2008. november 11. kedd

nov. 11
15:45
Gyurcsány: az állam is fizet majd késedelmi kamatot (Infostart)
A gazdasági csúcson a kormány azt javasolja majd, hogyha az állam a jövőben nem fizet időben partnereinek, akkor ugyanúgy késedelmi kamat terhelje, mint a gazdasági élet más szereplőit hasonló esetben - mondta a miniszterelnök kedden, Budapesten a Befektetői Tanács ülését követő sajtótájékoztatón.
nov. 11
15:45
Segélykiáltásokat hallatnak a betegszállítók (HírTV)
Csődhelyzet már nincs, de még most is alulfinanszírozottak a betegszállító cégek - ezt az országos elnök mondta kedden az egészségügyi miniszternek, aki a pécsváradi betegszállító központba látogatott. Az egyesület elnöke szerint a jövő évi költségvetésben már nagyobb finanszírozási alapot kellene biztosítani a cégeknek, illetve áttekinthetőbben és gazdaságosabban lehetne szállítani a betegeket…
nov. 11
16:00
Csomagokkal mennek a pártok a csúcsra (Privátbankár)
A kormány azzal a kérdéssel fordul a gazdasági csúcs résztvevőihez, hogy milyen eszközöket javasolnak a válság hatásainak csökkentésére. A Fidesz hét-, az SZDSZ hárompontos csomaggal készül
nov. 11
16:03
"Az EU sohasem fog működni, azokkal a hunokkal, wopokkal és dagókkal" (Infostart)
Angliában korábban gyakran volt nemzetiségi gyűlölködés, mára azonban ez már megszűnt - hála a sok nevelőmunkának és a politikai korrektség sulykolásának.
nov. 11
16:03
EUR/JPY Egyértelmű csökkenés (HírTV)
Ma is gyengének mutatkozik az EUR/JPY, megerősítve ezzel a csökkenő trendet. A rövidtávon negatív trend tartja magát 125 alatt. Nagyobb esés várható, ha 122,25 alá megy az árfolyam. A cél a 117,00-es és a 113,00-as érték. in-www.globalfx.hu
nov. 11
16:03
Huszonkét éves dán nyerte a póker-világbajnokságot (Metropol)
A mindössze huszonkét éves dán Peter Eastgate nyerte a póker-világbajnokságot (World Series of Poker), ezzel minden idők legfiatalabb bajnoka lett.
nov. 11
16:03
Gyurcsány szerint az államnak kamatot kell fizetnie partnereinek, ha nem fizet időben (Alternatív Energia)
A gazdasági csúcson a kormány azt javasolja majd, hogyha az állam a jövőben nem fizet időben partnereinek, akkor ugyanúgy késedelmi kamat terhelje, mint a gazdasági élet más szereplőit hasonló esetben - mondta a miniszterelnök kedden Budapesten a Befektetői Tanács ülését követő sajtótájékoztatón. Gyurcsány Ferenc kifejtette, ez a javaslat az állam megbízható fizetési készségét növeli majd.
nov. 11
16:05
Adócsökkentést tervez a kormány, hogy elkerülje a recessziót (Infostart)
Nyilvánosságra hozta adócsökkentési elképzeléseit a brit ellenzéki Konzervatív Párt, miközben Gordon Brown miniszterelnök is egyszázalékos jövedelemadó csökkentés lehetőségét lebegtette meg.
nov. 11
16:05
4300 éves piramisra bukkantak (HírTV)
Újabb piramisra bukkantak a régészek Egyiptomba. Kairó közelében, a szakarrai nekropoliszban találtak rá az építményre. Az egyiptomi kulturális miniszter, Faruk Hoszni azt mondta, hogy a piramis 4300 éves. Szakarra egyébként Dzsószer fáraó lépcsős piramisáról ismert. Ez volt az első piramis, amelyet az ókori Egyiptomban építettek.
