2008. november 17. hétfő

nov. 17
12:48
Megkezdődött az első per a Politkovszkaja-gyilkosság ügyében (Infostart)
Megkezdődött az első négy gyanúsított tárgyalása Anna Politkovszkaja újságíró meggyilkolása ügyében hétfőn egy moszkvai katonai bíróságon.
nov. 17
12:48
Lemondott a debreceni rendőrkapitány (Blikk)
Lemondott Debrecen rendőrkapitánya; Sóvágó Sándor rendőr alezredes hétfőn nyújtotta be lemondását a kapitányságvezetői beosztásról az országos rendőrfőkapitánynak. Sóvágó Sándornak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint: "A mai napon, azaz 2008.
nov. 17
12:48
Átadták az Aranyrajzszög-díjakat (Kreatív Online)
A Graphifest keretében idén is kiosztotta a legjobb hazai tervezőgrafikusoknak járó Aranyrajzszög-díjakat a Magyar Grafikai Stúdiók Egyesülete. Az utóbbi évek kiemelkedő tevékenységéért járó elismerést Tóth Gergely, a Mátai és Végh Kreatív Műhely art directora kapta a MüPa és a Reneszánsz Év arculatáért.
nov. 17
12:48
Zuschlag „fogta” a rendőrséget? (HírTV)
Éveken keresztül „fogta” a rendőrséget Zuschlag János a vele szemben folytatott rendőri nyomozás időszakában - erre lehet következtetni azokból a lehallgatott telefonbeszélgetésekből, melyeket hétfő délelőtt játszottak le a volt szocialista politikus büntetőperének bírósági tárgyalásán.
nov. 17
12:48
Átverésre rengeteg pénze van Gyurcsányéknak?! (Gondola)
A kormány a jövő évi költségvetés legújabb terveztében több mint 100 milliárd forintot von ki az egészségügyből, miközben "becsapásra, átverésre" korlátlan forrásokat tud mozgósítani. Erről Pesti Imre fideszes szakpolitikus beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
nov. 17
12:48
Berlusconi bekeményít a maffia ellen (Kripto Akadémia)
Rendkívüli intézkedésekre szánta el magát az olasz kormány a maffia ellen.
nov. 17
12:48
Fideszes belháború Nagykanizsán (Alternatív Energia)
Jogszerűen vonta meg a nyáron minden hatáskörét és jogkörét fideszes alpolgármesterének Marton István, a szintén a Fidesz támogatásával megválasztott nagykanizsai polgármester a közigazgatási hivatal előzetes állásfoglalása szerint. Erről maga a város vezetője számolt be hétfőn sajtótájékoztatón a neki megküldött állásfoglalás alapján.
nov. 17
12:48
Ilyet még sosem csináltak a magyar háztartások! (Portfolio)
Óriási tempóban javul a költségvetés helyzete, a harmadik negyedévben már mindössze a GDP 1.5 százalékát tette ki finanszírozási igénye. Ennek ellenére a nemzetgazdaság egyensúlyi pozíciója nem javul...
nov. 17
12:50
Pénzbírság várhat a szlovák nyelvet megsértőkre (Infostart)
Szlovákiában pénzbüntetés várhat a jövő év júliusától az államnyelvre vonatkozó törvényt súlyosan megsértőkre, ha elfogadják a kulturális minisztérium törvénymódosító javaslatát.
nov. 17
12:50
Sztár költözik az irodaházba (Portfolio)
Star Finance független pénzügyi tanácsadó cég közel 120 négyzetméterre írt alá szerződést a Zugló diplomata- és villanegyedének központjában álló StefániaPark irodaházban. Így az irodaépület legújabb...
nov. 17
13:00
Kevesebb szenet fogyaszt Kína (Piac és Profit)
A gazdasági válság hatására a kínai energiafogyasztás októberben 269,85 milliárd kilowattórára csökkent, és ez 3,7 százalékos visszaesést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Ilyen irányú változásra 1999 óta nem volt példa - jelentette be a China Electricity Council.
nov. 17
13:06
Két éve hunyt el Puskás Ferenc (HírTV)
Két éve, november 17-én hunyt el Puskás Ferenc, minden idők legeredményesebb és legnépszerűbb magyar labdarúgója, az Aranycsapat kapitánya, a Nemzet Sportolója. Mindenki „Öcsi bácsija” hetvenkilenc éves korában, hosszas betegség után távozott.
nov. 17
13:06
"Gyermekded, amit ezzel az üggyel a legnagyobb ellenzéki párt művel" (Alternatív Energia)
"Miután a Fidesz két hete minden nap tart egy sajtótájékoztatót, ahol az IMF-szerződés nyilvánosságra hozatalát követeli, úgy gondolta, megálljt kell parancsolni az elharapózódzó ellenzéki pimaszkodásnak" - írja Navracsics Tibor a jobbklikk.hu internetes portálon.
