A közszolgálati dolgozókat képviselő szakszervezetek mindegyike részt vesz a kormány megszorításai ellen tartandó szombati demonstráción, a Parlament előtt - közölte Varga László, a 23 ágazati szakszervezetet tömörítő Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetője.
Gyurcsány Ferenc szerint itt az ideje véget vetni a 2006 óta tartó belpolitikai háborúskodásnak. A miniszterelnök a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón ezt az ország előtt álló súlyos gazdasági kihívással indokolta, illetve azzal, hogy a keddi parlamenti szavazáson nyilvánvalóvá vált: ez a kormány 2010-ig a helyén marad.
Meg nem jelent könyvei, tudományos értekezéseinek sokasága tanítványainak és hallgatóinak emlékeiben, tudásában él és gyarapszik tovább. Emlékszem – több ízben magam is jelen voltam – amikor az átkosban a kommandói nyári irodalmi táborban garabonciásként viharzott a fiatalok és tanáraik sokasága között.
Egyre ádázabb küzdelmet vív egymással a két országos kereskedelmi tévécsatorna, nemcsak nézettségben, hanem szakmai kommunikációjukban is. A lopás, másolás, kiszivárogtatás, etikátlan verseny, összeesküvés, ipari kémkedés szavakkal jelzett harc senki szerint nem tesz jót a nézőknek, mégis egymásra mutogatnak.
A német vezető index ma 1,0%-os veszteséget könyvelt el. Az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet tegnap további lehetséges kamatcsökkentéseket helyezett kilátásba. A német konjunktúra gyengülésének ellensúlyozására az Európai Gazdaságkutató Intézet ismét adócsökkentéseket és infrastruktúra-befektetéseket szorgalmazott. Az EUR/JPY-t 123,44-en jegyzik, és tesztelhetik a 122,00-es szintet (középső…
Az MSZP-frakció tervei szerint 2010 végével megszűnnének a közvetlen fűtéstámogatási rendszerek, ezért minden lakóközösségeknek arra kell törekednie, hogy addigra felújítsa fűtési rendszerét - mondta Szanyi Tibor, az MSZP-frakció távhő eseti munkacsoportjának vezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Semmilyen kényszer nem indokolta a 13. havi nyugdíjak elvételét a legnagyobb ellenzéki párt szerint. Iván László úgy véli: inkább a miniszterek, az állami vállalatok vezetőinek és felügyelőbizottsági tagjainak fizetését kellett volna csökkenteni.
A pénzpiaci válság az econet.hu-ra is hat, egyrészt a hirdetések és szponzorációk csökkentése, másrészt pedig a fizetők fesztiválok iránti érdeklődés visszaesésével - mondta el Rosner Gábor, az...
A szakértők figyelmeztetései ellenére a brit lakosság körében még mindig nagy népszerűségnek örvendenek a hitelkártyák. Bár a legtöbb bank eltörölte a kamatmentes periódust kínáló konstrukciókat, az emberek erre sokszor csak akkor ébrednek rá, amikor kézhez kapják a következő bankszámlakivonatukat....
Az előzetesen kiszivárgottnál (130 milliárd euro, az uniós GDP 1.0%-a) jóval nagyobb tételt, összesen 200 milliárd eurót (az uniós GDP 1.5%-át) fordítanának az Európai Bizottság koordinálásával,...
Ilyen nincs, de most már mégis van - így összegezhető a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesülete alelnökének álláspontja arról, hogy a törvényhozók egységesen megszavazták: az eddig adózatlan költségtérítésük után 15 százalékos adót fizessenek. A magyar vállalkozók és alkalmazottak terhei ugyanis jelentősen magasabbak, mint a parlamenti képviselőké - mondta az InfoRádiónak Vadász Iván, aki szerint…
Rövidesen megoldódik a szlovákiai magyar tankönyvek földrajzi megnevezéseivel kapcsolatos vita - állítja Robert Fico. A kormánypártok azonban nem képviselnek egységes álláspontot a kérdésben.
Gyurcsány Ferenc szerint a következő másfél évben folytatni kell a reformokat, amelyekhez első lépésként a társadalmi támogatást kell megszerezni. A miniszterelnök a szerdai kormányszóvivői...
Az EUR/USD 1,2928 és 1,3024 között konszolidálja elmúlt napokban szerzett nyereségeit. Továbbra is a felső oldal áll a középpontban. Ismét meghódíthatják az 1,30-as értéket, és sor kerülhet az 1,3113-as szint tesztjére. Ha sikerül bevenni az értéket, emelkedés várható 1,3300-ig. Támogatás 1,28-nál van. In-www.globalfx.hu
Új és megújult kiadással jelent meg az Index.hu Veszprém és Fejér megyében. A két site tulajdonosa a Kárpáti és Rábai kiadó, amely az Index-szel szoros együttműködésben alakította ki a két mutációt.
A tizenharmadik havi járandósághoz hozzányúlni komoly politikai kockázat. A Fidesz és az MSZP szavazóinak fele is inkább a plusznyugdíj megőrzése mellett áll, de a kispártok szavazótábora szintén megosztott (az MDF-szavazók 62 százaléka, az SZDSZ-szavazók 46 százaléka őrizné meg a juttatást).
Ma délelőtt gyengülést mutatott a török líra, miután az európai tőzsdéken a nyereség-kivétek miatt veszteségekről számoltak be. Az USD/TRY árfolyama 1,5650-ről 1,5932-re emelkedett. Ellenállás 1,6000-nál és 1,6125-nél, míg támogatás 1,5565-nél található. In-www.globalfx.hu
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a 2009/C és a 2009/E államkötvényből utoljára szeptember 24-én vásárolt vissza; szerdán a 2009/C és a 2009/F államkötvények visszavásárlása zajlott le - mérsékelt ...
