Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2008 szeptemberében 0,7 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 5,3 százalékkal csökkent - közölte a Központi St...
Itt az ideje, hogy James Bond szerepét egy fekete színész játssza - mondta Daniel Craig az új ügynökfilm, A Quantum csendje római bemutatóján. A brit sztár a vörös szőnyegen Barack Obamáról is szólt néhány keresetlen szót.
Ma délelőtt elhelyezik a a MotoGP-pálya, a Balatonring alapkövét, melyet októberben kiemelt nagyberuházássá nyilvánított a kormány. A Magyar Kormány 2008. októberében kiemelt nagyberuházássá...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 839,24 pontos csökkenéssel, 13.560,33 ponton nyitott csütörtökön, a csökkenés pedig fél négyre elérte a 8,8 százalékot. Az OTP papírjaival többször is felfüggesztették a kereskedést, mert a visszaesés átlépte a tíz százalékot, délután a MOL-kereskedést is átmenetileg berekesztették.
A kötelező biztosítás fordulónapja legyen inkább az autóvásárlás dátumához kötve? Vagy az évvégi kampány mindenkinek jobb? És mi legyen a károkozók biztosítójával? A politikai válaszolni akar
15 ezer állás szűnhet meg az építőiparban a 2006 óta tartó folyamatos visszaesés és a válság együttes hatására. Koji László szerint 100 építőipari vállalkozásból 98 hitelből működik, a banki költségek és a feltételek szigorítása így fokozhatja likviditási problémáikat.
Akár évi egymilliárd forinttal is növekedhet a költségvetés kiadása, ha az Alkotmánybíróság hét eleji döntése nyomán a közigazgatási hivatalokat a regionális szint helyett vissza kell telepíteni a megyékhez értesült lapunk kormányzati forrásokból. Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára ennek kapcsán kérdésünkre azt közölte, a hivatalok 2007-es átszervezésével évi 700 millió…
Az amerikai vezetésű afganisztáni koalíciós erők egy újabb légicsapásában is meghaltak polgári személyek az ország északnyugati részén, afgán tisztségviselők csütörtöki közlése szerint heten.
Az EUR/HUF ma reggel átugrotta a 260-as értéket, és csúcsot ért el 261,35-nél, megközelítve ezzel a 262,00-es ellenállást. A magyar ipari termelés szeptemberben havi szinten 2,4%-kal, éves szinten pedig 5,3%-kal csökkent (előrejelzés: -1,8%, előző: -1,2%). Ha átlépik a 262-es értéket, a következő ellenállási pont 264,50-nél lesz. In-www.globalfx.hu
Szeptemberben az előzetes adatok szerint 2.4 százalékkal zsugorodott az ipari termelés volumene, igazolva a szektor nehézségeiről szóló anekdotikus információkat. A világ fejlett országaihoz...
Negyvenmillió eurós, azaz körülbelül tízmilliárd forintos bírságot szabott ki az Európai Bizottság az épülő csepeli szennyvíztisztító ügyében - tudta meg egy internetes hírportál brüsszeli forrásból. A pénzt állami és önkormányzati pénzekből kellene pótolni, a döntést, mely szerint nem volt versenybarát a közbeszerzés, a magyar fél vitatja.
4.6 milliárd forintért (áfa nélkül) hirdette meg eladásra a Mecsek-Öko Zrt. a Recsk II. színesfémérc-bányaüzemhez tartozó bányatelket, ingatlanokat és létesítményeket. Az ajánlati szakasz lezárult,...
Nem járnak könnyű idők mostanában azokra a brit nyugdíjasokra, akik korábban úgy döntöttek, ezüst éveiket a szigetország helyett egy barátságosabb klímájú helyen szeretnék leélni, ahol esetleg még pénzük vásárlóereje is nagyobb. Mivel elég sokan vannak, akik ilyen megfontolásból elhagyták hazájukat, kifejezetten sokakat érint a font euróval szembeni gyengélkedése....
A román befektetési ügynökség szerint a Mercedes autógyár beszállítói várhatóan Romániában létesítenek telephelyet, amit a jelentősen olcsóbb munkaerő, valamint a román ipari parkok kedvező...
