Inkább turisztikai látványosság, semmint busás bevételt hozó üzlet lesz az idén az adventi vásári szezon mind a szervezők, mind a kiállítók számára - írja a Világgazdaság. A lap szerdai számában me...
Tragikusan rossz lelki állapotban dedikálta tegnap megjelent könyvét Galsai Dániel, Albert Györgyi utolsó szerelme. A publicista immár a munkáját sem tudja ellátni, cikke majd két hónapja nem jelent meg. A publicista anyagi csõd szélére került, ételhez is akkor jut, ha a volt felesége visz neki.
Bíróság elé kell állnia Dominique de Villepin volt francia kormányfőnek, akit azzal vádolnak, hogy bűnrészese volt egy rágalmazási ügynek, amelynek egyik sértettje Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő - közölte kedden egy névtelenül nyilatkozó bírósági illetékes.
A szaúdi óriás tankhajó elleni kalóztámadás miatt egy norvég hajózási nagyvállalat arra utasította több mint kilencven tankhajóját, hogy ne a Szuezi-csatornán át közlekedjenek, hanem kerüljék meg Afrikát.
"A termelőktől 67 ft/l áron veszik a tejet a viszonteladók, ez tarthatatlan. A tejtermelők a multicégek előtt terveznek demonstrációt" - mondta el Karsai József MSZP-s parlamenti képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában.
Televíziózás közben ért támadás egy pécsi családot: kézigránátot dobtak be házuk ablakán, a házaspár meghalt, gyermekeik sokkos állapotban kerültek kórházba
Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 254 forint körülire, a gázolajé 281 fo...
A nézők kénye-kedvére bízták Fiala János és Oláh Ibolya sorsát a Sztárok a fejükre estek készítői. A két rosszkedvű Afrika-utazó tegnap elszabotálta a párbajt abban a reményben, hogy hazautazhat, de öngólt rugott: tovább kell maradniuk, és egyáltalán nem biztos hogy pénteken őket szavazzák ki a nézők.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Molnár Csabát, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárát kéri fel közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek - értesült az MTI kormányzati ...
Több résztvevő szerint az abortusz mellett és a nagycsaládok ellen foglalt állást a jövő nemzedékek ombudsmanja egy gödöllői rendezvényen. Fülöp Sándor a Magyar Nemzetnek azt mondta: félreértették, mert nem a magyar viszonyokra akart célozni. Ékes Ilona (Fidesz) szerint Fülöp alkalmatlan a posztjára.
Szabadlábra kerülhet a 86 nejes és 84 éves nigériai férfi, akit azért csuktak börtönbe, mert nem volt hajlandó elválni 82 feleségétől, hogy - az iszlám törvények szerint feleségmaximumként - csupán 4 maradjon.
Bár lefogyott, fizikailag jó állapotban van Horn Gyula volt miniszterelnök, az Alzheimer-kórhoz hasonló betegségben szenvedő exkormányfő állapota azonban súlyos, nem ismeri fel ismerőseit, hozzátartozóit - értesült a Bors.
A megyei jogú városok helyi jogalkotási hatékonysága alapján Veszprém a leginkább tőkevonzó település - írja a Népszabadság egy nemrég közölt felmérésre hivatkozva. A lista végén egyebek között Nyíregyháza, Dunaújváros és Zalaegerszeg szerepel.
Betörtek a norvég bűnügyi rendőrség oslói központjába, és számítógépeket vittek el. A tettesek nem túl ördögi tervet eszeltek ki: egyszerűen betörtek egy ablakot és azon át hatoltak az épületbe.
"Hetente egy ember meghal a családon belüli erőszak miatt. Ez ellen tenni kell valamit" - mondta el Sándor Klára SZDSZ-s parlamenti képviselő a Nap-kelte reggeli műsorában.
Kína birtokol a legnagyobb értékben amerikai államkötvényeket, ezzel megelőzte az eddig éllovas Japánt, és így az Egyesült Államok legnagyobb külső hitelezőjévé vált. (ProfitLine.hu)
A svájci háztartások együttes pénz- és értékpapír-vagyona a múlt év végére elérte az 1300 milliárd svájci frankot, az év során összesen 24 milliárddal nőtt. A fejenkénti vagyon 171 ezer frankra emelke...
Alkotmánymódosítással lehetne elejét venni, hogy a szélsőjobboldal egyenruhában az utcára vonuljon. Erre azonban nincs sok esély. Kolláth szerint mindössze egy szunnyadó paragrafust kellene feléleszteni
Mára világossá vált, hogy a pénzügyi szektort sújtó válság átterjedt a reálgazdaság ágazataira, az ipar minden területét érinti - jelentette ki az oroszországi gazdasági helyzetet ecsetelve kedden Dmi...
