2007. július 7. szombat

júl. 7
14:43
Kikapottb a Győri ETO a Fehérvártól (HírTV)
Sima, három gólos vereséget szenvedett szombat délelőtti felkészülési mérkőzésén a Győri ETO FC. Egervári Sándor tanítványai végig alárendelt szerepet játszottak a frissebb és gyorsabb Fehérvárral szemben.
júl. 7
14:45
Kényszerleszállás Ferihegyen (HírTV)
Fájdalmai voltak az egyik fapados járaton utazó kismamának, ezért a gép megszakította útját és leszállt Ferihegyen szombaton délután - mondta el a Független Hírügynökségnek Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője. Mint mondta: a gép 133 utassal és az ötfős személyzettel eredetileg a törökországi Isztambulból Londonba tartott volna. A landolás után a kismamát és kísérőjét kórházba…
júl. 7
14:52
Visszatér a nyár, napos, meleg idő várható, 25-30 fok lesz (Gondola)
Az ország nagyobb részén derült, száraz idő várható. Délen és nyugaton azonban a változóan felhős égből helyenként záporeső is lehet. Vasárnap már csak északkeleten erősödik meg időnként a nyugati...
júl. 7
14:52
A rendőrség is vizsgálja az Izraeli nagykövet ügyeit (HírTV)
Az izraeli külügyminisztérium után a rendőrség is vizsgálja a zsidó állam magyarországi nagykövetének ügyeit - állítja a Marker című izraeli napilap.
júl. 7
14:57
Magyar focista az ötven legrosszabb labdarúgó listáján (Infostart)
A The Times című brit lap az utóbbi évtizedekben az angol ligában játszó ötven legjobb labdarúgó listája után elkészítette a legrosszabb félszázét is. Ebbe az ötvenbe már egy magyar játékos is belefért.
júl. 7
15:08
Hamilton indulhat az élről hazájában (Infostart)
A McLaren angol újonca, az éllovas Lewis Hamilton indulhat az élről a Forma-1-es Brit Nagydíjon.
júl. 7
15:08
Fekete bodzával a bőrápolásért (HírTV)
Felejtse el a drága hidratáló krémeket és a kozmetikai sebészetet! A közönséges fekete bodza olyan agyagokat tartalmaz, amelyek természetes módon tesznek jót a bőrnek.
júl. 7
15:08
Budapesten megszakította útját az Easyjet Isztambul és London közötti járata (Gondola)
Megszakította útját Budapesten délben az Easyjet légitársaság Isztambulból Londonba tartó járata, mert egy kismamának fájdalmai voltak - tájékoztatta Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szervezet...
júl. 7
15:13
Felvételi: már meg lehet nézni a pontszámokat (Privátbankár)
Működik a "Pontjaim" menüpont az OFIK honlapján, a www.felvi.hu-n, ahol a jelentkezők megtekinthetik az adott napig feldolgozott dokumentumaik alapján számított felvételi pontszámukat
júl. 7
15:13
Gázolt az ittas sofőr (Blikk)
júl. 7
15:19
A terhes nők harmada dohányzik (HírTV)
A terhesség közbeni dohányzás komoly népegészségügyi problémát jelent, hiszen a terhes nők közel harminc százaléka dohányzik. A terhesség alatti dohányzás közre játszik az újszülött kori halálozásban, valamint nagyobb eséllyel következik be miatta koraszülés, vagy alacsony súlyú születés. Emellett kimutatták, hogy a dohányzó terhes nők gyermekei között az iskolás korban nagyobb aránnyal fordulnak…
júl. 7
15:31
Hamilton volt a leggyorsabb (HírTV)
A 2007-es Forma-1-es világbajnokság silverstone-i futamának szombati időmérő edzésén a brit Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, így a vasárnapi futamon ő indulhat az első rajtkockáról. Mellőle a Ferrari finn pilótája, Kimi Räikkönen rajtol majd. A harmadik helyről Fernando Alonso, a negyedikről Felipe Massa vághat neki a hatvankörös nagydíjnak. FH
júl. 7
15:40
Magyar filmsiker Belgiumban (Infostart)
Brüsszelben Varga Mária és Varga Rózsika, az Iszka utazása című film két főszereplője kapta meg a legjobb színészi alakítás díját.
júl. 7
15:45
Innovációs klaszter alakult Miskolcon (Piac és Profit)
Több mint tucatnyi kis- és közepes vállalkozás, a Miskolci Egyetem valamint a miskolci Andrássy Gyula Műszaki Középiskola innovációs szolgáltató klaszter létrehozásáról írt alá megállapodást Miskolcon.
