Ötven járatnál tervez útvonal-változtatást a BKV. Elsőként a 200-as busz menetrendje és útvonala módosul, a járat ezentúl érinti a Ferihegyi repülőteret is - mondta az InfoRádiónak a közlekedési vállalat szóvivője. Kiricsi Karola hozzátette: javul a közlekedés a XVI. és a XVII. kerületben is.
Magyarország afganisztáni szerepéről és a térség gondjairól is tárgyalt Göncz Kinga az afgán elnökkel. A magyar külügyminiszter kabuli látogatásán megbeszélést folytatott afgán kollégájával, valamint találkozott a kabuli parlament elnökével. Göncz Kinga az öt parlamenti párt egy-egy képviselőjének kíséretében tesz kétnapos látogatást a közép-ázsiai országban, ahol felkeresi a magyar kontingens…
Elismerte a MOL kommunikációs igazgatója, hogy a társaság valóban kétmilliárd eurós hitel felvételét tervezi. Somlyai Dóra hozzátette: a pénz nem a sajátrészvény-vásárlások finnszírozására kell.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) tudomásul veszi és áll az Európai Bizottság vizsgálata elé, amelyet szerdán indított a magyarországi Ibiden Hungary Gyártó Kft. állami tá...
London - Súlyos betegsége után először állt kamera elé Kylie Minogue (39). Az ausztrál születésű énekesnő másfél éves rákkezelés után tavaly decemberben tért vissza a színpadra, hogy betegsége miatt félbeszakadt turnéját befejezze, s bár utána pár hónapot pihent, most ismét teljes gőzzel dolgozik.
Sólyom László köztársasági elnök nem nyilvánította községgé a Pest megyei, jelenleg Piliscsabához tartozó Magdolna-völgyet, ahol tavaly érvényes és eredményes népszavazáson döntöttek a településrész ö...
Afganisztánban hosszú távon szükség van a Magyarország által folytatott fejlesztési tevékenységre - ez a meggyőződés szilárdult meg Göncz Kinga magyar külügyminiszterben a közép-ázsiai országban...
A Szabolcs utcai Országos Gyógyintézeti Központban (OGYK) jelenleg már csak a szülészet-nőgyógyászati osztály, a szívsebészet és a csontvelő-transzplantációs osztály működik. Az előző kettő várhatóan néhány héten belül átköltözik az Állami Egészségüg ...
Elsőfokon elvesztette a Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője ellen indított személyiségi jogi perét az ellenzéki pártból 2004-ben kizárt Balogh László. A Fővárosi Bíróság csütörtökön hozta meg ítéletét. A bíróság elutasította a felperes Balogh László keresetét, és kötelezte a perköltség megfizetésére. Az ítélet ellen a kézhezvételtől számítva tizenöt napon fellebbezni lehet, az egykori képviselő…
A Magyar Rádió (MR) vezetésének tudomása szerint vizsgálatot folytat az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Petőfi Rádió új műsorstruktúrájának kialakítása kapcsán - közölte a...
Megszüntette a Tomcat néven elhíresült blogger előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság és egyúttal lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Ez már másodfokú döntés, korábban ugyanis Tomcat és ügyvédje megfellebbezte az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról szóló döntést.
Balla Mihály állításai szemenszedett hazugságok. Ezt jól tudja a Fidesz képviselője is - ha máshonnan nem, hát onnan, hogy a kormányszóvivő éppen két napja cáfolta meg ugyanezeket az állításokat - írta közleményében Budai Bernadett. A kormányszóvivő szerint a Fidesz képviselőjének viselkedésére egyetlen logikus magyarázat lehet: hajlandó akár kínos helyzetbe is hozni magát, csak hogy megpróbálja…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 410 pontos emelkedéssel, 29242 ponton zárt csütörtökön. ez a tegnapi záró értékhez képest ez 1,43 százalékos erősödés. Az indexet a csaknem 2,5 százalékka...
Tavaly mintegy 7 millió hektoliter saját termelésű sört értékesítettek Magyarországon, ez a 112 ezer hektós exporttal együtt 5,6 százalékos növekedés 2005-höz képest - tette közzé a Magyar...
Formula-1-et irányító Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) befejezte vizsgálatát McLaren-Mercedes a istállónál a napokban kirobban "kémügyben", és csütörtökön úgy határozott, hogy szabályszegés vádjával eljárást indít a wokingi csapat ellen.