nov. 11
16:05
Fidesz: arcátlan, hogy Gyurcsány különgéppel utazott (Alternatív Energia)
A Fidesz a jelenlegi válsághelyzetben és a kormány brutális megszorításai közepette arcátlannak és felháborítónak tartja, hogy a miniszterelnök 12 millió forintból különgépen utazott Madridba a múlt héten - mondta Ágh Péter, az ellenzéki párt politikusa keddi sajtótájékoztatóján.
nov. 11
16:06
Nagy bajban van a Starbucks? (Pénzcentrum)
Az elmúlt három hónapban 97 százalékkal zuhant a kávézólánc nyeresége, miután ők nem tudták elkerülni a válság miatt csökkenő kávé iránti keresletet, s korábban még több egység bezárására is kényszerültek....
nov. 11
16:18
Jól dobog Mirjam új szíve (BorsOnline)
Épp az igazak álmát aludta Mirjam a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet gyermek-szívsebészeti osztályán, amikor tegnap a Bors látogatást tett nála. Megírtuk: a két és fél éves kislány az első gyermek Magyarországon, akinek műszívet ültettek be, majd sikeres szívtranszplantációt hajtottak rajta végre. A kis beteg állapota bíztató.
nov. 11
16:21
A magyar gyerekek szegényebbek, mint azt az ország színvonala indokolná (Infostart)
Európai viszonylatban a magyar gyerekek szegényebbek, mint azt az ország színvonala indokolná; Magyarországon a gyermekszegénység az uniós átlagnál nagyobb, és inkább falusi, mint városi jelenség - hangsúlyozta Ferge Zsuzsa, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete gyerekprogram irodájának vezetője kedden, a témában rendezett budapesti konferencián.
nov. 11
16:21
Nyolcezer éves urnatemetőt fedeztek fel (Blikk)
Nyolcezer éves urnatemetőt találtak a régészek Isztambulban, a Marmaray-alagút építésével összefüggő feltárások során. A metróalagút, amely Isztambul európai és ázsiai oldalát köti majd össze a Márvány-tenger alatt, 13,7 kilométeres lesz.
nov. 11
16:21
A nyerő kézfogás állásinterjún (HírTV)
Az iowai egyetem kutatása szerint a határozott kézfogás kiemelt fontosságú állásinterjún. Aki erősen szorít kezet, az esetek többségében extrovertált személyiség: keresi a kapcsolatot, keresztül tudja vinni akaratát, domináns. Közvetlen ügyfélkapcsolattal járó állásokban őket keresik a versenyszférában. A megfigyelés elsősorban férfi pályázókra érvényes. Nőknél a gyengébb kézfogás nem tűnik fel;…
nov. 11
16:23
Letartóztatták Tajvan volt elnökét (HírTV)
A tajvani ügyészség az állami pénzek törvénytelen felhasználásával vádolja az ország volt elnökét. Csen Sui-Bjan tagad, azt állítja, hogy az új, Kína-barát tajvani kormány Peking kívánságának tesz eleget letartóztatásával.
nov. 11
16:24
Időben érkezik a kínai csomag? (Portfolio)
Igencsak pesszimisták a Royal Bank of Canada elemzői a hétvégén bejelentett kínai gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatban. Meglátásuk szerint ugyanis a fő kérdés ez esetben az, hogy időben érkezett-e...
