2008. november 15. szombat

nov. 15
13:06
FAZ: Traumák határozzák meg a magyar-szlovák viszonyt (Infostart)
Többről van szó, mint futballkonfliktusról - írja a magyar-szlovák viszonyról a Frankfurter Allgemeine Zeitung, míg a Die Welt a feszültséget a magyar nacionalisták számlájára írja.
nov. 15
13:06
Halálos gázolást okozott a részeg rendőr (HírTV)
Halálra gázolt autójával egy gyalogost, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről egy rendőr Bácsbokod és Bácsborsod között, szombatra virradó éjjel
nov. 15
13:06
Négypontos nyilatkozatot fogadtak el a magyar-szlovák kormányfők (Alternatív Energia)
Négypontos közös nyilatkozatot fogadott el Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfő szombaton Révkomáromban.
nov. 15
13:06
25 ezer dollárt ért a bírókritika (hirado.hu)
A tréner a Detroit Pistons elleni vesztes mérkőzés után azt mondta, egyszerűen nevetséges, hogy csapata ellen 36 büntetőt dobhatott a rivális
nov. 15
13:08
MSZP: "ezek a fideszes politikusok hazudnak" (Alternatív Energia)
Eredményes és hasznos volt a csütörtöki gazdasági csúcs - vont mérleget Podolák György, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának MSZP-s elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
nov. 15
13:08
Pokorni elkeseredett: az évtized legrosszabb éve elé néz 2009-ben a magyar oktatás (hirado.hu)
Nem az egyes normatívákat érdemes nézni, hanem, hogy a közoktatás teljes költségvetése miként alakul - közölte reagálásában Arató Geregely
nov. 15
13:10
"Elfogadhatatlan a szélsőséges eszmék exportja Magyarországról" (Alternatív Energia)
Szlovákia számára elfogadhatatlan a fasizmus és a szélsőséges eszmék exportja Magyarországról - jelentette ki a szlovák miniszterelnök szombaton Révkomáromban a magyar-szlovák kormányfői találkozó utáni sajtóértekezleten.
nov. 15
13:24
Gyurcsány sem jelentést, sem videofelvételt nem kapott Ficótól (+videó) (HírTV)
Négypontos közös nyilatkozatot fogadott el Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szombaton Révkomáromban. A magyar és a szlovák kormányfő a szélsőséges megnyilvánulások és ideológiák elleni fellépést sürgetik.
nov. 15
13:24
"Van dolgunk a saját szélsőségeseinkkel, és nacionalistáinkkal" (Alternatív Energia)
Ki kell venni a radikálisok kezéből Magyarország és Szlovákia együttműködésének alakítását - jelentette ki Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának vezetője szombaton Budapesten a szervezet országos értekezletén; a tanácskozáson elhangzott az is, hogy nem a szlovák rendőrség, hanem a magyar szélsőjobboldal a probléma.
nov. 15
13:24
"Trianon-traumája" (Kripto Akadémia)
Két német konzervatív napilap is kommentárban foglalkozott szombaton a magyar-szlovák viszonnyal.
nov. 15
13:24
Részeg rendőr gázolt halálra egy 21 éves férfit (hirado.hu)
A gázoló megállás nélkül továbbhajtott
nov. 15
13:24
Latin-Amerika - Brazília és Mexikó gazdaságát is érzékenyen érinti a globális válság (ProfitLine)
A csütörtöki felfutás után ismét csökkenéssel telt a pénteki nap a brazil piacon, a részvényindex a kiskereskedelmi és banki részvények vezetésével csökkent, miután várhatóan a gazdasági lassulás és a hitelpiaci válság 2009-re is áthúzódik, mely ronthat a vállalatok kilátásain. A Bovespa index 0.6 százalékkal 35,789.1 pontra csökkent, ezzel a héten összesen 2.4 százalékot mérséklődött.…
nov. 15
13:24
Jegybanki segítség kell a holland nyugdíjalapoknak (Portfolio)
Közvetlenül a jegybankhoz fordulnak devizalikviditásért az európai szinten is a legnagyobbak közé tartozó holland nyugdíjalapok, miután az extrém piaci körülmények megnehezítették számukra a...