Az EUR-USD-t 1,3776-on jegyzik. Az EU-s GDP elsö negyedévi +3,1%-os érétke az EU erösségét tükrözte. Az ipari termelés ráadásul éves szinten 2,8%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a várt +2,3%-os értéket. Az EUR-USD megállapodott 1,3799-nél. Chart-technikailag nyereségekre lehet számítani. In-GFX
Csáky Pál szerint Robert Fico miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter súlyos hibát követtek el, amikor politikai szemszögből minősítették a Nyitrán megvert egyetemista, Malina Hedvig esetét, még mielőtt a rendőrség lezárta volna a nyomozást. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke csütörtökön azt mondta: nagyon sajnálja a rendkívül nehéz helyzetbe sodródott Malina Hedviget és úgy ítéli…
Kortárs olasz képzőművészek munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön a Szépművészeti Múzeumban. Az "Utazás az olasz művészetben 1950-1980" című tárlaton a római Farnesina-gyűjteményből válogatott 100 alkotást nézhetnek meg a látogatók.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 410,87 pontos emelkedéssel, 29.242,27 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,43 százalékos erősödés.
Bevezethetetlen az értékalapú ingatlanadó az ingatlanszakma szerint úgy, ahogy az a koalíciós megállapodásban szerepel. Borsi László, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal volt elnöke szerint előbb néhány év alatt egy országos ingatlankatasztert kellene létrehozni, az átmeneti időszakban pedig csak az alapterület alapján szabadna adóztatni az ingatlantulajdonosokat.
Példátlan módon elnézést kellett kérnie a BBC televíziónak csütörtökön a brit uralkodótól, amiért a róla készülő sorozat előzetes ajánlójában megtévesztő módon azt sugallta, hogy a királynő...
Az egészségtudatos, a táplálkozási szakemberek, orvosok által helyesnek tartott életmód elérésének irányában megtett apró lépések is sokat jelenthetnek - állapítja meg egy vezető amerikai szaklap...
A Fidesz 2003-ban elkezdett szervezet-átalakítási folyamatának betetőzése az elnöki kabinet struktúraváltása, amelynek keretében új igazgatóságok jönnek létre szeptember 1-től - mondta Deutsch-Für Tamás, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője csütörtökön az MTI-nek. A Fidesz 2003 májusában alakult szövetséggé, ezt követően kiépült az egyéni választókerületi rendszer és a regionális igazgatói…
A Rákosi-éra állambiztonsági szerveinek korszakokon és kontinenseken átívelő működéséről tanúskodik az a Heti Világgazdaság által fellelt irategyüttes, amelyből a hajdan a nyilasokkal kokettáló színészlegenda, Páger Antal Argentínából való hazacsábításának meghökkentő részleteire derül fény.
A szrebrenicai vérengzés 12. évfordulóján több mint 460 halálos áldozatot helyeztek végső nyugalomra a boszniai falu temetőjében. Velük együtt eddig 3100 holttestet sikerült azonosítani és újratemetni.
Az ügyvitel szempontjából az Országos Választási Bizottságnak előbb kell elbírálnia egy időben korábban beadott kezdeményezést - véli InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász. Lövétei István azt mondta: ebből nem következik, hogy az OVB-nek a második kérelmet el kellene utasítania, különösen nem, ha ugyanazt kérdezik, csak más megfogalmazásban.
Mióta véget ért az EUR-CAD árfolyamának zuhanórepülése, konszolidációra került sor a devizapárnál. Miután tegnap ismét 1,45 fölé emelkedett az árfolyam, ma a kedvezö kanadai adatok hatására ismét csökkenést mutat az árfolyam. A kanadai kereskedelmi mérleg többlete májusban változatlanul 5,9 milliárdon állt, miközben csupán 5,5 milliárddal számoltak. Az ingatlanárak májusban havi szinten 1,1%-kal…
Csáky Pál szerint Robert Fico miniszterelnök és Robert Kalinák belügyminiszter súlyos hibát követtek el, amikor politikai szemszögből minősítették a Nyitrán megvert egyetemista, Malina Hedvig...
Egy évi börtönre ítélt egy horvátországi magyar parlamenti képviselőt közpénzek elsikkasztásáért az Eszék megyei bíróság csütörtökön. A vád szerint Ádám Jenő - akit saját pártja, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) is vizsgálat alá helyezett - magáncélra fordította a horvát parlamenttől 2004-ben politikai tevékenységre kapott 257 ezer kunát (közel 8,5 millió forintot).
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint csütörtökön többször lesz erősen felhős az ég, és szórványosan zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Éjszakára csökken a felhőzet, és...
