A padló és a járólap minden lakás leginkább igénybe vett felülete, azonban ennek tisztítását hajlamosak vagyunk elodázni, halogatni. Azonban még amikor ránézésre tisztának is tűnik tisztának a valóságban azonban ilyenkor is temérdek baktérium található a felületén. Hiszen nap mint nap por, baktériumok, allergének és különféle szennyeződések rakódna
Egyáltalán nem meglepő, hogy a baktériumokkal nap mint nap kapcsolatba kerülünk valami ok folytán. Kutatások is alátámasztották azt a tényt, hogy egyetlen nap alatt akár milliárdnyi, sőt billiónyi baktériummal is érintkezhetünk. Ez elsőre megdöbbentő számnak tűnik, azonban ezen ne lepődjünk meg hiszen ez a mindennapok része. A baktériumok villámgyo
Nem is olyan régen ez a konyhai berendezés nagyon sok háztartásban teljesen megszokott volt.. Az évek során azonban fokozatosan eltűnt,napjainkban viszont már a használata kifejezetten tiltott dolog. Aki ennek ellenére is használja, akár büntetésre is számíthat. A konyhai hulladékdarálókról van szó amelyek első ránézésre hasznosak, azonban legalább
A földrajz nem csak térképekből és évszámokból áll, hanem igazi gondolkodós játék is tud lenni. Néha elég egy kérdés, és máris utazásra indul az agyunk kontinenseken és országokon át. Ez a napi feladat pont ilyen: rövid, de elgondolkodtató. Kíváncsi vagy, mennyire friss még a földrajztudásod? Egy kis föci mindig jól jön Nem kell lexikont lapozni, [
A volt venezuelai elnököt kábítószer-kereskedelemmel vádolják, de az internetet a ruhája hozta lázba. A "Nike Tech" keresések az egekbe szöktek, a mémek pedig ellepték a közösségi oldalakat.
Pápa egyik legforgalmasabb áruháza előtt már régóta mindennapos látvány, hogy a parkoló szinte egész nap tele van. Nem csak a bevásárlók miatt nehéz helyet találni, sokan panaszkodnak arra is, hogy gyakran olyan autók foglalják el a Lidl parkolóhelyeit, akik nem is az üzletbe érkeznek. Ez a helyzet hosszú ideje bosszantja a vásárlókat, mostanáig az
Az év eleje sokaknál amúgy sem a legkiszámíthatóbb időszak. Ünnepek utáni számlák, halogatott döntések, újratervezett költségvetések jellemzik a januárt. Most azonban vannak olyan csillagjegyek, akiknél ez az átmeneti bizonytalanság a szokásosnál is erősebben jelentkezhet. A hagyományos asztrológiai értelmezések szerint ilyenkor nem feltétlenül nag
A zöld szobanövények az otthonunkat feldobják, emellett közelebb hozzák a természetet is, nyugtatják az elmét és harmonizálják a teret. A feng shui tanítása szerint viszont van egy különleges fajtájú szobanövény, amely még ezeknél többre is képes: szerinte ugyanis ez a növény a jólétet és az anyagi bőséget is bevonzza az életünkbe. A pénz fája, ame
Első pillantásra csak egy rakás számot látunk, aztán hirtelen már ketyeg is az a bizonyos belső stopper. Ez a feladat pontosan arra épít, mennyire gyorsan szúrja ki a szemed az apró eltéréseket. Nem kell bonyolult számolás, inkább éles figyelem és egy kis rutin. A kérdés csak az, hogy belefér-e mindez hét másodpercbe. Egy próbát megér, […]
Használt autó vásárlásakor a legtöbben azt gondolják, hogy a magasabb ár egyben jobb műszaki állapotot és tartósságot is jelent. A friss statisztikák azonban alaposan megborítja ezt az elméletet. A TÜV 2025-ös jelentése, amely a vizsgaállomásokon szerzett tapasztalatokat összegyűjti, rávilágított, hogy a 8–9 éves autók között döbbenetes különbségek
A kémia sokaknál vagy szerelem volt, vagy rémálom, köztes állapot ritkán akadt. Vannak, akik még ma is álmukból felkeltve tudják a képleteket, mások inkább gyorsan továbblapoznak. Ez a kvíz most azoknak szól, akik nem ijednek meg egy kis molekulától. Vagy legalábbis szeretnék kipróbálni magukat. Itt már nem elég az emlékezet Ebben a feladványban ne
A műanyag vágódeszka szinte minden háztartásban megtalálható, hiszen praktikus és nagyon könnyen kezelhető, tisztítható. Viszont az élelmiszerek amelyekhez használjuk, a húsok, zöldségek és gyümölcsök nagyon gyorsan nyomot hagynak a felületén. Azonban aggodalomra semmi ok, hiszen létezik néhány egyszerű, természetes módszer amivel újra tisztává és
Január 6-án, hetvenéves korában elhunyt Tarr Béla, a kortárs magyar filmművészet meghatározó alakja, a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák és A torinói ló Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendezője, sok filmes példaképe. Az elmúlt évtizedekben mi is számtalanszor foglalkoztunk a munkásságával, kedvenc róla írt cikkeinkkel, vele való beszélgetéseinkke
A sporthorgászok alig hittek a szemüknek, amikor a kétméteres ragadozót a fedélzetre emelték. Kiderült, egy rendkívül ritka, kettős genetikai rendellenesség okozza a furcsa színt.
