Soros György szerint "most már elkerülhetetlen a mély recesszió, és a depresszió lehetősége sem kizárt" - a magyar származású befektetési üzletember csütörtökön egy washingtoni kongresszusi meghallgatáson beszélt erről.
168,8 milliárd forintos 3. negyedéves profitról számolt be ma az OTP Bank. A hitelintézet hatalmas eredménye a Garancia biztosító eladásán elért 121,4 milliárd forintos adózott eredménynek köszönhető...
Heti hét szeretkezése szólítja fel híveit egy lelkipásztor vasárnapi istentiszteletén az Egyesült Államokban, és mivel nem szeretné, ha hívei azzal vádolnák, "szexet prédikál, de jót alszik", saját példával akar elöl járni.
Soros György szerint elkerülhetetlen a jelentős gazdasági hanyatlás, és a mély válság lehetősége sem kizárt. A magyar származású befektetési üzletember egy csütörtöki washingtoni kongresszusi meghallgatáson beszélt erről.
Az OTP Bankcsoport 2008 első kilenc hónapjában rekordnagyságú, 298,3 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami éves szinten 90,1 százalékos növekedés. De a társaság működését és eredményét jelentős mértékben befolyásoló események szinte kivétel nélkül októberben történtek
A válság ellenére több mint 1,2 milliárd forintos kormányzati kommunikációs keretszerződést kötött a Miniszterelnöki Hivatal három gazdasági társasággal - írja a Magyar Nemzet. A lap értesülése sze...
Minden próbát kiállt Keleti Andrea, így megérdemelte a dzsungel királynőjének koronáját. Alattvalói ugyan nincsenek, de rajongói egyre többen. Nem is csoda, a táncosnő már az RTL Klub második nagy versenyét nyerte meg: korábban a Szombat esti lázban is tarolt. Annyira megszerették a nézők, hogy szerda esti trónra emelését több mint 2 millió 300 ezren figyelték.
A válság ellenére több mint 1,2 milliárd forintos kormányzati kommunikációs keretszerződést kötött a Miniszterelnöki Hivatal három gazdasági társasággal – értesült a Magyar Nemzet.
Elraboltak egy kanadai újságírónőt Pakisztánban az ország északnyugati részén fekvő törzsi területen. Az 52 éves Beverly Giesbrecht, akit az iszlám hitre való áttérése óta Khadija Abdul Qahaar néven is ismernek, dokumentumfilmhez gyűjtött anyagot, amikor az Afganisztánnal határos Bannu járásban fegyveresek támadták meg taxiját.
Barack Obama megválasztott amerikai elnök fontolóra vette, hogy felajánlja leendő kormányában a külügyminiszteri posztot Hillary Rodham Clintonnak - adta hírül csütörtökön az NBC tv-csatorna.
"Védencem Husszein erőszakos természetű volt. Ezt bizonyítja az is, hogy amikor megdobálták az autóját kiszállt. Ha az én autómat megdobálják, akkor én rögtön elhajtanék a helyszínről" - mondta el Dr. Bárándy György ügyvéd a Nap-kelte reggeli műsorában.
A magyarországi modern ipari ingatlanpiaci állomány 2008 harmadik negyedévében meghaladta az 1,3 millió négyzetmétert. Július és szeptember között az új kínálat 51.700 négyzetmétert tett ki, ami...
Leégett egy 60 négyzetméter alapterületű lakatlan épület tetőszerkezete Csengődön, amikor szerdán este eddig még ismeretlen okból tűz keletkezett az épületben. A 2-es kiemelt fokozatú tűzhöz kivonult tűzoltóknak sikerült megakadályozni a lángok további terjedését, de az épület két helyisége is kiégett.
Nem vesz részt a buszágazat szakszervezetei által december 18-ra meghirdetett sztrájkban a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ) - közölte Szabó István, az érdekképviselet elnöke csütörtökön este az MTI-vel.
Pesszimistábbak a munkavállalók idén, mint tavaly - így összegezhető a Hewitt Legjobb Munkahely felmérése. Bakos Réka, a vizsgálat magyarországi vezetője kiemelte, hogy a rangsor felállításában elsősorban a tisztességes bánásmód, a jó fizetés és a megértő vezető kategóriákban kellett megfelelni.
