A magyar mezőgazdasági területek egyelőre jelentéktelen része tért át az ökológiai gazdálkodásra, a leggyakoribb magyarázat szerint a gyenge állami szerepvállalás és a bonyolult, munkaigényes termelési kötöttségek miatt. Vásárló még lenne, hiszen a tudatos életvitelt szem előtt tartó, a drágább, de vegyszermentes élelmiszerre költeni hajlandó középosztály egyre több tagja vásárol biotermékeket.…
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága 15 ellenzéki igen szavazattal és 14 kormánypárti nem ellenében hétfőre halasztotta a bankmentő csomaggal kapcsolatos törvényjavaslatok megvitatását
Betegen készül a Megasztárra Tóth Lüszi. A kis énekesnő olyan feszített tempót diktált magának, hogy végül egészsége rovására ment. Lüsziről egy rutinvizsgálat derítette ki, hogy legkevésbé a gégéje bírja a megpróbáltatásokat, s az is előfordulhat, hogy a következő adásban fel kell adnia a versenyt.
Igazi vérpezsdítő tangóval szeretné még jobban belopni magát a nézők szívébe Stohl András. A színész úgy érzi, végre megmutathatja igazi önmagát, hiszen ebben a táncban ő irányítja partnernőjét. Buci nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minden lépést elsajátítson, hiszen régi vágya, hogy betáncolja magát a Szombat esti láz döntőjébe.
A titkosszolgálatok tanulmányozzák jelenleg a Kenedi-bizottság jelentését, amely várhatóan jövő héten kerül a Nemzetbiztonsági Kabinet elé - írta a szerdai Népszava. A Kenedi János vezette bizottság egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy kiderült: megvannak azok az egyébként 2060-ig titkosított mágnesszalagok, amelyekre az elmúlt rendszer szolgálatai vitték fel az egykori ügynöklistáikat,…
A válságbüdzsé drasztikusan csökkentené jövőre a sérült gyerekek korai fejlesztésére szánt összeget. Az elvonás ijesztő mértékű: akár egyhatodára csökkenhet a gyermekek fejlesztésére adott pénz, ami működésképtelenné teszi a rendszert.
A szlovák és a magyar kormányfő hivatalosan szombaton találkoznak. A megbeszélésen valószínű szóba fog kerülni a dunaszerdahelyi rendőrakció, valamint a magyarországi zászlóégetés is. A miniszterelnöki találkozót Gyurcsány Ferenc kezdeményezte.
Feltehetően szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy 54 éves nő, akinek holttestét a hozzátartozói találták meg kedden egy budapesti, Váci úti lakásban. A rokonok azonnal értesítették a rendőrséget, akik nem találtak bűncselekményre utaló jeleket.
Kína kiskereskedelmi eladásai októberben 22 százalékkal emelkedett éves szinten, mely pozitív jel lehet a vezetés számára, mely erősíteni kívánja a lakossági fogyasztást, hogy kivonja a gazdaságot a globális lassulás alól. (ProfitLine.hu)
Soros György szerint a 700 milliárd dolláros amerikai mentőcsomag nagy része elvesztegetett pénz, a kiutat az alternatív energia jelentheti a gazdasági problémákból és a válságból akár profitálhat is...
Magyarország számára szerencse, hogy nem korábban tört ki a pénzügyi válság, az ország kitettségét ugyanis a 2006-os kiigazítás és az uniós tagság csökkentette
Pataky Bea és Attila sem meri bemutatni szerelmét kisfiuknak. Félek ugyanis, hogy Acsa nem tudja feldolgozni hogy szülei már nem egymásnál keresik a boldogságot. Azt sem lesz könnyû megemésztenie, hogy szülei külön ünnepelik a karácsonyt.
A rendőrség három gyermek holttestére bukkant egy 44 éves nő mélyhűtőjében Németországban. Az alkoholista asszony hat gyermeke közül hárommal végzett és testüket a mélyhűtőbe zárta.
A rendszeres hiteltörlesztéssel járnak a legjobban a devizahitellel rendelkezők, derült ki a Corvinus Egyetemen tartott kerekasztal-beszélgetésen. A résztvevők előadásaikban a nemzetközi válság okait, a magyarországi különleges helyzetét, és a lehetséges megoldásokat vizsgálták.
