Teljesen megérdemelten lett világbajnok az angol Lewis Hamilton - mondta az InfoRádióban Wéber Gábor Forma-1-es szakkommentátor, akinek véleményével Dávid Sándor szakíró is egyetért. A szakértők szerint ugyanakkor Felipe Massa is megérdemelten vehette volna át a végső győzelemért járó trófeát.
A Fidesz szerint a 2009-es költségvetési törvényjavaslat kapkodva született, és hosszabb távon nem orvosolja az ország problémáit. Az ellenzéki párt egyébként egyáltalán nincsen meggyőződve arról, hogy nem készül egy negyedik változat is a jövő évi büdzsét illetően. Erről Varga Mihály, a Fidesz alelnöke beszélt az ellenzéki párt hétfői frakcióülésén.
A GBP/AUD-ot 2,3918-on jegyzik, ami 4 hetes minimumnak felel meg. A Wilder-RSI már 5 hete folyamatosan csökken. Bár még oldalazás látható, már negatív a momentum. Az RBA az éjjel 0,50%-kal 5,00%-ra csökkentheti alapkamatát. A BoE pedig csütörtökön szánhatja magát kamatlépésre. Továbbra is a shortokat érdemes előnyben részesíteni az AUD/GBP-nél. 2,4000 fölött nyereségekkel számolhatunk. In-…
41,3 pontról 41,1 pontra módosították az októberi EU-s beszerzési menedzserindexet, miközben az elemzők 41,3 pontos értékkel számoltak (előző: 45,0 pont). A 3 legnagyobb gazdaság indexe összességében csökkent: a német index 43,3 pontról 42,9 pontra, a francia index 40,8 pontról 40,6 pontra, míg az olasz index 44,4 pontról 39,7 pontra esett. Az Európai Bizottság jelentése szerint recesszióba…
A szegedi bíróságon megkezdődött annak a hódmezővásárhelyi doktornőnek a pere, aki tavaly áprilisban a kórháztörvény bevezetésekor egy mindszenti beteget a helyileg illetékes szentesi kórházba visszaküldött, de a beteg útközben, a mentőautóban életét vesztette.
Egyiptomban gyártani fogják a madárinfluenza ellen, Magyarországon kifejlesztett és alkalmazott humán oltóanyagot. A technológiát a Vacsera nevű cég vásárolja meg a magyar Omninvest Kft.-től - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium.
Az előzetes adatok szerint 2.243 foglalkoztatottat érintenek az októberben bejelentett csoportos létszámleépítések. A leépítések elsősorban az autó-, a textil- és a papíripart érintik.
Farkas Péter egykori olimpiai bajnok birkózót öt év fegyházra ítélte bűnsegédként elkövetett kábítószerrel visszaélés miatt elsőfokú ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn. A sportoló és a testvére is eltűnt az épületből a többórás ítélethirdetés alatt.
Soha nem látott pesszimizmust tükröznek az üzleti várakozások a GKI Gazdaságkutató Zrt. októberi felmérése szerint. 12 éves történelmi mélypontra zuhant a konjunktúra-index, amely az ipar, a kereskedelem, az építőipar és a szolgáltató szektor véleményét tükrözi.
Az egyiptomi Vacsera cég megvásárolja a magyar Omninvest Kft.-től a Magyarországon kifejlesztett és alkalmazott humán influenza oltóanyag gyártási technológiáját - közölte Garamhegyi Ábel,a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szakállamtitkára.
Sorozatban már a 16. kereskedési napon csökkent a befektetők által kiemelten figyelt 3 hónapos londoni bankközi hitelkamatláb (Libor) referencia-értéke a mai adat alapján. A nemzetközi pénz- és...
Az AUD/USD-ot 0,6774-en jegyzik. Az elmúlt 4 napban megkapaszkodott 0,68-nál az emelkedés. Az RBA az éjjel 5,00%-ra csökkentheti alapkamatát, ami elbizonytalanítja a spekulánsokat, mivel a gazdasági helyzet alakulása miatt egyrészt szükség van csökkentésre, de csökken az ausztrál dollár zöldhasúval szembeni kamatelőnye. 0,6600 alatt átmenetileg konszolidációra kerülhet sor. In-www.globalfx.hu
Történelmi csúcsra futott fel szeptemberben a magyar háztartások nettó devizahitel-felvétele, és valószínűleg ezzel záródhatott a magyar háztartási devizahitelezés "boldog békeidők"-kel jellemezhető...
Farkas Péter birkózó olimpiai bajnokot a hétfőn délután kihirdetett elsőfokú ítéletével a Pesti Központi Kerületi Bíróság folytatólagosan elkövetett kábítószerrel való visszaélésért mint bűnsegédet öt évi fegyházra, és egymillió forint pénzmellékbüntetésre ítélte, ezen kívül öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
A McLaren sportigazgatója, Dave Ryan csakis szuperlatívuszokban beszélt Lewis Hamiltonról, aki 23 évesen a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnokává avanzsált a drámai fordulatokkal tarkított Brazil Nagydíjon.
A nemzetközi pénzügyi válság ugyan vonzóbbá tette az EU több új, keleti tagállama számára az euró mielőbbi bevezetésének gondolatát, de 2010 tavaszáig egyetlen ország sem fogja tudni teljesíteni ennek kritériumait - mondta az EU pénzügyi biztosa. Veres szerint a deficitben már jövőre elérjük a célt
A szlovákiai Magas-Tátrában a szokatlan meleg ellenére már érvénybe lépett a hegyi turistautak látogatásának tilalma. A rendelet - amelynek biztonsági és környezetvédelmi okai vannak - június 15-ig lesz érvényben.