nov. 17
13:06
Túlad a GM Suzuki-részesedésén (Portfolio)
A likviditási problémákkal küzdő General Motors értékesítené a Suzuki Motorban birtokolt 3%-os részesedését. Az amerikai autógyártó 230 millió dollárt kap a híresztelések szerint a tulajdonrészért. ...
nov. 17
13:06
Luxusingatlanok: akad aki duplázni is mer... (Pénzcentrum)
Globális hitelválság ide, vagy oda, a szupergazdagok most is mernek nagyot kérni, mint ahogy az a manhattan-i ingatlantulajdonos is, aki 29, 2 millióért vásárolt penthouse-át most 65 millióért kínálja a piacon....
nov. 17
13:08
Érdemes szerdáig várni a tankolással (HírTV)
Négy forinttal csökken a benzin, és hat forinttal a dízel ára szerdától - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásból. Így várhatóan a benzin átlagos ára 254 forint, a gázolajé 281 forint lesz szerdától.
nov. 17
13:08
Megint vett a Pannon-Váltó (Portfolio)
A Pannon-Váltó a mai napon bejelentette, hogy 2008. november 14.-én 90 db Pannon-Váltó részvényt vásárolt 1,400 forintos áron a Budapesti Értéktőzsdén. A Pannon-Váltó által megvásárolt részvények...
nov. 17
13:08
A fővárosi lakóparkok 60 százaléka nem tartja be a szabályokat (Pénzcentrum)
A pénzügyi válságnak vannak jó és rossz hatásai is az építőiparra. Ezt bizonyítja két hazai vállalat közös közleménye is, amely szerint: a válság arra sarkallja a lakóparkokat, hogy jobban figyeljenek a szabályok betartására, hiszen, ha a fejlesztők betartanak minden szabályt, akkor kevesebb büntetést kell fizetniük. Ennek köszönhetően akár százezrekkel is olcsóbb lehet egy új építésű lakás a…
nov. 17
13:10
Lemondott Debrecen rendőrkapitánya (HírTV)
Lemondott posztjáról Debrecen rendőrkapitánya. Sóvágó Sándor alezredes hétfői közleményében döntését nem indokolta meg, csak a jogszabályt idézte, ami szerint 30 napos határidővel bármikor lemondhat a kapitányság vezetői posztjáról. Erről már értesítette az országos rendőrfőkapitányt is.
nov. 17
13:21
Biztosítóváltás: még mindig az ár a döntő (Infostart)
Tavalyhoz képest többen váltottak kötelező biztosítást a biztosítóváltási kampány eddigi időszakában - mondta Haraszti Zsolt, a Netrisk.hu ügyvezetője. Hozzátette, az ügyfelek inkább a részvénytársaságokat választják a biztosítóegyesületekkel szemben. Még két hetük maradt az autósoknak arra, hogy biztosítót váltsanak.
nov. 17
13:24
Ukrán kihívót kapott Erdei Zsolt (Infostart)
Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú magyar világbajnoka Dean Francis helyett a korábbi Euróba-bajnok ukrán Jurij Barasjannal mérkőzhet a január 10-i németországi gálán.
nov. 17
13:24
Promócióra szabott zene az Adidas-boltokban (Kreatív Online)
Más zene szól azokban az Adidas boltokban, ahol a retró-promóció zajlik, a 80 évek zenéiből készült összeállítást a sportszergyártó és a Mood Media közösen válogatta. Az érzékszervi marketinggel foglalkozó ügynökség közben egy új ruházati ügyfelet is szerzett.
nov. 17
13:24
EUR/CHF Weber a pénzügyi rendszer erősebb kontrollját akarja (HírTV)
A Bundesbank elnöke, Axel Weber mai beszédében a nemzetközi pénzügyi rendszer erősebb ellenőrzése mellett érvelt. Emellett további kompetenciákat kért a Bundesbank számára. A globális felügyeletnek a jövőben gyorsabban és konzekvensebben kell kezelnie a pénzügyi rendszer hibáit, mondta Weber. In-www.globalfx.hu
nov. 17
13:24
Új vezérigazgatót neveztek ki a Groupama Biztosító élére (HR Portál)
A PSZÁF november 11-i határozatában jóváhagyta Yann Armand Ménétrier vezérigazgatói kinevezését a Groupama Biztosító élére. Ménétrier 2008. július 1-től irányítja az OTP Garancia Biztosítót vezérigazgatóként, mostantól a Groupama Biztosító Zrt. első számú vezetője is, valamint ügyvezetője. Yann Armand Ménétrier 20 éves biztosítói üzletági tapasztalatokkal rendelkezik, és 1988 óta áll a Groupama…
nov. 17
13:24
Kilencedik hete zuhannak az üzemanyagárak (Portfolio)
Újabb 4 forinttal csökkenti a MOL a benzin árát szerdától - tudta meg a Portfolio.hu. A gázolaj 6 forinttal lesz majd olcsóbb, ami nem jelent meglepetést, internetes lapunk már szombaton beszámolt...
