56-os Intézet által rendezett tegnapi konferencia résztvevői.