2008. november 17. hétfő

nov. 17
6:13
Hirtelen eltűnt Aguilera cicije (Blikk)
HOLLYWOOD — Hová lett Christina Aguilera (27) melle? Az énekesnő két hete még teljes díszben pompázó dekoltázzsal jelent meg, ám szombat éjjel ennek nyoma sem volt, ahogy párjával, Jordan Bratmannel vacsorázni indult.
nov. 17
6:14
Mi lett a bajnokkal? (Blikk)
BUDAPEST — „Hol a csapatunk?” – skandálta a bajnoki címvédő MTK futballcsapatának elkeseredett szurkolótábora a REAC elleni NB I-es mérkőzésen. A halvány teljesítményt nyújtó kékfehérek hazai pályán kaptak ki 2-0-ra a 15. fordulót megelőzően sereghajtó rákospalotai együttestől.
nov. 17
6:15
Benkő vallomása: Megöltem a barátaim! (Blikk)
BUDAPEST — Szörnyű tragédia rejtőzik Benkő Dániel (61) múltjában: a lantművész két barátjának a halálát okozta egy közúti balesetben.
nov. 17
6:16
Káté Gyulát leléptették (Blikk)
LIVERPOOL — Amíg él, nem felejti el Káté Gyula (26) az angliai amatőr ökölvívó-Európa-bajnokság döntőjét. Az MTK 64 kilogrammos bunyósa, a válogatott csapatkapitánya kirobbanó formában érkezett a kontinensviadalra, ahol keresztülgázolt a mezőnyön: a bosnyák Dzsemal Fetahovics (8-0), az orosz Makszim Ignatyev (8-4) és a Kátét a pekingi olimpián kiejtő ír John Joe Joyce (8-2) sem volt akadály.…
nov. 17
6:17
Olga az új Bond-szexbomba (Blikk)
nov. 17
6:18
A győri kézis lányok kiütötték a BL-címvédőt (Blikk)
GYőR ― Nagy bravúrt vittek véghez a győriek a női kézilabda-Bajnokok Ligája csoportkörében: iskolajátékkal 29-23-ra legyőzték a címvédő orosz Zvezda Zvenyigorodot. Pedig sokan féltették Görbicz Anitát (25) és társait, hiszen a Rábapartiak a második fordulóban nyert helyzetből veszítettek a dán Ikast ellen.
nov. 17
6:19
Fridi vigasztalta Hien családját (Blikk)
GÖD — A fekete hangú vietnami lány, Nguyen Thanh Hien (14) távozott szombat este a Megasztár versenyéből, miután vele szemben Bencsik Tamarát mentette meg a zsűri. Természetesen az ítészek egyenkénti véleménye most sem volt publikus, ám azt Friderikusz Sándor reakciójából érezni lehetett, hogy ő nem nagyon ért egyet a többiekkel.
nov. 17
6:42
A fabiciklitől a szimulátorig a Millenárison (Piac és Profit)
November 23-ig tekinthető meg a "Közlekedési Expó" című interaktív kiállítás a Millenáris Fogadóban. Sok érdekességgel várnak.
nov. 17
6:45
Válást okozhat a válság (Privátbankár)
A gazdasági válság lélektani problémákat okoz a moszkvai Rubljovka negyed milliárdos és milliomos lakóinak. Az ország csak milliomosok számára kialakított első rendelőintézetének pszichoterapeuta tula...
nov. 17
6:45
Mától lehet vízummentesen utazni az Egyesült Államokba (Infostart)
Mától vízummentesen utazhatnak az Egyesült Államokba újabb hét ország, köztük Magyarország állampolgárai.
nov. 17
6:47
Patai Mihály lehet a tőzsde elnöke - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság értesülése szerint Patai Mihályt, az UniCredit Bank Hungary elnök-vezérigazgatóját kérte fel a Budapesti Értéktőzsde elnökének a BÉT többségi tulajdonosa, a Wiener Börse.
nov. 17
6:48
Republikánus tagja is lesz Obama kormányának (Infostart)
Barack Obama nemzetbiztonsági kabinetje mielőbbi összeállítását tekinti egyik legfontosabb feladatának. A megválasztott amerikai elnök republikánust is jelöl a kormányba, valamint bezárja a guantánamói fogolytábort.
nov. 17
6:50
Összeomlott egy híd Indiában: 24 halott (Infostart)
Összeomlott egy újonnan épült híd Kashmír Indiához tartozó részén. A balesetben 24 ember életét vesztette.