Több mint nyolcmilliárd forintot költene el a honvédelmi tárca őrző-védő magáncégekre jövőre az adófizetők pénzéből. A minisztérium szerint így olcsóbb a laktanyák őrzése, az ellenzék viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy nem katonák őrzik a működő alakulatok helyőrségeit.
Legalább másfél esztendő szükséges ahhoz, hogy Magyarország gazdasága visszaálljon a válság előtti állapotra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Chikán Attila. A Corvinus Egyetem tanára szerint azonban a magyar politikusok érdemben nem munkálkodnak egy megalapozott gazdaságfejlesztési stratégián, ezért akár tíz évig is elhúzódhat a válság.
Folytatódott a pesszimizmus az ázsiai piacokon, melynek következtében kivétel nélkül mindenhol csökkenés volt tapasztalható. A hangulatot legjobban az befolyásolja, hogy a gazdasági lassulás erőteljesen megjelenik a vállalatok teljesítményében. (ProfitLine.hu)
A várakozásoktól elmaradó számokkal rukkolt elő a Rába a tegnap este közzétett gyorsjelentésében, azonban a fenyegető világgazdasági recesszió tekintetében a befektetőket vélhetően sokkal inkább...
Nagyot fordult a világ az Immoeasttel az elmúlt hónapokban, míg a cég neve kapcsán korábban a vásárlásokkal tarkított diadalmenetet lehetett emlegetni, az elmúlt időszakban a nehézségektől, s a...
Londoni piaci vélemények szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán emelkedéssel nyithatnak, ledolgozhatják az előző nap 4 százalék körüli veszteségét. Egy sor vállalat eredményközlése határozhat...
Bármilyen meglepő az emberek nagy része drukkol Farkas Péternek, hogy ne kapják el a rendőrség szeme elől. A Bors közvélemény kutatásából kiderül: sokan még mindig a hős olimpiai bajnokot látják a jelenleg szökésben lévő birkózóban, és nem a bűnözőt, aki a bíróság szerint ipari mennyiségű kábítószert termesztett egy családi ház udvarában
A közönségszavazás, majd azt követően a szakmai zsűri döntése alapján a CIB Bank, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Kirowski által életre hívott "Év Internetes Kereskedője Díj" 2008...
Halálra verte szomszédját egy indiai férfi, mert az illető levizelte a háza falát. Az eset még hétfőn történt Delhiben. A rendőrség őrizetbe vette a férfit.
John McCain amerikai republikánus párti elnökjelölt szerint nem Sarah Palin volt az oka választási vereségének. McCain, aki a szavazás óta először kedd este az NBC tv-csatorna Jay Leno Tonight Show-jában nyilatkozott, elutasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint alelnökjelöltjének kiválasztása pecsételte meg a sorsát.
Világos megállapodást szeretne kötni a jövőre vonatkozóan Robert Fico szlovák kormányfővel Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök, aki a TV2 kereskedelmi televízió reggeli hírműsorában beszélt a szombatra tervezett magyar-szlovák kormányfői találkozóról.
Mind több turista látogat a felrobbant Csernobili Atomerőmű körül elkülönített, sugárszennyezett 30 kilométeres tiltott zónába, ahová ukrán utazási irodák egyéni és csoportos kirándulásokat is szerveznek. A katasztrófaturistákat legjobban Pripjaty kísértetváros vonzza az üres házaival, néptelen utcáival és tereivel, a megtekintése időutazásra emlékezteti a látogatókat.
Az amerikai pénzügyminisztérium kedden több százezer jelzáloghitellel küszködő ingatlantulajdonos helyzetét könnyítő intézkedéseket jelentett be. (ProfitLine.hu)
Sok légi utas panaszkodik a ferihegyi reptér büféárai miatt, egy kávé és egy szendvics ugyanis sehogy sem jön ki ezer forint alatt. A Budapest Airport Zrt. vezérigazgató-helyettese ezen panaszokat jogosnak találta, ezért tárgyalásokat kezdeményeznek az éttermek kizárólagos üzemeltetőjével, hogy újratárgyalják a szerződést, melytől az árak csökkenését várják....
