Elrendelte az egykor Kövér László fideszes választmányi elnök fivére, Kövér Szilárd által vezetett és jelenleg is családja közvetett tulajdonában álló Arzenál Nyomdaipari Kft. felszámolását a bíróság.
Az iskolákban egyre növekvő számban előforduló erőszakos cselekményekre kínálnak megoldási lehetőségeket az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) most induló programjai - közölte Lóránt Gergely, az intézet képviseletében az MTI-vel.
Ma már természetes, hogy szoftver segítségével tervezik meg az optimális útirányt a szállítmányozó cégek. Eközben a politika próbálja visszaszorítani a közúti fuvarozást. Ennek egyik eszköze a vasút szolgáltatásainak a piacképessé tétele azért, hogy megérje a vasutat mint alternatívát igénybe venni.
Veres János pénzügyminiszter és Felcsuti Péter, a Bankszövetség elnöke, valamint a devizahitelezésben érintett kereskedelmi bankok képviselői ma délelőtt sajtótájékoztatót tartanak a Pénzügyminisztéri...
Kelemen Anna végre belátta, hogy meg kell fékeznie vérengző kutyáját. Zeusz ugyanis újra támadott, ezúttal egy tizenegy éves kislány karját marcangolta szét. Könnyen lehet, hogy gazdája úgy dönt, altassák el kedvencét.
Némileg megnyugodhatnak a migrénben szenvedő nők: bár egyelőre nincs hatásos pirula krónikus fejfájásuk enyhítésére, egy amerikai vizsgálat szerint kevesebb az esélyük arra, hogy mellükben rákos daganat fejlődjön ki.
Jövő héten kellene elkészülnie a Magyar Energia Hivatal (MEH) előterjesztésének a januári gázárváltozásról ahhoz, hogy az árszabályozási jogkörrel rendelkező miniszter legkésőbb december elsején kihirdethesse az új árakat
Mintegy százmillió forinttal, 1,6 milliárdra emeli a kormány a jövő évi költségvetési törvénytervezet szerint a terhességmegszakításokra fordított támogatás összegét.
Megnyitották Magyarország jelenleg legnagyobb repülőtéri iroda fejlesztését, az összesen 22,000 négyzetméteres, négy épületből álló The Quadrum irodaparkot. A tegnap átadott első 6,000 négyzetméteres...
Hosszú évek nyomásgyakorlása után végre beleláthatnak a befektetők annak az úgynevezett nemfizetési hitelderivatívák piacának a szerkezetébe, amely óriási mérete és szabályozatlansága miatt gyakran,...
A tájékozatlanság áll a szakmunka alacsony presztízse mögött, hiszen ezt a munkavégzést sokan a 80-as évek gyáraiban folyó munkával kötik össze. A kormány szakmai ösztöndíjjal szeretné növelni a kevésbé népszerű hiányszakmákat tanuló fiatalok számát, mellyel egyben a munkaerő-piaci igényeket kívánja kielégíteni - mondta el Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
A felsőoktatási intézmények gazdasági autonómiáját növelő törvénymódosító javaslat mellett a Pénzügyminisztérium által benyújtott státustörvény átalakítása aggasztja a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetét, mert a két változás együtt lehetővé tenné a felsőoktatás privatizációját és a tandíj bevezetését - mondta Kis Papp László az PDSZ elnöke.
A kormányközeli szakmai képviselők azt szeretnék, ha átmeneti lenne az intézkedés, az ellenzéki szakpolitikus viszont brutális támadásnak tartja a módosítást. Erről beszéltek az Idősügyi Tanácsban, miután Gyurcsány Ferenc ismertette a pénzügyi válság hatásait, aki szerint a munkahelyek megőrzése a legfontosabb, áll a Népszavában.
