Mától 24 órás őrszolgálatot tartanak a Civilek a Mecsekért Mozgalom aktivistái a Tubesen. A mozgalomhoz egy új szervezet a Családok a Tubesért Szövetség is csatlakozott, melynek tagjai szintén járőröznek a lokátor tervezett helyszínén.
A McDonald"s fáradt étolajjal kívánja üzemeltetni teherautó flottáját Nagy-Britanniában. 12 hónapon belül mind a 155 járművét átállítja étolaj üzemre. A járművekben használt üzemanyag 85 százalékát a...
Minden tizedik magyar állampolgár számára egyértelmű, hogy a legtöbb emberben meg lehet bízni, míg minden ötödik válaszadó véli úgy: ha valaki komoly bajba kerül, senki sem törődik vele -...
Vlagyimir Putyin orosz és George Bush amerikai elnök a vasárnapi - barátinak mondott - vacsora után, ma tér rá a konkrét témákra a Bush család nyaralójában folytatott tárgyalásokon. Putyin az első külföldi vezető, aki ellátogat a maine-i rezidenciára. A gesztus ellenére a két ország viszonya igen feszült, többek között az amerikai rakétapajzs miatt - így a csúcson lesz miről beszélni.
A Fidesz nem támogatja sem az ingatlanadó, sem más új adónem vagy adóemelés bevezetését - jelentette ki Nyitrai Zsolt. Az ellenzéki párt képviselője szerint az MSZP és az SZDSZ koalíciós...
A létminimum havi értéke 2006-ban egy átlagos háztartásra számítva 174.371 forint volt, ami 6,2 százalékkal magasabb a 2005-ben kalkulálthoz képest - derül ki a KSH friss tanulmányából
Elmeorvosi szakértői vizsgálatnak is alávetik azt a 16 éves fiút, aki agyonvert egy 52 éves hajdúdorogi férfit - közölte Kormos János rendőr alezredes hétfői sajtótájékoztatóján.A hajdú-bihari...
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kampányt indít, hogy a vasárnap ismét munkaszüneti nap legyen. Egyházakkal, szakszervezetekkel és környezetvédelmi szervezetekkel összefogva társadalmi vitát kezdenek a kérdésben, illetve Alkotmánybírósághoz is fordulnak - jelentette be Semjén Zsolt, a párt frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján.
Kedden napközben szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Időnként megerősödő délnyugati szél várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet...
Ha a tulajdonos időközben meghalt, akkor az örökösökön hajtják be az elmaradt parlagfű irtásért kiszabott bírságot. A hatóságok a földhivatali nyilvántartás alapján keresik meg azokat a földtulajdonosokat, akik elmulasztották a gyomirtást a földjükön. Békés megyében hétfőtől folyamatosan ellenőrzik a parlagfű irtást a földeken. Az allergén gyomnövény idén a szokottnál korábban virágzik, pollenjei…
Nem nehéz megjósolni, hogy az előttünk álló hét slágere a négynapos budapesti melegfesztivál és a szombati homoszexuális utcai felvonás lesz. A melegek hónapok óta készülnek és szervezik a budapesti fesztiváljukat.
A létminimum havi értéke 2006-ban egy átlagos háztartásra számítva 174.371 forint volt, ami 6,2 százalékkal magasabb a 2005-ben kalkulálthoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...
Száz próbavásárlásból 43 esetben egyáltalán nem adtak nyugtát, de további 17-nél is voltak szabálytalanságok a Dunakanyarban. Az ellenőrzés-sorozat arra is fényt derített, hogy csak az alkalmazottak töredékét foglalkoztatják szabályosan és a feketemunkások több mint a fele az építőiparból került ki. Az ellenőrök több mint 90 millió forint bírságot szabtak ki négy hét alatt.
Turisztikai információs pultokat üzemeltet a terézvárosi önkormányzat az Oktogonon és a Hősök terén augusztus 20-ig - közölte a VI. kerületi önkormányzat hétfőn az MTI-vel. A pultoknál idegen...