nov. 17
7:03
Egyre pesszimistábbak a Toyotánál (Privátbankár)
A világ legnagyobb autóipari csoportja, a japán Toyota a korábbihoz képest is gyengébb értékesítésre számít jövőre a globális pénzügyi válság negatív hatásai miatt, ezért tovább módosította lefelé vár...
nov. 17
7:05
Új kamatsztorit írnak Londonban (Privátbankár)
Londoni elemzők szerint jövőre az eddig vártnál jóval meredekebb ütemben, 1 százalékig csökkenti alapkamatát az EKB a már elkezdődött recesszió és az ennek nyomán meredeken süllyedő infláció miatt
nov. 17
7:06
Mától vízummentesen utazhatnak a magyar állampolgárok az Egyesült Államokba (Gondola)
Mától hét újabb ország, köztük Magyarország állampolgárai utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba. Az amerikai vízummentességi program keretében a külföldi turisták és üzletemberek...
nov. 17
7:06
"28 ember nem képes fasiszta rendszert bevezetni Magyarországon" (Alternatív Energia)
"Az Európai Unió nem fog beleszólni a két tagállam vitájába. Csak a párbeszéd lehet a megoldás, és nagyon örülök, hogy a két kormányfő találkozott" - mondta el Kovács László uniós biztos a Nap-kelte reggeli műsorában.
nov. 17
7:21
A plafonról tárgyalnak ma a parlamentben (Privátbankár)
Hétfőn szavaz a parlament a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényről, s a ház feltehetően el is fogadja az úgynevezett plafontörvényt. Az MSZP, az SZDSZ, illetve várhatóan az MDF is támogatja ...
nov. 17
7:23
Makropályán az amerikai tőzsdék (Privátbankár)
A héten ismét makroadatok és céges eredményjelentések áradata befolyásolhatja a befektetők hangulatát a Wall Streeten. Elemzők szerint ugyanakkor a bíztató hírekből hiány lesz, így jelentős áttörés ne...
nov. 17
7:24
Recesszióban a japán gazdaság (Infostart)
Japánban gazdasági recesszió van - mondta az ország gazdasági minisztere, miután a kormány közzétette: 0,1 százalékkal csökkent a gazdasági teljesítmény a harmadik negyedévében az előzőhöz képest, az egy évvel korábbi szinttel összehasonlítva ez 0,4 százalékos visszaesést jelent.
nov. 17
7:24
Az Endeavour csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz (Gondola)
Az Endeavour amerikai űrrepülőgép összekapcsolódott vasárnap a Nemzetközi Űrállomással (ISS). Az űrsikló hét emberrel a fedélzetén, 354 kilométeres magasságban csatlakozott az ISS-hez,...
nov. 17
7:24
Összeomlott egy újonnan épült híd, 24-en meghaltak (Blikk)
Összerogyott egy újonnan épült híd vasárnap Kashmír Indiához tartozó részén, a balesetben 24 ember vesztette életét. Az építmény akkor omlott le, amikor egy munkásokat szállító teherautó a híd közepére ért, a hídszerkezet fele a járművel együtt a Dzselum folyó szurdokába zuhant.
nov. 17
7:24
Elkapták az ETA feltételezett katonai parancsnokát? (Kripto Akadémia)
A francia hatóságok letartóztatták hétfőre virradóra a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár terrorszervezet feltételezett katonai parancsnokát - tájékoztatott közleményében Michele Alliot-Marie francia belügyminiszter.
nov. 17
7:24
Negyedmilliárd Csehák Juditéknak (HírTV)
Bár az egészségügyi ágazathoz tartozó szervezetek mindegyikére jelentős megszorítás vár, úgy tűnik, a volt szocialista egészségügyi miniszter, Csehák Judit közalapítványát nem érinti a gazdasági válság.
nov. 17
7:25
Mától él a vízummentesség (Privátbankár)
Mától hét újabb ország, köztük Magyarország állampolgárai utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba. Az amerikai vízummentességi program keretében a külföldi turisták és üzletemberek legfeljebb k...
nov. 17
7:26
Mikrobuszba csúszott a vizes úton (Blikk)
Tűzoltóknak kellett kiszabadítani egy sérültet vasárnap éjszaka Budapest II. kerületében, a Máriaremetei úton, ahol az esőtől csúszós úton egy személygépkocsi fékezés közben kisodródott, és összeütközött egy mikrobusszal.
