A Pénzügyminisztérium (PM) júliusra 95,1 milliárd forint államháztartási többletet vár a pénzforgalmi adatok alapján - jelentette be Tátrai Miklós, a tárca államtitkára csütörtökön Budapesten. Az...
A KDNP felszólítja a kormányt, hogy mihamarabb készítse el és hozza nyilvánosságra átfogó energiastratégiai koncepcióját - jelentette ki Molnár Béla kereszténydemokrata politikus csütörtökön Budapesten.
A Pénzügyminisztérium (PM) a korábbinál két százalékkal, ötvenmilliárd forinttal nagyobb nyugdíjkiadással számol - mondta Várfalvi István a tárca szakállamtitkára. A magasabb infláció és a vártnál gyorsabb bérnövekedési adatok miatt vált szükségessé a nyugdíjak további emelése, ami két százalékos lesz - mondta a szakállamtitkár.
A KSH szerint összességében romlott Magyarország állapota: nőtt a szegények aránya, egyre inkább öregszik a társadalom, sok a túlsúlyos ember, egyre több nő dohányzik és sokkal több a szemét.
Legalább 22 ember halt meg a heves esőzéseket követő áradásokban Kínában. A távol-keleti ország keleti részén soha nem tapasztalt mennyiségű csapadék hullott az elmúlt napokban.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete július 23-án reggel 6 óra és 8 óra között figyelmeztető sztrájkot tart a magyar vasútvonalakon - közölte az érdekképviselet ügyvezető alelnöke.
Az angol másodosztályba visszacsúszott Sheffield United tulajdonosa a szintén másodosztályú Ferencváros megvételét fontolgatja – írja a The Guardian, amely szerint Kevin McCabe öt éven belül szeretné csapatában látni a tehetséges magyar játékosokat.
A Fidesz szerint jogi abszurditás, hogy Kálmán László nyelvész népszavazási kérdéseit hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB) - mondta Deutsch-Für Tamás. Kudarcot vallott az a próbálkozás, hogy az OVB a Fidesz és a KDNP népszavazási kérdéseit elutasítsa, így mind a hat kérdésében lesz népszavazás - közölte a Fidesz elnöki kabinetfőnöke. Hozzátette: Kálmán László nyelvész kérdéseinek…
A Mozdonyvezetők Szakszervezete július 23-án reggel 6 óra és 8 óra között figyelmeztető sztrájkot tart a magyar vasútvonalakon - közölte Borsik János ügyvezető alelnök csütörtökön az MTI-vel. Az...
A Fidesz szerint jogi abszurditás, hogy Kálmán László nyelvész népszavazási kérdéseit hitelesítette az Országos Választási Bizottság - mondta Orbán Viktor kabinetfőnöke.
Bulgária elküldte csütörtökön Líbiának a kiadatási kérelmet az életfogytiglanra ítélt öt bolgár ápolónő és egy bolgár állampolgárságú palesztin orvos ügyében. A hírt a bolgár külügyminisztérium...
A Ringier - a Miczinkó Katalin által vezetett hirdetési osztályon belül - új, direkt értékesítés vezetői pozíciót hozott létre, amelyet Székely Pál tölt be július 9-től. Az új vezető már dolgozott korábban a kiadónál.
Berlinben a kormány jóváhagyta a belügyminiszter azon javaslatát, hogy a jövőben a Németországba érkező, illetve az onnan induló légi utasok személyi adatait a rendőrség számára hozzáférhetővé tegyék.
Hosszas várakozás és csúcsforgalom várható a záhonyi határátkelőhelyen csütörtöktől, ezért a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) négy másik átkelőhelyet javasol - közölte a VPOP csütörtökön az MTI-vel.
A magas világpiaci benzinárnak köszönhetően jelentősen nőtt az osztrák OMV-csoporthoz tartozó finomítók nyeresége a második negyedben - tette közzé részvényesi közleményét csütörtökön...
A gazdaság, a környezeti, és a társadalom egyensúlyát kifejező fenntarthatóság szempontjából összességében romlott Magyarország állapota az 1990-es évekhez képest - derül ki a Központi Statisztikai...
A Fidesz szerint jogi abszurditás, hogy Kálmán László nyelvész népszavazási kérdéseit hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB) - mondta Deutsch-Für Tamás ...
