Kisiklott egy tehervonat három kocsija kedden hajnalban öt órakor Százhalombatta állomáson, és elzárja mind a két vágányt Érd felé - közölte Both Ferenc, a MÁVINFORM sajtóügyeletese.
Timothy Geithner, az amerikai jegybank New York-i részlegének elnöke lesz az új pénzügyminiszter - jelentette be Barack Obama megválasztott amerikai elnök Chicagóban. Tim adminisztrációm fő gazdasági ...
Az olimpia után a külföldiek valamivel jobban kedvelik Kínát, a kínai emberekről kialakult kép azonban továbbra sem javult - derült ki a Kínai Kommunikációs Egyetem közvélemény-kutatásából. Kiderült a...
"Nem személyeket, vagy szerepeket nézünk, hanem az ország érdekeit. A számokkal egyetértünk, ezért úgy gondolom, hogy az SZDSZ egységesen meg fogja szavazni a költségvetést" - mondta Demszky Gábor főpolgármester a Nap-kelte reggeli műsorában.
A rendelkezésre álló források ésszerűbb felhasználására lenne szükség a debreceni hajléktalan ellátásban - mondta az InfoRádiónak a debreceni utcai gondozó szolgálat vezetője. Hosszú Zoltán hozzátette: mivel Debrecenben megszűntek a munkásszállók, akár 8-10 évig is tartózkodhat valaki hajléktalan szállón anélkül, hogy valóban rászorult lenne. Az InfoRádió által megkérdezett gondozó szolgálatok…
Ijesztő mértékű elbocsátásokra készül jövőre a kormány: a Miniszterelnöki Hivatal hetvenmilliárd forintos tartalékának döntő részét a közalkalmazottak és köztisztviselők elbocsátásával kapcsolatos végkielégítésekre különítették el - olvasható a Magyar Nemzetben. Közben egyre többen csatlakoznak a sztrájkbizottság szombatra, a Kossuth térre meghirdetett demonstrációjához, illetve mozgósítanak arra.
Kisiklott egy tehervonat három kocsija kedden hajnalban öt órakor Százhalombatta állomáson, és elzárja mind a két vágányt Érd felé. Az eddig ismeretlen körülmények között történt balesetnek nincs személyi sérültje.
Ijesztő mértékű elbocsátásokra készül jövőre a kormány: a Miniszterelnöki Hivatal hetvenmilliárd forintos tartalékának döntő részét a közalkalmazottak és köztisztviselők elbocsátásával kapcsolatos végkielégítésekre különítették el.
Negyven százalékkal többet fizethetünk jövő nyártól az útlevélért. Vagyis: az öt évre érvényes okmányért hatezer helyett hét és fél ezer forintot kell leszurkolni, a tíz esztendeig használható útlevél ára pedig tízezerről 14 ezerre nő - írta a keddi Népszabadság.
Nagyvázsony régóta szeretett volna tornatermet építeni, ám erről most le kell mondania. Bár a község pályázata a legjobbak közé került, Fábry Szabolcs polgármester október 23-i, az új köztemetőnél Gyurcsány Ferencnek címzett emlékezetes bírálata után fordult a kocka.
Kisiklott egy tehervonat három vagonja kedden kora hajnalban Százhalombattánál. A vagonok Érd felé elzárják mindkét vágányt. Sérülés nem történt, az egyik vágányt várhatóan délelőttre tudják visszaadni a forgalomnak.
Tegnap, piaczárást követően tette közzé az RFV harmadik negyedéves számait, bár a befektetők vélhetően elsősorban az ezzel egyidőben érkezett profit warningra lesznek majd nagyobb figyelemmel. A...
Csöves kukoricával fűtenek a gazdák a hajdú-bihari Földesen, mert a saját földön termett fűtőanyag olcsóbb, mint a mázsánként 2300-3000 forintért beszerezhető fa.
Regionális bevásárló központot épít Pozsonyban a Quinlan Private Golub (QPG), a beruházás 2010-ben kezdődhet meg, s 2012 harmadik negyedévében nyithat meg. Az új South City Shopping névre keresztelt...
A 2008 második félévében eszkalálódó globális pénzügyi válság a turizmust sem hagyja érintetlenül: a szektor bő egy évtizede tartó dinamikus fejlődése megtorpanni látszik, vélekedett Taleb Rifai, az ENSZ turisztikai szervezete, a WTO (World Tourism Organization) főtitkár-helyettese a Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi turisztikai konferenciáján. Ugyanakkor bizonyos tendenciák optimizmusra…
Ismét forgalmazzák a két héttel ezelőtt felfüggesztett ingatlanalapok jegyeit, de a befektetők a korábbiakkal ellentétben csak kilencven nap után juthatnak pénzükhöz, ráadásul a most még bizonytalan...