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: A FIGYELEM ÚJRA A VÁLLALATI PROFITOKRA IRÁNYULT -jelentős mínuszban zárták a tegnapi kereskedést a főbb amerikai részvényindexek, az esés mértéke 5-5,5% között...
Miután tegnap a Google bejelentette, hogy visszavonja a Yahoo-val kötött partneri megállapodást, a Yahoo vezérigazgatója, Jerry Yang bejelentette, hogy továbbra is nyitott a Microsoft-tal történő...
Az építőipari megrendelések tíz százalékos visszaesésére lehet számítani. A legálisan foglalkoztatottak száma a tavalyi 12 ezres esés után az idén 15 ezer fővel csappanhat meg, az infláció miatti bevételkiesés és a lánctartozások fokozódása után a tömeges csődök jönnek majd - írta a csütörtöki Magyar Nemzet
A 3100 forinton nyitó OTP részvények kereskedését néhány percre felfüggesztették reggel a BÉT-en, miután a bankpapír gyengülése meghaladta a 10 százalékot.
Dávid Ibolya a nemzeti csúcstalálkozón tett ígéretéhez híven magyar cégek részvényeibe fektetett, és erre szólította fel a magyar politikai életet szereplőit is. Felvetése, finoman szólva sem aratott osztatlan sikert a pártok körében.
Általánosan elterjedtek a nanorészecskéket tartalmazó kozmetikumok, pedig súlyos kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, biztonságos-e a hosszú távú használatuk - figyelmeztetett egy fogyasztóvédelmi szervezet.
A háztartások fogyasztása jövőre 3 százalék körüli mértékben csökken, részben a hitelfelvételi lehetőségek beszűkülése és megdrágulása, részben a recesszióból következő foglalkoztatás-csökkenés, valamint a reálbércsökkenés következtében - olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) által közzétett, a konvergenciaprogram teljesítéséről szóló jelentésben.
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat csütörtökön 453 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 12 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 517 milliónál. Az elemzők 457 ...
Na, most van itt egy nagy félreértés! A hardvergyártók azt hirdetik, egyes vevők meg elhiszik, hogy a laptopok a mai formájukban alkalmasak a használatra.
Mind bizonyosabb, hogy november 29-én, szombaton tartják meg a közszolgálatban dolgozók tüntetését a közszférára vonatkozó kormányzati megszorítási terv ellen.
Lawrence Cannon kanadai külügyminiszter szerdán kijelentette, hogy a kanadai katonák nem maradnak Afganisztánban 2011 után akkor sem, ha a megválasztott elnök, Barack Obama a megbízatásuk meghosszabbítását kérné.
Nincs pénz bérre és segélyre a Békés megyei Kisdombegyházán, mert a bank zárolta az önkormányzat számláját. November 5-ig a közalkalmazottak és a köztisztviselők nem kapták meg munkabérüket, és a segélyesek is hiába várták a pénzt, az eset nem egyedi a megyében - írja a megyei hírlap.
Csoportjában első lett az Inforum az Európai Bizott ság pályázatán. A brüsszeli testület a legjobb módszereket, gyakorlatokat kereste az informatika és társadalomfejlesztés határterületein. A pályázaton közel 500 szervezet indult, ezek közül az EU 35-öt ítélt követésre méltónak.
A munkahelyi megfigyelő rendszerek humánus bevezetésében nincs nagy tapasztalatuk a hazai cégeknek, a legtöbben csak elrettentésként használják, ahelyett hogy munkaszervezési kérdésekre keresnék meg a válaszokat vele (ki mennyire leterhelt, miben kellene továbbfejleszteni stb.). Pedig megfelelő hozzáállással, a dolgozók is könnyebben elfogadnák a folyamatos ellenőrzést - véli Spiller László, a…
Az autóipari beszállítók nehéz helyzetbe kerülhetnek a mostani válság, illetve a recesszió hatására - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai rendezvényén. Az érintett vállalkozók, és...
Az idei tervezett 113 milliárd helyett 160 milliárd állami támogatásból hozta ki a MÁV-Start a személyszállítási szolgáltatásait, ami még így is jócskán elmarad az európai színvonaltól....
