Olyan élő és egyre inkább ébredő és gondolkozó civil közösség jött létre a lelátón, amely párját ritkítja a magyar közéletben. Tartunk tőle, hogy ezt a közösséget próbálják ismételten szétzúzni, most éppen a rasszizmus hamis vádjával azok, akiknek egy ilyen szerveződés az egzisztenciájukat fenyegeti.
Születési rendellenességet okozhatnak a hajlakkok - derül ki egy brit kutatásból. A szakértők véleménye megoszlik arról, vajon a vizsgálatok eredményei valóban bizonyítják-e, hogy a kozmetikai termékek használata kapcsolatba hozható a hypospadia, a férfi nemiszerv betegségének kialakulásával.
A Rézangyal Kft. alapítói a nemes magyar pálinkák elkötelezett híveként azon dolgoznak, hogy a legjobb párlatokat minél több emberrel megszerettessék. A válogatás tíz alapíze mellett tíz különleges, új párlat és a hozzájuk illeszkedő, személyre szabott csomagolás révén Magyarországon először bárkinek saját, egyedi pálinkát készítenek.
A Magyar Koalíció Pártjának képviselői a kisebbségek nyelvén írt tankönyvekről való parlamenti szavazás során csak a párt műhelyéből kikerült módosító javaslatra fognak voksolni - jelentette ki...
Jutasi Miklós pedagógus, a Fidesz jelöltje nyerte az időközi képviselő-választást Maglódon - közölte a vasárnap esti összesítés után a Pest megyei város polgármestere az MTI-vel.
Jutasi Miklós pedagógus, a Fidesz jelöltje nyerte az időközi képviselő-választást Maglódon - közölte a vasárnap esti összesítés után a Pest megyei város polgármestere. Tabányi Pál elmondta, hogy a...
Tizennégy éves kislány holttestére találtak rá Kiskunlacházán vasárnap este, az elsődleges adatok arra utalnak, hogy feltehetően gyilkosság történt - közölte a rendőrség. Még tart a helyszínelés,...
Brit lapok értesülései szerint egy jelentős adókönnyítést tartalmazó csomagot jelenthet be holnap a brit kormány azért, hogy enyhítse a várható jövő évi recesszió mértékét. Az eddig ismerté vált...
Tizennégy éves kislány holttestére találtak rá Kiskunlacházán vasárnap este, az elsődleges adatok arra utalnak, hogy feltehetően gyilkosság történt, várhatóan szakértő bevonására is szükség lesz. A rendőrség emberölés alapos gyanúja miatt indít nyomozást ismeretlen tettes ellen.
A Magyar Koalíció Pártjának képviselői a kisebbségek nyelvén írt tankönyvekről való parlamenti szavazás során csak a párt műhelyéből kikerült módosító javaslatra fognak voksolni – jelentette ki vasárnap Csáky Pál pártelnök.
Bár a hivatalos prognózis 0.2%-os bővülést tartalmaz, legrosszabb esetben 0.5%-os recesszió köszönthet jövőre Németországra, amelynek következtében mintegy 130 ezer ember állása szűnhetne meg -...
Az ELO Digital Office a gyűrűs iratdossziét a 19. században feltaláló, német Louis Leitzről elnevezett vállalatcsoport tagja. Európa egyik leginnovatívabb irodai infokommunikációs technológiákat fejlesztő cége szoftvereket fejleszt és forgalmaz az elektronikus dokumentumkezelés, archiválás, a digitális irattári rendszerek és a munkafolyamat (workflow)-menedzsment területén. A cég idén februárban…
Minden magyarnak 60 ezer forinttal kevesebbre kell felkészülnie – a bevételi oldalon. Ugyanis a Gyurcsány-kormány egyetlen huncut piculát sem készül sem a bankok, sem a multik, sem a hitelezői megrövidítésével megspórolni. Ez azt jelenti, hogy egy négytagú magyar család 240 ezer forinttal kevesebbre számíthat jövőre, cserében az adójáért.
Legalább kétszázan jelentek meg a nemzeti civil mozgalmi tevékenységéről híressé vált Novák Előd Attila esküvőjén a gellérthegyi Sziklatemplomban. A szombaton délután megtartott...
A Barcelona az idény során mindössze másodszor veszített pontokat hazai bajnoki mérkőzésen, s Milan sem tudott nyerni, csak döntetlenre játszott Torinóban. A hétvége e kettő mellett is számos meglepetést hozott. A Premier League-ben, például, először fordult elő, hogy a tabella első öt helyezettje nem szerzett gólt. Spanyolországban kikapott az európai elit utolsó, meddig még veretlen csapata, a…
Izraelnek fel kell készülnie Irán megtámadására, hogy elejét vegye Teherán atomfegyverhez jutásának, még ha így összeütközésbe kerülhet is Washingtonnal - áll egy izraeli biztonsági szerv...
Általános iskolás gyermekeket zsarolt fenyegetéssel egy nagymányoki férfi - erősítette meg az illetékes Bonyhádi Rendőrkapitányság vezetője a teol.hu portálon megjelent hírt. "A közelmúltban...