Van valami egészen különleges abban, amikor egy régi fotó hirtelen visszarepít az időben. Az arc ismerős, mégis más, a frizura, a stílus, a hangulat mind árulkodó. Ez a retró képfelismerő játék pont erre épít: felismered-e azt, akit ma már szinte mindenki ismer. Elsőre könnyűnek tűnik, de hamar kiderül, nem is olyan egyszerű. Amikor az emlékek […]
A havazás sokak számára inkább bosszúság, mint öröm. Csúszós utak, lassabb közlekedés, átfagyott ujjak. Mégis van benne valami különös hangulat, ami megállít egy pillanatra. A csendesebb utcák, a fehérbe burkolózó táj sokak szerint nemcsak nyugalmat, hanem szerencsét is hozhat. A néphagyományokban és az asztrológiai értelmezésekben a hó gyakran az
Ez a kvíz már az a szint, ahol a rutinos kvízkitöltők érzik igazán otthon magukat. Fel kell idézned, mi pusztított Pesten 1838-ban, de irodalmi kapcsolatokra is szükség lesz, amikor Sárvári Anna múzsaszerepe kerül elő. A jód gőzének színe vagy a demokrácia szó eredete is könnyen elbillentheti a pontszámot. Az oldalunkon található vegyes kvízek segí
Agykarbantartó kvízünk egy új kihívás minden napra. A 70 százalék fölötti eredmény már bravúros, és a legjobbak közé tartozol. Készülj fel a legjobb napi agytornára, és mutasd meg, milyen felkészült vagy!
A mínusz 20 fokos sarkvidéki hidegben az évtized havazására számíthatunk, négy napig szakad majd a hó. Elő a hólapátokat és a bundabugyit, a mínusz 20 fokos sarkvidéki hidegben az évtized havazására számíthatunk, négy napig szakad majd a hó. A szakemberek szerint több mint 20 centiméteres hó esik. Hajnalonként pedig mínusz 20 fokos fagyra kell felk
Már az első kérdésnél sokan elbizonytalanodnak és innen kezd igazán izgalmassá válni ez az agykarbantartó kvíz. El kell döntened például, melyik megyében található Letenye, de a történelem és a zene is beleszól a végeredménybe. Sokan már az első kérdésnél hibát ejtenek! A Kvízguru agykarbantartó kvízei segítenek élesen tartani a gondolkodást és gyo
Kvíz kihívásunkkal most próbára teheted a tudásodat, de csak a legfelkészültebbek érnek el hibátlan eredményt! Ez a teszt minden tudásterületet felölel, így alapos tudásra van szükséged a sikerhez. Készülj fel a legjobb napi agytornára, és mutasd meg, milyen felkészült vagy! Ha sikerül mind a 8 kérdésre helyesen válaszolni, akkor joggal dicsekedhet
Négy illegális horgászt ölt meg több feldühödött víziló Kenyában, a Naivasha-tóban, 10 ember megmenekült. Ámokfutást rendezett és négy illegális horgászt megölt egy feldühödött víziló péntek éjjel a kenyai Naivasha-tó partján. A vízben 14-en horgásztak engedély nélkül, amikor több hatalmas állat is rájuk támadt. A helyi sajtó beszámolója szerint eg
Ez a zsenik kvíze egyszerre kínál könnyed kikapcsolódást és komolyabb gondolkodnivalót. Előkerül egy hétköznapi, mégis becsapós kérdés a svábtök népies nevével kapcsolatban, de a történelem is megjelenik, amikor Ii. József nyelvpolitikájára vagy a Tudor-dinasztia uralkodási helyére kell emlékezned. Az irodalomkedvelők sem maradnak kihívás nélkül a
A munkája pár napja Maldiv-szigetekre szólította a legnépszerűbb magyar lemezlovas lányt, aki most Sri Lanka partjain áztatja magát. Igazán sanyarú sors jutott a kékhajú lemezlovasnak szilveszterkor, a Maldiv-szigeteken keverte a korongot. Regán Lili lemezlovas tíz éve robbant be a szórakozóhelyekre – írta a propeller.hu. Az életvidám, kékhajú lány