George Bush amerikai elnök szerint az Egyesült Államok győzhet Irakban, annak ellenére, hogy a Fehér Ház a kongresszusnak szánt jelentésben elismerte: a közép-keleti országban elért haladás "elégtelen". "Hiszem, hogy sikert érhetünk el Irakban, és tudom, hogy sikerülnie kell" - jelentette ki csütörtökön az elnök washingtoni sajtókonferenciáján, amelyet a Fehér Ház az amerikai katonák Irakból való…
Szigorúbban ellenőrizné növényegészségügyi szempontból a behozott dinnyeszállítmányokat a kormány. Így segítenék, hogy több magyar dinnye kerülhessen a hazai piacra. Az idei év veszteséges lesz a termelők számára, a dinnyét ugyanis az importdömping miatt vagy csak nyomott áron tudják eladni, vagy pedig eladhatatlanul megrohad a földeken.
Az EUR-USD ma felülmúlta 2 napos mindenkori csúcsát, és újat ért el 1,3799-nél. A zöldhasút megterhelik az amerikai gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmak. Ráadásul attól tartanak, hogy a pénteki adatok csalódást okoznak. A revízió szerint 3,1%-ra módosították az elsö negyedévi EU-s GDP-t, miközben 3,0%-os értékkel számoltak a legutóbbi +3,3%-os érték után. Az EU-s ipari termelés májusban…
Borral és pálinkával ünnepelték meg hazatérésüket a Góbi-expedíció tagjai csütörtökön Ferihegyen. A hét fiatal férfit családtagjaik, barátaik, ismerőseik várták a repülőtéren. A hazatérést és a...
A Fidesz 2003-ban elkezdett szervezet-átalakítási folyamatának betetőzése az elnöki kabinet struktúraváltása, amelynek keretében új igazgatóságok jönnek létre szeptember 1-től - mondta Deutsch-Für...
Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség előző elnöke polgári pert indít Kisteleki István, az MLSZ jelenlegi első embere ellen, személyiségi jogainak megsértése miatt. A korábbi futballvezető nem vagyoni kártérítésre tart igényt.
Egy évi börtönre ítélt egy horvátországi magyar parlamenti képviselőt közpénzek elsikkasztásáért az Eszék megyei bíróság. A vád szerint Ádám Jenő - akit saját pártja, a Horvátországi Magyarok...
Szakszerűnek, törvényesnek és eredményesnek tartja a rendőrök munkáját a szombati melegfelvonuláson a budapesti rendőrfőkapitány.Tóth Gábor szerint a soron kívüli rendőri intézkedéseknek köszönhető, hogy nem volt különösebb atrocitás a fesztiválozók és az ellentüntetők között.
George Bush amerikai elnök szerint az Egyesült Államok győzhet Irakban, annak ellenére, hogy a Fehér Ház a kongresszusnak szánt jelentésben elismerte: a közép-keleti országban elért haladás...
Különösen nagy értékű, közel 100 millió forint összegű, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és folytatólagos magánokirat-hamisítás vétsége miatt három év fogházbüntetésre ítélte a Nyírbélteki Takarékszövetkezet volt szakolyi kirendeltségének vezetőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság; az ítélet nem jogerős, másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt majd az ügyben. A csütörtökön…
Az Amnesty International a Libanonban tavaly a Hezbollah síita fegyveres szervezet és az izraeli hadsereg által elkövetett "háborús bűnök" alapos kivizsgálására szólította fel az ENSZ-t, arra...
Két 16 éves brit lányt fogtak el több táskányi kokainnal Ghána fővárosának repterén. A tinédzserek hat és fél kilogrammnyi droggal akartak felszálni az Accrából Londonba tartó járatra, amikor lefülelték őket. A kokain piaci ára meghaladja a 100 millió forintot. A lányok azt vallották, egy ingyen nyaralásért cserébe vállalták a csempészést.
Elrendelte a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtök délután. Morvai Attila hozzátette: hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen indítottak nyomozást. A rendőrök szerint az esetnek szemtanúja is volt. Budai…
A Kecskeméti Városi Bíróság első fokon 14 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a rabdublőrként ismertté vált B. Zoltánt, aki egy jogerősen elítélt férfi helyett ülte le a rá kiszabott büntetést; felbujtóját, a ténylegesen elítélt L. Istvánt pedig, akinek le kell ülnie a korábbi jogerős büntetését is, 18 hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság - közölte Feleky István, a Bács-Kiskun Megyei…
Egy évi börtönre ítélt egy horvátországi magyar parlamenti képviselőt közpénzek elsikkasztásáért az Eszék megyei bíróság csütörtökön. A vád szerint Ádám Jenő - akit saját pártja, a Horvátországi...