A kis- és középvállalkozói szektorban jelentősen megnőtt az adókockázat az év első háromnegyedében. A vállalkozások nyeresége részben adóelkerüléssel érhető el
Gyomorforgató feladat jutott Kozsónak Afrikában. Az énekesnek meg kellett nyúznia egy kecskét. Kozsó társaiért legyőzte undorát és belevágott a kecskébe.
A csütörtöki gyengülés után az euró árfolyama pénteken valamivel 260 forint alá mehet kereskedők szerint az Európai Központi Bank kamatcsökkentése után egy nappal. Csütörtökön alacsony forgalom mell...
Hátrányban érzi magát a táncot is tanult színészek között Gáspár Bea, de szeretné megmutatni a közönségnek, hogy kezdőként is megállja a helyét a Szombat esti lázban. Nagy elszántsággal gyakorol partnerével, adja le fölös kilóit, és egyre inkább úgy érzi, tündérmesépbe csöppent.
Hiller István oktatási miniszter elismerte, hogy az új büdzsé elképesztő mértékű, negyvenmilliárd forintos megszorítást hoz a közoktatásban, és a felsőoktatástól is súlyos milliárdokat vonnak el.
Nagykanizsa, 2008. november 6., csütörtök (MTI) - Közös sajtótájékoztatón szólították fel csütörtökön a Fidesz, az MSZP, az MSZDP és az SZDSZ nagykanizsai közgyűlési frakcióinak vezetői és képviselői Marton István polgármestert, hogy megosztó politikája miatt távozzon posztjáról.
Egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze péntek reggel a 8-as főúton, Városlőd határában, a csehbányai elágazónál, a balesetben öten megsérültek - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vegyesen alakulnak az ázsiai piacok azután, hogy csütörtökön az amerikai részvénypiac folytatta a szerdán megkezdett mélyrepülését. A japán részvényindex 3.5 százalékot csökkent a Toyota és egyéb vállalati előrejelzések következtében, míg Dél-Koreában a piac fordulni tudott, miután a központi bank egy hónapon belül harmadszor kamatot csökkentett, mely következtében 25 bázisponttal 4 százalékra…
Adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen az APEH: a gyanú szerint egy Pest megyei, elektromos cikkek kereskedelmével és szoftverfejlesztéssel foglalkozó cég 2...
Oroszország a jövőben együttműködik az OPEC-kel olajtermelési döntésekben - jelentette be az OPEC-tag Venezuelában tárgyaló orosz miniszterelnök-helyettes csütörtökön. Igor Szecsin közlése szerint...
: Nagy valószínűséggel Thaiföldön bujkál Farkas Péter - értesült több forrásból a Bors. Az olimpiai bajnok sportolónak ott van a legnagyobb esélye az elrejtőzésre, hiszen a két ország között nincs kiadatási egyezmény. Úgy tudjuk: szökése napján Farkast Bécsben látták, innen repülhetett az ázsiai országba, ahol támogatásra is számíthat, hiszen a hatóságok szerint közel ezer magyar bűnöző él ott.
Hasznos lehet a tejtermékek fogyasztása azoknak, akik karban szeretnék tartani testsúlyukat, a sajt vagy a joghurt ugyanis jelentősen hozzájárul a zsírégetéshez, így akár több kalóriát is ehet, aki sok, tejből készült terméket fogyaszt.
Az IMF pénzügyi támogatása elegendő tartalékot fog biztosítani Magyarországnak ahhoz, hogy teljesíteni tudja külső adósságkötelezettségeit, még szélsőséges piaci feltételek mellett is.
Washingtonban aláírták az IMF által Magyarországnak nyújtott 12 és fél milliárd eurós hitelkeret szerződését. Hazánk ezután bármikor felhasználhatja a kölcsönt. Ebből majdnem 5 milliárd azonnal lehívható, a maradék összeghez pedig öt részletben lehet majd hozzáférni.
Oroszországban a fiatal, művelt elit évszázadokon keresztül a nyugati világból merített inspirációt és talált magának példaképeket, ám az augusztusi grúziai háború és a jelenlegi gazdasági válság éles fordulópontot hozott.