Úgy tűnik, az ország legnépszerűbb tudósa, Juhász Árpád, mindenki Árpi bácsija szépen lassan visszanyeri az erejét. Hosszas betegség után végre lábadozik Juhász Árpád geológus, az ország szeretett Árpi bácsija. Aki utoljára azzal került a lapok hasábjaira, hogy amikor orvost kellett hívni hozzá, helyette mentőt küldtek. Aminek ápolója a 39 fokos lá
Nem kezdődött jól a hét a Nagykanizsa felé igyekvő autósoknak, egymásba rohant két kocsi az M7-es autópályán, emiatt dugó van. Hétfő kora reggel sok utazó életét megkeseríti két figyelmetlen sofőr, miután autójukkal egymásba rohantak az M7-es autópályán. Mint azt az Útinform írja, Letenye felé, Budaörs térségében két személyautó ütközött össze. A 9
Gyászolja Magyarország a tragikus sorsú, bohém lelkű kajak-világbajnokot, rejtély, Dudás Miki édesapjával már az égből figyel a családjára. Döbbenet és gyász uralkodik Magyarországon, nem tér magához a sokkból a hazai sportvilág Dudás Miki halála miatt. A legendás kajak-világbajnok már az édesapjával az égből figyel a családjára. Rejtély, hogy mi o
Kilakoltatás réme fenyegeti a 73 éves Mickey Rourke sztárszínészt, Hollywoood fenegyerekét a tetemes lakbértartozása miatt. Dollárról átszámítva mintegy 33 millió forintos lakbértartozása van ezért kilakoltatás réme fenyegeti, Hollywoood fenegyerekét, a 73 éves Mickey Rourke sztárszínészt. Most a rajongóitól kunyerál pénzt, mert utcára kerül, ha ne
850 ezer idős embert tesz nagyon boldoggá, ha hamarosan valóban bevezetik az Egyensúly Intézet ötlete, a radikális nyugdíjreform. Magyarországon jelenleg 850 ezer idős ember kap a 174 ezer forintos létminimumnál alacsonyabb nyugdíjat, miközben 77 ezren félmillió forintnál magasabb ellátásban részesülnek. Előbbiek élete változhat meg gyökeresen, ha
13 éves tévés rekordot döntött meg a TV2 a Demjén-film vetítésével, azaz a Hogyan tudnék élni nélküled?-del. Szinte hihetetlen, de 13 éves tévés rekordot döntött meg a TV2 a Demjén-film vetítésével, azaz a Hogyan tudnék élni nélküled?-del. Ugyanis másfél millióan nézték a a filmet az újév első napján. Az NFI támogatásával megvalósult zenés romanti
Keddi kora hajnali rémálom: figyelmetlen sofőrök okozta balesetek bénítják meg az utakat, kamion, teherautó is bajba került. Már kora hajnaban elkezdődött a közlekedési rémálom az M3-as autópályán, Mezőnagymihály térségében, a Vásárosnamény felé vezető oldalon egy kamion keresztbe állt a pályán, ezért a 138-as km-nél csak a belső sáv járható. Az M4
A háztartásban a mindennapok részét képezi a takarítás, és a családi az egészség biztosítása ugyanis ez mindenki számára nagyon fontos. Nem véletlen, hogy az alapos takarítási rutin és annak átadása a fiatal generáció számára rendkívüli jelentőséggel bír. Tapasztalataink pozitív hatással lehetnek mindenkire, hiszen a már bevált szokások mindig jól
Riasztást adott ki a hatóság, szerdán 25 centi hó esik, jeges szélvihar csap le, Budapestre is lecsap a szélsőséges időjárást. Ma 25 centi hó esik, jeges szélvihar csap le, Budapest is lecsap a szélsőséges időjárás, riasztást adott ki szerdára a hatóság. Folytatódik ma a rendkívül szélsőséges téli időjárás, országszerte havazik. Amit pokoli szélvih
Van, amikor jól esik egy kicsit megdolgoztatni az agyunkat, nem csak végiggörgetni a napot. Ez a napi kvíz pont ilyen: ártatlannak tűnik, de gyorsan kiderül, hogy nem adja könnyen magát. Egy-egy kérdésnél megállsz, újragondolsz, visszalépsz. És ez benne a legjobb. Nem gyorsaság, hanem gondolkodás kérdése Ez a feladatsor nem a villámválaszokról szól