Továbbra is lejtőn vannak a vezető indexek, és velük együtt a BUX is. A magyar piac azonban meghatározó támaszok közelébe érkezett, így az elkövetkező napok kereskedése sok izgalmat tartogat. Ma...
A befektetők a keddi újabb ténnyel szembesültek a vállalati adatokból, mégpedig azzal, hogy kevés olyan iparág van, mely mentesíteni tudná magát a lakossági fogyasztás visszaesésének következményei alól. A DJIA index 176.58 pontot, 1.99 százalékot csökkenve 8,693.96 ponton zárt. Az S&P 500 index 20.26 ponttal, 2.20 százalékkal 898.95 pontra csökkent, míg a Nasdaq composite index 35.84 pontos…
A világ legnagyobb elhízással kapcsolatos vizsgálata szerint az elhízott nők esetén kétszer annyi zsír halmozódott fel az alsó végtagokban, mint a férfiakban. Hova került férfiak esetén? A hasüregben rakódott le.
Nem mindennapi ajánlatot kapott Sarah Palin volt alelnökjelölt Amerika egyik leggazdagabb pornóproducerétől: 2 millió dollárt (420 millió forintot) fizetne a csinos, 44 éves asszonynak, ha egyik pornófilmjében szerepelne.
Madonna két fia megérkezett Londonba, ahol újra találkozhattak apjukkal, Guy Ritchie-vel. Az énekesnő csak szigorú feltételekkel engedte Angliába a gyerekeket.
A nyugat-dunántúli régióban az elmúlt hónapokban, október 31-ig összesen 130 dolgozó csoportos létszámleépítését jelentették be a vállalkozások, ebből Zalában 70 főt - mondta Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója az MTI-nek.
A tervek szerint az "Út a munkához program" keretében jövőre fele-fele arányban jut pénz rendszeres szociális segélyre, illetve a foglalkoztatás ösztönzésére - jelentette ki Szűcs Erika kedden Egerben.
Az EUR/JPY az ázsiai kereskedésben átlépte a kerek 123-as értéket. ugyan nem sikerült azt tartósan átlépni, de továbbra is valamivel az érték alatt áll a kurzus. 121,72-ről 135 pippel 123,07-re emelkedett az árfolyam. Támogatásként funkcionál a 122,50-es érték. Akadály 123,25-40-nél található. A kiwi erősödött a dollárral szemben, ami a 0,5708-ról 0,5775-re való emelkedésen is látszik. Nem csak…
November végén ismét lesz Reklámzabálók Éjszakája. A rendezvény kitalálóját, Jean Marie Boursicot-t az elmúlt húsz évről, az aranykorról, a kedvenceiről és egy árvízről kérdeztük.
Az LG egyike azoknak az itthoni vállalatoknak, amelyeknél kifejezetten nagy az igény a pályakezdőkre. A társaság dolgozói létszáma 30 százalékkal nőtt az elmúlt évben, az új belépők 35 százaléka pályakezdő. A dél-koreai munkaadó fokozott figyelmet fordít a friss diplomások alkalmazására, értékeli a tehetséget, a kiemelkedő teljesítményt és a megoldásközpontúságot.
A kedvenc zeneszámunk hallgatása jótékony hatással van a szívünkre - állapították meg amerikai tudósok. Ugyanez a csoport mutatta ki 2005-ben a nevetés kedvező szív- és érrendszeri hatását.
A holland ING Groep NV, pénzügyi szolgáltató vállalat, mely 10 milliárd eurós mentőövet kapott a holland kormánytól a múlt hónapban, történetének első veszteségét jelentette be, miután 1.51 milliárd eurós veszteségleírást volt kénytelen elszenvedni részvényeken, hiteleken és rossz eszközökön. (ProfitLine.hu)
Az új polgári törvénykönyv legfontosabb változásai közé tartozhatnak az egyesületre vonatkozó szabályok, új nevesített szerződések megjelenése és a megújult zálogjogi nyilvántartás....