nov. 17
13:26
EUR/CHF Weber a pénzügyi rendszer erősebb kontrollját akarja (HírTV)
A Bundesbank elnöke, Axel Weber mai beszédében a nemzetközi pénzügyi rendszer erősebb ellenőrzése mellett érvelt. Emellett további kompetenciákat kért a Bundesbank számára. A globális felügyeletnek a jövőben gyorsabban és konzekvensebben kell kezelnie a pénzügyi rendszer hibáit, mondta Weber. In-www.globalfx.hu
nov. 17
13:26
Lemondott Debrecen rendőrkapitánya (HR Portál)
Sóvágó Sándor rendőr alezredes hétfőn nyújtotta be lemondását a kapitányságvezetői beosztásról az országos rendőrfőkapitánynak, írja a Magyar Nemzet.
nov. 17
13:28
A szemgyógyító A-vitamin (HírTV)
Az A-vitamin kedvezően hat a szemre, növeli a légúti fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet és egészségesen tartja a szöveteket.
nov. 17
13:30
Egy rendőrségi székházat fosztottak ki a bátor tolvajok (HírTV)
Tolvajok fosztották ki a Norvég Országos Nyomozó Iroda, a Kripos oslói központját. A még szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt betörés során számos számítógépet vittek magukkal az ismeretlen tettesek - közölte hétfőn a szervezet szóvivője, Pia Solhaug.
nov. 17
13:39
Hárommillió munkanélküliről beszélnek (Privátbankár)
Drámai mértékben romlott az üzleti klíma Nagy-Britanniában az elmúlt két hónapban. A Brit Iparszövetség szerint az állástalanok száma 2010-re megközelíti a 3 milliót
nov. 17
13:39
Hien: Lüszi anyja bekevert (Blikk)
Szombaton még szomorú volt, hogy nem lehet ott a Megasztár 4. döntőjében, ma már azonban mosolyogva, tele tervekkel érkezett szerkesztőségünkbe Nguyen Thanh Hien. Miközben boldogan mesélt terveiről a 14 éves lány azt is elárulta, hogy Tóth Lüszi anyukája több megasztáros versenyzőnek is „bekevert”.
nov. 17
13:39
Demszky összefogást sürgetett (Infostart)
Összefogást szorgalmazott a főpolgármester a Budapest egyesülésének 135. évfordulóján tartott ünnepségen, amelyen különböző elismeréseket, köztük díszpolgári címeket adtak át.
nov. 17
13:41
Rálőttek az ATV székházára (Infostart)
Feltehetően rálőttek a hétvégén az ATV székházára, senki nem sérült meg.
nov. 17
13:42
Veterán csatárok segíthetnek a Real Madridon (Infostart)
A két milánói csapatnál kevés játéklehetőséghez jutó támadók, Andrij Sevcsenko, Hernan Crespo és Adriano kerülhet a gyengélkedő Real Madridhoz.
nov. 17
13:42
USD/JPY Szemeket az alsó oldalra (HírTV)
Az USD/JPY ismét semleges sávban mozog, 96,40 és 98,25 között, de egyre inkább az alsó oldal felé vette az irányt. 96,40 alatt veszteségekkel számolhatunk 95,90-ig, majd 94,50-ig. 98,25 fölött szabaddá válhat az út 99,45-ig. Az USD/JPY-t 96,47-en jegyzik. In-www.globalfx.hu
nov. 17
13:42
Újabb támadás egy újságíró ellen Oroszországban (Gondola)
Kómában fekszik a kórházban Mihail Beketov újságíró, a Moszkva melletti Himki egyik újságjának kiadója, aki a helyi hatóságokkal került összetűzésbe, s ezért már többször megfenyegették, illetve...
nov. 17
13:42
Agyonvertek egy orosz újságírót (Blikk)
Kómában fekszik a kórházban Mihail Beketov újságíró, a Moszkva melletti Himki egyik újságjának kiadója, akire csütörtökön találtak rá háza kertjében betört fejjel, de addigra az orvosok szerint már több mint 24 órája hevert ott. Beketov a helyi hatóságokkal került összetűzésbe, s ezért már többször megfenyegették, illetve megtámadták.
nov. 17
13:42
Gyurcsány: "forrófejű embereket látok" (Alternatív Energia)
"Határozottan akarjuk, hogy a határontúli magyarok jogai ne sérüljenek. Ez nem lenne jó sem Szlovákiának, sem Magyarországnak" - mondta el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben napirend előtti felszólalásában.
