Öt centivel összement az N'Sync sztárja az űrhajóskiképzés alatt. Lance Basst hat éve készítették fel az űrutazásra az oroszok, de végül nem tudta összegyűjteni a szükséges pénzt arra, hogy repülhessen.
A Zala megyei Rigyácon lőtt sérülésekbe halt bele egy ember - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Csizmazia Péter elmondta: az áldozatot, egy 63 éves nőt, szomszédja lőtte le; a 73 éves férfi ezután öngyilkosságot követett el.
Azerbajdzsánba utazik Gyurcsány Ferenc csütörtökön a gazdasági csúcs után, hogy részt vegyen egy nemzetközi energiaügyi csúcstalálkozón pénteken. Több mint 10 ország elnöke és vezető szakpolitikusa egyeztet majd az azeri gáz- és olajkészletek felhasználási lehetőségeiről. A tárgyaláson szóba kerül a Nabucco-földgázvezeték építése is - mondta szerdán Budai Bernadett kormányszóvivő.
Szalmonellajárvány van a dél-dunántúli régió több óvodájában és iskolájában - közölte az ÁNTSZ regionális intézetének járványügyi főosztályvezetője. Szűcs Mária arról, hogy pontosan mely...
Egy 63 éves asszonyt lőttek le szerda délután fél négy körül a Zala megyei Rigyácon - mondta el Tiborcz János Zala megyei rendőrfőkapitány. Hozzátette: megalapozott annak a gyanúja, hogy a tettes a nő 73 éves szomszédja volt, aki az eset után öngyilkos lett.
Alulírott szervezetek a mai napon megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy az RTL Klub televízió egyik riportere ellen oknyomozó újságírói tevékenysége miatt büntetőeljárás indult.
Isteninek minősítette a dzsungel körülményeket Keleti Andrea, aki elnyerte a Dzsungel királynője címet. Szőke András pedig ennek örömére beváltotta ígéretét és táncra perdült vetélytársnője tiszteletére.
Csak szappant ment venni az édesanyjának, de a lázadók katonájaként a harcok frontvonalában találta magát egy 15 éves kongói fiú, akinek több ezer társa harcolhat még a csatamezőkön. A segélyszervezetek szerint félő, hogy Kongóban egyre több kiskorút kényszerítenek fegyveres harcra.
Részlegesen összeomlott egy kétszintes iskolaépület szerdán Haiti fővárosában, a balesetben kilencen megsérültek, közülük két gyerek súlyosan. Egy egyházi iskola dőlt össze tanítási időben. A...
Rekordösszegű óvadék ellenében helyezték szabadlábra Bulgária egyik leggazdagabb emberét, több szénbánya, hőerőmű és üzlet, valamint egy bank és biztosítótársaság tulajdonosát. Hriszto Kovacskit adócsalással vádolják. A férfit szerdán kihallgatták, majd 300 ezer leva (több mint 41 millió forint) befizetése után engedték el Szófiában.
Volt egy gulyásleves, egy sztrapacska, egy almás-szilvás lepény, egy bűvész fiú meg egy chippendale-fiú. Volt még egy fehér kiscica is, és természetesen a vacsora-társaság, az öt szőke. Ha hinni tudunk a szemünknek, a TV2 vacsorázós műsora vastagon elkanyarodott a szex felé, és most nem a szőke hölgyekre gondolok, mert ők minden előítéletre rácáfolva kellemes és jó ízlésű társaság hatását…
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a november 12-én megtartott 46. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 2, 6, 14,...
A Magyar Televízió (MTV) élőben közvetíti a gazdasági csúcsot csütörtökön délelőtt az m2-n, az m1-en pedig hírösszefoglalókkal, háttérműsorral jelentkeznek az esti műsorsávban - közölte az MTV. A...
A webkeresési statisztikák alapján hamarabb felismeri az influenza terjedését a Google.org, mint az egészségügyi hatóságok - állítja a Google Inc. karitatív szervezete. Ahol felüti a fejét az...
Olyan módszert sikerült kifejleszteniük amerikai kutatóknak, amely a tenger műholdas megfigyelésével jósolja meg a kolera felbukkanását. Tapasztalataik szerint ugyanis a kolerajárványok a tengervíz időszakos melegedése után törnek ki.
