Új szívet kapott Mirjam, az a két és fél éves kislány, akit egy hónapig műszívvel tartottak életben. A sikeres szívátültetést a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, szombaton végezték el - tájékoztatta az intézmény a Független Hírügynökséget.
Két magyar város - Pécs és Miskolc - közös fotó- és installációkiállítás keretében mutatkozik be Brüsszelben november 4. és 7. között, Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő kezdeményezésére....
A demokrata párti Barack Obama Chicagóban, 700 ezer ember társaságában, a Grant Parkban tölti a keddi választás éjszakáját, a republikánus John McCain Phoenixben, az elegáns Biltmore üdülőhelyen...
A hétfői zuhanást követően éles korrekció bontakozott ki a múlt héten világ tőzsdéin, és a szárnyalásból most a BUX is kivette a részét. A következőkben azt vizsgáljuk, hogy mely szintek állhatnak az...
Robert Fico szlovák kormányfő vasárnap este egy televíziós nyilatkozatában azt vetítette előre, hogy a visegrádi országok kormányfőinek e héten esedékes varsói csúcstalálkozóján felszólítja Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt: tegye meg a magyarországi szlovákok elleni támadások, valamint a budapesti szlovák állami jelképek elégetésének megfékezéséhez szükséges lépéseket.
Robert Fico szlovák kormányfő vasárnap este egy televíziós nyilatkozatában azt vetítette előre, hogy a visegrádi országok kormányfőinek e héten esedékes varsói csúcstalálkozóján felszólítja...
Többszázezren keresték fel a sírkerteket országszerte Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából. Azonnali vizsgálatot és részletes tájékoztatást vár a magyar kormány a szlovák hatóságoktól a szombati dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történt rendőri fellépés jogszerűségéről. A McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 2008-as szezonját. A nap…
Nekem a legjobban a műsort kísérő szlogen tetszik: Légy része a legendának! Olyan magabiztosságra vall, ami ritka madár errefelé. Nem is annyira nevetséges és nagyképű, ha töretlen optimizmusnak vesszük. A TV2 hinni akarja, hogy legendás esemény a negyedik alkalommal meghirdetett tehetségkutató műsora, a Megasztár.
Az, amit mi, itt a Gondolán, már évek óta mondunk: a jelenlegi berendezkedés változatlan fenntartása minél tovább. Ugyanis ma Magyarország tökéletesen működik – nekik tökéletesen. A reálgazdaságban megtermelődő hasznot elviszik a multik, az állami bevételeket elviszik a hitelező bankok. Ha rajtuk múlik, így fog ez menni ítéletnapig.
Lassan vége a szüretnek szerte az országban, már csak a késői szüretelésű borokhoz való gyümölcs lóg a tőkéken. Az időben befejezett szüret, a napfény, de a nyáron többször beharangozott hőségriadó is azt segítette, hogy az évtized legjobb borát tudják elkészíteni a balatoni pincészetek.
A Real Madrid nem bírt az Almeríával, a Milan ellenben, ha nehezen is, de begyűrte a Napolit. Mindez azt jelenti, hogy az európai futball két óriása közül a spanyol klub "csak" a harmadik helyen áll hazája bajnokságában, az olasz ellenben listavezető. Angliában a Liverpool elveszítette a veretlenségét, így ismét a Chelsea vezeti a Premier League-et.
Az MDF minden alapszervezetének átvilágítását javasolja Karsai Péter, a párt országgyűlési képviselője a választmány tagjainak írt levelében. "Csináljunk egy teljes leltárt! Bízza meg a...
A miniszterelnök várhatóan hétfőn aláírja azt a kormányrendeletet, amely 12 milliárdról kétmilliárdra csökkenti a minisztériumoknál és a háttérintézményeknél a jutalomra felhasználható keretet -...
Negyedik alkalommal rendezik meg idén az Európai Ifjúsági Hetet: a vasárnap kezdődött nyolcnapos eseménysor központi témája ezúttal a kultúrák közötti párbeszéd. Az EU 27 tagállamában, továbbá...
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint számos, elsősorban a bevételi oldalt érintő kockázata van a Pénzügyminisztérium által harmadszor is átdolgozott költségvetési tervezetnek.
200 milliárd forinttal megemeli a kormány azt a válságkezelő alapot, melyet néhány hete Bajnai Gordon jelentett be 807 milliárdos kerettel. A pénz uniós forrásból származik - olvasható a hétfői Világgazdaságban.
Heves érzelmi hullámokat váltott ki a Medveczky Ilona majdnem meztelen tánca a Szombat Esti Lázban. Az egyik az volt, amikor a közönség a látványtól felocsúdva zajos ünneplésbe kezdett, a másik pedig az, hogy a művésznő vérig sértődött produkciója felkonferálásán.
Szigorú ellenőrzés kezdődik a 4-es és a 6-os jelzésű villamosok végállomásain; hétfőtől csak érvényes jegy vagy bérlet felmutatása után lehet felszállni a járművekre.