December 1-jétől megváltoznak az Európai Unión kívüli országokból belépő utasok személyi poggyászában lévő áruk vám- és adómentességére vonatkozó szabályok
Kim Dzsong Il állítólag meglátogatott két gyárat és gratulált a munkásoknak - legalábbis a hivatalos források szerint. Nyugat azonban kétkedik ebben, mondván a Kedves Vezető augusztustól kórházban van, a nyilvános szerepléseket reprezentáló fotók pedig hamisítványok
Vannak olyan dokumentumok, amelyeket nyilvánosságra lehetett volna hozni a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződéssel összefüggésben - mondta Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke szerint az egyszeri nagy mértékű emelés után több lépésben csökkenti az irányadó kamatot a monetáris tanács.
Emelkedő árakra számíthatnak azok, akik 2009-ben terveznek újautó-vásárlást. Azt azonban, hogy mennyivel és mikortól kell többet fizetni a gépjárművekért, még maguk az importőrök sem tudják pontosan - írta a keddi Napi Gazdaság.
Súlyos baleset nem történt, de idén is káoszt okozott az első igazi hó Budapesten és Pest megyében. Hétfő este megbénult több út forgalma is a hóesésben a keresztbe fordult kamionok és a lefagyott úton vesztegelő autók miatt.
Varju László kijelölt államtitkár az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a minél több beruházás megvalósítást tartja egyik legfontosabb feladatának, míg Tukacs István leendő kormánybiztos a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe kerülő területeken a munkahelyek megőrzését nevezte kiemelten fontosnak.
Az ufókban, a szellemekben és más idegen lényekben többen hisznek, mint ahányan a történelmi egyházak követőinek mondják magukat, azaz istenhívők - derült ki egy Nagy-Britanniában elvégzett felmérésből.
Másfél éven belül elmúlhat a pénzügyi-gazdasági válság - vélik az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködési csoport, a világ gazdasági teljesítményének felét adó országok - vezetői. A szavakon kívül azonban az APEC-tagok nem ajánlottak konkrét elképzeléseket a krízis felszámolására.
Belgiumot közvetlenül megfenyegető, "iszlám eredetű" üzenetet küldtek a VTM és a VRT flamand televíziós csatornáknak hétfőn. A belga kormány komolyan veszi a fenyegetést.
Leszakadt egy felsővezeték hajnalban a Keleti pályaudvaron. Emiatt 50-60 perces késésre kell számítani, mert a 8. és a 13. vágányok feletti felsővezeték-rendszerben nincs áram - közölte a MÁV.
"Bizonytalan a jövő és ez a költségvetés nem alkalmas arra, hogy szilárd alapokra terelje az országot a válság után" - mondta el Herényi Károly az MDF frakcióvezetője a Nap-kelte reggeli műsorában.
Feszült szavazás várható az adótörvények módosításáról. A kormánytöbbség hiánya miatt a liberálisokon múlik az MDF javaslatainak elfogadása is a személyi jövedelemadó sávhatárának eltolásáról, illetve az áfaemelésről.
Jelen állás szerint nem kell a gáz árát emelni, néhány napon belül meglesz a végleges döntés - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Blikk című napilapnak adott, kedden megjelent interjúban.
Összeszedtük a szemmel kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket, féligazságokat. Igaz-e, ha szemüveget hordunk, tovább romlik a szemünk? Gyógyítható-e a színlátás zavara? Most megtudhatja.
Vérfagyasztó kéjgyilkosság ügyében nyomoz a rendőrség: a 14 éves H. Nórát feltehetően megerőszakolta, majd zacskót húzva a fejére megfojtotta ismeretlen támadója. A kiskunlacházi diáklány szombaton este diszkóba ment barátaival a helyi művelődési házba, onnan azonban másnap reggelre sem ért haza, aggódó szülei jelentették be eltűnését. Vasárnap este a művelődési ház közelében egy polgárőr fedezte…
November 26-a Babits Mihály születésének 125. évfordulója. A Petőfi Irodalmi Múzeum ebből az alkalomból a héten pódiumbeszélgetéssel, verses tárlatvezetéssel és egy új CD kiadvánnyal várja az érdeklődőket.
Brüsszel engedélyezi, hogy a Rail Cargo Austria megvásárolja a MÁV Cargót, amennyiben a konzorciumból kiszáll a GYSEV - értesült a Független Hírügynökség. Úgy tudják: az Európai Bizottság kedden jelenti be a döntést.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) mély felháborodással értesült az Elektro Computer Zrt. vezetőinek felelőtlen, embertelen és gyáva eljárásáról, melynek során úgy zárták be üzleteiket, hogy nemcsak bért, de gyedet, táppénzt sem fizettek a munkavállalóknak, mulasztásaikkal még az elhelyezkedés vagy a munkanélküli ellátás igénybevételének lehetőségétől is megfosztva őket.