„A választás bebizonyította, hogy létezik egy minden társadalmi és etnikai választóvonal felett álló Amerikai Egyesült Államok. Ez mutatja a demokrácia hatalmát.” - mondta elnökké választása utáni első beszédében Barack Obama.
A parlamenti képviselők jövedelmének csökkentéséről tartandó ötpárti tárgyalásokon felvetődhet a polgármesterek, alpolgármesterek és önkormányzati képviselők költségátalányának megadóztatása is - tudta meg az MTI parlamenti forrásból. A szja-törvényben ugyanis az "igazolás nélkül elszámolható költségek" között egy sorban szerepelnek a parlamenti képviselők és az önkormányzati, választott…
Az OMV, a Gazprom és a Vienna Stock Exchange (Bécsi Tőzsde) megállapodott a Közép-Európai Gáztározó közös fejlesztéséről és egy gáztőzsde létrehozásáról - írja az OMV szerkesztőségünkhöz eljuttatott s...
Aszpirint szinte mindenki szed, és sokan nem is csak akkor, ha megfáztak vagy fáj a fejük, hanem arra is, hogy megelőzzék a szívbetegségek kialakulását. Ennél azonban jóval több betegség, kóros állapot kialakulásának veszélyét csökkenti a pirula.
Hozzávalók: 10 evőkanál cukor 20 evőkanál liszt 1 csomag sütőpor 25 dkg margarin 4 tojássárgája 1 kis pohár tejföl 2 kg alma (lereszelve, ízlés szerint cukrozva) fahéj zsemlemorzsa tojásfehérje a tetejére
Már csak párat kell aludni, és végre megérkezik a boltokba a híres közösségi szerepjáték, a World of War craft második kiegészítője, a Wrath of the Lich King.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 13 559 ponton nyitott csütörtökön. Ez 5,72 század százalékos visszaesés a szerdai záróértékhez képest. 3-4 százalékos eséssel nyitottak a nyugat-európai börzék is, az ázsiai és az amerikai indexek zuhanásának folytatásaként.
Októberben tovább folytatódott az előtte már négy hónapja tartó külföldi tőkekivonás a brazil részvénypiacról a hitelpiaci válság miatt várhatóan csökkenő nyersanyagtermékek iránti igények miatt, melyek az ország fő exportcikkei. Ilyen mértékű tőkekivonásra négy éve nem volt példa. (Profitline.hu)
Az állami cégek felére nem volt jelentkező a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) második alkalommal meghirdetett árverésén. Az eladásra felkínált 14 cég kikiáltási ára összesen 614,91 millió forint volt. Az állam nyakán maradt hét vállalatot összesen 421,75 millió forintért kínálták....
A Nemzetközi Valutaalap igazgatótanácsa elfogadta az Ukrajnának nyújtandó 16.4 milliárd dollár értékű hitelkeretet. A közlemény megjegyzi, hogy Ukrajna ennek következtében kivételes méretű...
A pénzügyi szektor válsága magával ránthatja a lakáspiacot is - a bajban sok hirdetésre lenne szükség, de a források nem elegendőek. Hódítani fog az online reklám?
Nyert a Barack. Az átlagmagyar – aki még érdeklődik a politika iránt – így nyugtázza az amerikai elnökválasztás végeredményét, aztán saját közélete felé fordul és inkább azon izgul: most akkor mennyi pénzt von el/fagyaszt be tőle Gyurcsány, mennyi lesz a rezsije, a lakás-, vagy a kocsitörlesztése télen. Egyáltalán, megmarad-e a munkahelye? Csupa itthoni, pénztárcát érintő kérdés az, ami…
A frissen elnökké választott Barack Obama máris szembesült egy külpolitikai kihívással. Miközben az Egyesült Államokban a megválasztását ünnepelték, kiderült, hogy Afganisztánban ismét több tucat civil halt meg egy koalíciós bombázásban. Hamid Karzai elnök azonnali fellépést követelt Obamától - bár a demokrata politikus január végéig még nem is látja el az elnökséget.