A Külügyminisztérium két héten belül választ vár a szlovák féltől a dunaszerdahelyi incidenssel kapcsolatban. Göncz Kinga a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, az eddigi információk alapján nem tűnik arányosnak a rendőri fellépés.
Cipősdobozba rejtett vadkenderpalántákat foglaltak le a határrendészek péntek hajnalban Ártánd határállomáson - közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy. A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: hárman jelentkeztek kilépésre Románia irányába, amikor az autó egyik férfi utasáról kiderült, hogy a német hatóságok körözést rendelték el ellene.
Magyarországon is bemutatkozott a 3M mikroprojektora. Az alig tenyérnyi, mobiltelefon méretű 3M MPRO110 Mikroprojektor műszaki áttörést jelent a vizuáltechnikában. A parányi kivetítő a személyes prezentációkhoz és a digitális tartalmak közös megtekintéséhez nyújt egyszerű és valóban mobil lehetőséget.
Fejlemények vannak a magyar labdarúgás egyik újabb kacifántos, már-már szánalmas ügyében! Mint azt csütörtöki számunkban megírtuk, az Újpest–Győr találkozón egy furcsa szerződés miatt nem léphet pályára a vendégek játékosa, Kovács Zoltán. Tegnap jött a fordulat: az Újpest FC mégsem tiltja meg a csatár játékát.
Azt követően, hogy megerősítette, felbontotta szerződését a Ferrarival, a Force India bejelentette, hogy nagyszabású átszervezésbe kezd, melynek keretén belül távozik a csapattól Colin Kolles és Mike Gascoyne.
Sikerült azonosítani a kedd esti, Hannover közeli buszbaleset 20 halálos áldozatát - jelentette pénteken az ARD német tévéállomás. Az egész Németország területéről Alsó-Szászországba sereglett tűzrendészeti szakértők megcáfolták azt az első véleményt, hogy egy eldobott cigaretta okozta volna az infernót.
Újabb magyarellenes falfirkákra ébredtek pénteken a szlovákiai magyarok: ezúttal az érsekújvári magyar általános iskola diákjait fogadta uszító, életellenes fenyegetést üzenő szlovák felirat, s mint kiderült: Dunaszerdahelyt sem kerülték el az éjszakai mázolók.
A 2001-es válság óta a jövő év ígérkezik a legnehezebbnek a mobiltelefonok gyártói számára: bár a növekedés a mobilpiacon megmarad, a világgazdasági lassulás nyomán jelentősen mérséklődik.
Az orosz elnök gazdasági tanácsadójának véleménye szerint az ország GDP-je jövőre akár 3 százalékra is lassulhat az idei 7 százalék körüli növekedésről. Arkagyij Dvorkovics a globális gazdasági-pénzügyi válsággal indokolja a nagy ütemvesztést, bár megjegyzi, hogy azért valószínűbb 4-5 százalék közötti GDP-növekedés. (ProfitLine.hu)
A szeptemberi amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek mutatója -0,1 %-os értéket hozott a várt 0,3 % helyett. Az előző havi érték 0,6 %-on állt. (OT/www.globalfx.hu)
Ellopták Taszáron egy használaton kívüli iparvágány fém alkatrészeit, a kár meghaladja a hárommillió forintot - közölte a MÁV Zrt. pécsi igazgatóságának szóvivője. Imre Lászlóné elmondta: a vasutasok most fedezték fel a lopást, amit azonnal jeleztek a rendőrségnek. Az ellopott alkatrészeket - egyebek mellett csavarokat és alátétlemezeket - feltehetően fémkereskedőknek adták tovább a tolvajok, akik…
Az angol királynő edényeit készítő fazekas cég csődbe ment, de máris van érdeklődő, aki megvenné a vállalatot - derült ki pénteken. A cég ügyeit kezelő vállalat a csődért részben a gazdasági válságot okolja. Eközben Japánban három nap alatt elkeltek a gyémántokkal kirakott mobiltelefonok.
Keleten változóan felhős idő lesz, néhányórás napsütéssel, csapadék nem valószínű. Nyugaton szombaton a középső országrészben is gyakran erősen megnövekszik a felhőzet és pénteken szórványosan, szombaton több helyen várható eső, zápor. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délkeleti szél. Hajnalban párássá válik a levegő, főként keleten foltokban köd képződik.