Buday Péter mesterszakács, Jakupcsek Gabriella, Igaly Diána olimpikon, Juhász Árpád generáltudós és Novák Péter, a magyar televíziózás lelkiismerete szerepel az E.on Hungária Zrt. energiatakarékossági kampányában. Az október közepétől szórt kisfilmek csak a TV2-n futnak.
Önállósodás, biztos háttér a családalapításhoz, továbbtanulás, munkavállalás tanulás mellett, használható nyelvtudás megszerzése. Egyebek között ezeket a problémákat vetették fel a fiatalok az idei Európai Ifjúsági Hét rendezvénysorozat felvezetéseként zajlott fókuszcsoportos beszélgetéseken. A november 3-9. között megvalósuló Európai Ifjúsági Hét fő célja a fiatalok társadalmi részvételének…
Az árupiaci termékek rekord mértékű csökkenése azt jelzi, hogy az Egyesült Államok várhatóan az 1981 óta nem látott mértékű recesszió elé néz, mikor is a gazdaság 16 hónapig hanyatlott. (ProfitLine.hu)
A Political Capital kockázat-előrejelzése szerint a Magyarországnak nyújtott pénzügyi mentőcsomag egyelőre visszaállította a bizalmat a hazai gazdaság és fizetőeszköz iránt. A válságkezelő lépések...
A nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező ingatlanközvetítő vállalkozások felismerték annak lehetőségét, hogy az áresés következtében Európa-szerte alkalmi vételi ajánlatokat tudnak felkínálni a külföldi ügyfeleiknek. A brit Harrods Estates felelevenítette indiai kapcsolatait és a kétszámjegyű árzuhanást kihasználva az ázsiai ország milliomosait keresi meg londoni és egyéb főváros közeli ingatlan…
A rendőrök felbukkanása vetett véget egy illegális „feleségpiacnak” Vietnám fővárosában - jelentette a helyi média hétfőn. Mintegy 160 helyi nőt parádéztattak, hogy a dél-koreai férjjelöltek választhassanak közülük.
Másfél órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki veszélyes anyagokkal - vörös higannyal és radioaktív polóniumizotóppal - fenyegetett meg egy óbudai üzletet.
Fokozott ellenőrzést rendelt el Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya hétfőtől november 10-ig a fővárosban. A hivatalos indoklás szerint ebben az időszakban Budapesten több demonstráció lesz, amelyeken nagy számú résztvevőre lehet számítani.
A tavalyival megegyező átlagdíjak, ám a biztosítók tavalyi sorrendjének teljes borulása - ezek a legfontosabb leszűrhető következtetések a CLB által működtetett biztositastipp.hu oldalon szombat óta megkötött mintegy 1200 szerződés adatainak alapján. Míg korábban 7-8 ezer forintos éves megtakarítástól váltottak biztosítót tömegesen, vélhetően a jelenlegi pénzügyi válság hatására az ügyfelek már…
Még mindig pang a búzapiac - mondta Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke az MTI-nek hétfőn. A GOSZ elnöke úgy vélte - megismételve korábbi álláspontját -, hogy ela...
Az Állami díjas kutatóprofesszor 88 éves volt. Elsőként ismerte fel az emberi vérfesték ősi alfa-láncának megkettőződését. Kutatási területe volt a hemoglobin és a vérsejt membránszerkezete és működése, az immunreaktivitás, a leukémia és a vértranszfúzió.
Mintegy 75 ezer tanár és az oktatásban dolgozó kisegítő alkalmazott lépett hétfőn figyelmeztető sztrájkba Romániában. Egyelőre csak egy szakszervezet, a Spiru Haret döntött úgy, hogy már hétfőn elindítja a novemberre tervezett közalkalmazotti sztrájkhullámot. A többi oktatási érdekvédelmi szervezet várhatóan november 10-én tiltakozik hasonló módon a kormány döntése ellen, amellyel a jövő év…
Ismét csökken a kőolaj világpiaci jegyzése, miután az ázsiai olajfinomítók csökkentették az olajimportjukat, mely újabb bizonyíték arra, hogy a gazdasági lassulás a feltörekvő piacokat is elérte. (ProfitLine.hu)
A szokásosnak mondható hétfői aukciója keretében a mára meghirdetett 30 milliárd forinttal szemben csak 23.5 milliárd forintért vásárolt magyar államkötvényeket a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank...
A Coface úgy látja, hogy akárcsak a korábbi válságok, a jelenlegi is körülbelül másfél-két évig tarthat, mert a vállalatok képesek lesznek ehhez alkalmazkodni a gazdasági lassuláshoz
A venezuelai elnök a demokrata Barack Obama győzelmében bízik. Hugo Chavez azt reméli, hogy az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke jelentős változtatásokat hajt végre az amerikai külpolitikában, elsősorban ami Kubát és Irakot illeti.
Orbán Viktor szerint mielőbb ki kell vizsgálni a hétvégi dunaszerdahelyi mérkőzésen történteket. A Fidesz elnöke emlékeztetett rá: a magyar állampolgárok védelme külföldön is a mindenkori kormány feladata és kötelessége.