nov. 17
7:36
Jön a 40 forintos tojás? (Piac és Profit)
Karácsonyra a tojás ára darabonként elérheti akár a 40 forintot is - mondta Földi Péter, a Baromfi Terméktanács titkára.
nov. 17
7:39
Magyar elnököt kaphat a budapesti tőzsde (Privátbankár)
Lapinformációk szerint Patai Mihályt, az UniCredit Bank Hungary elnök-vezérigazgatóját kérte fel a Budapesti Értéktőzsde elnökének a tőzsde többségi tulajdonosa
nov. 17
7:39
Pesten ünnepelt a musicalkirály (Blikk)
BUDAPEST – „Nem én választottam Magyarországot, Magyarország választott engem”– vallja minden idők talán legsikeresebb musicalszerzője Andrew Lloyd Webber.
nov. 17
7:39
Távozott a 4-es metró független mérnöke (Infostart)
Az Index információi szerint felmondott a 4-es metró független ellenőrző mérnöke, Jávor Péter, aki szakmai vitába keveredett Klados Gusztávval, a DBR Metró projektigazgatójával. Távozásának oka az, hogy úgy érezte, kifogásait és javaslatait nem veszik figyelembe. A két szakember főleg a Gellért téri állomásnál történt problémák kezelésében nem értett egyet.
nov. 17
7:41
MNB: bizonyos szempontból kevés volt a tartalék (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank elismerte, hogy kevés volt a magyar devizatartalék és többek között ez vezetett az IMF-féle mentőcsomaghoz - írja a Világgazdaság
nov. 17
7:42
Tálas: Szlovákiában kihasználják és gerjesztik a nacionalizmust (Infostart)
A Szlovák Nemzeti Párt kormányzó politikai erőként nemcsak kihasználja, hanem gerjeszti is a szlovák nacionalizmust - mondta Tálas Péter, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Központjának vezetője, aki az InfoRádió Aréna című műsorában az új amerikai elnök előtt álló feladatokról is beszélt.
nov. 17
7:42
Tűzoltók szabadították ki egy baleset sérültjét Budapesten (Gondola)
Tűzoltók szabadították ki egy közúti baleset egyik sérültjét vasárnap éjszaka Budapest II. kerületében, a Máriaremetei úton. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese az MTI-nek...
nov. 17
7:42
Polgármestert választottak Kulcson (Blikk)
Két független jelölt közül, a szavazatok 77,8 százalékával, Kiss Csaba 55 éves vállalkozót választották polgármesterüknek a vasárnapi időközi önkormányzati választáson a kulcsiak az egészségi állapota miatt augusztus végén lemondott Lénárd Béla helyére. Kulcs kétezer szavazásra jogosult állampolgára közül két szavazókörben mintegy 900-an járultak az urnákhoz és 676-an voksoltak a helység új…
nov. 17
7:42
Ki figyel a mézhamisítókra? - Keresztmetszet (videó) (HírTV)
- Jó üzletemberek, hezitáló hatóság, avagy ki figyel a mézhamisítókra?- Egy füst alatt. Rákospalota és Újpalota is egyre nehezebben bírja az öntöde füstjét.- Érdeklődés nincs, forráshiány van. Mi lesz a magyar szakképzéssel?- Nagyvízi mederbe víz nélkül. Indokolatlanul soroltak be több tucat házat a Tolna megyei Bátán.(hírTV)
nov. 17
7:42
Már Japán is recesszióban (ProfitLine)
2001 óta először a japán gazdaság is recesszióba süllyedt a kormány hétfői tájékoztatása szerint, miután a vállalatok jelentősen visszafogták a kiadásaikat a harmadik negyedévben a globális pénzügyi válság következtében. (ProfitLine.hu)
nov. 17
7:42
Fotex: szép számok, semmi több (Portfolio)
Pénteken, piaczárást követően tette közzé harmadik negyedéves számait a Fotex, mely vélhetően nem vezet majd érdemi piaci reakciókhoz a mai kereskedésben. Az árfolyamra leginkább a nagytulajdonos...
