Öt cég adott be pályázatot a 450Mhz-es frekvencia hasznosítására, valamint arra a két 26GHz-es frekvenciacsomagra, amelyekre péntek délig lehetett pályázni, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság...
November 27-én került megrendezésre a negyedik REevolutio Fejlesztési Kerekasztal, melynek központi témája a Balaton-fejlesztési program bemutatása volt a befektetések és fejlesztések tükrében. A beszélgetés célja a közös nevező megkeresése volt a fejlesztési szakma és a politikai oldal között, melyet több mint húsz meghívott résztvevőn túl számos érdeklődő tekintett meg....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 517,10 pontos, 4,25 százalékos emelkedéssel, 12.694,74 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények erősöd...
A Juventus cseh középpályása, Pavel Nedved elismerte: foglalkoztatja a visszavonulás gondolata, de nem engedi, hogy ez befolyásolja a teljesítményét, és minden gondolata a csapat körül forog.
Továbbra is Nébald György marad a kardozók, míg Kulcsár Győző a párbajtőrözők szövetségi kapitánya. A tőrözők szakmai munkáját Szekeres Pál irányítja a jövőben - erről a Magyar Vívószövetség elnöksége döntött.
Öten sérültek meg, amikor két autó frontálisan összeütközött pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsány térségében. Egy Miskolc felé közlekedő autó megcsúszott a nedves aszfalton, átsodródott a szemközti sávba, és frontálisan ütközött a szembejövő személygépkocsival.
Új fogyasztói szegmentációs modellt mutatott be a Tárki és a GfK. A kutatás célja az volt, hogy Magyarország mai fogyasztói társadalmára érvényes célcsoportokat állapítsanak meg. Kocsmázó underclass és műgyűjtő felső klasszik.
Levált az Endeavour amerikai űrsikló közép-európai idő szerint péntek délután a Nemzetközi Űrállomásról, és megkezdte visszaútját a Földre - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal. Az űrsikló...
A francia Szocialista Párt (PS) főtitkári posztjáért folytatott versengésben alulmaradt Ségolene Royal csapata mégsem fordul a bírósághoz Martin Aubry győzelmének érvénytelenítését kérelmezve, de "részt kér a pártvezetésből".
Fokozottan balesetveszélyes munkálatok miatt szombaton lezárják a gyalogosok elől a felújítás alatt álló Szabadság hidat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A gyalogosok várhatóan december 20-tól...
A hashártya egy ér- és nyirokerekkel sűrűn átszőtt szövet, mely egyrészt a hasfal belső felületén hoz létre „bélést”, másrészt a hasüregben elhelyezkedő szerveket is bevonja, így védve őket a fertőzésektől és a mechanikai hatásoktól. Ha a hashártyát kiterítenénk, felszíne mintegy 2 négyzetmétert tenne ki.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 517,10 pontos, 4,25 százalékos emelkedéssel, 12.694,74 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 5,53 százalékkal 10.500 forintra emelkedett, az OTP...
Sztrájkkal fenyegetőznek a vasutasok, lehet, hogy már szombaton leállnak, de még nem döntöttek erről. Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének alelnöke közölte, hogy sztrájkot helyeztek kilátásba, miután az érdekképviselet vezetői a munkaügyi egyeztetés 58. fordulóján sem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel.
Gyermekorvosi rendelő vécéjében gyújtogattak pénteken délután a IX. kerületben. A Vaskapu utcai épület folyosójáról nyíló mellékhelyiségben a műanyag WC-tartály kapott lángra.
Három palesztin megsebesült, amikor az izraeli hadsereg pénteken behatolt a Gázai övezet déli részébe és harckocsik palesztin fegyveresekre lőttek - közölték orvosok és szemtanúk. Palesztin...
A hat egyetem hallgatói által szervezett Média 2008 – Adásban a negyedik hatalmi ág konferencia első napján elhangzott, hogy a médiajog és a médiaetika nem ugyanaz, a gazdasági válságról csak drasztikusan számolhat be a sajtó, a Fidesz pedig pocsékul dramatizál. Tudósítás.