nov. 17
13:42
Kitüntették Buda György műfordítót (Spa Trend Online)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki hétfőn a bécsi magyar nagykövetségen az Ausztriában élő Buda György műfordítót munkássága elismeréseként.
nov. 17
13:42
Újabb támadás ért egy újságírót Oroszországban (Kripto Akadémia)
Kómában fekszik a kórházban Mihail Beketov újságíró, a Moszkva melletti Himki egyik újságjának kiadója, aki a helyi hatóságokkal került összetűzésbe, s ezért már többször megfenyegették, illetve megtámadták.
nov. 17
13:42
Az AEGON-nál marad a svájci-frank hitel (Portfolio)
Az AEGON Magyarország Hitel Zrt. nem szűnteti meg svájci frank alapú hiteleit, a társaság tovább is bővíti hitelkínálatát decembertől, euró és forint alapú kölcsönökkel. Továbbá meghosszabbítja a...
nov. 17
13:43
Zsanett-ügy: nem tettek vallomást a megvádolt rendőrök (Infostart)
Bíróság elé került E. Zsanett ügye. A fiatal lány továbbra is azt állítja, hogy öt rendőr egy közúti igazoltatás során megerőszakolta. E. Zsanett pótmagánvádlóként indított büntetőpert.
nov. 17
13:44
USD/JPY Szemeket az alsó oldalra (HírTV)
Az USD/JPY ismét semleges sávban mozog, 96,40 és 98,25 között, de egyre inkább az alsó oldal felé vette az irányt. 96,40 alatt veszteségekkel számolhatunk 95,90-ig, majd 94,50-ig. 98,25 fölött szabaddá válhat az út 99,45-ig. Az USD/JPY-t 96,47-en jegyzik. In-www.globalfx.hu
nov. 17
13:44
Az ausztrál médiacézár szerint az internet új médiapiac (Gondola)
Rupert Murdoch ausztrál médiamágnás szerint a vészmadarak, akik azt jósolják, hogy az internet meggyilkolja az újságokat "szerencsétlen cinikusok, akik képtelenek megérteni, hogy az online...
nov. 17
13:44
Árokba borult egy gázszállító kamion (Blikk)
Árokba borult egy gázt szállító bosnyák kamion délelőtt, az M5-ös autópályán, Szeged északi felhajtójánál. A kamion gáztartálya nem sérült meg, de elsődleges adataik szerint a jármű sofőrje igen.
nov. 17
13:44
Még 2010-ben is nyögni fogja Magyarország a válságot (Portfolio)
Összhangban az egész világgazdasági növekedés romlásával a Morgan Stanley elemzői legfrissebb anyagukban a teljes CEEMEA régió gazdasági kilátását visszavágták. Az elemzők szerint a régióban...
nov. 17
13:46
Parlamenti képviselő gyilkolt Franciaországban (HírTV)
Öngyilkosságot követett el Jean-Marie Demange, az UMP francia kormánypárt parlamenti képviselője hétfőn Thionville-ben, nem sokkal azután, hogy lőfegyverrel megölt egy asszonyt – közölte a Metz-menti Lorraine prefektúrája. (lefigaro.fr)
nov. 17
13:48
Délelőtti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A hét elején erősnek mutatkozott az EUR/USD, és 1,2701-re emelkedett kurzusa. Mivel kevésbé kedvezően alakul a nemzetközi részvénypiaci helyzet, jelentősen csökkentek a nyereségek. Októberben 77 pontos érétket hozott a francia üzleti klíma index, miközben az elemzők 85 pontos értékkel számoltak. Az előző havi értéket 87 pontról 86 pontra módosították. Szeptemberben -5,6 milliárdos értéket hozott…
nov. 17
13:50
Délelőtti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A hét elején erősnek mutatkozott az EUR/USD, és 1,2701-re emelkedett kurzusa. Mivel kevésbé kedvezően alakul a nemzetközi részvénypiaci helyzet, jelentősen csökkentek a nyereségek. Októberben 77 pontos érétket hozott a francia üzleti klíma index, miközben az elemzők 85 pontos értékkel számoltak. Az előző havi értéket 87 pontról 86 pontra módosították. Szeptemberben -5,6 milliárdos értéket hozott…
nov. 17
13:54
Az autósok 85 százalékának érdemes váltania (Piac és Profit)
Hétfő reggelig több mint 60 ezren váltottak kötelező biztosítást a Netrisk.hu biztosítási portálon. Egy évvel ezelőtt a kampány bő első két hetében 40 ezer szerződés született, az idei forgalom tehát továbbra is 50 százalékkal felülmúlja a tavalyi rekordot.

Keresés