A Piac és Profit Magazin novemberi számának tartalmából: Nézzünk a tükörbe! - Róna Péter: "Komparatív előny nélkül nem érdemes belekezdeni semmibe", Ideje váltani! - Az ökotudatos gazdaság támogatása megoldás lehet a gazdasági krízisre, Esélyteremtő válság? - A kkv-szektornak szánt pénzügyi lehetőségek túlmutatnak a válságon, Előre kell menekülni! - A recessziós környezetben a megtorpanás nem…
Csaknem 100 millió forintnyi értéket képviselő értékes festményeket, antik bútorokat és régiségeket gyűjtött össze élete során Csábi Pogány Alajos milliárdos. A királyi megrendeléseket is kielégítő gyémántketeskedő-ékszerész Mosonmagyaróváron a Pogány Galériában állította ki több évtizeden át - luxemburgi és belgiumi kastélyaiban - gyűjtött kincseit.
A Magyar Nemzet információi szerint a bankmentő csomag elfogadását és a nyugdíjrendszer drasztikus átalakítását szabta feltételül a magyar kormánynak az Európai Unió a hazánknak nyújtandó, egyelőre még nem nyilvános, 6,5 milliárd eurós hitelszerződésben.
Szabadlábra kerülhet a 86 nejes és 84 éves nigériai férfi, akit azért csuktak börtönbe, mert nem volt hajlandó elválni 82 feleségétől, hogy – az iszlám törvényeknek megfelelően– csupán 4 maradjon. Bello Mabasa még szeptemberben került rács mögé, de fellebbezett a nigériai szövetségi fellebbviteli bíróságnál, amely most elrendelte, hogy haladéktalanul engedjék szabadon.
Legkevesebb hat embert, feltehetően fegyvereseket ölt meg egy amerikai rakétatámadás szerdán Pakisztán északnyugati részén - közölték nevük elhallgatását kérő pakisztáni hírszerzési illetékesek.
Hullámzó kereskedés végén emelkedéssel zárták a keddi napot az amerikai piacok, mely az utolsó órában bekövetkezett erőteljes emelkedésnek volt köszönhető. A kereskedés eleje még jól indult, azután a recessziós félelmek következtében hanyatlás következett. A DJIA index 151.17 ponttal, 1.83 százalékkal 8,424.75 pontra emelkedett. Az S&P 500 index 8.37 pontos, 0.98 százalékos emelkdés után…
Visszavonni kényszerül az utóbbi évek talán legkegyetlenebb intézkedési tervét a kormány – tudta meg a Magyar Nemzet. A kabinet arra készült, hogy töredékére csökkenti a sérült gyermekek korai fejlesztésére adott támogatást, az intézkedés százezer családot érintett volna. Az oktatási tárca tárgyalásra hívta a szakma képviselőit.
Feltehetőleg egy kézigránátot dobtak be egy családi ház ablakán Pécsett kedden éjjel, a robbanásban az ott lakó pár életét vesztette, két gyermekük könnyebben megsérült - mondta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek. A családot kedden 22 óra 45 perckor, Fejlődés utcai otthonukban, televíziózás közben érte a támadás. A szülők a helyszínen meghaltak, a gyermekeket…
Immár harmadszor érkezik hozzánk saját zenekarával Sugar Blue. A Grammy-díjas James Whiting, azaz Sugar Blue, a blues-szájharmonika chicagói császára, Stan Getz, a Rolling Stones, Frank Zappa, Wille Dixon és számtalan első rangú muzsikus zenésztársa ezúttal Code Blue című új nagylemezének európai turnéja során ejti útba Budapestet, hogy megmutassa: még mindig ő a tradicionális rhythm & blues egyik…
Feltehetőleg egy kézigránátot dobtak be egy családi ház ablakán Pécsett kedden éjjel, a robbanásban az ott lakó roma házaspár életét vesztette, két gyermekük könnyebben megsérült. Legutóbb november 3-án volt hasonló eset, akkor Nagycsécsen egy asszonyt és sógorát érték halálos lövések. A helyi roma vezetők rasszista indítékot gyanítanak, de a vizsgálat állása szerint nem etnikai jellegű…
Két ember meghalt, amikor kézigránátot dobott be valaki kedden késő este egy pécsi családi ház ablakán. Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a város szélén álló családi házat és lakóit háromnegyed 11-kor érte a támadás.