Félpályás útlezárással tiltakoznak ma délelőtt 9 órától Gyálon és Alsónémedi közelében az 5-ös főúton az állattartók szakmai és érdekképviseleti szervezetei a nagy áruházláncoknak a termelőket diszkrimináló kereskedelempolitikája ellen.
Az elmúlt években olyan embereknek adtak el kedvező finanszírozási konstrukciók miatt autókat, akiknek erre sem szükségük, sem pedig pénzük nem volt...
A svájci alapkamat-csökkentés miatt erősödött a forint a frankhoz képest, így csökken a frankhitellel rendelkezők törlesztőrészlete - írja a Napi Gazdaság
Jövő tavasszal újra színpadra állhat Törõcsik Mari. A halál torkából visszatért művésznő állapotáról csak jó híreket halottunk a Kútvölgyi kórházban: a színésznõ állapota rohamosan javul, napokon belül elhagyhatja az intenzív osztályt. Aggódó barátját, Garas Dezsőt ő maga nyugtatta meg, a filmrendező Sándor Pál pedig szerepajánlattal várja vissza a lábadozó beteget.
Támogatja az állampolgári jogok biztosa, hogy bevezessék a magáncsőd intézményét. Egy tervezet már készült 2001-ben, ám a politika hátszelet akkor nem kapott
Jó aszútermést várnak Tokajban, az idén az átlagos éves 5-6 mázsa aszúszem duplája kerülhet a pincékbe - írja a Napi Gazdaság. A minőség pedig egészen kiemelkedő lesz - idézik a lap pénteki számában J...
Szent Kristóf, az utazók védőszentje szobrának felállítását kezdeményezte Gyorgyevics Miklós (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő a korábbi Osztapenko kapitányt ábrázoló alkotás helyén. Újbuda képviselő-testülete - bár előzőleg támogatta a kezdeményezést - legutóbbi ülésének félbeszakadása miatt nem határozott a Szent Kristóf szobor felállításáról.
A kormány mindenképpen el akarja kerülni azt a helyzetet, hogy a jövő évi adómódosítási javaslatok parlamenti szavazása veszélybe sodorja az államháztartás egyensúlyának javítását, ezért visszavonta j...
Kalahári sivatag — Bár a világbajnok kajakos folyamatosan tagad, mégis egyre erőteljesebb a „suttogó propaganda”, hogy Voksán Virág (25) és Kucsera Gábor (25) nem bírtak tovább ellenállni vágyaiknak, és a bátorságpróbán – rendhagyó módon egy luxusszállodában kellett eltölteniük egy éjszakát – egymásba feledkeztek.
Összességében a közszolgálati rendszerből több száz dolgozó hiányzik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Varga László. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke szerint ezért alakul ki mindenhol teljesítményhiány. Kijelentette: miközben folyamatosan tárgyalnak a kormánnyal, január 12-re sztrájkot hirdetnek.
A nemzetközi közvéleményt egyre jobban foglalkoztatja a szomáliai kalózkodást - a tengeri rablók azonban egyre jobban élnek. Nem csoda, hiszen van miből: a hétvégén elrabolt szaúd-arábiai olajszállítóért 25 millió dolláros váltságdíjat kérnek.
Ötszáz kérdésből, szituációs játékból és agyafúrt személyiségtesztből álló háromórás lélektani vizsgálaton kell januártól átesnie annak, aki az adóhatóságnál szeretne munkát vállalni. Az erről szóló, novemberi pénzügyminiszteri rendelet előírja, hogy legalább 90-es intelligenciahányadost (IQ) kell produkálnia a leendő revizornak.
Összeesett egy washingtoni rendezvényen mondott beszéde közben Michael Mukasey amerikai igazságügy-miniszter. A 67 éves politikus egy washingtoni szállodában, egy társadalmi szervezet rendezvényén tartott előadást a Bush-kormányzat sikereiről a terrorizmus elleni harcban.
"Örülnék ha kiderülne, hogy etnikai támadások érték a közelmúltban a romákat. Ezáltal a társadalom, és a politika is jobban odafigyelne erre a problémára" - mondta el Teleki László miniszterelnöki megbízott.
A halálos balesetek száma jelentősen, negyedével (24 százalékkal), míg a súlyos sérüléssel járó eseteké nyolcadával (12 százalékkal) alacsonyabb annál, mint amennyi tavaly ugyanebben az időszakban történt
Újabb kellemetlen amerikai makrogazdasági adatokat tettek közzé csütörtökön délután: a vezető amerikai gazdaságkutató konjunktúraindexében jelzett számottevő romlást, a kormányzat a foglalkoztatottságban.