Szerbia az idei év végéig aláírhatja az Európai Unióval a társulási és csatlakozási megállapodást. Erről az EU soros elnöke, Portugália biztosította Bozsidar Gyelicset, a szerb kormány alelnökét.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,03 pontos emelkedéssel, 28.984,76 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,19 százalékos emelkedés.
Júniusban 55,0 pontról 56,0 pontra emelkedett az ISM Index, miközben változatlan értékkel számoltak. Az új beérkezett megrendelések al-indexe 59,6 pontról 60,3 pontra emelkedett, míg az áraké 71,0 pontról 68,0 pontra esett vissza. A munkaerö-piaci komponens 51,9 pontról 51,1 pontra, míg a raktárkészleteké 46,1 pontról 45,3 pontra csökkent. A némiképp javuló adatok ellenére is új napi csúcsot ért…
Nem méltó az emberek képviseletére, aki a demokrácia egyik alappillérét, a népszavazást bornírt ötletnek nevezi - mondta Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője a miniszterelnök kijelentésére reagálva. Gyurcsány Ferenc az MTV Nap-kelte című műsorában beszélt arról, hogy a vizitdíjról, a tandíjról szóló népszavazás "bornírt ötlet", azt üzeni az embereknek, hogy "van ingyen ebéd".
Ma az egy hete mért legnagyobb nyereségekre tett szert a svájci frank, miután az SVME-beszerzési menedzserindex meggyözöen alakult, kamatfantáziára okot adva ezzel. A legutóbbi kedvezö adatokra nézve óvatosabbak lettek a carry trade-erek. Az USD-CHF árfolyama 1,2104-re csökkent, megközelítve ezzel az 1,2090-es támogatást. In-GFX
Leérettségizett a Digitális középiskola program első végzős osztálya. A vizsgát 54-en kezdték meg, de bizonyítványt egyelőre csak 27 tanuló szerzett. A többieknek meg kell ismételniük a matematika írásbeli vizsgát. A Digitális középiskola esélyegyenlőséget javító program 2003 szeptemberében indult el, egy számítógéppel támogatott levelező tagozatos gimnáziumi képzést jelent, elsősorban hátrányos…
Budapest - Elmélyült munka közben sikerült meglesnie egyik olvasónknak Viggo Mortensent (49), aki hat hete forgatja Budapesten fantomstábjával a Good című filmet. A gyűrűk urából ismert színésznek mindeddig sikerült rejtve maradnia a fővárosban, bár rajongói lelkesen járták az utcákat, hátha rábukkannak. Ez most Gyurkó Szabolcsnak sikerült, akinek természetesen jár az olvasó-riportereket megillető…
Aggályosnak tartja az MSZP-SZDSZ koalíciós szerződés közoktatásra vonatkozó több elemét a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ); az érdekvédelmi tömörülés elnöke szerint nincs garancia az elmúlt két évben elvont több tíz milliárd visszakerülésére sem a rendszerbe.
A Fitch szerint továbbra is kedvező a globális makrokörnyezet a feltörekvő térség számára. A pénzügypolitikai környezet szigorodása "pusztító hatást gyakorolhat" a lakóingatlan-árakra
A világ első makettvárosát tervezik Székesfehérváron. A középkori Fehérvárt bemutató, fél futballpályánál nagyobb makettel a megyeszékhely turizmusát szeretnék fellendíteni. A világon még sehol nem készítették el egy egész város makettjét, csak városrészekét.
Két cég, az Expander 2000 Kft. és a Sensation Event Marketing Kft. nyújtott be ajánlatot az augusztus 20-i ünnepségsorozat megszervezésére és lebonyolítására kiírt közbeszerzési pályázatra -...