júl. 7
15:47
"Az egész magyarság fasiszta" (HírTV)
A szabadkai képviselő testület legutóbbi ülése megszakadt, mert az egyik horvát képviselő lefasisztázta a VMSZ tanácsnokait, illetve az egész magyarságot. A botrány az utcanévadásról folyó vita során robbant ki. A VMSZ egyik képviselője felszólalásában azt mondta, európai irányultságú városban szeretne élni, és ehhez hozzátartoznak az utcanevek is. A felszólalásra Blasko Gabric reagált.
júl. 7
16:07
Támadás a kormány ellen: fizetne a biztosító? (Privátbankár)
A kormányzati negyedre kiírt közbeszerzési eljárás a nyertestől megköveteli, hogy a terrorcselekmény kockázatára is kössön vagyonbiztosítást; ennek vállalhatóságáról kérdezett meg az MTI néhány Magyarországon működő biztosítót
júl. 7
16:09
Svájci-spanyol döntő lesz Wimbledonban (Gondola)
A férfi egyesek fináléjában a svájci Roger Federer és a spanyol Rafael Nadal csap össze. Az elődöntőben a címvédő Federer 7:5, 6:3, 6:4-re nyert a francia Richard Gasquet ellen. Nehezebb dolga...
júl. 7
16:09
Egy Eb-arany és egy ötödik hely az utolsó napon (HírTV)
A Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián, Kovács Iván összetételű magyar férfi párbajtőr-válogatott aranyérmet nyert a genti Európa-bajnokságon. A magyarok a döntőben a lengyel csapatot verték 45:33-ra. Női kardozóink az ötödik helyen zártak, miután a helyosztón szintén a lengyel csapatot verték 45:43-ra.
júl. 7
16:11
Egy magyar származású ember lövöldözött Las Vegasban (Gondola)
Szombatra virradó éjjel a zsúfolásig megtelt Las Vegas-i New York New York kaszinó játáktermében tartózkodó emberekre egy férfi tüzet nyitott az emeleti galériáról. Öt ember megsebesült, a bűncselekmény "magyar származású" elkövetőjét perceken belül leteperték és átadták a rendőröknek.
júl. 7
16:14
Paradicsomháború Mórahalmon (HírTV)
Paradicsomháborút rendeztek a Csongrád megyei Mórahalmon szombaton. Hét csapat támadta egymást, összesen egy kamionnyi, vagyis 15 tonna paradicsomlövedéket használhattak fel. A játékot a spanyolországi Bunyolban rendszeresen megrendezett paradicsom dobálás mintájára akarják meghonosítani itthon is.
júl. 7
16:20
Iszlám szélsőségesek a brit rendőrségben? (Gondola)
A Daily Mail szerint az MI5 legalább nyolc olyan szélsőséges egyénről tud, aki civil alkalmazottként a londoni rendőrségen dolgozik, kihasználva azt, hogy minden brit intézmény fontos célja a különböző etnikai kisebbségekhez tartozók arányának növelése.
júl. 7
16:34
Megakoncertek és apró megoldások a klímaváltozás ellen (Infostart)
A Live Earth koncert kapcsán az egész világ figyelme a klímaváltozás, és az ezzel járó veszélyes következmények felé fordul. A szombati 24 órás megakoncert, melyet Al Gore volt amerikai alelnök is támogat, segít felhívni a figyelmet arra, mit tehet a lakosság és a vállalati szféra bolygónk megóvása érdekében.
júl. 7
16:47
Federer-Nadal álomdöntő Wimbledonban (HírTV)
Az első és a második kiemelt, vagyis a világelső Roger Federer és elsőszámú üldözője, a spanyol Rafael Nadal vívja a wimbledoni tenisztorna férfi egyesének fináléját vasárnap délután. A szombaton Federer három játszmában nyert a francia Richard Gasquet ellen, a szerb Novak Djokovics pedig a negyedik játszmában, 6:3, 1:6, 1:4-nél feladta az elődöntőt, így Rafael Nadal 2006 után ismét a döntőben…
júl. 7
16:53
Venus Williams visszatért a csúcsra Wimbledonban (Infostart)
A volt világelső Venus Williams nyerte az angol nyílt teniszbajnokságot. Az amerikai versenyző a női egyes döntőjében 6:4, 6:1-re győzött a francia Marion Bartoli ellen.