A Nemzetközi Valutalap (IMF) gyakorlatában nincs külön hitelszerződés, a hitelnyújtásról szóló megállapodás lényegében a kormánynak az IMF által jóváhagyott szándéknyilatkozata - közölte a...
Őrizetbe vettek Tanzániában egy férfit, aki feldarabolás céljára próbálta meg eladni albínó feleségét, de nem szervátültetés, hanem fekete mágia végett. A bűncselekmény a Kongói Demokratikus Köztársaság határához közeli vidéken közel történt, ahol idén megszaporodtak az albínók elleni támadások.
Csak nevelési célzattal verte a kisfiát - ezt mondta szerdán a bíróságon az az apa, aki a vád szerint márciusban agyonverte hároméves gyerekét Kaposváron. Szerdán kezdődött a tárgyalás a Somogy Megyei Bíróságon.
A JP Morgan vezérigazgatója pesszimista gazdasági szcenárióval örvendeztette meg egy konferencia résztvevőit, miközben a bank egyik stratégája szerint a részvénypiac jelenleg csak visszateszteli a...
Őrizetbe vettek Tanzániában egy férfit, aki feldarabolás céljára próbálta meg eladni albínó feleségét, de nem szervátültetés, hanem fekete mágia végett.
Lezárják Ausztrália hírhedten forró és életveszélyes sivatagát az ottani nyári időszakra, hogy megmentsék az óvatlan turisták életét. A Simpson sivatag a természetjárók kedvenc célpontja - csak éppen nem tud mindenki közülük vigyázni magára.
A Biztosítás.hu portál adatai alapján az idei kampányban jelentősen nőhet a saját biztosítójukat olcsóbb díjért újraválasztók száma. Az első tíz nap adatai azt mutatják, hogy míg ez a szám az előző években 10% alatt maradt addig az idei kampányban az "újrakötések" száma akár a 40-50%-ot is elérheti.
Az internetes szerencsejátékok és a virtuális kaszinók ideális lehetőséget jelentenek a bűnözésből származó pénzek tisztára mosására - olvasható a francia igazságügyi minisztérium keretein belül működő korrupcióellenes szolgálat által készített jelentésben.
Belgium után most Spanyolország is szén-dioxid-kibocsátási kvótát vásárolt Magyarországtól, ez az eddigi legnagyobb eladott mennyiség - olvasható a karbonpiacon a legfőbb információs forrásként...
A Fidesz csütörtökre rendkívüli parlamenti bizottsági ülés összehívását kezdeményezte. Az ellenzéki párt Veres János pénzügyminisztertől és Simor András jegybankelnöktől vár tájékoztatást az IMF-hitel szerződés részleteiről. Egy nappal a gazdasági csúcs előtt még mindig nem lehet tudni, miért kerültek nyilvánosságra ellentmondó adatok a bankmentő csomaggal kapcsolatban. A pénzügyminiszter a múlt…
Adócsökkentéssel ösztönözné a gazdaságot a brit miniszterelnök. Gordon Brown ezzel a javaslatával megy a hétvégi washingtoni világtalálkozóra. Az úgynevezett G20-as értekezletre George Bush amerikai elnök meghívta Kínát, Indiát és Brazíliát is.
Súlyosan károsodnak az elhízott gyerekek artériái, a bal szívpitvaruk pedig nagyobb a kelleténél - derítették ki ultrahangos módszerrel amerikai és ausztrál kutatók.
Elkészült a MÁV Zrt. dolgozóinak kidolgozott új kollektívszerződés-tervezete, amelyet a vasúttársaság átadott szerdán a reprezentatív vasutas szakszervezetek képviselőinek, hogy megvitathassák. Az érvényben lévő megállapodás december 31-én jár le. Az új kollektív szerződéssel kapcsolatos egyeztetések a MÁV vezetősége és a szakszervezetek között a jövő héten kezdődnek. A tervezet a MÁV szerint a…
Szalmonellától betegedtek meg gyerekek Dél-Dunántúlon. Egyelőre nem tudni, pontosan hányan fertőződtek meg, hány településen. Kórházba eddig hat gyermek került, és náluk már kimutatták a szalmonellát - ketten közülük időközben hazamehettek.
A két telefonbeszélgetésből úgy sejlik, hogy a magyar politikai életben működik két fickó, akik különleges műveletekre képesek. Vélhetően gátlások nem korlátozzák őket e műveletekben. Az egyik fickót – legalábbis a politikai alvilágban – úgy hívják, hogy „Gyurcsányi”. A másikat úgy, hogy „Feri”.