nov. 11
16:25
EUR/USD Visszaesés 1,2700 alá (HírTV)
Az amerikai nyitás körüli veszteségek miatt 1,27 alá nézett be az EUR/USD, és napi minimumot ért el 1,2666-nál. A Dow Jones Index több mint 150 pontos veszteséget könyvelt el, mivel a General Motors-szal kapcsolatos aggodalmak rontják a hangulatot. Támogatás 1,2650-nél található. 1,2760 alatt tartja magát a rövidtávú csökkenő trend. In-www.globalfx.hu
nov. 11
16:27
RMDSZ: a kormány határozottan lépjen fel a magyarellenességgel szemben (HírTV)
A felvidéki magyarok iránti szolidaritását nyilvánítja ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) keddi közleményében, és felkéri a Magyar Köztársaság kormányát, hogy kiemelt figyelmet fordítson a Szlovákiában élő magyar közösségek helyzetére. A romániai magyar érdekképviseleti szervezet véleménye szerint a magyar Országgyűlésnek és a kormánynak minél határozottabban fel kell lépnie a…
nov. 11
16:33
Adoptálja a Sanyót a Panasonic (HR Portál)
Együttműködési tárgyalásokat kezdett a Sanyo és a Panasonic. Ez azonban azt eredményezheti, hogy az előbbi beolvad az utóbbiba.
nov. 11
16:36
50 milliót oszt szét a békéscsabai önkormányzat (Piac és Profit)
A békéscsabai önkormányzat 50 millió forintos alapot hozott létre a mikro-, a kis- és középvállalkozások támogatására - közölte Vantara Gyula, a város polgármestere kedden.
nov. 11
16:36
A munka is segély (Privátbankár)
A tervek szerint az "Út a munkához program" keretében jövőre fele-fele arányban jut pénz rendszeres szociális segélyre, illetve a foglalkoztatás ösztönzésére - jelentette ki Szűcs Erika. Jelenleg 8...
nov. 11
16:36
Madonna gyermekláthatási 12 pontja (BorsOnline)
Mivel Guy Ritcie hetek óta külön van Madonnától, Rocco és David egy gyermekeire kiéhezett apukát láthattak viszont a londoni repülőtéren. A viszontlátás és az együtt töltött egy hét azonban nem lesz teljesen felhőtlen, a szigorú anyuka ugyanis 12 pontba fektette le a láthatás feltételeit.
nov. 11
16:36
Nemi szereposztás (Blikk)
A nemi sztereotípiáknak évezredes hagyományai vannak, de lehet nem baj, hogy a fiúkat fiúknak a lányokat pedig lányoknak nevelik. Jól van ez így.
nov. 11
16:38
Pénzügyi válság az olasz B-ligában (BorsOnline)
Kőkemény döntést hozhat az év utolsó hónapjában az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC). Mivel nyolc itáliai második vonalbeli együttes játékosai késve kapják meg a havi bérüket, a Covisoc nevű könyvvizsgáló cég esetleg decemberben megvonja a késlekedő futballklubok licencét.
nov. 11
16:39
Gigafizetéssel csábítanák vissza Mourinhót (Infostart)
Évi 15 millió fontos fizetést ajánl José Mourinhónak a Manchester City labdarúgó-csapatát birtokló arab konzorcium.
nov. 11
16:39
EUR/CHF Steinbrück és a konjunktúra gyengülése (HírTV)
A német pénzügyminiszter, Peer Steinbrück szerint fennáll a veszélye, hogy 2009-ben jelentős hanyatlásnak indul a német gazdaság. Azzal kell számolni, hogy a pénzügyi válság begyűrűzik a reálgazdaságba is, mondta Steinbrück. A kormány intézkedéscsomagja mérsékli a konjunktúra gyengülését. Az EUR/CHF veszteségeket könyvelt el a kommentárok hatására, és napi minimumot ért el 1,4948-nál. In-…
nov. 11
16:39
Ungvári és Varga már érmes az ökölvívó Eb-n (Metropol)
A 48 kg-ban szereplő Ungvári István bejutott az elődöntőbe, s ezzel már biztosan érmes a liverpooli ökölvívó Európa-bajnokságon. A magyar bokszoló a keddi negyeddöntőben pontozással legyőzte a fehérorosz Anton Bekist.