Robert Zoellick a Világbank nemrégiben kinevezett elnöke hétfőn átvette hivatalát. George Bush amerikai elnök jelölte Zoellicket a nemzetközi pénzügyi szervezet élére, a Világbank igazgatótanácsa...
A létminimum havi értéke 2006-ban egy átlagos háztartásra számítva 174 ezer forint volt. Egy önálló felnőttnek legalább 60128 forintra van havonta szüksége a megélhetéshez, derül ki a KSH adataiból.
Az MSZP progresszív platformja szerint az elmúlt egy évben elégtelen volt a társadalmi egyeztetések mélysége, a kormány hangneme pedig olykor udvariatlan volt - olvasható abban az ért...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,03 pontos emelkedéssel, 28.984,76 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,19 százalékos emelkedés. Az ...
Szeptember 15-ig jelentést tesz a kormány Gripen vadászrepülőgépek beszerzését vizsgáló bizottsága - jelentette be Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár, a testület elnöke a kormányszóvivői...
Újraélesztették azt a kisgyereket, aki a gödi strand medencéjébe esett hétfőn és csaknem megfulladt - közölte a létesítmény vezetője az MTI-vel. Nyári József elmondta: a hároméves kisfiú anyukája...
Csaknem 300 milliós áfa csalást lepleztek le múlt szerdán a vámnyomozók. A bűnözők a szomszédos uniós országokban vámkezeltettek távol-keleti játékokat, ám a magyarországi értékesítés után nem fizették meg a forgalmi adót.
Hét afgán rendőrt vesztette életét hétfőn Afganisztán déli részében, amikor távirányítású akna robbant járművük útjában. Kandahár tartomány Zsari kerülete, ahol a robbantásos merénylet történt, az...
Egyre több magyar vendég fürdőzik a burgenlandi fürdőkben és tavakban. A strandolóknak már több mint 50 százalékát át teszik ki a főleg Nyugat-Magyarországról érkező vendégek.
Az MSZP progresszív platformja szerint az elmúlt egy évben elégtelen volt a társadalmi egyeztetések mélysége, a kormány hangneme pedig olykor udvariatlan volt - olvasható abban az értékelésben,...
Sorozatos formátumváltás előtt állnak a világ legnagyobb bankkártya cégei. Amellett, hogy minden korábbinál erősebb biztonsági előírásokat vezetnek be a meglevő kártyatársaságok, az elkövetkező néhány évben egy új nemzetközi standard jön létre az EURO zóna bankkártya feldolgozásában.
Ma gyengülést mutatott a dollár. A dollár megterhelte, hogy úgy vélik: a Fed még idén csökkentheti alapkamatát. Azért vélik így, mert a PCE-Deflátor 3 éve elöször állt a Fed által meghatározott 2,0%-os érték alatt. Ráadásul aggódnak, hogy a 70 dollár fölötti olajár megterhelheti az amerikai gazdaságot. Az EUR-USD-re nem volt hatással a vártnál kedvezöbben alakuló ISM index, mely júniusban 55,0…
Tizenöt ember halálát okozta a csaknem két héten át tartó kánikula Görögországban a hétfőn közzétett, legfrissebb hivatalos adatok szerint. A rekkenő hőség idején elhunytak többsége idős, beteg...
Az ötödik alkalommal odaítélendő Prima Primissima Díj több újdonsággal is szolgál, mivel bevezették a Junior-, valamint a Jubileumi Prima Primissima Díjat is. Ez utóbbi elismerés megvalósulásához a díjat alapító Demján Sándor az eredeti 1,65 milliárd forintos felajánlásához újabb ajánlatot tett. Mindeközben Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: politikai…
Az MSZP progresszív platformja szerint az elmúlt egy évben elégtelen volt a társadalmi egyeztetések mélysége, a kormány hangneme pedig olykor udvariatlan volt - olvasható abban az értékelésben, amelyet az MSZP Magyar Progresszív Platform Társaság készített a Gyurcsány-kormány első évéről.