Vasutas lehet Kákosy Csaba: a korábbi gazdasági minisztert a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöki székébe igazolnák - írja a Népszabadság. A lap úgy tudja, Kákosy kinevezését Szabó Pál, az október elején M...
A cégek egyre szélesebb palettáját kínálják az újabbnál újabb fejlesztésű szemüveglencséknek. Miután meghatározták a dioptriát és kiválasztottuk szemüvegkeretünket, már csak a szemüveglencse kiválasztása van hátra. Ne kapkodjunk, szánjunk rá kellő időt - sok bosszúságtól, csalódástól kímélhetjük meg magunkat.
Az FHB Jelzálogbank az első háromnegyed évben 5,1 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 23,2 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakáét - tette közzé a hitelintézet pénteken publik...
Igazi, vadító nővé érett Zséda, akit mostanában leginkább csak kismamaként láthattunk. Az énekesnő rövidebbre cserélte szoknyáit, és legfrissebb klipjében szexisebb, mint korábban megszokhattuk. A művésznő állítja, belülről jött a változás.
Keserített sörkínálatán egy kanadai serfőzde, hogy hozzápasszintsa a gazdasági hangulathoz. „Keserű sör keserű időkre” – szól a Howe Sound serfőzde új termékének jelmondata.
Fotókkal, nevekkel, és személyigazolvány-számokkal várták a szlovák rendőrök a DAC-Slovan meccsre igyekvőket – mondták egy internetes portálnak névtelenséget kérő drukkerek.
Elraboltak egy kanadai újságírónőt Pakisztánban az ország északnyugati részén fekvő törzsi területen - erősítették meg csütörtökön a kanadai hatóságok.
Bármelyik pillanatban tönkremehet a Malév: ehhez elég az is, ha valamelyik szolgáltató, amelyik nem jutott a pénzéhez, kezdeményezi a cég felszámolását
Súlyos autóbalesete után három héttel színpadra állt Palcsó Tamás. Bár énekes lassan gyógyul, az M1 Csináljuk a Fesztivált felvételére összeszedte minden erejét, hogy ne okozzon csalódást rajongóinak.
A kormány életveszélyesen túltervezte a válságbüdzsében az egyetemek saját bevételeit annak érdekében, hogy úgy tűnjön, megoldott az iskolák finanszírozása – tudta meg a Magyar Nemzet.
Hozzájárult a Főgáz Zrt. 50 százalékos önkormányzati részvénypakettje privatizációs eljárásának a megindításához rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés
Tatár Csilla szexis külseje nem hagyta hidegen Radnai Pétert. A Playboy főszerkesztője tegnap a Mokka vendége volt, és szakmai szemmel alaposan végigmérte Csillát, ajánlatot tett a fiatal műsorvezetőnek, hogy szívesen látná a nyuszis magazinban. Csilla azonban édesapja miatt kikosarazta Radnait.
A Napi Gazdaságnak nyilatkozó miniszterelnök bízik abban, hogy az ország már túljutott a pénzügyi válság nehezén, de alapvető feladatnak tartja, hogy sikerüljön likviditást biztosítani a magyar cégeknek. Lapszemle.
„Elfeküdte” egy felújításra váró templomi orgona öles sípjait egy férfi az Egyesült Államokban. A hajléktalan felcsavart szőnyegeknek nézte a hat méter hosszú, becsomagolt sípokat, és rajtuk húzta meg magát.
"A kormány ne csúcsokra járjon, hanem kormányozzon. Nem hiszem, hogy a tegnapi Gazdasági Csúcs kitörő eredményt hozna" - mondta el Horn Gábor az SZDSZ ügyvivője a Nap-kelte reggeli műsorában.
Legkevesebb tíz ember életét oltotta ki egy amerikai légi csapás egy pakisztáni faluban az afgán határ menti térségben - közölték pénteken a pakisztáni hírszerzés névtelenül nyilatkozó illetékesei.
A Nemzetközi Valutaalap igazgatója tagadja, hogy a magyar kormány titkos megállapodást kötött volna az IMF-fel. Dominik Strauss-Khan szerint a megállapodás minden részlete nyilvános, és az IMF országjelentését is nyilvánosságra hozzák a jövő héten.