nov. 15
13:26
Gyurcsány: "nem kielégítő Fico válasza" (Alternatív Energia)
Magyarországot nem elégíti Robert Fico válasza a Dunaszerdahelyen történtekkel kapcsolatban, és továbbra is úgy gondolja, nincs bizonyíték arra, hogy a rendőrségi fellépés jogszerű és arányos volt a november 1-jei futballmérkőzésen.
nov. 15
13:39
Gyurcsány nem elégedett a szlovák válasszal (Piac és Profit)
Közös nyilatkozatot írt alá Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorításáról, valamint a kisebbségek védelméről szombaton Révkomáromban.
nov. 15
13:42
Kiemelten keresett bűnözőket fogtak el - képriport (Infostart)
Két férfit fogott el a rendőrség a héten, egyikük a Top 10-es, másikuk a Top 100-as körözési listán szerepelt, mindkettőjüket a fővárosban, igazoltatás után vették őrizetbe - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
nov. 15
13:42
"A kormány látványkonferenciákon szóvirágokkal kápráztatja a közönséget" (Alternatív Energia)
A Magyar Demokrata Fórum további források bevonását sürgeti az elektronikus kormányzati rendszer fejlesztése érdekében, a párt szorgalmazza, hogy az elektronikus közigazgatás operatív program, illetve az informatikai közháló program működtetésére legalább a tavalyi évben felhasznált összeget fordítsák az idén - tájékoztatta az MDF szombaton közleményben az MTI-t.
nov. 15
13:42
Csőd szélén a font (Kripto Akadémia)
"Összeomolhat" az angol font, ha a brit kormány eladósodással és költekezéssel próbál kilábalni a súlyosnak ígérkező recesszióból - mondta szombaton megjelent nyilatkozatában az ellenzéki Konzervatív Párt árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje.
nov. 15
13:42
Nem vágyik a Chelsea-be a Napoli argentinja (hirado.hu)
"Hallottam róla, hogy a londoniak szívesen látnának, de nagyon jól érzem magam itt, ahol új szövetségi kapitányunk, Diego Maradona kétszeres bajnok lett"
nov. 15
13:44
Ittas rendőr gázolt halálra egy férfit (Infostart)
Meghalt egy fiatal férfi, akit egy szolgálaton kívüli rendőr elütött péntek éjszaka Bács-Kiskun megyében - közölte a megyei főkapitányság szóvivője. Az ittas gázoló megállás nélkül továbbhajtott.
nov. 15
13:44
Újabb adó a láthatáron! (Alternatív Energia)
Világszerte a valutaátváltások megadóztatását, azaz a Tobin-adó bevezetését javasolta az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja nevében Kiss Péter, a szervezet vezetője szombaton Budapesten, a platform országos értekezletén.
nov. 15
13:44
Az MSZP mérleget vont: eredményes volt a gazdasági csúcs (hirado.hu)
Podolák György élesen bírálta azokat a "gátlástalan, hazudozó" fideszes politikusokat, akik meg akarják akadályozni a csúcson elindított lépések végrehajtását
nov. 15
14:00
Uniós pénzleszívás megnövelt sávszélességgel (HírTV)
Újabb botrányos uniós pályázat keretében végzett beruházásokra derült fény a Dél-Alföldön. Egy szeléssavú internethálózatok kiépítésére kiírt 2005-ös tenderen összesen 14 milliárd forint értékben túlnyomó többségében olyan társulások nyertek állami támogatást, amelyek környékén már volt hálózat.
nov. 15
14:00
Barbosa otthon gyászolja édesanyját (hirado.hu)
Egyelőre nem tudni, hogy mikor játszik újra
nov. 15
14:02
Magyarországon ad koncertet a Deep Purple billentyűse (hirado.hu)
Jon Lord március elején Buapesten és Debrecenben koncertezik majd
nov. 15
14:03
A titokzatos Stig is elismeri Hamilton képességeit (F1világ)
A BBC televízió nagy népszerűségnek örvendő autós magazinja, a Top Gear titokzatos, kilétét homály fedő tesztpilótája, a Stig is elismerően beszélt a Forma-1 valaha volt legfiatalabb világbajnokáról, a McLaren Mercedes brit versenyzőjéről, Lewis Hamiltonról.