Dél-Koreában 2,33 százalékos emelkedéssel nyitott az értéktőzsde. A börze irányadó mutatója 25,95 pontos emelkedéssel 1.139 ponton állt 15 perccel a nyitás után.
Megkezdődik a 2009-es költségvetés vitája ma az Országgyűlésben. A napirendi javaslat szerint a jövő évi költségvetés második, átdolgozott változatát vitatják meg a képviselők, de ennek lényeges...
Nincs garancia arra, hogy biztosan valódi méz vagy annak látszó szemét kerüljön a Tesco polcaira, amit mézként vásárolnak meg a fogyasztók. Ez derül ki abból a válaszból, amire két napot várt a Magyar Nemzet Online az áruházlánctól.
Bel- és külpolitikai üggyé dagadt a szombati dunaszerdahelyi futballmérközés, amely után mindenki a másik oldalt okolja a rendőri fellépésért. Pozsony szerint törvényes és indokolt volt a rendőrattak, sok szemtanú viszont azt állítja: nem volt szükség a beavatkozásra, amelyben 11-en megsérültek és 31 embert - köztük 16 magyart - előállítottak. A magyar kormány azonnali, minden részletre kiterjedő…
Sztálin 82 éves lánya hosszú hallgatás után ismét megszólalt. Ennek köszönhetően október első hetében az orosz televízió egyes csatornája bemutathatta a róla készült, kétrészes filmet. Szvetlána Allilujeva az Egyesült Államokban, egy öregek otthonában él. Két és fél hónapig tartott, amíg a tévések az interjúra rábeszélték.
Az adóhatóság az adóhiány megállapításánál arra hivatkozott, hogy az adózó átlépte az üzleti ajándék Egészségügyi Minisztérium rendeletében előírt értékhatárát. Ám erre a rendelet semmilyen utalást nem tesz az szja-törvényben, ahogy az Art.-ban nem szerepel. De akkor hogyan hivatkozhat erre az APEH?
Az amerikai piacokon bekövetkezett október végi erősödés számos befektetőben optimizmust váltott ki azt illetően, hogy a legrosszabb rész a piacok életében már hátravan, azonban vannak olyanok is, akik még rettegnek attól, hogy maradt néhány fel nem robbant taposóakna a piacon. (ProfitLine.hu)
A korábbi évekkel ellentétben idén nem túl lelkesen fogadták a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét az amerikai kiskereskedők, a fogyasztók ugyanis a pénzügyi válság súlyosbodása és a gazdasági...
A világgazdaság növekedésének lassulása várhatóan jó pár kínai játékgyárat kényszerít bezárásra, még karácsony előtt. Már eddig is számos üzem szűnt meg, de úgy tűnik, a recesszió nem kíméli Kína egyik legprosperálóbb tartományát sem.
Bámulatos képességekkel bír Valmosné Kovács Ildikó. Az asszony azt állítja: csukott szemmel is tökéletesen lát, sőt, szeme úgy működik, mint egy röntgenkészülék, az emberi szervek különböző színekben jelennek meg előtte, és azonnal észreveszi a betegségeket is. Ildikó az adottságait főként gyógyításra használja, de több eltűnt gyermeknek is a nyomára bukkant.
A magyarok a régi, díszes, piros postaládáikat féltik, az angolok pedig a hagyományos piros telefonfülkéiket. A Nagy-Britannia jelképévé vált bódékon túlhaladt az idő.
Irak úgy döntött, hogy eladja Szaddám Huszein néhai iraki diktátor luxusjachtját, miután megnyerte a tulajdonjogért folytatott pert. A 82 méter hosszú szuperjachton uszodák, szalon, titkos átjáró...
Óriási bajban vannak a kórházak az egyre ijesztőbb méreteket öltő nővér- és orvoshiány miatt. Karádi István, a Semmelweis Egyetem (SE) Általános Orvostudományi Karának dékánja szerint a már korábban végzett ápolók tömegesen mennek külföldre, ahol akár a magyar bér öt-hatszorosát is megkeresik.
A számvevők három ponton tartják kockázatosnak a jövő évi költségvetés legújabb tervezetét. Túl optimistának látják a foglalkoztatottak számát, a keresetek és a fogyasztás, illetve az export alakulását. Számításaik szerint az államháztartás bevételi oldalán 10-30 milliárd forinttal kevesebb jelenhet majd meg a kormány által számítottnál.
Történelmi választás előtt állnak az amerikaiak, s ennek megfelelően hatalmas az izgalom, rendkívüli a várakozás, az utolsó pillanatig sem enyhül a feszültség. Két különleges egyéniség áll egymással szemben: a 47 éves afrikai-amerikai Barack Obama, Illinois állam demokrata szenátora és a 72 éves veterán republikánus szenátor, az arizonai John McCain. A közvélemény-kutatások szerint Obama elsöprő…