Lefújták festékkel a szlovák nyelvű helységnévtáblákat Békéscsabán szerdára virradóra - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség. A város közigazgatási határát jelző táblák előtt elhelyezett szlovák...
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2008. november 7-én adott megbízása alapján 2008. november 11-én 1.300 db saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 26.051 Ft/db átlagáron - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Vádemelést javasolt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Tatabányai Városi Ügyészségnek annak a tíz férfinak az ügyében, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük volt az esztergomi polgármester épülő...
Gépkocsiba szerelt pokolgép robbant szerdán a dél-afganisztáni Kandahárban a tartományi kormány székháza mellett; a merényletben hatan meghaltak, és negyvennél többen megsebesültek - közölték...
Irán sikeres kísérletet hajtott végre föld-föld rakétáinak új generációs változatával, pontosabbá téve azt elődeinél - jelentette be szerdán az ország védelmi minisztere. Mosztafa Mohammed Nadzsar...
Gyilkosság áldozata lett egy 55 éves férfi Jászberényben; a bűnesetről szerdán kora reggel értesítették a rendőrséget - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az...
A magyar és a szlovák kormányfő találkozója - az eredeti tervekkel ellentétben - csak Révkomáromban (Komárno) lesz - tudta meg kormányzati forrásból az MTI. A kormányszóvivő kedden jelentette be,...
Hármas ikreknek és egyben saját unokáinak adott életet egy 56 éves nő az Egyesült Államokban, aki egy mesterséges megtermékenyítési program keretein belül ajánlotta fel béranyai szolgálatait saját...
Kína bemutatta az első teljes holdfelszíntérképét, amely a több mint egy évvel ezelőtt Hold körüli pályára állított szonda, a Holdistennő 1, azaz a Csang-o ji-hao kamerájával készült.
Ellentétes vélemények látnak napvilágot arról, vajon szerencsés-e, hogy a magyar állam segítségére siet a honi bankoknak. Fennállhat ugyanis annak a veszélye, hogy az OTP Bank mellett olyan hitelintézetek is segítséget kapnak, amelyeket inkább a külföldi anyabanknak kellene megtámogatnia. A hazai szakértők zöme mégis inkább úgy véli, nem kerül sor arra, hogy a magyar állam kénytelen lesz bármely…
A magyar kormány számíthat arra, hogy amikor tárgyal a szlovák féllel, akkor nem egyszerűen kormányzati, hanem nemzeti álláspontot képviselhet - mondta Gyurcsány Ferenc az Országgyűlés külügyi bizottságának ülése után. Az ülésen megegyezés alakult ki arról, hogy a szombati miniszterelnöki találkozón fogadjanak el közös nyilatkozatot Szlovákiával a szélsőségesek elítéléséről. A nyilatkozat-…
A korábbi elképzelésekkel szemben kikerült az IMF-megállapodás keretében készített 600 milliárd forintos bankmentő csomagból a 200 milliárd forintos szavatoló tőkére vonatkozó előírás. Háda Bálint, a Questor elemzője szerint a módosítások jelentős bizonytalanságot hordoznak.
Az elméleti felvetés jogos, de jogilag nonszensz az az elképzelés, hogy a parlament alkotmányos mulasztása miatt, a választókerületi határok átrajzolása hiányában megtámadható a választások eredménye. Erről beszéltek lapunknak szakértők és politikusok azután, hogy a Political Capital a minap felvetette: megóvja a januári, ferencvárosi időközi választások eredményét, mert az Országgyűlés az…
Kudarcra ítélt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) legújabb kezdeményezése az önkéntes túlóra megtagadásáról. Önkéntes ügyelet nélkül ugyanis veszélybe kerülhet az orvosok egzisztenciája, vélekedtek a Népszava által megkérdezett politikusok és kórházigaztók. A kórházak létszámhiánnyal küzdenek, az orvosok pedig az alapbérükkel megegyező összeget is megkereshetik néhány ügyelettel.
A bankok sorra jelentik be a deviza alapú lakáshitelekhez kapcsolódó feltételek szigorítását, de vajon mi a helyzet a korábban a hiteleknél is dinamikusabban bővülő lakáslízinggel? A hitelekkel párhuzamosan ezen a területen is módosítások léptek életbe, tekintsük át a legfontosabb változásokat....