A pénzügyi válság okozta várható leépítéseket a munka világán belül kell kezelni - mondta Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Élőben, saját mobiltefonján számolt be BBC-nek az indiai Mumbai (Bombay) városában kibontakozó terrordráma fejleményeiről egy brit állampolgár - majd a hívás befejezése után néhány pillanattal a városra támadó terroristák agyonlőtték.
Öten sérültek meg, amikor két autó frontálisan összeütközött pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsány térségében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A harsányi úton, a kisgyőri elágazás...
Idén állítják fel a legmagasabb karácsonyfát Vatikánváros főterén. A kiválasztott óriás egy 33 méter magas lucfenyő Alsó-Ausztriából. A fa 120 éves, súlya kilenc tonna, és másfél méterrel magasabb...
Ismeretlenek gyújtogattak pénteken egy IX. kerületi gyermekorvosi rendelő mellékhelyiségében; a tűzeset a rendelést nem zavarta, személyi sérülés nem történt - közölte a katasztrófavédelem az...
Ismét aranylemezzel büszkélkedhet a hazai rocketno alapzenekara, a Csík zenekar. Az „Ez a vonat, ha elindul, hadd menjen…” című hanganyag bearanyozódása alkalmából a zenekar dedikálást tart december 2-án, a Károly körúti Alexandra Könyvesbolt kávézójában.
Felelősen, az ügyfelek fizetőképességének fokozott szem előtt tartásával hitelezzenek a karácsonyi ünnepek előtti időszakban a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások - figyelmezteti Varga Csaba, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) főigazgatója vezetői körlevelében a hitelintézeteket.
Levált az Endeavour amerikai űrsikló közép-európai idő szerint péntek délután a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), hogy visszatérjen a Földre - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Az...
Átadták a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának új MRI laboratóriumát, amely Magyarországon egyedülálló, és Európában is a legmodernebbek közé tartozik. A mágneses rezonanciás képalkotó szövettani szintű vizsgálatokat tesz lehetővé röntgensugár alkalmazása nélkül.
Az euróval szemben erősödött, a dollárral szemben gyengült a forint. A budapesti bankközi devizapiacon pénteken délután negyed ötkor 259,20/40 volt az euró árfolyama a csütörtöki 260,25/50 forint, a d...
Egymásnak ellentmondó orvosszakértői vélemények, illetve biológus, hemogenetikus vélemények ütköztetésével folytatódott a Zsanett-ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon pénteken. Az ügyészség által kirendelt szakértők hangsúlyozták, nem találtak olyan nyomokat, illetve Zsanett testén olyan sérüléseket, amelyek egyértelműen bizonyítanák a nemi erőszakot. A magánvádló jogi képviselője által felkért…
Sem okát, sem lehetőségét nem látja a szombati demonstráció lefújásának a Közszolgálati Sztrájkbizottság elnöke. Varga László a Hír Televízió kérdésére elmondta, a több helyszínről induló és a budapesti Kossuth téren végződő tiltakozás oka a kormány keresetajánlata.
Kommandósok rohanták meg a mumbai zsidó központot a túszok kiszabadításáért. A CNN amerikai hírtelevízió értesülései szerint az épületben folyó harcokban öt túsz és két terrorista halt meg. A szerda este kezdődött merényletsorozat és túszdráma mögött az indiai külügyminiszter szerint pakisztáni csoportok állnak. A Mumbaiban végrehajtott terrortámadásokban legalább 155-en haltak meg, 370-en pedig…
A román állampolgárok vasárnap, a diktatúra bukása utáni hatodik parlamenti választáson először szavaznak egyéni választókerületes rendszer szerint, amely "emberközelibb" kampányt tett...
Először mutatkozik be nagy műsoros és vetítésekkel tarkított esten az egyik magyar regionális filmalap: december 1-én lép első alkalommal nyilvánosság elé a Győri Filmalap és Filmarchívum. Európában már százötvennél több regionális filmalap létezik, munkahely-teremtő beruházásokat, művészeti, képzési és finanszírozási lehetőségeket teremtve az egyes országok különböző régióinak, mintegy…
Rátámadt az őt ellátni próbáló mentőkre egy, a villamos padlóján vérző fejsérüléssel fekvő férfi, a 2-es villamos Czuczor utcai megállójában, az agresszív sérültet kommandósok ártalmatlanították.