Moszkvában vasárnap reggel melegrekordot mértek: a hőmérő több mint plusz 10 Celsius-fokot mutatott, a légnyomás pedig az időjárási mérések kezdete óta nem volt még ilyen alacsony ezen a novemberi...
Két idős drogdíler hölgyet tartóztatott le az olasz csendőrség Róma környékén: a 70, illetve 68 éves nagymama elsősorban kokainban utazott. Az idősebbik hölgyre aligha mondható, hogy egyszeri...
Brit kutatók azonosítottak egy "kémiai egyenlítőt", amely elválasztja az északi félteke szennyezett atmoszféráját a sokkal tisztább délitől. A yorki egyetem szakemberei a Journal of...
Méltató cikket szentelt a Beatlesnek a Vatikán félhivatalos lapja, a L,Osservatore Romano abból az alkalomból, hogy 40 éve jelent meg a Gombafejűek híres Fehér Albuma (White Album). A lap, amelynek...
Nemzeti egységkormányt hozna létre Schmidt Mária történész Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor nélkül. A Terror Háza Múzeum főigazgatója a Klubrádió egyik műsorában beszélt erről. A politológus szerint az ötletnek nincs gyakorlati jelentősége.
Többet és hatékonyabban kell tenni azért, hogy a Magyar Demokratikus Charta elvei érvényesülni tudjanak – fogalmazták meg az alapítók. A Kossuth Klubban tartott ülésen a charta jövője mellett szó esett egy figyelőszolgálat beindításáról is, melynek feladata a sajtó látókörébe nem került kisebbségellenes bűncselekmények összegyűjtése lesz.
Az alig ötszázas lélekszámú baranyai faluról, Szemelyről augusztus elejéig nemigen esett szó még a megyén belül sem. Akkor történt, hogy a polgármester bikacsökkel rontott a község honlapjának szerkesztőjére. A kétes értékű nyilvánosság megszerzése mellett a jelek szerint egyfajta lavinát is elindított a kínos eset. 145-en írták alá azt a véleménynyilvánító ívet, amely a képviselő-testület…
Mai frakcióüléseiken döntenek a parlamenti pártok arról, hogy támogatják-e a jövő évi adótörvények és a költségvetés módosításait, illetve megszavazzák-e kedden a büdzsé fő számait. A Fidesz, a KDNP és az MDF előre jelezte, hogy nemet mond, az SZDSZ viszont a plafontörvényért cserébe igennel voksolhat. A parlamenti matematika szerint, ha minimális többséggel is, de átmehet a törvényhozáson a…
Országjáró Orbán Viktor a múlt hét végén kivételesen Budapestet szerencséltette, ott is a Szent Margit gimnázium dísztermét. A hallgatóság azonban kivételezett volt, a Professzorok Batthyányi Köre, mindig Fidesz-hű társaság, bár van már olyan tagja is, akinek önálló gondolatokat tartalmazó cikkeit visszadobja a szabad konzervatív sajtó.
Bajnai Gordon szerint a következő időszakban heti több ezerrel nőhet a munkanélküliek száma. A gazdasági és fejlesztési miniszter erről is beszélt a Magyar Szocialista Párt országos választmányának szombati ülésén. A kormány újabb reformokra kapott felhatalmazást a párt parlamentjétől.
Kitart a családi pótlék megadóztatása mellett a Szabad Demokraták Szövetsége, mivel a kormányzati adócsomagnak ez nem része. Horn Gábor ügyvivő lapunknak elmondta, egy héten belül a párt egy önálló adómódosító csomag részeként nyújtja be javaslatát a parlamentnek. A Kormányszóvivői Iroda lapunk megkeresésére úgy reagált: a kormány nem ért egyet a javaslattal, és más területről is úgy értesültünk:…
Merőben szokatlan, hogy az Országgyűlési Biztos Hivatala egy teljes éven át kiemelten foglalkozzon a magyar hajléktalanok margóra szorult méltóságával. Az is, hogy ez ügyben műhelybeszélgetéseket szervezzen és konferenciát tartson. Fotó-, rajz- és esszépályázatot írt ki, november tizennegyedikén, a szolidaritás éjszakáján pedig dr. Szabó Máté általános ombudsman elment a Felvonulási térre a…
A Monetáris Tanács mai ülésén aligha szánja rá magát arra, hogy engedjen a forint 11,5 százalékos alapkamatából. Tőkepiaci szakértők szerint az unióban szinte páratlanul magas alapkamat biztosíték rá, hogy ne kerüljön veszélybe a nehezen helyreállított pénzügyi stabilitás.
Amennyiben egy cég nem teljesíti nyilvántartási és bevallási kötelezettségeit, megszegi a tagállamokra vonatkozó előírásokat. Kérdés, hogy emiatt megfoszthatják-e a társaságot adólevonási jogától. Ezt vizsgálta az Európai Bírósdág egyik ítéletében. De mi az APEH gyakorlata a hasonló ügyekben?
