Az MSZP és a Fidesz egységet akar a Szlovákiával kapcsolatos magyar fellépésben. A két nagy parlamenti párt elítéli a szélsőségeket, de vádolták is egymást. A Fidesz szerint Pozsonyt bátorítja Magyarország ingatag helyzete, a szocialisták viszont a szélsőséges elemek és a Fidesz kapcsolatát vetették fel.
Közokirathamisításban való bűnsegédlettel gyanúsítja az ügyészség az RTL Klub egyik riporterét, aki egyik anyagában bemutatta, hogyan lehet hamis mozgássérült-igazolványt szerezni. A csatorna szerint a lépés aggályos a demokrácia szempontjából.
Feszt Judit és Somogyváry Gergő Csempelevél című alkotása nyerte a marosvásárhelyi nemzetközi rövidfilm fesztivál fődíját. A varsói zsidó filmfesztivál Nemes Jeles László Türelem című rendezését a legjobb rövidfilm és az operatőri díjjal is elismerte. A süllyedő falu című Szirmai Márton alkotás pedig a legjobb rövid dokumentumfilm díját nyerte el a szlovéniai Mariborban - adta hírül hétfőn a…
Az iPodhoz hasonló MP3-lejátszókhoz használt fülhallgatók megzavarhatják a pacemakerek és a beültethető defibrillátorok működését - jelentették be szakemberek az Egyesült Államokban.
Nem a befektetési alapok likviditási problémái indokolták a PSZÁF pénteki döntését, miszerint 10 napra felfüggesztik az ingatlanalapok befektetési jegyeinek forgalmazását
Joe Calzaghe az év meccsének titulált nagyközépsúlyú összecsapáson pontozásos győzelmet aratott Roy Jones Jr. ellen, így ha betartja korábbi ígéretét, veretlen bajnokként vonulhat vissza, ami igencsak ritka a profi boksz világában.
Tartja árfolyamát a forint, annak ellenére, hogy több hitelminősítő is rontott Magyarország szuverén adóskockázati besorolásán. Az eurót hétfőn délután négy órakor 266,10/40 forinton jegyezték a budap...
Az USD/CAD maga mögött hagyta 1,1650-es minimumát, és visszahódította az 1,19-es értéket. A kanadai dollár csak átmenetileg profitálhatott a kedvező részvénypiaci tendenciából. A kínai konjunktúraprogram miatt érzett eufória is csak átmenetinek bizonyult. Az elemzők szerint az 1,20-as érték tartós átlépése rosszul érinti a kanadai dollárt. In-www.globalfx.hu
Pécs második lett, Eger bronzminősítést kapott az élhető városok világversenyének (LivCom Awards) a kínai Tungkuanban (Dongguan) zárult döntőjében - tájékoztatta a pécsi önkormányzat szóvivője. Pán...
Civilek indítottak mozgalmat, hogy mindenki írja be mobiltelefonjába ICE rövidítéssel annak a számát, akit szeretné, hogy értesítsenek egy balesetkor. A rendőrök ugyanis személyazonosító hiányában sokszor csak később tudnak szólni a rokonoknak.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX egy nagyobb hullám után 13.015 ponton zárt hétfőn. Ez minimális változást - 0,2 százalékos növekedést - jelent a pénteki záróértékhez képest.
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. 96,0 milliárd forint árbevételt és 13,959 milliárd forint adózott eredményt ért el a szeptember 30-án zárult üzleti évében nem konszolidáltan, a forgalom 3,8 százalékkal, míg a profit 82,1 százalékkal nőtt az előző üzleti évhez képest - közölte a gyógyszergyár hétfőn.
A TEÁOR számok cseréje körül kialakult anomáliákat kezeli, illetve a cégek számviteli beszámolóinak közzétételét szigorítja az a törvényjavaslat, amely a cégtörvényt, és több kapcsolódó jogszabályt mó...
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. 96,0 milliárd forint árbevételt és 13,959 milliárd forint adózott eredményt ért el a szeptember 30-án zárult üzleti évében nem konszolidáltan, a forgalom 3,8 százalékkal, m...