júl. 7
17:07
Kényszerleszállás Budapesten egy terhes nő miatt (Privátbankár)
Megszakította útját Budapesten szombaton délben az Easyjet légitársaság Isztambulból Londonba tartó járata, mert egy kismamának fájdalmai voltak - tájékoztatta Bajkó Erika, a Közlekedésbiztonsági Szer...
júl. 7
17:12
Borzalmas mészárlás Irakban (Infostart)
Legalább százöt ember vesztette életét, 250-en megsebesültek egy Észak-Irakban végrehajtott öngyilkos merényletben.
júl. 7
17:26
Tojásdobálás, előállítások a homoszexuális-felvonuláson (HírTV)
Megérkeztek a célállomásra - azaz egy Fővám téri szórakozóhelyre - szombaton délután hat óra körül a melegfelvonulás részt vevői. A menet útvonalán folyamatosan ellentüntetők kísérték a parádézókat, a rendőrök nyolc embert állítottak elő.
júl. 7
17:33
Ellentüntetők akarták megzavarni a melegek felvonulását (Infostart)
Pár százan megpróbálták megdobálni a 11. alkalommal megrendezett Meleg Büszkeség Napja fesztivál résztvevőit Budapesten, a Baross utca és a Rákóczi tér között - értesült az inforadio.hu.
júl. 7
17:37
Moszkva közös rakétaelhárító központot ajánl a NATO-nak (Gondola)
Oroszország azt javasolta az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, hogy moszkvai és brüsszeli székhellyel hozzanak létre központot, amely a rakétaindításokkal kapcsolatos információk cseréjét...
júl. 7
17:47
Tönkreverte a Kemény-csapat a világbajnokot (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 15-6-ra kiütötte a világbajnok Horvátországot a margitszigeti Világliga-selejtezőcsoport negyedik játéknapján.
júl. 7
17:49
Fotózzon a víz alatt! (Piac és Profit)
Akár búvárkodásra készül, akár csak megmártózna a hűs vízben, érdemes magával vinnie a digitális fényképezőgép mellett a vízhatlan tokot is, amelynek segítségével minden csodálatos pillanatot megörökíthet a víz alatt. Semmi sem hasonlítható egy olyan víz alatti fotóhoz, amelyet egy addig sosem látott tengeri élőlényről vagy trópusi korallzátonyról készít.
júl. 7
18:01
105-en haltak meg a szombati merényletben (HírTV)
105-re emelkedett a szombati, az iraki Tuzhurmati mellett lévő faluban történt öngyilkos merénylet halálos áldozatainak száma - közölték helyi hatóságok és kórházi illetékesek. Öt embert eltűntként tartanak nyilván, több mint 250-en megsebesültek.
júl. 7
18:01
Legalább 105 halottja van az észak-iraki öngyilkos merényletnek (Kripto Akadémia)
Legalább százöt ember vesztette életét és 250-en megsebesültek a szombaton reggel Észak-Irakban végrehajtott öngyilkos merényletben - közölték helyi hatóságok és orvosi források a legfrissebb veszteségmérleget. Az elkövető téglaszállító teherautón elrejtett pokolgépet hozott működésbe a Túzhúrmati várossal szomszédos faluban, Kirkuktól 130 kilométernyire délre. A halottakon és a sebesülteken túl…
júl. 7
18:06
Kilenc góllal vertük a horvátokat a Margitszigeten (HírTV)
A magyar férfi vízilabda-válogatott 15-6-ra nyert, és továbbra is tartja hibátlan mutatóját a vízilabda Világliga margitszigeti selejtezőcsoportjában. Kemény Dénes csapata remek játékkal, kilenc góllal múlta felül, az öt világbajnok játékossal felálló horvát csapatot.
júl. 7
18:12
Részegen száguldozott egy 11 éves lány (HírTV)
Ittas vezetéssel és gyorshajtással vádolnak egy 11 éves lányt az Egyesült Államokban.
júl. 7
18:12
Moszkva közös rakétaelhárító központot ajánl a NATO-nak (Kripto Akadémia)
Oroszország azt javasolta az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, hogy moszkvai és brüsszeli székhellyel hozzanak létre központot, amely a rakétaindításokkal kapcsolatos információk cseréjét szolgálná - írta egy német hetilapban az orosz államfő tanácsadója.
júl. 7
18:12
A szocialisták kiterjesztenék a meleg jogait (Alternatív Energia)
Az MSZP a polgári törvénykönyv készülő átfogó módisítása során az alkotmányos keretek között támogatja az azonos neműek jogát a regisztrált élettársi kapcsolathoz - áll Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető szombati közleményben.