Pénteken és szombaton rendezik meg a 4. Zsámbéki Bázis Filmfesztivált, amelynek kínálatában animációs filmek, rövid- és játékfilmek valamint dokumentumfilmek is szerepelnek.
Szlovákiában állami szinten eddig nem foglalkoztak a jelenlegi kánikulával. Hőségriadót sem rendeltek el, mivel nem létezik olyan jogszabály, amely ezt előírná. A legtöbb munkahelyen lerövidített időben dolgoznak, a központi hivatalok többségében általában délben hazaengedik a munkavállalókat.
Sztrájkolnak hétfőn a mozdonyvezetők a vasúti biztonság érdekében. Reggel 6 és 8 óra között szüntetik be a munkát - közölte Borsik János. Csütörtök délutántól a hétvégi menetrend szerint közlekednek a vonatok Budapest és Vácrátót között, a tartós meleg miatt ugyanis több helyen sebességkorlátozást vezettek be.
Az NZD-USD ma konszolidálja tegnap elért rekordját 0,7947-nél. A következö cél a kerek 0,80-as érték. A kiwinek jól jön az USA és Új-Zéland közti kamatkülönbség és a dollár gyengesége. Azzal számolnak, hogy az RBNZ a jövö hónapban ismét emeli alapkamatát, ami jól jönne a devizapárnak, és életben tarthatná emelkedö trendjét. Rövidtávon érdekelt befektetök vételi utasításai találhatók…
A Mozdonyvezetők Szakszervezete július 23-án reggel 6 óra és 8 óra között figyelmeztető sztrájkot tart a magyar vasútvonalakon - közölte Borsik János ügyvezető alelnök. A tárca értetlenül áll a sztrájkfenyegetés előtt, mert mint mondják, ők minden határidőt és ígéretet betartottak.
Drága, de nem hiábavaló születéskor levenni, és lefagyasztatni egy újszülött köldökzsinórvérét - mondta az InfoRádiónak a Miskolci Onko-Heamatológiai Központ vezetője azután, hogy kiderült: több kórházban le-, vagy éppen rábeszélik erre a kismamákat. Nagy Kálmán hozzátette: a köldökvér megmentheti egy leukémiás vagy immunhiányos gyermek életét, de a tudományág még csak kezdeti fejlődési…
Míg a dollár ma föleg a magas kamatú devizákkal szemben eladási nyomás alá került, az euró is erösödött a zöldhasúval szemben. A Fed-elnök összességében konjunktúra-pesszimista és kamatsemleges kommentárjai új vevöket vonzottak az EUR-USD-hez, hiszen gyakorlatilag kizárt, hogy emelik az amerikai alapkamatot. A pénzügyminiszter, Peer Steinbrück negatív kommentárjai viszont nem voltak hatással az…
A Fidesz szerint jogi abszurditás, hogy Kálmán László nyelvész népszavazási kérdéseit hitelesítette az Országos Választási Bizottság (OVB) - mondta Deutsch-Für Tamás csütörtökön Budapesten....
Kudarcot vallott szerda este Gyurcsány Ferenc és kormánya kísérlete a népszavazás megakadályozására, az emberek és az alkotmányosság győzött - mondta Deutsch-Für Tamás az OVB szerda esti döntésével kapcsolatban csütörtökön.
Az EUR-HUF árfolyama ma keskeny sávban mozog, 245,50 és 246,00 között. Tovább erösödhet a forint, de ehhez valamilyen hatásra van szükség, mely segít az EUR-HUF-nak kitörni a 244,70-80-as érétken keresztül. A figyelem középpontjába ekkor a 244,40-es 2007-es minimum kerül. In-GFX
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására csütörtökön Szaranszkba utazott, ahol részt vesz a Finnugor Népek Kultúrája I. Nemzetközi Fesztivál rendezvényein, valamint megbeszélést folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - közölte a Kormányszóvivői Iroda csütörtökön az MTI-vel.
