Több mint egytucatnyian - köztük sok gyerek - meghaltak, amikor tanítási időben összeomlott egy iskola Haiti fővárosában. Az épületben hétszáz gyerek lehetett a tragédia idején.
A legnagyobb amerikai autógyártó vállalat, a General Motors vezetése pénteken közölte: a cég 2009-ben csődbe mehet, ha folytatódik a gazdaság mélyrepülése és az állam nem nyújt segítséget. A GM tudatta, hogy a harmadik negyedévben 2,5 milliárd dollár volt a vesztesége, és pénztartalékai vészesen apadnak, jövőre kimerülhetnek.
A lakóhely közelében található parkok, játszóterek és erdők jelentősen csökkenthetik a tehetősek és a szegények közötti egészségi egyenlőtlenséget - állítják brit kutatók.
Többezres tömeg támadt rá a rendőrségre a Kína déli részén található Sencsen városában - közölte pénteken az Új Kína állami hírügynökség. A helyi idő szerint péntek estéről szombat reggelre történt eseményről egyelőre nem érkeztek részletes információk.
Egy évtizeden belül valóra válhat Lord Robert Winston álma, megszűnhet a donorhiány. A brit orvosprofesszor olyan genetikailag módosított sertések előállításán dolgozik, amelyek szerveit nem löki ki az emberi szervezet.
Barack Obama, az Egyesült Államok megválasztott elnöke pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy hivatalba lépése után első dolga lesz a gazdasági válság kezelése.
A vállalkozókat és az önkormányzatokat sújtó pénzügyi válságról is konzultált Kaposváron Orbán Viktor. A somogyi megyeszékhely ugyanis egyike azoknak a fideszes irányítású településeknek, ahol a kivezető utat nem a megszorításokban, hanem a későbbre tervezett beruházások azonnali beindításában látják.
Szőke haj, kék szem, és formás idomok - a férfiak megfordulnak utána az utcán, pedig már unokáját is nevelgeti a Vaslédinek becézett sportolónő, akiről a Képes Újság kiderítette: ő az ország legvagányabb Nagyija. Olimpiára sosem juthat el, hiszen a kutyaszánhajtás csak 1937-ig volt olimpiai versenyszám, mégis Böjtös Eörsi veszi át a legtöbb érmet hazánkban. A sajtkukac nagyi az extrém sportot…
A járványt letörni sokkal nehezebb és költségesebb, mint megelőzni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken magyar újságíróknak az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcsértekezlete előtt, amelyet a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság kezelése témájában, a jövő heti washingtoni értekezletre való felkészülés jegyében hívtak össze.
Elég régen takaríthatott utoljára az a brit nyugdíjas, akinek házában 100 tonna szemét halmozódott fel. Fegyverek, elektronikus készülékek, vegyi anyagok és csontvázak lepték el a lakás mindhárom emeletét.
Nő az emlődaganatos betegek száma hazánkban, tavaly 6800 frissen diagnosztizáltat jelentettek be. Viszont a korai felismerésnek és a jobb terápiáknak köszönhetően egyre kevesebben halnak meg a betegségben.
Győzelemmel kezdte az olimpiai selejtezőket a magyar jégkorong válogatott. Pat Cortina kapitány tanítványai 9-1-re verték pénteken Szerbiát a Papp László Sportarénában, Budapesten.
Személyautó és gyorsvonat ütközött össze a főváros XI. kerületében pénteken este, ezért a Budapest-Hegyeshalom vasúti vonalon átmenetileg szünetel a közlekedés; személyi sérülés nem történt - közölte Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője.
Megfélemlítés, gúny és agresszivitás - egy internetes felmérés szerint ezek sokkal inkább jellemzik napjaink munkahelyeit, mint azt gondolnánk, legalábbis Nagy-Britanniában. A jövőben sem számíthatnak semmi jóra az emberek, a gazdasági recesszió ugyanis csak ronthat a problémán.
A dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt, meglehetősen brutális rendőri beavatkozásnak egyelőre nem látni az indokoltságát, Magyarország nem kapott erre vonatkozóan bizonyítékot - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pénteken Brüsszelben, a Magyar Televízió Péntek este című műsorának adott interjújában.
A pénteki napra visszatértek a befektetők az amerikai piacokra miután az előző két nap során közel 10 százalékos veszteséget szenvedtek el az egyre nyomasztó gazdasági adatok miatt előtérbe kerülő recesszió következtében. A mai nap során a befektetőket jobban csábították az alacsony részvényárak, az emelkedő munkanélküliségi adatokra már számítottak, ugyan úgy, mint a Ford és a General Motors…