A teljes közszféra utcai sztrájkjára számít november 29-én a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének demonstrációs bizottsága. A szervezet elnöke az InfoRádiónak azt mondta: nem bíznak a kormányban, ugyanis felmondta a tavaly kötött hároméves bérmegállapodást. Kónya Péter szerint a konvergenciaprogram miatti megszorításokat még méltányolták, de reálbércsökkenést már nem tudnak…
Megszüntetné a nem állami fenntartású közoktatási intézmények diszkriminációját az MSZP szakpolitikusa a költségvetés módosításával. Tatai-Tóth András ismét jogosulttá tenné az egyházi vagy alapítványi óvodákat, iskolákat, szakiskolákat a kiegészítő költségvetési normatívákra.
Törvényt sértett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azzal, hogy nem egyeztetett a parlamenti bizottságokkal a pénteki EU-csúcs előtt a magyar álláspontról - mondta Balla Mihály, a külügyi bizottság fideszes tagja pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Egy 13 éves fiú késes támadói után nyomoztak a salgótarjáni rendőrök, míg végül kiderült, hogy a fiú hazudott, és előbb a dolgozatírást, majd a szülői felelősségrevonást akarta megúszni a kitalált történettel; a húsz nyomozó hiábavaló munkájának értéke másfél millió forint volt - közölte a rendőrség pénteken.
Kockázatosabbá tette Magyarországot a 25 milliárd dolláros nemzetközi hitelkeret, amelyet az államcsőd elkerülésére és a befektetői bizalom helyreállítására igényelt a kormány a Nemzetközi Valutaalaptól, a Világbanktól és az Európai Uniótól. Az egyik nemzetközi hitelminősítő rontott a teljes magyar államadósság besorolásán.
Vajon merre csatangol a kedvesem? Hány féltékeny férfi toporgott már dühödten, azon agyalva, párja talán éppen mással hentereg. Egy fehérneműgyártó cég most elkészítette a szerkezetet, amely nyomkövetőként ad jelzéseket a pasiknak. A XXI. századi modern erényöv ára 170 ezer forint, ám a modernebb változatokért 230 ezret is elkérnek.
Októberben éves viszonylatban 5,78 %-kal emelkedtek a mexikói fogyasztói árak. A várt érték 5,72 % volt. Az előző érték 5,47 % volt. Havi viszonylatban 0,68 % volt az emelkedés mértéke a várt 0,62 % helyett. (OT/www.globalfx.hu)
Mai közleményében egy fokozattal mind a hosszú lejáratú deviza, mind a forint államadósság besorolását A3-ra rontotta a Moody's és az új besorolásoknak negatív kilátást is adott. A hitelminősítő...
Az őszi "KarrierExpo - országos, integrált állásbörze diplomázóknak, friss és fiatal diplomásoknak" rendezvény 2008. november 12-13-án ismét betölti az egész földszintet a Budapesti Corvinus Egyetem Fővám téri főépületében.
A dél-koreai Hankook Tire, a világ hetedik legnagyobb gumiabroncs-gyártója a harmadik negyedévben 24 százalékkal növelte bevételét az egy évvel korábbihoz képest, és 2,5 százalékkal az előző negyedévi...
A rendőrség nyomoz és hallgat a két ember halálával járó nagycsécsi támadás ügyében. A roma szervezetek és politikusok rasszista indítékról beszélnek, az áldozatok háza elé pedig nem eléggé világos céllal demonstrációt hirdetett a Magyar Nemzeti Bizottság 2005 nevű szervezet - ezt azonban a rendőrség nem engedélyezte.
Népszavazást kezdeményez a Fidesz Ajkán, mert szerintük a város szocialista polgármestere, Schwarcz Béla két önkormányzati cég - jóval a piaci ár alatti - értékesítésére készül.
A Pénzügyi Szervezetek tájékoztatása szerint a felügyelet 10 napra felfüggesztette a magyarországi befektetési alapkezelők által kezelt nyíltvégű ingatlanalapok és ingatlanalapok alapjai befektetési...
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt pénteken egy bécsi bíróság egy 39 éves férfit, aki azért ölte meg öt családtagját, hogy ne kelljen átélniük a pénzvesztéséből származó szégyent. A férfi egy baltával ölte meg feleségét, lányát, szüleit és apósát, három különböző városban.