A családon belüli erőszak mellett a párkapcsolatokban fellépő agressziót is fékezné az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium - ezt Draskovics Tibor jelentette be a civil szervezetekkel történő egyeztetés után. A javaslat szerint akár az intézkedő rendőr is elrendelhetné a bántalmazó távoltartását 72 órára, ha úgy ítéli meg az adott helyzetet.
Pénzhiány nem lehet akadálya az elbocsátások kezelésének, a kialakult helyzetről szóló jelentéstervezet szerdán a kormány elé kerül - mondta a Miniszterelnöki Hivatal leendő kormánybiztosa azzal...
12 személyt vontak eljárás alá jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt; közülük ketten jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak. A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: 2007.
A Fidesz és a KDNP módosító javaslatot nyújt be, amely azt szolgálja, hogy a jövő évi költségvetést megalapozó törvényből kerüljön ki a 13. havi nyugdíj elvétele - jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. Korózs Lajos, a szociális tárca államtitkára az MTI-nek azt mondta: álságos és hazug a Fidesz politikája nyugdíjügyben. Az MSZP szerint örömteli, hogy a Fidesz meg…
A tálibok megöltek 13 afgán kormánykatonát, 16 társukat pedig elfogták Afganisztán egyik északnyugati tartományában egy lesből végrehajtott támadásban - közölte egy afgán vezető.
A bailout (pénzügyi segély, tőkeinjekció) lett az év szava Amerikában a rangos Merriam-Webster online szótár rangsorában. Egyre több amerikainak van szüksége rá, de sokan nem ismerik a pontos...
Roger Vitrac Victor, avagy a gyermekuralom című komikus tragédiáját mutatja be pénteken az Új Színház. A szürrealista drámairodalom egyik kiemelkedő darabjának főszerepeit Vass György, Bánsági Ildikó és Gáspár Sándor alakítja.
Szomáliai kalózok elengedtek egy görög kereskedelmi hajót, amelyet bő két hónapja kerítettek a hatalmukba - közölte pénteken az illetékes görög minisztérium. A 25 fős legénység minden tagja...
A Real Madrid elnöke, Ramon Calderon ígéretet tett a szurkolóknak, hogy nyáron két sztárjátékos is a csapathoz érkezik. Emellett azt is kijelentette: a téli átigazolási időszakban is feltűnik majd egy-két új arc.
Egy nap alatt megközelítőleg 3500 ember elbocsátását jelentették be hazai cégek. A Suzuki 1180, a Foxconn megközelítőleg 1500, a VT Autóelektronika Kft. 400, a Dunaferr szintén négyszáz alkalmazottját teszi utcára.
A válságról tartott előadások után a résztvevők szóltak hozzá a Piac és Profit "Krízis és túlélés" című konferenciáján. A megszólalók szerint a likviditásmenedzsment, az innováció, a munkaerő minőségi cseréje, az összefogás és a látványos adócsökkentés lehetnek eszközök a válság túlélésére.
Elfogták a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) munkatársai azt a nagykátai férfit, aki APEH-ellenőrnek adta ki magát az ország több pontján. A 48 éves, büntetett előéletű férfi egy társával szeptember elején egy szekszárdi autókereskedő telephelyén adóellenőrnek adta ki magát, és az "adóellenőrzésen" hiányosságokat tárt fel.
Anyjuknak sem árulták el az utóbbi évtizedek legmegdöbbentőbb nagy-britanniai vérfertőzési bűncselekményének áldozatai, hogy sorra születő gyermekeik apja saját apjuk. A hasonló ausztriai bűntény...
Ugyanolyan megbízhatóak-e a korszerű, vegyi vagy elektromos alapon működő lázmérők, mint a régi higanyosak? Az influenza és megfázási szezon küszöbén egy németországi tesztből szemezget a Kosár, a fog...