nov. 17
7:43
Gyurcsány: gyermekded, amit a Fidesz művel (Privátbankár)
Az eddig már nyilvánosságra hozottakon kívül nincs több dokumentuma a Magyarország és a Nemzetközi Valutalap között kötött megállapodásnak - közölte a miniszterelnök
nov. 17
7:44
Recesszióban a japán gazdaság (Gondola)
Recesszióban van a japán gazdaság - jelentette be hétfőn Joszano Kaoru japán gazdasági miniszter, aki szerint a gazdaság zsugorodása folytatódni fog a belső és külső kereslet csökkenése miatt....
nov. 17
7:44
Botránygyanús a MÁV költözése (HírTV)
Botránynak nevezte az egyik reprezentatív vasúti érdekképviselet vezetője, hogy a MÁV jövőre bérelt irodaházba költözik saját tulajdonú székházából. Egy másik szakszervezeti elnök - a vasúttársaság vezetése által ismertetett számok alapján - kétségbe vonja, hogy az elképzeléssel valóban pénz takarítható meg.
nov. 17
7:46
Népszabadság: a kormány néhány napot vár a szlovák vizsgálat eredményére (Gondola)
Gyurcsány Ferenc néhány napot vár a dunaszerdahelyi szlovák rendőri fellépés kivizsgálására, azt követően a parlamenti pártokkal is egyeztetve dönti el a kormány, hogy milyen politikát folytat...
nov. 17
7:51
SZEF: félrevezető a kormányszóvivő reálkeresetekkel kapcsolatos állítása (HR Portál)
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint pontatlan, és ezért félrevezető a kormányszóvivőnek az a csütörtöki bejelentése, ami szerint a közszférában dolgozók reálkeresete átlagosan 2008-ban is megőrzi a vásárlóértékét - közölte a szervezet alelnöke pénteken közleményben.
nov. 17
7:53
Túlsúllyal küzdenek a belga katonák (HR Portál)
Katonafogyasztó akciótervet dolgozott ki a belga hadvezetés, mert súlyproblémákkal küzd a katonák többsége.
nov. 17
7:57
Pihenőt kaphat a banki mentőcsomag (Privátbankár)
A kormány szándékaival ellentétben várhatóan normál menetrendben tárgyalhatja az Országgyűlés az úgynevezett bankmentő csomagot
nov. 17
7:57
Az új Bond-lány túl unalmas! (Blikk)
LONDON – Minden idők legunalmasabb és legközépszerűbb Bond-lányának tartja A Quantum csendje női főszereplőjét a Rolling Stone magazin filmkritikusa.
nov. 17
7:59
Egekbe szökhet a tojás ára (Privátbankár)
Karácsonyra a tojás ára darabonként elérheti akár a 40 forintot is - mondta Földi Péter, a Baromfi Terméktanács területért felelős titkára. A drágulás oka a szakember szerint az, hogy a tojás iránti k...
nov. 17
8:00
Népszabadság, Napi Gazdaság: Patai Mihály lehet a BÉT elnöke (Gondola)
Patai Mihályt, az UniCredit Bank Hungary elnök-vezérigazgatóját kérte fel a Budapesti Értéktőzsde elnökének a BÉT többségi tulajdonosa, az osztrák Wiener Börse - értesült a Népszabadság és a Napi...
nov. 17
8:00
Elraboltak egy buszt, hogy odaérjenek a meccsre (Blikk)
Hatvanhat szurkolót állítottak elő, mert buszvezetőknek fegyvert szegezve próbáltak időben odaérni egy argentin másodosztályú bajnoki mérkőzésre. A Chacarita szimpatizánsai két sofőrt bírtak rá késsel, hogy hajtsanak gyorsan a Talleres elleni meccsre.
nov. 17
8:00
Botránygyanús a MÁV költözése (HírTV)
Botránynak nevezte az egyik reprezentatív vasúti érdekképviselet vezetője, hogy a MÁV jövőre bérelt irodaházba költözik saját tulajdonú székházából. Egy másik szakszervezeti elnök - a vasúttársaság vezetése által ismertetett számok alapján - kétségbe vonja, hogy az elképzeléssel valóban pénz takarítható meg.
nov. 17
8:00
Japán recesszióba kerülésének hírére esik az olaj (ProfitLine)
Az olaj világpiaci ára 56 dollár alá csökkent az ázsiai kereskedés során, miután nyilvánosságra került a Japán harmadik negyedéves GDP, mely szerint az ország recesszióba került, melynek következtében tovább mérséklődhet a kőolaj iránti kereslet. (ProfitLine.hu)

Keresés