A Nemzetközi Automobil Szövetség pénteken kiadott közleményében hivatalosan is megerősítette, hogy az amerikai Autósport Bizottság elnöke, Nick Craw lesz az irányító testület új elnökhelyettese.
Az Electro World – a DSG international plc tagja - sajnálattal és megdöbbenéssel értesült a magyar sajtóban az Electro World megszűnésével kapcsolatos találgatásokról. A cégcsoport ez év májusáb...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,57 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 12.988,85 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 18,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változ...
Szimbolikus, 30 eurós - közel nyolcezer forintos - pénzbírságra büntette egy nyugat-franciaországi kisváros bírósága azt a férfit, aki Nicolas Sarkozy egyik nyári látogatásakor olyan feliratot mutatott fel az államfőnek, melyre azt írta: "Húzz el, szegény hülye!". Az elnök népszerűsége a felmérések szerint azonban folyamatosan növekszik.
Gyorsan fejlődik a génkutatás: kutatók már nyolc héten belül feltérképezik bárki genomját. Ez most még 250 ezer dollárba kerül, ám a cél az, hogy már 5000 dollárért elérhető legyen ez a szolgáltatás. Hamarosan megismerjük a teljes génkészletünket?
Gyengüléssel reagált a forint arra a hírre, hogy a Moody´s egy fokozattal visszaminősítette a magyar szuverén adósosztályzatot pénteken. A budapesti bankközi devizapiacon pénteken délután fél ötkor...
A debreceni önkormányzat és vagyonkezelő holdingja az elmúlt években összesen 6,21 milliárd forintot költött a helyi repülőtérre, amiért az önkormányzat mindössze 3,0345 milliárd forintot kap több éven át részletekben az új tulajdonostól - közölte Kovács László, az SZDSZ önkormányzati képviselője pénteken sajtótájékoztatón Debrecenben.
A szeptemberi német kereskedelmi mérleg többlete 15,0 milliárd euróra emelkedett a várt 13,5 milliárd helyett. Augusztusban még csak 10,6 milliárdon állt a mutató. Szeptemberi német ipari termelés: -2,1 %. Előrejelzés: -0,5 %. Előző érték: 1,6 %. Az USA-ban az újonnan teremtett álláshelyek mutatója -240.000-esértéket hozott a várt -200.000 helyett. Az előző érték -159.000 volt. Az USA-ban a…
Egyre több érték tűnik el az évek óta használaton kívüli taszári repülőtérről. Visznek mindent, ami mozdítható, a kerítésdróttól a kábeleken és fényszórókon keresztül a vasúti sínekig. A kormány októberben hirdette meg eladásra a területet. Kérdés, hogy mire új tulajdonos kerül, lesz-e még a bázison használható és működő vagyontárgy.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 12 989 ponton zárt pénteken. Ez 0,23 százalékos csökkenést jelent a csütörtöki záróértékhez képest.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) piacfelügyeleti eljárást indított Morgan Stanley befektetési bank munkatársai által készített a "Közép-kelet európai bankok: jó okkal olcsó" című e hét szerdáján megjelent szektorelemzése miatt - tájékoztatott pénteken a felügyelet.
Grúziában több mint 10 ezren tüntettek Szaakasvili elnök és kormánya ellen. Az ellenzék szerint az elnök augusztusban elhamarkodott támadást indított a szakadár területek ellen, és ez vezetett ahhoz, hogy az oroszok bevonultak az országba.
Itt a megfelelő pillanat, amikor átalakítható az adórendszer - mondta az InfoRádiónak Papp József közgazdász, egyetemi docens. A Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docense szerint sürgősen csökkenteni kell a béreket terhelő adókat, és el kell törölni a vállalati kedvezményrendszert.
Nyolc százalék fölé emelkedő munkanélküliségi rátát, több tízezres elbocsátási hullámok jeleznek a gazdaságkutatók a következő hónapokra. A munkanélküliség elől vállalkozásba is lehet menekülni. A létforma látszólag vonzó: nincs főnök, nagy egyéni szabadság, keresetben határ a csillagos ég. Nem árt azonban alaposan felmérni a piacot, képességeinket és áttekinteni, mivel jár a magánzói lét,…