júl. 7
18:17
Botrány és oszlatás a melegfelvonuláson (Gondola)
Tojással dobálták meg a a Meleg Büszkeség Napi Felvonulás résztvevőit. Az ellentüntetők több csoportból állnak, a rendőrség az Üllői úti kereszteződésnél rohamot indított egy 50 fős maszkos-gázálarcos csoport ellen, akik az Oktogon óta kísérik a menetet. A rendőri készültség óriási.
júl. 7
18:17
Harmincéves a Boeing E-3 Sentry AWACS (HírTV)
Eseménydús harminc évet tudhat maga mögött a Boeing E-3 Sentry AWACS (Airborne Warning and Control System) flotta, az elmúlt három évtizedben ugyanis szinte minden válságövezetben ott volt legalább egy tányérantennás óriás, ahol az amerikai harci repülőgépeket bevetették. A jeles évforduló tiszteletére az oklahomai Tinker légibázison az 552. Légtérfigyelő Ezred állománya ünnepséget szervezett.
júl. 7
18:23
MSZP-s igen a homoszexuális házasságra (Gondola)
Az MSZP a kirekesztés, megkülönböztetés, megalázás, minden formája ellen szót emel. Az emberi méltóság elleni visszataszító támadásnak tartja azokat az akciókat, amelyek, a kisebbséget, adott...
júl. 7
18:23
XVI. Benedek megemlékezett Szent Erzsébetről (HírTV)
XVI. Benedek jókívánságait küldte Magyarországnak Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából.
júl. 7
18:32
Erdei: Balzsay világbajnok lesz (Infostart)
Balzsay Károly világbajnok lesz a hamburgi Universummal - jelentette ki klubtársáról az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka.
júl. 7
18:39
Az MSZP a kirekesztés ellen (Gondola)
Az MSZP a polgári törvénykönyv készülő átfogó módisítása során az alkotmányos keretek között támogatja az azonos neműek jogát a regisztrált élettársi kapcsolathoz - áll a szocialista frakcióvezető...
júl. 7
18:45
Hazatért az elrabolt BBC tudósító (HírTV)
Londonban landolt magyar idő szerint szombat délután az a repülőgép, amely Alan Johnston-t, a BBC gázai tudósítóját vitte haza.
júl. 7
18:51
Legalább 105 halottja van az észak-iraki öngyilkos merényletnek (Gondola)
Legalább százöt ember vesztette életét és több mint 250-en megsebesültek a szombaton reggel Észak-Irakban végrehajtott öngyilkos merényletben - közölték helyi hatóságok és orvosi források a...
júl. 7
19:07
Legalább 105 halottja van az észak-iraki öngyilkos merényletnek (Kripto Akadémia)
Legalább százöt ember vesztette életét és több mint 250-en megsebesültek a szombaton reggel Észak-Irakban végrehajtott öngyilkos merényletben - közölték helyi hatóságok és orvosi források a legfrissebb veszteségmérleget.
júl. 7
19:18
Zágrábban összecsapások voltak a homoszexuálisok-felvonulásán (HírTV)
Zágrábban is hatalmas rendőri biztosítás mellett tartották a homoszexuálisok hatodik felvonulását.
júl. 7
19:23
Legalizálnák a gyorsulási versenyeket Pécsett (HírTV)
Legálissá szeretnék tenni az illegális gyorsulási versenyeket Pécsett. A szervezők el akarják érni, hogy rendőri biztosítás mellett hódolhassanak szenvedélyüknek. A rendőrök azt mondják, segítenek, de bizonyos szabályokat akkor is be kell tartani. Amíg nincs megegyezés marad a macska-egér harc. A sebesség megszállottjai megpróbálják kijátszani a hatóságot. hírTV
júl. 7
19:34
Tojások, üvegek várták a felvonuló melegeket (Infostart)
A Fidesz szerint igazolja korábbi állításaikat az október 23-án történteket értékelő rendőrségi belső vizsgálat. Több száz fős tömeg próbálta megzavarni Budapesten a melegek felvonulását Londonban többszázan emlékeztek a két évvel ezelőtti merényletek áldozataira. A nap legfontosabb hírei.
júl. 7
19:39
Venus Williams volt a legjobb Wimbledonban (HírTV)
Venus Williams nyerte a wimbledoni tenisztorna női egyes versenyét. Az amerikai teniszező a döntőben két sima játszmában, 6:4, 6:1-re verte az olasz Bertolit. Az idősebb Willams lány negyedik wimbledoni győzelmét aratta. hírTV

Keresés