SZEGED — Megszökött a házi őrizetből és felkötötte magát egy fára V. László (†54), aki beismerte: éveken át videózott meztelen kisfiúkat és kislányokat egy erre a célra bérelt irodában. A börtöntől való félelem lehetett az öngyilkosság oka – véli a kriminálpszichológus, Végh József.
„Összeomlott-e már a Francia Szocialista Párt” – kérdezte gúnyosan a Le Monde vasárnap hajnali on-line kiadása szerint a Sarkozy-tábor szóvivője, aki nem kis iróniával „zsibvásárként” jellemezte a pénteki pártszavazás nyomán kialakult tragikus helyzetet. Kétségtelen, ilyen súlyos válságban nagyon régen volt ez a nagy hagyományú, baloldali párt azután, hogy Ségolene Royal és Martine Aubry első…
Kicsit felületes újságolvasóként azt is mondhatnám, hogy a megfigyelési ügyben egy tűzszerész robbantott politikai bombát. Illetve, hogy államtitoksértés miatt zártak be egy katonát, aki kiszivárogtatta, hogy az újpesti MSZP-iroda ellen Demeter Ervin tervezett merényletet. Ez pedig csak azért nem sikerült, mert az egykori adóellenőr éppen Csányi Sándorral akarta megfigyeltetni Kövér Lászlót, de…
A világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánca bejelentette, hogy tovább bővíti kínai egységeinek számát. A tervek szerint az ország keleti partvidékén fekvő 94 milliós Shandong és a 34 millió lakosú Fujian tartományban előbb évi tíz, de öt év múlva már akár évi 30 üzletet is nyithatnak....
MAGYARORSZÁG — Sztárok nemcsak a mozivásznon születnek, a reklámfilmszereplők is könnyen belopják magukat a szívünkbe. Nem is csoda, hogy évek óta telt ház van a Reklámzabálók Éjszakáján, amit most november 29-én tartanak a kongresszusi központban.
Már nincs is egy hónap, és kezdődnek a céges karácsonyi rendezvények, melyek menetrendje általában megszokott: a vállalat éves teljesítményének kerek mondatokba szedett értékelésétől indul, és végül legtöbbször zenés-táncos mulatságba fordul az egész. Kisebb cégek esetén házon belül, nagyobbaknál rendezvényszervező cégek segítségével bonyolítják le az eseményt, ahol a vacsora mellé sokan már…
SALGÓTARJÁN — Megvan a szalmaszál, amelybe a két hónapos Kakukk Regina szülei belekapaszkodhatnak. Zoltán (39), a pici apukája szinte a könnyekig meghatódott, amikor a Blikk cikke után a jó hír megérkezett: a kardiológiai intézetben újra megvizsgálják kisbabájukat.
MAGYARORSZÁG — Minden parlamenti párt él a lehetőséggel, és szívesen felvenne jó kondíciójú hitelt. Az erről szóló megállapodást a pártok már júliusban aláírták, meg is szavazták a tavalyi vagyontörvénnyel. A törlesztőrészletet szinte bármelyik magánszemély megirigyelhetné, hiszen a jegybanki alapkamat +1 százalékáért, nagyon kedvezően vehetik föl a Magyar Fejlesztési Banktól.
A tudathasadásos elmebajban, vagyis skizofréniában szenvedők kétszer-háromszor annyi cigarettát szívnak, mint a hasonló korú átlagnépesség. A Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóirat olyan kísérletről számolt be, ami megmagyarázza a skizofrének rendkívüli nikotinéhségét.
Az egri Markhot Ferenc Kórházat elhagyó és az intézményt azóta „védő” orvosok egyike szerint a megyei közgyűlés elnöke és az üzemeltető HospInvest Zrt. vezetője is valótlanságokat állít. Dr. Pócs Alfréd ortopéd orvos – szabadidejében a Heves megyei Hun Fokos Szövetség senyője – szerint a kórházban káosz van. Ezt azonban az érintettek cáfolják.
Volt abban valami megnyugtató, hogy Eszenyi Enikő fejtől nem fog fölfázni. Vastag fekete-fehér matyófejdíszt vagy mit adtak rá, a zsűriből valaki meg is kérdezte, talán az idei első hóhoz öltözött? Mindehhez a Megasztár 4. csapata Afrikáról énekelt, ahol éppen ezekben a napokban harminc fokban esnek fejükre a TV2 sztárjai, így hát nem csoda, hogy Enikő kipirult, mire felhangzott a búcsúdal.
A rendkívüli kamatemelés óta újabb és újabb kedvezményes betétakciókkal bombáznak minket a bankok, kérdés azonban, hogy meddig maradhat ez így. A pénzpiaci bizonytalanságból származó nagyfokú...
Válság van, mindenki pánikol, szétkattintják a netezők az "akció"-ra utaló kifejezéseket minden honlapon, a hirdetők pedig jobban teszik, ha a nehéz időkben beszűkült marketing költségkeretüket a leghatékonyabb hirdetésekre, azaz online megjelenésre, azon belül is keresőmarketingre költik - derült ki a Keresőmarketing Nap nevű konferencián....