Megszorításokkal nem lehet kilábalni a válságból. Ezt mondta a Fidesz elnöke Londonban. A David Cameronnal, a brit konzervatívok vezetőjével folytatott tárgyalásai után Orbán Viktor televíziónknak telefonon úgy nyilatkozott: a brit politikusok éppen azokat a gazdasági lépéseket szorgalmazzák, amit a Fidesz is javasol.
Sokadik külföldi utazásához vesz igénybe különgépet Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök a múlt héten például Prágába és Belgrádba látogatott. A magánrepülőgép bérlése akkor 5,4 millió forintba került, a delegációban 14-en utaztak.
Gablini Gábor, a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke "Hogyan tovább autóipar, autókereskedelem?" című előadását azzal a hasonlattal kezdte, hogy Magyarország olyan, mint a globális autóipar: teljesen legyengült állapotban érte a válság. Gablini szerint az autóipar mai sanyarú helyzete nem tegnap kezdődött: az 1970-es évek óta az amerikai-európai-japán verseny túltermelést okoz,…
A férfiak fölöslegesen törik magukat az ágyban szeretkezés előtt - legalábbis ezt állítják skót és cseh kutatók, akiknek vizsgálatából kiderült, hogy az előjáték nem is olyan fontos a nők számára.
Felfüggesztette párttagságát az SZDSZ különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított VII. kerületi frakcióvezetője. A párt kerületi elnöke közölte: Gál György ügyvédjén keresztül azt is közölte, hogy az önkormányzat gazdasági bizottságának vezetését is átadja, de mandátumáról nem mond le.
A cseh törvényhozás felsőháza csütörtökön elfogadta az amerikai rakétavédelmi rendszerről szóló megállapodást. A rendszer részeit Csehországba és Lengyelországba telepítené az Egyesült Államok.
Megküldte a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásáért indított perbe beavatkozni kívánó felek fellebbezéseinek iratait a Fővárosi Bíróság a Fővárosi Ítélőtáblának több hónapos várakozás után.
Országos Adventi Pénzadományt szervez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a nélkülözők megsegítésére, az idén 13. alkalommal. A szeretet.éhség kampányban több nagyvárosban lesz melegétel-osztás, de több helyen szerveznek karácsonyi ünnepséget is az utcán élőknek.
A mumbai (bombayi) Tádzs Mahal szállodában minden terroristát megöltek az indiai kommandósok, kivéve egyet, aki sebesült - közölte csütörtökön az indiai nemzeti gárda parancsnoka az NDTV televíziónak nyilatkozva. A terroristák utáni kutatás azonban még tart egy másik mumbai luxusszállóban, az Oberoiban, amelynek nyolcadik emeletén még van két iszlamista - tette hozzá a gárdaparancsnok.
Idén is amerikaiak millió ünneplik baráti és családi körben, pulykasült, tökpite és áfonyaszósz mellett november negyedik csütörtökén a hálaadás ünnepét. Az 1863 óta hivatalos ünnepen a jó termésért adnak hálát a tengerentúlon.
Összeszűrte a levet egy popénekessel, így házasságtörésért tizennyolc hónap börtönre ítéltek egy dél-koreai színésznőt. Az asszony szerint ez a az emberi jogok megsértése. A bíróság szerint az ítélet összhangban áll a cselekedet felelőtlenségének súlyával.
Magabiztos, 13 gólos győzelmet aratott idegenben a magyar férfi kézilabda válogatott Finnország ellen Európa-bajnoki selejtezőn csütörtökön. A magyar csapat továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a csoportját.
A Fidesz felszólítja a kormányt, ne engedje, hogy a MÁV-Start Zrt. december 1-jétől szüneteltesse az 55 év feletti nők és a 60 év feletti férfiak 20 százalékos utazási kedvezményét; erről Iván László, az ellenzéki párti országgyűlési képviselője mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a MÁV Zrt. fővárosi székháza előtt. A MÁV-Start szerint az EU jogszabályainak megfelelve alakítják át a…
Nem nyitja meg munkaerőpiacát Hollandia a románok és a bolgárok előtt a pénzügyi válság miatt - jelentette be csütörtökön Hágában Piet Hein Donner szociális miniszter.
Unatkoztak, ezért a 118 118-as számon hívható viccszolgáltatótól kértek pár poént Abbasék Angliában, ám nem volt a kedvükre való, amit kaptak. A viccek ugyanis az ázsiaiakon és a pakisztániakon poénkodtak. A cégnél vizsgálat indult az ügyben.
A BKV gazdasági helyzetének rendezéséért tüntettek a vállalat dolgozói a Fővárosi Közgyűlés épülete előtt. Azt követelik, hogy az állam növelje a normatív támogatást, a főváros pedig vállalja át a közlekedési vállalat 80 milliárd forintos tartozásából keletkezett kamatterheket. Demszky Gábor átvette a petíciót, ám hozzátette: a kormányzati elvonások miatt képtelenek fenntartani a BKV-t.