A negatív gazdasági és vállalati hírfolyam ellenére az amerikai piacok a csütörtöki kereskedési napon éles fordulatot véve jelentős emelkedésbe kezdtek. A hét első három napjában a csökkenések következtében hozzávetőlegesen 1 trillió dollárnyi részvényérték tűnt el a piacokon, mely után a befektetők úgy vélekedtek, hogy már elég rossz hír került beárazásra a papírokba. A Dow indexben a szárnyalást…
Kár, hogy a éppen egy hatalmas válságnak a napjait éljük, mert egészen pofás lett az FHB gyorsjelentése. Az eredmény feltámadást mutat, s tervek felett alakul. A főbb számok meghaladják az elemzői...
Akár 70 ezer munkahely is veszélybe kerülhet a következő hónapokban a kormány számításai szerint a gazdasági válság miatt - nyilatkozta egy gazdasági napilapnak Gyurcsány Ferenc, annak alapján, hogy most heti ezer-ezerötszáz főt építenek le a munkaadók.
Megszületett az elsőfokú ítélet az Újpest Önkormányzata által a Sziget Kft.-vel szemben indított perben. Az elsőfokú ítélet a Sziget Fesztivál jövőbeni megtarthatóságát nem akadályozza. A bíróság...
A munkaügyi tárca a munkahelyek megtartásának érdekében létrehoz egy foglalkoztatási információs bázist és garancialapot, és tervezik a bértámogatás bevezetését a továbbfoglalkoztatás érdekében, és a kisvállalkozások számára a meglévő foglalkoztatási programon felül plusz egy évig átvállalnák a bérre rakódó járulékterheket a foglalkoztatás bővítéséért.
Legelővé változott csütörtökön a párizsi Eiffel-torony melletti mező: hétszáz juhtenyésztő nyájaival vonult tiltakozni bevételeik csökkenése miatt. Később a városon át a mezőgazdasági minisztériumhoz mentek az ügyüket támogatók leveleivel.
A legszegényebbek jövedelmének 48 százaléka származik munkából, 52 százaléka pedig segélyből, juttatásból. Míg a leggazdagabbak jövedelmének nyolctizede származik munkából. Egy kétgyermekes család egy főre számolt létminimuma két év alatt - a múlt év végére - 48 ezer forintra emelkedett, állapította meg a KSH.
Rendkívüli ülést tart az OPEC november 29-én Kairóban - jelentette be csütörtökön este az olajkartell elnöke. Sakib Helil, aki Algéria energiaügyi minisztere is, az algíri állami rádióban azt mondt...
Alaposan meglepődtek az űrkutatók, amikor alkalmuk nyílt megfigyelni a Szaturnusz sarki fényét, amely másképpen viselkedik, mint a korábban megismert hasonló légköri jelenségek.
A globális pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezlet előtt George Bush amerikai elnök csütörtökön arra szólította fel a világ vezetőit: csak szerény pénzügyi reformokban gondolkodjanak, a krí...
Életet mentett Liszkai Zoltán, a mezőtúri tűzoltók parancsnoka. Az alezredes délidőben éppen feleségével találkozott, amikor észrevette, hogy egy pótkocsis Liaz vezetője menet közben rosszul lett. Az irányíthatatlanná vált teherautó a Kossuth téri park egyik padja felé haladt, ahol egy idős ember ült. Liszkai tudta: csupán másodpercei vannak a katasztrófa megakadályozására.
SZÉKESFEHÉRVÁR – Úgy látszik, meghallgattattak azok az imák, amelyeket a három hete kómában fekvő Flipper Öcsiért (46) mondtak családtagjai és rajongói. A székesfehérvári kórház intenzív osztályán villámgyorsan ment körbe a várva várt hír tegnap reggel: Öcsi visszajött a kómából, kinyitotta a szemét, levették a lélegeztetőgépről.
A magyar munkavállalók többet dolgoznak, többet túlóráznak és többet stresszelnek, vélhetően munkahelyük elvesztésétől való félelmükben kevesebbet vannak táppénzen, mint nyugat-európai társaik. Egy magyar munkavállaló 44 perc alatt jut be a munkahelyre, heti 45 óránál is többet dolgozik - derül ki egy nyolc országot átfogó egyetemi kutatásból - írja a Népszabadság.