Emberi mulasztás és túlzsúfoltság vezethetett a hétvégi tragédiához egy orosz tengeralattjárón - állítják szakértők. A csendes-óceáni flottához tartozó atommeghajtású tengeralattjárón 20 ember fulladt meg, amikor a légtérbe freont fecskendező tűzoltó rendszer váratlanul működésbe lépett. Az áldozatok többsége civil karbantartó volt.
Közel 190 modell kapta meg már a jövőre esedékes Euro 5 normát. A következő hónapokban egyre több ilyen, a környezetet jobban kímélő jármű kerül a piacra.
Hatodára, vagyis az eddigi évente járó 240 ezer forintról 40 ezer forintra csökkentené az állam a jövő évi költségvetésben a módszertani fejlesztő központok támogatását gyermekenként. Az értelmi és mozgásában sérült gyermekeket fejlesztő intézmények többsége emiatt jövőre a csőd szélére kerülhet.
A várakozásoktól elmaradó üzemi eredményt tett közzé a mai piaczárást követően az Egis mind anyavállalati, mind konszolidált szinten. A társaság nettó profitja azonban jelentős mértékben meghaladta a...
Szeptemberben -479 milliós értéket hozott a dán külkereskedelmi mérleg a legutóbbi -3,314 milliárdos érték után. tavaly ilyenkor még 910 milliós értékről számoltak be. Az adatok hatására nyereségeket könyvelt el az USD/DKK. In-www.globalfx.hu
A jelenlegi válság nem veszélyezteti a pénztári rendszer működését, a GDP közel 10 százalékát kitevő összeget kezelő pénztárak megbízhatóan működnek - fogalmazta meg több előadó hétfőn, a Stabilitás Pénztárszövetség által Siófokon megrendezett országos pénztárkonferencián.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,48 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 13.015,33 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 19,7 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és a...
Még ma este látható Magyarországon Robert Ward: A salemi boszorkányok című operája Alföldi Róbert rendezésében. A művet szeptemberben mutatták be a New York-i Dicapo Operában, a hazai ősbemutatót a Szegedi Nemzeti Színházban tartották vasárnap este a Mezzo operaverseny keretében.
A dollár délelőtt gyengülést mutatott. A devizát megterhelte a befektetők csökkenő kockázatkerülése, melynek hátterében a kínai konjunktúraprogram áll. Az EUR/USD gappel nyitotta a hetet 1,2766 és 1,2777 között. Az EU-s Sentix- befektetői bizalom mutatója -27,8 pontról -36,4 pontra esett, miközben az elemzők -32,0 pontos értékkel számoltak. A jelenlegi érték 5 éves mélypontnak felel meg.…
Jogellenes volt az egri kórházban október 6-án megkezdődött sztrájk. A Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság nem jogerős döntéséről az intézményt üzemeltető HospInvest Zrt. régióigazgatója tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
Lemondásra szólítja fel a fideszes László Tamás parlamenti képviselőt Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője, mert szerinte az ellenzéki politikus a miniszterelnök meggyilkolására szólított fel a parlamentben; Szabó Zoltán hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatót.
Eltemették az egy héttel ezelőtti nagycsécsi támadás két roma áldozatát hétfő délután a Borsod megyei településen; a szertartáson megyei és országos roma vezetők mellett Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter is megjelent.
Gyurcsány Ferenc szerint a magyar-szlovák viszonyt érintő legutóbbi történések értékelésében alapvetően egyetértenek a parlamenti pártok, a konkrét lépésekről pedig tovább egyeztetnek. A miniszterelnök erről az általa kezdeményezett ötpárti egyeztetés után beszélt dolgozószobája előtt, hétfőn a parlamentben.
Perselypénzt lopott a kaposfői templomból egy belga férfi, akit a település kántorának segítségével sikerült elfogni - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. A betörő felfeszítette a római katolikus templom ajtaját, majd feltörte a perselyeket, amelyekből aprópénzt szedett ki - számolt be a hétvégén történtekről Bíró Gábor.