A szlovák törvényhozás többsége a jövő héten várhatóan támogatni fogja, hogy a magyar nyelvű tankönyvekben a földrajzi nevek magyarul szerepeljenek - nyilatkozta a Magyar Koalíció Pártjának (MKP)...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint előrehaladás tapasztalható a Nabucco gázvezeték megépítése kapcsán az unió és Törökország között az energiatranzit kérdésének rendezése ügyében.
Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter nyilvánosan bocsánatot kért Franciaországtól azért, hogy két cseh lap csütörtökön egy olyan beszélgetés szövegét közölte le, amely a lapok szerint Nicholas Sarkozy francia államfő és Mirek Topolánek cseh miniszterelnök között zajlott le.
Az albán főügyész hivatalának csütörtöki bejelentése szerint eljárást indult Lulzim Basha külügyminiszter ellen korrupció gyanújával egy autópálya-építési ügyben.
Az AXA Biztosító Zrt. vezérigazgatói posztját december 1-jétől Kósa Zoltán tölti be. A szakember kinevezését megelőzően az Allianz Hungária élet- és személybiztosításokért felelős ügyvezető igazgatójaként dolgozott. (ProfitLine.hu)
Legkevesebb két katona megfulladt és több mint 230 ezer embernek kellett elhagynia otthonát az áradások és egy ciklon miatt Srí Lanka északi részén - jelentette hivatalos forrásokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség.
Saját gyerekük ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel és 6 rendbeli kiskorúak elleni veszélyeztetésével vádolta meg csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt a piricsei házaspárt, amely halálra éheztette egyik, egyéves gyermekét még tavaly – mondta el Nyakó Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese.
A szlovák törvényhozás többsége a jövő héten várhatóan támogatni fogja, hogy a magyar nyelvű tankönyvekben a földrajzi nevek magyarul szerepeljenek - nyilatkozta a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke csütörtökön az MTI-nek.
Mosonmagyaróvár vonatkozásában sem a sajtó képviselői, sem a lakosság nem találkozott még ilyen intenzív marketing és PR tevékenységgel, mint amit a város leendő innovációs és kereskedelmi parkjának létrehozása ügyében tapasztalnak hosszú hetek óta. Ez volt az egyik legmarkánsabb gondolat, ami a közelmúltban a mosonmagyaróvári városházán tartott sajtó háttérbeszélgetésen megfogalmaztak a sajtó…
Az éghajlatváltozás összetett hidrológiai következményeinek feltárása mellett komoly szemléletváltásra is szükség van a vízgazdálkodásban - mondta Kóthay László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön a Vízgazdálkodás és kormányzati politika elnevezésű konferencián Budapesten.
Vargyas Erdővidék gyöngyszeme. És hogy az, ennek a 14 generációt felvonultató alkotó generációs folyamnak is rendkívüli szerepe van, saját bútorfestési és faragászati stílust jegyezhetnek, s használati és díszítő tárgyaik révén a szépséget, lakályosságot és a székely-magyarság maradandó, a rá jellemző szellemi-művészi értékeit telepítik környezetünkbe és otthonunkba.
Az amerikai Atlantic Records az első lemezcég, amelynek több pénzt hoz a fizetős letöltés, mint a CD-eladás. A legendáját több mint fél évszázada Ray Charles szerződtetésével megalapozó kiadónak a...
Legkevesebb négy külföldi - egy brit, egy japán, egy ausztrál és egy olasz állampolgár - halt meg a Mumbaiban (Bombay) végrehajtott fegyveres támadásokban - közölték csütörtökön kórházi és...
Hétfőn teszi le miniszteri esküjét Molnár Csaba a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium új vezetője, és kedden lesz a 2009-es költségvetés újra megnyitott részletes vitája - mondta...
A Vértesaljai Református Egyházmegye bírósági tanácsa Kápolnásnyéken zárt tárgyaláson kezdte meg ifjabb Hegedűs Loránt református lelkész ügyének tárgyalását csütörtökön. A budapesti Hazatérés...
A válság kezelésére, a gazdasági stabilitás biztosítására a kormány hat pontból álló tervet állított össze, amelynek megvalósítására az európai uniós pénzek átcsoportosításával 1400 milliárd forint...
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is tudott a pákozdi földterület körüli jogügyletekről - állítja Budai Gyula, a Nemzeti...
Kína csütörtökön Franciaországot tette felelőssé az Európai Unióval tervezett csúcstalálkozójának elhalasztása miatt. A csúcstalálkozó időpontja azon múlik, hogy az Európai Unió soros elnöki...
Várhatóan rövid időn belül távozik tisztségéből Ján Kubis szlovák külügyminiszter - vélte csütörtökön egybehangzóan a szlovák és a cseh sajtó. A pozsonyi Pravda és a prágai Mladá Fronta Dnes úgy...