nov. 15
14:18
Clinton neje lehet Obama minisztere (BorsOnline)
Példát mutathat a magyar politikusoknak is Barack Obama megválasztott amerikai elnök: a hírek szerint legnagyobb kampány-pártbeli riválisát, Hillary Clintont szemelte ki a külügyminiszteri posztra.
nov. 15
14:18
Elbocsátásokra és sanyarú évre számít az oktatásban Pokorni (Infostart)
Tíz év óta a legrosszabb körülményekre számíthat a közoktatás jövőre - mondta a Fidesz alelnöke az ellenzéki párt oktatási műhelye által rendezett konferencia előtt.
nov. 15
14:18
Pokorni: Meg kell védeni a magyar oktatást! (HírTV)
Módosító javaslatokkal akadályozná meg a Fidesz, hogy újabb pénzeket vonjanak ki az oktatásból - erről Pokorni Zoltán, a párt alelnöke beszélt szombati sajtótájékoztatóján.
nov. 15
14:18
Hűvös, de napos idő lesz a hét utolsó napján (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 8 és 14 fok között alakul
nov. 15
14:18
Tízezrek vonulnak utcára Izlandon (Portfolio)
A kormány elhibázott lépései ellen tiltakozva ma tízezrek vonulnak utcára Izlandon. A sztrájkolók szerint a kormány hibája, hogy nem sikerült a Nemzetközi Valutaalappal megállapodni. A megfelelő...
nov. 15
14:20
Engedély nélkül vett vért a diákoktól (HírTV)
Engedély nélkül vett vért csaknem tíz diáktól egy férfi a pécsi Bánki Donáth általános iskolában. Orvosnak adta ki magát, de senki sem ismerte.
nov. 15
14:33
Várjon a vásárlással! A válság árzuhanást hoz! (Piac és Profit)
Az amerikai PC-gyártók jelentős árcsökkentésekkel reagálnak a kereslet zsugorodására - írta a The Wall Street Journal.
nov. 15
14:36
Verebes egy tálból banánozik egy majommal (BorsOnline)
A képernyő egy majomház - állítja Verebes István, aki tegnap mutatta be legelső regényét Ornél címmel a Fővárosi Állatkert Nagymajom házában. A helyszín persze nem véletlen: Verebes a saját tapasztalataiból ír a média felmagasztalt és elátkozott világáról, s a benne szereplőket evolúciós rokonainkhoz, a majmokhoz hasonlítja.
nov. 15
14:36
Leköpte a bírót, ezért egy év két hónap börtönt kapott (Blikk)
Becsületsértésért, gyorsított eljárás keretében, egy év két hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte nem jogerősen a keszthelyi városi bíróság csütörtökön azt a férfit, aki ügyének két héttel korábbi tárgyalásán szidalmazta és leköpte a bírót - írta szombati számában a Zalai Hírlap. A 44 éves zalaegerszegi férfi és társai ügyét október 30-án tárgyalta a zalaegerszegi bíróság.
nov. 15
14:36
Gyurcsány meghívta Ficót (Kripto Akadémia)
Gyurcsány Ferenc azt javasolta szlovák kollégájának, hogy 2009 első félévében találkozzanak újra Budapesten. A magyar miniszterelnök ezt a szombati révkomáromi közös sajtótájékoztató végén jelentette be, miközben kezet fogott a szlovák kormányfővel.
nov. 15
14:54
Párját ritkító a Fidesz makacssága a gazdasági bizottság elnöke szerint (Infostart)
Eredményesnek és hasznosnak tartja a csütörtöki gazdasági csúcstalálkozót az eseménynek helyet adó gazdasági és informatikai bizottság szocialista elnöke.
nov. 15
14:54
Fidesz: Gyurcsányék félrekezelik a válságot (HírTV)
Sikeres volt a csütörtöki gazdasági csúcs - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Podolák György, a parlament gazdasági bizottságának szocialista elnöke. Cser-Palkovics András szerint a válságot hazánkban hiteltelen emberek alkalmatlan és hiteltelen eszközökkel akarják megoldani.