nov. 11
16:42
Elhunyt Hetényi István volt pénzügyminiszter (Portfolio)
82 éves korában elhunyt Hetényi István, aki több mint hat éven keresztül volt Magyarország pénzügyminisztere - áll a Pénzügyminisztérium közleményében. Ezt a tisztséget 1980. közepétől 1986. végéig...
nov. 11
16:42
Bye-bye svájci frank: a CIB Bank is lépett! (Pénzcentrum)
Csütörtöktől (2008.11.13-tól) a CIB Banknak tulajdonosa és vezetősége döntése értelmében nem áll módjában CHF alapú hitelszerződést kötni, egyetlen esetben sem....
nov. 11
16:51
Aranyhegy Furmint: nem csak a fajtát domborítja (Édenkert)
Dűlőszelektált, terméskorlátozott, a prémium borfogyasztók számára készült tétel - mesél az Aranyhegy dűlői furmintról Kolcsár Zoltán.
nov. 11
16:54
Hat százalékos mínuszban zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 799,05 pontos, 6,14 százalékos csökkenéssel, 12.216,28 ponton zárt kedden. Az öt nagy cég közül mindegyik részvényeinek az értéke csökkent.
nov. 11
16:54
Márciusig kell kibírniuk a boltosoknak (Privátbankár)
Jövő év márciusában a 12 hónapra vetített infláció várhatóan 4,2 százalékos lesz
nov. 11
16:56
Obama a föld alól is előkeríti bin Ladent (Privátbankár)
Barack Obama, a következő amerikai elnök fel fogja újítani a kutatást az al-Kaida terrorszervezet vezére, Oszama bin Laden után - olvasható a The Washington Postban. A megválasztott elnök szerint G...
nov. 11
16:57
A történelmi múlt rányomja a bélyegét a politikára (Infostart)
A történelmi múlt öröksége a mai napig rányomja bélyegét Németország politikájára. Míg Franciaországban katonai pompával temették el az első világháború utolsó veteránját, Németországban egy másik veterán gyászszertartására zárt körben került sor.
nov. 11
16:57
Kétmilliárdot nyert a 22 éves pókervilágbajnok (Blikk)
A mindössze huszonkét éves dán Peter Eastgate nyerte a póker-világbajnokságot (World Series of Poker), ezzel minden idők legfiatalabb bajnoka lett. A selejtezők júliusban indultak 6488 emberrel, közülük győzedelmeskedett ma a fiatalember.
nov. 11
16:57
Hiller: Magyarország már alkalmas bizonyos hibák kiküszöbölésére (HírTV)
Hiller István oktatási és kulturális miniszter hangsúlyozta, a magyar felsőoktatási rendszer átfogó korszerűsítésének öt alapvető kérdése van. A struktúra, a finanszírozás, az akkreditáció, a juttatások és az infrastruktúra. Kiemelte: Magyarország nyolc évvel ezelőtt azért csatlakozott a Bologna-folyamathoz, hogy a felsőoktatás egységesebbé, átláthatóbbá, átjárhatóvá váljék, szolgálva ezzel a…
nov. 11
16:59
„Nem kell feltétlenül választási kampányra költeni az IMF-hitelt” (HírTV)
Ha nem teljesíti pontosan kötelezettségét, a többi adózóhoz hasonlóan az állam is automatikusan fizessen késedelmi kamatot - ezt fogja javasolni csütörtökön a gazdasági csúcson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő, miután kedden részt vett a Befektetői Tanács ülésén, megismételte, hogy mindenkit vár a gazdasági csúcsra. A Fidesz szerint a kormány félrekezelte a válságot, a megoldást az…
nov. 11
17:00
Kiszélesítették a rubel árfolyam kereskedési sávját! (Portfolio)
Az árfolyam-alakulás nagyobb rugalmasságának megteremtése érdekében ma délután kiszélesítette az orosz jegybank a rubel dollárral és euróval szembeni devizakosarához képest nézett árfolyamának...