Míg Székely Tamás egészségügyi miniszter az uniós fejlesztésekről beszélt, a szakma inkább a bérkérdést és az ellátás szabályozását feszegette az egészségügy jövőjéről rendezett tegnapi konferencián. Legfőbb problémaként a kórházak eladósodottsága merült fel. Abban egyetértettek a döntéshozók és gyógyítók: az adott forrásból finanszírozhatatlan a jelenlegi rendszer.
Lengyelország is bekapcsolódik abba a hat milliárd dolláros nemzetközi hitelprogramba, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készít Izland számára a skandináv országok, Nagy-Britannia és Hollandia részvételével - közölték pénteken a lengyel pénzügyminisztériumban. A lengyel hozzájárulás 200 millió dollár körüli lesz, a hitel feltételeit az IMF és az izlandi kormány dolgozza ki.
A Bush adminisztráció keserű örökséget hagyott hátra a kiváló képességekkel megáldott új elnöknek és csapatának, ugyanis Barack Obama és emberei a nagy gazdasági világválság óta nem látott komoly...
Az EP foglalkoztatási bizottsága 48 órában állapítaná meg a heti munkaidőt, amit indokolt esetben 76 órára lehetne növelni, a munkavállaló beleegyezésével....
A dél-koreai központi bank egy hónapon belül már harmadik alkalommal kamatot csökkentett pénteken, hogy felrázza a gazdaságát, mindez azután történ, hogy tegnap Európán a kamatcsökkentések ellenére zuhantak a részvénypiacok. (ProfitLine.hu)
Az amerikai piacok a tegnapi szereplésükkel az amerikai elnökválasztást követő két kereskedési nap során 10 százalékot zuhantak. A tegnapi csökkenés hátterében főként a Cisco és a kiskereskedelmi vállalatok gyenge októberi értékesítési adatai álltak. A DJIA index 443.48 ponttal, 4.85 százalékkal 8,695.79 pontra csökkent. Az S&P 500 index értéke 47.89 pontos, 5.03 százalékos csökkenés után…
Lengyelország is bekapcsolódik az Izland számára nyújtandó 6 milliárd dolláros nemzetközi hitelprogramba, melyet az IMF készít elő. Ebben a skandináv országok mellett helyet kapott Nagy-Britannia és Hollandia is. A lengyel hozzájárulás 200 millió dollár körüli lesz, a hitel feltételeit az IMF és az izlandi kormány dolgozza ki. (ProfitLine.hu)
Az ElektroPont kidőlésével nem biztos, hogy véget ért a magyar háztartási elektronikai piac átalakulása, ugyanis Electro World is kivonulhat a piacról. Lapértesülések szerint a cég 1,5 milliárd forint adósságot halmozott fel, azonban nem elsősorban a globális válság küldte padlóra, hanem az erős versenytársak, áll a Napi Gazdaságban.
Bartók János, a direkt marketing piacon működő TeleData Kft. ügyvezető igazgatója szerint nemcsak az interneten elérhető másik vásárlóra, hanem mindazokra, akik számára hiteles és hasznos információkkal szolgálnak. Adott esetben tehát akár egy direkt marketing üzeneteket közvetítő vállalatra vagy kiadványra is, ám csak akkor, ha bízik benne. Bartók János minderről a 4. Golden Dove Nemzetközi…
Lengyelország is bekapcsolódik abba a hat milliárd dolláros nemzetközi hitelprogramba, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készít Izland számára a skandináv országok, Nagy-Britannia és Hollandia részvé...
Budapest — A TV2 Mokka új műsorvezetőjének szinte mindennap ugyan úgy kezdődnek reggelei. Tatár Csilla (25) a napját a hírek gyors átfutásával kezdi, munkája miatt fontos, hogy tisztában legyen a napi aktualitásokkal.