A súlyfeleslegben kétségtelenül fontos tényező a genetika és a családi háttér. Az elhízás kialakulásában nagy szerepe van a DNS-nek, de nem lehet mindent az „örökségünk” számlájára írni, mégha tény is, hogy az elhízásra való hajlamot nagy mértékben befolyásolja.
A pénzügyi válság közepén felmelegítettek a szakemberek egy régebbi ötletet: a magáncsőd intézményét - olvasható a Népszabadságban. Először 2001-ben készült erről törvénytervezet, az akkori jóléti viszonyok közepette végül is nem volt politikai igény a bevezetésre.
Az egészségügyi miniszter segítségét kérte a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója, mert szerinte hiába garantálja a törvény a szülőknek, hogy a nap 24 órájában gyermekük mellett lehetnek, az elhelyezésükhöz nincs elegendő finanszírozás és a körülmények sem megfelelők.
Életét vesztette egy személyautó vezetője, amikor járműve egy előzést követően lecsúszott a 81-es útról pénteken, Fejér megyében. A külföldi rendszámú autó vezetője egy kamiont előzött a bodajki lehajtó és Mór között.
Az olaj világpiaci ára a csütörtöki 3 éves mélypont után pénteken az ázsiai kereskedésben tovább csökkent a továbbra is kedvezőtlen amerikai gazdasági hírek következtében. (ProfitLine.hu)
Rákos daganatként dolgozik mindenkiben az a tudat, hogy létezik tökéletes társadalmi rendszer - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a csütörtök este rendezett Nemzeti blogcsúcson. Hozzátette: különbséget kell tenni kételkedés és "fikázás" közt. A Jobbklikk szerzője mellett a Reakció és a Konzervatórium munkatársai vettek részt a fiatal konzervatív gondolkodók egyik első…
Celláik plafonját megbontva lopakodott egymáshoz három nő és három férfi rab egy amerikai börtönben, Indiana államban. Az elítéltek két hónapon át jártak össze, legalább tucatszor szeretkeztek szeptemberben és októberben, mígnem lebuktak.
Félpályás útlezárással tiltakoznak pénteken reggel 9 órától délután 5 óráig az állattartók, az áruházláncok alacsony felvásárlási árai ellen több hipermarket raktárbázisa előtt.
A giesseni klub vezetői a fegyelmi tárgyaláson azzal védekeztek, hogy az autópályán kialakult dugó olyan váratlan, előre nem látható helyzet volt, amelyet nem lehetett kivédeni
A Volán cégcsoport négy szakszervezete 19 és 24 ezer forint közötti béremelési igényt jelentett be 2009-re az ágazati munkaadói szervezetnek, a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségének - tájékoztatta Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetség alelnöke csütörtökön az MTI-t.
A Dell harmadik negyedéves nyeresége 5 százalékkal csökkent a gazdasági válsággal összefüggésben, ugyanis a vállalatok visszafogták a számítógép és egyéb informatikai jellegű beruházásaikat. (ProfitLine.hu)
A kormány is támogatta azt a javaslatot, amelyet a fideszes Varga Mihály nyújtott be az adócsomag-tervezethez arról, hogy januártól a 20 millió forintos értékhatárt meg nem haladó örökség...
Bár a napokban még csak eső esett, pénteken lehullhat az első hó, a hétvégén pedig igen erős lehűlésre és további hózáporokra kell számítani. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta: az autósok csak megfelelő állapotú kocsival induljanak útnak, legyen téli gumi és elegendő üzemanyag.
A Vasutasok Szakszervezete Cargo Szakmai Képviselet (VSZ Cargo SZK) felszólította a MÁV Cargo menedzsmentjét, hogy a privatizáció lezárultával kezdje meg a tárgyalásokat egy átfogó közép távú munkaügyi megállapodás megkötéséről.
Háromnapi veszteségsorozat után némi nyereséggel végzett a tokiói tőzsde, New Yorkban viszont öt és fél éve legalacsonyabb szinten, gyakorlatilag napi mélyponton zártak a vezető tőzsdemutatók.
Az adóhivatalban a közép- és felsőfokú végzettségű alkalmazottak együttesen átlagosan 115-ös intelligencia szinttel rendelkeznek, amely érték a magas intelligencia övezetbe esik
Igenis létezik holtig tartó szerelem - bizonyították be tudományosan. Amerikai kutatók műszerekkel állapították meg, hogy azok, akik évtizedek óta boldog párkapcsolatban élnek, ugyanolyan agyi aktivitást produkálnak, mint a friss szerelemben élők. Ha a felmérés eredményével nem is, avval mindenki egyetért, hogy az élethosszig tartó kapcsolat nem jön magától, igenis tenni kell érte.