Kutyasétáltatás, a kutyapiszok eltakarítása a Fehér Ház gyepéről, ágyazás, takarítás és persze a lecke elkészítése - mindez része lesz az Obama-lányok napirendjének, hiába lett belőlük...
Több hónap után megkezdődött a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásáért indított perbe beavatkozni kívánó, ám elutasított felek fellebbezéseinek felterjesztése a Fővárosi Ítélőtáblára – értesült lapunk. Információnkat az ítélőtábla is megerősítette: az iratok megérkeztek hozzájuk, ám ennél többet csak egy-két hét múlva tudnak mondani az ügyről. Akkorra az ítélőtáblának is döntenie kellene a…
Eltűnhet a külképviseleti szavazás a választási rendszerből, ha a jövő év végéig nem fogad el új szabályt a parlament. A T. Ház ebben az ügyben heteken belül mulasztásos alkotmánysértésbe kerül, de egyelőre sem tervek, sem egyeztetések nincsenek a pártok között. Úgy tudjuk, a Fidesz az elektronikus szavazás lehetőségével továbbra sem ért egyet, ragaszkodik a személyes voksoláshoz. Így viszont az…
Magyarország felemelkedésének, "révbe jutásának" kulcsa az egyszeri nagy váltás helyett a mindennapi "változás képessége" - mondta az Ecostat és a Népszava közös konferenciáján Kiss Péter A Lehetséges felzárkózási pályák Magyarországon - Stratégiai forgatókönyvek - 2008-2020 című rendezvényen a kancelláriaminiszter úgy vélte, a pénzügyi válság megújulási esélyt jelenthet az ország számára. Kovács…
Nem képzavar ez kérem szépen, egyáltalán nem. No, legyen: külhonban talán az. Szlovákiában - kicsit talán nekünk is fityiszt mutatva - tollvonással tiltják be a radikális szervezeteket. De nálunk bizony nem tiltanak be csak úgy olyan csoportot, ami - saját bevallása szerint - "közérzetjavító, egészségügyi" sétát szervez több más település után Kevermesen is. Ó, nincs abban kétségünk, hogy mi ellen…
Állítólag megkönnyítené a rendőrség dolgát, ha életbe lépne az a javaslat, amely szerint ezentúl elég volna, ha a jelentéktelenebb bűnöket elkövető kiskorúak, például a tolvajok bocsánatot kérnének a sértett féltől. Így megkímélnék őket az igazságszolgáltatás útvesztőitől életük elején, és a rendőrség is a komolyabb ügyekre koncentrálhatna.
Akár 30 százalékkal is nőhet a feketemunkások száma, ha a minimálbér összegét befagyasztják. A minimálbéreseket érintő inflálódás elérheti azt a kritikus határt, amikor az alacsony keresetűeket már nem érdeklik a szabályok. Az Országos Érdekegyeztető Tanácson (OÉT) ma folytatódnak a bértárgyalások, a munkaadók a múlt heti egyeztetésen - a korábbi merev álláspontjuktól eltérően - már nem zárkóztak…
Mára kiderült, hogy az a közmegegyezés, amelynek a Kádár-rendszer tagadása volt az alapja, elmúlt, és az eliten belül elemi kérdésekről sincs megállapodás - állítja Tamás Pál. Így nincs megegyezés arról, hogy milyen legyen az ország, merre menjen, milyenek legyenek az elosztás kérdései, milyen legyen a viszonyuk a szomszédainkhoz, Európához. A szociológus szerint Magyarországnak a 90-es évek…
Ismét együtt koncertezik Cliff Richard, valamint a Shadows. A turnéval emlékeznek a közös munka kezdetének ötvenedik évfordulójára, valamint el is búcsúznak a zene világától.
Halottak, vérző sebesültek, sírva kiabáló emberek. A mumbai merényletsorozat mutatja, hogy a terrorizmus elleni harc időnként komoly akadályokba ütközik. Nyugaton van elég tőke arra, hogy biztonságosabbá tegyék a beutazást, kiszűrjék a gyanús elemeket. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy Európában vagy Amerikában nem kell tartanunk újabb véres merényletekről, de a terroristák mozgástere jóval kisebb…
Meglehetősen durva üzleti modell alapján működő cég ellen vonulnak az utcára a politikusokból, egyházi szereplőkből és civilekből álló tüntetők New York-ban. A célkeresztben lévő Rent-A-Center nevéből adódóan műszaki cikkek bérbeadásával foglalkozik, melyen több száz százalékos hasznot húz egy jogi kiskapu miatt....
Az elmúlt hetek, illetve lassan már hónapok eseményeire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy megszokottak. Október közepén egy hatalmas, 300 bázispontos kamatemelésnek lehettünk tanúi, november 25-én pedig már monteráis szigorításnak, ami még az elemzőket is meglepte, hiszen 2009 előtt senki nem számított ilyen lépésre. De lássuk, a megtakarításaikat bankbetétbe helyezőknek ez mit hoz a…