nov. 15
14:54
"Nem lehet megbocsátani nekik véres tetteiket" (Kripto Akadémia)
Az orosz külügyminiszter szombati nyilatkozata szerint a radikális iszlamista tálibokkal nem szabad tárgyalni az afganisztáni válság rendezéséről.
nov. 15
14:54
Igazoltatáskor akadt horogra két nagy hal (hirado.hu)
Egy TOP 10-es meg egy TOP 100-as listán szereplő bűnözőt kaptak el a rendőrök
nov. 15
14:56
Diszkóbaleset: szörnyethalt a 15 éves lány (HírTV)
Jogosítvány nélkül, eltiltás alatt vezette autóját, ráadásul ittas is volt az a sofőr, aki felborult autójával Vaskút határában; a balesetben egy 15 éves lány szörnyethalt, négyen pedig megsérültek.
nov. 15
15:09
Szalmonella járvány a Dél-Dunántúlon (WebBeteg)
Egy nap alatt több, mint a duplájára nőtt a szalmonellás betegek száma a Dél-Dunántúlon. Már 172-an vannak. Egy hete a nagyatádi iskolában fedezték fel a fertőzést, azóta a városban még egy helyen és további három településen lettek rosszul, elsősorban gyerekek.
nov. 15
15:12
Két év alatt behozza árát a cserépkályha (BorsOnline)
Ahány ház, annyi cserépkályha – mondhatjuk, hiszen csak a megrendelő ízlése, pénztárcája szab határt a színeknek, a formának, a méretnek és a díszítésnek. A szép fűtőbútor hasznos is, hiszen sokkal olcsóbban ad meleget, mint a gáz. Igaz, fát kell hozzá venni, raktározni, és be kell gyújtani, táplálni a tüzet, de mindennek megvan a maga romantikája. Ezért jött ismét divatba a cserépkályha.
nov. 15
15:12
Halálosan megfenyegették a játszótéri madárpók befogóját (Infostart)
Megfenyegették azt a vadállatbefogót, aki péntek hajnalban begyűjtötte a fővárosban, a Boráros téri játszótéren talált madárpókot. Both Zoltán az inforadio.hu-nak elmondta: az állat gazdája telefonált, az ízeltlábú visszaadását követelve.
nov. 15
15:12
Duplájára nőtt a szalmonellások száma (HírTV)
Egy nap alatt megkétszereződött a szalmonellás betegek száma a Dél-Dunántúlon, már 172-en fertőződtek meg. Az első beteget november elején diagnosztizálták Nagyatádon, azóta Pécsett és Szombathelyen is terjed a betegség.
nov. 15
15:12
Topbűnözőket fogtak Pesten (Blikk)
Két férfit fogott el a rendőrség a héten, egyikük a TOP 10-es, másikuk a TOP 100-as körözési listán szerepelt, mindketten a fővárosban, igazoltatás után akadtak horogra. A leginkább keresett (TOP 10-es) bűnözők közé tartózó 34 éves férfit a VII.
nov. 15
15:12
Gyurcsány tájékoztatta az államfőt (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc tájékoztatta Sólyom László köztársasági elnököt magyar-szlovák kormányfői találkozón elhangzottakról és a tapasztalatokról. Erről a miniszterelnök nyilatkozott az MTI-nek szombaton kora délután Révkomáromban.
nov. 15
15:12
Pénzüntetés a dulakodó sztároknak (hirado.hu)
Steve Nash-t egy, Matt Barnest és a rockets-es riválist két-két meccsre száműzték a lelátóra
nov. 15
15:12
Van, aki még komoly forintgyengülésre számít (Portfolio)
A már jelenlegi is gyengén muzsikáló magyar gazdaságot erősen sújtja a globális hitelválság és a növekedési ütem tovább lassulhat - áll a Danske Bank elemzőinek feltörekvő piacokról szóló friss...
nov. 15
15:14
Szijjártó: Szlovákiában a szélsőségesek vannak kormányon (HírTV)
Nagyon sajnáljuk, hogy Magyarország számára két fontos kérdés is kimaradt a nyilatkozatból” – kommentálta a magyar–szlovák kormányfői találkozón történt eseményeket Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

Keresés