15%-kal zuhanhat a Porsche árbevétele augusztusban kezdődött pénzügyi évének első négy hónapjában a menedzsment prognózisai szerint, miután visszaesett a cég felsőkategóriás gépjárművei iránti...
Ilyen nincs, de most már mégis van - így összegezhető a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesülete alelnökének álláspontja arról, hogy a törvényhozók egységesen megszavazták: az eddig adózatlan...
Rekord szintre, 52 bázispontra emelkedett az ötéves amerikai államkötvények CDS spreadje szerdán, miután a Fed által kedden bejelentett program óriási kormányzati összegeket emészt majd fel a...
Minden harmadik élettársi és házassági viszonyban élő nőt bántalmaznak Romániában - olvasható a bukaresti Új Magyar Szó című napilapban. Az újság idézi Jan Sand Sorensent, az ENSZ romániai...
Kitiltják a legszennyezőbb járműveket Budapest belső részeiből évente négy és fél hónapra, ha elfogadják a Fővárosi Közgyűlés új szmogriadó-rendeletét - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől. Az elképzelés szerint jövő évtől október 20.
A javulás ellenére is kedvezőtlenek az USD/JPY kilátásai. Továbbra is tartja magát a csökkenő trend, és további veszteségekkel kell számolni 93,55-ig, vagy akár 91,00-ig. Ellenállás van 95,75-nél. In-www.globalfx.hu
Az Európai Bizottság változatlanul elégtelennek ítéli a szófiai kormány korrupció elleni intézkedéseit, ezért továbbra is befagyasztva tartja a Bulgáriának szánt és július óta visszatartott uniós támogatásokat. A zárolt összeg 800 millió eurót tesz ki, ebből most 220 millió euró végleg elveszett, mivel ezt az összeget idén lehetett volna felhasználni.
Napvilágot láttak a legfrissebb amerikai és európai nehéz tehergépjármű piaci statisztikák, melyek sajnos újra azt támasztják alá, hogy az értékesítések az USA-ban sem kecsegtetnek semmilyen jó...
A PSZÁF november 7-ei ingatlanalapok forgalmazását felfüggesztő határozata óta a kereskedés ismét helyreállt, azonban némileg változtak a feltételek. A korábban megszokott azonnali teljesítés helyett ugyanis 90 nap alatt juthatnak csak pénzükhöz a befektetők, de aki nagyon megszorul emiatt, akár hitelhez is juthat befektetési jegye segítségével....
Mit hoz 2009 az irodapiacon? Letisztul a piac és emelkedek a bérlet díjak vagy üresen tátongó irodaházak tömege várható? Hogyan boldogul a fejlesztő a válság utáni ingatlanpiacon? Projektstop,...
Több, mint húszezer támogató aláírást gyűjtöttek össze a BKV sztrájkot jelentő szakszervezetei egy hét alatt Budapesten - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerdán az MTI-vel. A szóviv...
Kitiltják a legszennyezőbb járműveket Budapest belső részeiből évente négy és fél hónapra, ha elfogadják a Fővárosi Közgyűlés új szmogriadó-rendeletét - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől.
Kitiltják a legszennyezőbb járműveket Budapest belső részeiből évente négy és fél hónapra, ha elfogadják a Fővárosi Közgyűlés új szmogriadó-rendeletét - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől. A...
A november 21-i héten 1,5%-kal emelkedett az amerikai MBA- jelzálogkölcsön-igénylések száma a legutóbbi -6,2% után. Az adatok hatására emelkedett az EUR/USD kurzusa. Az elemzők szerint 1,3113 felé emelkedhet a jegyzés. Ellenállások 1,3024-nél és 1,3078-nál helyezkednek el. In-www.globalfx.hu
Az elmúlt hetek nagy emelkedése után ma konszolidációra került sor az EUR/GBP-nél. Ma 0,8400 és 0,8510 között alakulhat az árfolyam. Az indikátorok a mai napra nem sok jót ígérnek, ezért hosszabb távú konszolidációra számíthatunk. Az órás chartban kedvezőek a kilátások. In-www.globalfx.hu
Jogerősen harminc nap közérdekű munkára ítélte Budaházy Györgyöt és öt társát az Erzsébet híd hat évvel ezelőtti lezárása miatt szerdán a Fővárosi Bíróság, amely határozatával helybenhagyta az első fokú ítéletet.
A fogyasztók több ezer milliárd forint értékben költenek olyan élelmiszerekre és táplálék-kiegészítőkre, amelyek hamisan ígérik nekik, hogy lefogyhatnak tőlük - figyelmeztet egy brit táplálkozási szakértő.
Császárskorpiót találtak egy távolsági buszon az utasok. Az állat egy dobozban volt, ezért nem mart meg senkit sem - mondta az InfoRádiónak Both Zoltán állatbefogó. Azt egyelőre nem tudni, hogy az állatot véletlenül vagy készakarva felejtették a buszon.
Ittas vezetésért vettek üldözőbe egy 21 éves amerikai férfit, aki végül saját magát gázolta el a rendőrségi hajsza hevében. Új-Mexikó állam hatóságaihoz még vasárnap délután érkezett bejelentés...
Ittas vezetésért vettek üldözőbe egy 21 éves amerikai férfit, aki végül saját magát gázolta el a rendőrségi hajsza hevében. Grace Romeo rendőr vette észre a férfi teherautóját, amely ide-odacikázott az egyik főútvonal sávjaiban, hol lassan, hol gyorsan haladt, és nem volt hajlandó megállni.
Több, mint húszezer támogató aláírást gyűjtöttek össze a BKV sztrájkot jelentő szakszervezetei egy hét alatt Budapesten - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerdán az MTI-vel.