Gyurcsány Ferenc szerint a magyar-szlovák viszony értékelésében alapvetően egyetértenek a parlamenti pártok, a konkrét lépésekről intenzív konzultációt folytatnak
Az SZDSZ elnöke szerint a szélsőségesek kisebbségben vannak Magyarországon és Szlovákiában is, de nyerhetnek, ha a politika nem lép fel ellenük. Fodor Gábor a parlamentben napirend előtt azt mondta, a feszültség tanulsága, hogy a politikának azonnal el kell határolódnia a szélsőségektől. Az MDF szerint a baloldal rendre provokál, és összemossa a jobboldalt a szélsőjobbal.
Mind az öt parlamenti párt egyetértett abban, hogy nem lehet egyenlőségjelet rakni a magyar és a szlovák helyzet közé, hiszen míg Magyarországon csak parlamenten kívüli szélsőséges csoportok hallatják a hangjukat, addig Szlovákiában a kormánykoalíció egyik pártja hangoztat nacionalista nézeteket - mondták a pártok képviselői a hétfői ötpárti egyeztetést követően.
Pécs második lett, Eger bronzminősítést kapott az élhető városok világversenyének (LivCom Awards) hétfőn, a kínai Tungkuanban (Dongguan) zárult döntőjében.
Miközben a kormányzat kiigazítási kényszertől vezéreltetve megszorításokkal csapkodja le a kiadásokat, addig valójában vannak olyan fájdalommentesebb megoldások is, amelyekkel több százmilliárd forintot lehetne megtakarítani a költségvetésben. Ehhez egyes helyeken az is elég lenne, ha a gazdálkodás minimális alapfeltételei megvalósulnának az államháztartásban.
A tervekkel ellentétben nem léphetnek hatályba 2009. január elsején az új adótörvények, mivel ehhez a parlamentnek november 15-ig meg kellene szavazni azokat. Mivel erre már nincs esély, így nem teljesülhet az a feltétel, hogy a törvényt a hatálybalépése előtt 45 nappal ki tudják hirdetni. Az új adótörvények tehát minden bizonnyal egy hónap csúszással lépnek majd életbe.
Az országgyűlés 207 igen, 171 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a 2007-es zárszámadást. A múlt évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot a benyújtotthoz képest változatlan f...
Az Országgyűlés hétfőn 190 igen szavazattal, 184 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt, az úgynevezett Robin Hood-adót, ami alapján jövőre 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és kereskedő cégeknek.
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslatot - ez egyben azt is jelenti, hogy kivetik a jövő évtől a nagy energetikai cégekre a Robin Hood-adót.
Az Országgyűlés hétfőn 190 igen szavazattal, 184 ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényt, az úgynevezett Robin Hood-adót, ami alapján jövőre 8 százalékos különadót kell fizetniük a nagy energiaellátó és kereskedő cégeknek.
Nemcsak a magyar, a német ingatlanalapokkal is gond van. Az elmúlt 2 hétben 12 alapkezelő jelentett be kifizetési moratóriumot a befektetők tőkekivonási rohama miatt. Az alapokat ezután - az összeomlástól menekülve - gyakorlatilag befagyasztották.
Nem a befektetési alapok likviditási problémái indokolták a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) pénteki határozatát, amelyben a felügyelet 10 napra felfüggesztette az ingatlanalapok befektetési jegyeinek forgalmazását - hangsúlyozta Farkas István, a PSZÁF elnöke a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) és a PSZÁF közös budapesti…
A feltörekvő Európa a legsebezhetőbb a jelenlegi piaci folyamatoktól a globális felzárkózó térségen belül, mondták Londonban a Fitch Ratings elemzői. A nemzetközi hitelminősítő ma számos feltörekvő pi...
A pénzügyi válság erősen tépázza a világ egyik legnagyobb biztosítótársaságát, a müncheni székhelyű Allianzot. Míg az Allianz korábban abban reménykedett, hogy nyereséggel zárhatja az idei évet, a harmadik negyedében fellépett anyagi veszteség miatt ez a terv füstbe ment.