nov. 11
17:01
Felborult kamion bénítja a forgalmat Debrecenben (HírTV)
Egy felborult kamion bénítja a forgalmat Debrecenben. A baleset kedden délután, négy óra körül történt a hajdúsági megyeszékhely központja közelében, a 4-es főút belterületi szakaszán.
nov. 11
17:02
Csaknem duplázták az ukrán OTP leány tőkéjét - Itt a közlemény (Portfolio)
Megjött a hivatalos OTP bejelentés az ukrán leányban történt tőkeemelésről: az injekció mintegy 70%-kal duzzasztotta fel a leánycég tőkéjét. 2008.11.11 14:19 Tőkeemelést hajtott végre az OTP ukrán...
nov. 11
17:12
Lengedezett ma a forint (Privátbankár)
A forint árfolyama széles kilengésekkel gyengült a bankközi devizapiacon. Délután négy órakor 267,90/268,10 forinton jegyezték az eurót a budapesti bankközi kereskedelemben, 0,66 százalékkal gyengébb ...
nov. 11
17:12
Madár azonnal csatába indulna Calzaghe vagy Jones ellen (BorsOnline)
Dühöngött Erdei Zsolt. No nem azért, mert arról kérdeztük, lenne-e esélye a két félnehézsúlyú ász, a walesi Joe Calzaghe, illetve a 39 éves amerikai Roy Jones Jr. ellen. A Madár becenevű félnehézsúlyú WBO-világbajnok éppen a kisfia gyermekülését próbálta a kocsijukba szerelni, ám sehogyan sem boldogult a művelettel.
nov. 11
17:12
Zséda vadítóan szexi (Blikk)
nov. 11
17:14
Csőd szélén az elektronikai áruházlánc (Privátbankár)
Csődvédelmet kért maga ellen az amerikai Circuit City, amely az Egyesült Államok második legnagyobb, elektronikai cikkeket forgalmazó kiskereskedelmi áruházlánca - jelentette a CNN hírtelevízió. A ...
nov. 11
17:14
Próba közben lezuhant a díszletről a színész (Blikk)
Próba közben megsérült Trill Zsolt, a debreceni Csokonai Színház művésze, akit a balesetet követően azonnal megműtöttek.
nov. 11
17:15
A Fidesz 24 órát ad a miniszterelnöknek (Infostart)
A Fidesz elnöksége 24 órát ad a miniszterelnöknek, hogy hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalap hitelével kapcsolatos szerződés részleteit. A párt szerint tűrhetetlen, hogy az állampolgárok még mindig nem tudhatnak semmit a hitelről, jóllehet a kormány már le is hívta az első ötmilliárd eurót. A Pénzügyminisztérium szerint minden nyilvános.
nov. 11
17:15
AUD/USD Előnyben az eladások (HírTV)
A kereskedők szerint érdemes új shortokat indítani az AUD/USD erősödése esetén. Az ausztrál üzleti hangulat mutatója -8 pontról -29 pontra romlott, ami arra utal, hogy fokozódik a hanyatlás. Ilyen körülmények között a tervezett kínai konjunktúracsomag is aligha használ. A feszült helyzetre való tekintettel lehetséges, hogy az BA az elkövetkező hónapokban tovább csökkenti alapkamatát. 0,6670 alatt…
nov. 11
17:18
Már jövőre Putyin lehet az új orosz elnök, 6 évre (Portfolio)
A mai napon beterjesztette az orosz törvényhozás alsóházának (Duma) az elnöki hivatal azt az alkotmánymódosító indítványt, amelynek értelmében az államfői mandátum hosszát az eddigi négyről hat évre...
nov. 11
17:20
A forintot nap végére hagyta el az ereje (Portfolio)
Hasonlóan a többi régiós valuta mozgásához a forint piacát kedden is elsősorban a nemzetközi környezet határozta meg, ami közel sem nevezhető kedvezőnek a feltörekvő piacok szempontjából. Így végül a...

Keresés