A jó memória megőrzése nagyon fontos, főleg idős korban kell erre sokkal több figyelmet fordítani. Ennek megtartására hatvan év felett sincs szükség bonyolult módszerekre vagy drága eszközökre, ugyanis létezik egy egyszerű számos játék amely nagyon jól mozgásban tudja tartani az agyat, miközben pedig megnyugtatja az elmét. Ráadásul bárki könnyedén
Kiszáradást és halált okozhat a Nestlé szennyezett bébitápszere, ezért azonnal visszahívták azokat a boltokból. Figyelmeztetnek a hatóságok: veszélyben vannak a csecsemők a Nestlé Hungária Kft. szennyezett tápszerei miatt, ezért visszahívják azokat a boltokból. A cég már decemberben megnevezett két, baktériummal szennyezett terméket, most újabbak e
A tragikus sorsú Dudás Miki tragédiája mélyen megrázta az országot, a kétgyermekes édesapa most egy csillagon van, onnan vigyáz a családjára. Most már egy csillagon van, onnan vigyáz a gyerekeire Dudás Miki, aki rendkívül korán, mindössze 34 évesen ragadott el a halál. Halálával kisfia és kislánya veszítette el édesapját, párját pedig sokkolta a tr
Kétségbeesésében végzetes lépésre szánta el magát az ózdi lány, a Bolyki-tó felé jeges vizébe ölte volna magát, de megmentették. Ki tudja, mi hajszolta öngyilkosságba az ózdi lányt, amikor a ózdi Bolyki-tójeges vizébe lépett, hogy beleölje magát. Szerencsére az utolsó pillanatban húztak ki egy 17 éves lányt az ózdi rendőrök adta hírül a police.hu.
Egyedül él ByeAlex, de mégsem magányosan, a közelmúltbeli szakítás után most visszakerült hozzá imádott cicája, Szilva. Nagy öröm érte ByeAlexet, a szakítás után mégis visszakerült hozzá az imádott macskája, Szilva. Az énekes a minap a közösségi oldalán osztotta meg, hogy szingli lett, négy és fél év után szakítottak a kedvesével, Benjaminával. Aki
Agykarbantartó kvízünk egy új kihívás minden napra. Ebben a kvízben már a 3/8 is csodás. Készülj fel a legjobb napi agytornára, és mutasd meg, milyen felkészült vagy!
Nem kell hibátlanul teljesítened ahhoz, hogy jó eredményt érj el ebben az agykarbantartó kvízben. Már hat helyes válasz is komoly tudásról árulkodik. Rákérdezünk a Föld legmélyebb tavára, a százéves háború valódi időtartamára, de még arra is, kit vakítattak meg. Nézzük, hogyan fogsz teljesíteni a mai kvízben! A Kvízguru agykarbantartó kvízei segíte
A konyha és annak munkafelületei ahol feldolgozzuk az élelmiszert, nap mint nap komoly igénybevételnek vannak kitéve. A munkapulton ennek eredményeként meglátszik hamar a kemény víz, a mosogatószer-maradványok és az állandó használat nyomai. Így idővel vízkövet, fehér foltokat, baktériumokat és kellemetlen szagokat okozhatnak ezek az otthonunkban,
Van az az érzés, amikor egy régi tárgy láttán azonnal beugrik a gyerekkor. Egy mozdulat, egy hang, egy teljesen más tempójú világ. Ebben a retró kvízben pontosan ezt az élményt keressük. A kérdés csak az, hogy első pillantásra felismered-e. Amikor egy tárgy többet mesél, mint hinnéd Nem minden régi eszköz egyértelmű, főleg ha már rég […]
Agymozgató kvíz érkezett. Ha legalább 3 jó válaszod lesz, már jobb vagy az átlagnál. A kérdések mind különböző témákból érkeznek, hogy a lehető legjobban megmozgathassák az agyad. Próbáld ki, és nézd meg, mennyit tudsz a mai fejtörőben!
Egy ilyen optikai illúzióval tökéletesen indulhat a nap, főleg ha egy kis mentális bemelegítésre vágysz. Első pillantásra minden nagyon egyformának tűnik, mégis van egy apró részlet, ami kilóg a sorból. A feladat egyszerűnek hangzik, a megoldás viszont annál trükkösebb. Vajon elég éles a szemed, hogy 8 másodpercen belül észre vedd? Amikor az agy és