Linder Bálint, a Magyar Narancs újságírója kapta a júliusi Minőségi Újságírásért-díjat Kereszt vagy traffipax? című cikkéért. Az írás a magyarországi közúti balesetekről szól, amelyekben évente ezerháromszázan vesztik életüket, és a nemzetgazdaságnak mintegy háromszázmilliárd forintos kárt okoznak. A cikkből kitűnik, hogy a megoldások kézenfekvőek, a befektetések pedig gyorsan megtérülők…
Bár szűk két év múlva elvileg átadják az új kormányzati negyedet a Nyugati pályaudvar mögött, a környék ingatlanárain ez még nem érződik - mondta az InfoRádió kérdésére a Beák és Társa Ingatlaniroda vezetője. Beák Attila azt mondta: a befektetői óvatosság miatt az épületegyüttes közelében csak akkor emelkedhetnek az árak, ha az első kapavágás megtörtént.
Berlinben a külügyminisztérium megerősítette, hogy holokauszt-túlélők gyermekei Tel Avivban pert indítottak Németország ellen orvosi költségeik fedezésére.
Hőségriadó idején bárki betérhet a fővárosi tulajdonú közintézményekbe felfrissülni - mondta a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság parancsnoka. Benkovics Zoltán közölte, hogy a könyvtárak, a művelődési házak és a múzeumok is kötelesek beengedni a hajléktalanokat.
A gyorséttermi láncok és édességipari cégek megkerülni látszanak azokat a törvényeket, amelyek megtiltják az egészségtelen ételek internetes reklámozását.
2007 júniusában a lakosság nagyobb része tartja jelen anyagi helyzetét kielégítőnek, s pozitívan tekintenek a jövőbe is. A fogyasztói bizalom index 2007 júniusában több mint 15 pontot javult a tavaly decemberi mélyponthoz képest és 158,6 pontos értéket ért el - derül ki a GfK Hungária és a Corvinus Egyetem közös Fogyasztói Bizalom Index felméréséből.
A Hankook Tire Magyarország Kft. a dunaújvárosi gyár létesítéséhez és működéséhez rendelkezik a szükséges építési, használatbavételi és telephely engedéllyel - közölte a társaság.
Egy gyakorlat közben a tűzoltók lyukakat vágtak egy ház tetőszerkezetébe és a falakba, majd betörték az ablakait, hogy eszközeiket és szakértelmüket teszteljék a massachusettsi Braintreeben. De összekeverték a helyszínt és egy testvérpár lakóházát rombolták le. Az erre a célra kijelölt épület pár utcányira volt onnan.
Új médiaügynökséget alapított az Inter Media Groupot (IMG) május végén elhagyó Vincze Tibor. A Spiritcom néven induló full service médiaügynökség stratégiájában a kreatívszakemberekkel fenntartott szorosabb együttműködés, ezáltal a kampányok fogyasztókra gyakorolt tényleges hatása áll a középpontban.
Az elemzők többsége szerint hétfőn változatlan marad a jegybanki kamat, ugyanakkor a megkérdezett devizakereskedők többsége szerint kamatot csökkent az MNB - áll a Reuters legfrissebb felmérésében.
Szombatra virradótól, egy időben a hetedik kötet megjelenésével Amerikában a Harry Potter and the Deathly Hallows Braille-írásos változata is hozzáférhető lesz a vakok és gyengénlátók számára. Először nyílt rá lehetősége az amerikai National Braille Press-nek (Nemzeti Braille Nyomdának), hogy időben kézhez kapva a kötetet, munkatársai áttehessék Braille-írásba a szöveget, így a többi példánnyal…
A napok óta tartó rendkívüli hőség a mezőgazdaságot is próbára teszi, a növényi kultúrákat és az ágazatban dolgozó embereket is megviseli - mondta Benedek Fülöp, az agrártárca szakállamtitkára. A minisztériumi vezető arról tájékoztatott: a nagy meleg ellenére még a héten várhatóan befejeződik a nyári betakarítású növények - elsősorban kalászosok aratása. A nagy meleg az ebben résztvevőket is…
Júniusban éves szinten 13,0%-kal emelkedett a brit M4-es pénzmennyiség, miközben 13,4%-os emelkedéssel számoltak a legutóbbi 13,9%-os plusz után. Az EUR-GBP profitált a vártnál kedvezöbb brit adatokból, és 0,6720-ról 0,6747-re emelkedett árfolyama. Elönyben részesíthetik a csökkenö árfolyam melletti vételeket 0,6720-08-nál. A cél a 0,68-as érték. In-GFX
Elképesztő műtéteket hajtanak végre a sebészek a természetes testnyílásokon át - vágás nélkül - írja a Der Spiegel című német hetilap online változata. Az indiai Hyderabad egyik orvosi...