A miniszterelnök nem ragozta túl a válaszát arra, mit fog mondani, ha jönnek kopogtatni a pénzért, miután az EU bíróságának főtanácsnoka szerint szabálytalanul döntöttek források felszabadításáról.
Érkezik az idénre tolt Mortal Kombat 2 új előzetese. Ennek összedobtak egy elő-előzetest persze, hiszen a modern korban élünk. Vagyis hát bevonják a közönséget, mert lehet egy random ember fogja felkonferálni majd a 2 hét múlva befutó videót.
Jakov Milatovic montenegrói elnök az alkotmányban rögzítené, hogy vasárnap legyen munkaszüneti nap, miután az alkotmánybíróság korábban megsemmisített egy erre vonatkozó törvényt.
A FIFAe bejelentette, hogy több mint 120 nemzet vesz majd részt az esport-ökoszisztémájában a 2026-os szezon során. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) esport-részlege
Petr Pavel államfő a legmegbízhatóbb politikus a csehek szerint, 62 százalékuknak van bizalma benne - derült ki az akadémiai Cvvm közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 450 millió forint uniós támogatásból teszi lehetővé, hogy az erdők természetességi állapota javuljon, egyes erdőrészletekben megszűnjön az emberi beavatkozás, és az erdők fejlődése a természetes erdődinamikai folyamatok szerint történjen - hangsúlyozta az Agrárminisztérium (AM) csütörtöki közleménye szerint a tárc
Élete legnagyobb harcát vívja egy 8 éves kisfiú. Noel élete egy csapásra megváltozott, amikor daganat támadta meg, amitől teljesen megvakult. A kisgyermek hősként küzd a kórral, de most nagy segítségre van szüksége. A családja összefogást kér a Bors olvasóitól.
Rettenetes külsejű jelmezesek járják Mohács házait, busójárás közben alaposan megtáncoltatják a lányokat, asszonyokat. Ha Mohács, akkor busójárás, tegnap óta életre keltek a rettenetes külsejű jelmezesek, hogy megtáncoltassák a lányokat, asszonyokat. És közben persze elkergetik a telet. A legendás busók között ott lesz a legismertebb jelmezes, Eisl
Molnár Áron ezúttal Szentkirályi Alexandra neki címzett videójára reagált egy válaszvideóval, amihez ezúttal segítséget is kapott - Kurucz Kitti személyében.
A szerdai győri Lázárinfóról látványosan hiányoztak a Tisza Párt helyi frontemberei. Helyettük Pintér Bence városvezető hívei szópárbajoztak a fideszes miniszterrel és a kormánypárt helyi képviselőjelöltjeivel. Pedig a tiszás indulóknak is bőven lehetett volna fogást keresni és találni az ellenfelükön.
A kriptoszektor újabb ambiciózus szereplővel bővül: a Donald Trump családjához köthető World Liberty Financial bejelentette a World Swap nevű deviza- és remittance (nemzetközi pénzátutalási) platform elindítását. A projekt célja, hogy radikálisan csökkentse a határokon átnyúló utalások költségeit, miközben közvetlen versenyre kel a hagyományos bank
A Kos ne tegyen meggondolatlan lépéseket, a Bak gondolja át céljait ebben az időszakban! Karrier horoszkóp: 2026.02.13. Kos Sebességváltásra van szükség, hogy az energiáddal össze dolgozhass, ne pedig ellene. Ma kezdődik egy négyhetes szakasz, amelyben fontos, hogy óvatosabb és visszafogottabb légy. A kockázatos lépések és a meggondolatlan feladás
Már semmit sem tisztelnek a csalók, ezt bátran ki lehet rejteni. Most kettő olyan magyar cég nevével élnek vissza, akiket álmodban sem gondoltál volna egy lapon.
Tűz keletkezett egy kétszintes épületben Budakeszin, a Zichy Péter utcában. A Pest vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett, a fővárosi hivatásos tűzoltók több vízsugárral oltják a lángokat. A rajok több embert kihoztak az épületből.
Úgy hitted, hogy téged egyáltalán nem lehet meglepni a KRESZ-tesztekkel? Nos, próbáld ki magad ebben a feladatban található teszttel, hogy mennyire mozogsz otthon a járművek világában. Rengetegen azt hihetik, magabiztosan, hogy ők az egész KRESZ-t kívülről fújják, viszont ez soksor nincs így. Vajon te tudni fogod, hogy itt mi lesz a helyes megoldás
Egyes piaci szereplők versenykorlátozó magatartása, illetve erőfölénnyel való visszaélése hozzájárulhat a vény nélkül kapható gyógyszerek magas árához – ezt gyanítja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH ezért egyszerre két versenyfelügyeleti eljárást is indított, melyekben érintett gyógyszernagykereskedő cég, patikahálózat-üzemeltető, illetve tö
A Mercedes‑Benz Group 2025-ben 57 százalékos profitcsökkenést szenvedett el, amit a kínai verseny, a gyenge devizaárfolyamok és 1 milliárd eurós vámköltség okozott.
Hamarosan itt a tavasz, s szinte nem lesz olyan utca, vagy ház, ahol ne lenne egy-két kaspóval legalább a gyönyörű szép muskátlikból. Hol az ablakban találkozhatunk velük, hol a verandákat tarkítja a színes sokaságuk. Rengetegen pontosan emiatt szeretik őket, hiszen otthonossá, színessé teszik a kertüket, házukat. Azonban, rájuk is illik odafigyeln
Az airfryer szinte minden korosztály kedvence lett, és jó hír, hogy a tisztítása sem bonyolult. Ráadásul természetes alapanyagokból, fillérekből is megoldhatod.
Akár 400 kilogrammos beteg szállítására is alkalmas az a hordágy, ami az Országos Mentőszolgálat speciális esetkocsijának a felszerelése: az autó mostantól áll szolgálatba, és kifejezetten arra fejlesztették ki, hogy extrém súlyos betegeket tudjanak vele szállítani. A Mercedes Sprinter-alvázra épült autóban akár műteni is lehet.
Magyar Péter megelőző csapással tompította az állítólagos kompromittáló videó élét: még annak nyilvánosságra kerülése előtt beszélt a történtekről. Egy kríziskommunikációs szakember szerint ez működőképes stratégia lehet ilyen helyzetben, mert csökkenti a meglepetés erejét és keretezi a történetet. A jogi megítélés ugyanakkor attól is függ, látható
Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíjas éveikre gyűjtve a lehető legbiztonságosabb befektetési stratégiát kell választaniuk. A matematika azonban azt mutatja: ez a döntés akár 30 százalékkal többet vehet ki a zsebedből.
A saját lakás, a saját autó és általában a saját tulajdon iránti erős elköteleződés továbbra is meghatározza a magyar háztartások gondolkodását, miközben a mindennapi fogyasztás egyre nagyobb része már előfizetéses modellre épül: zenét, filmet, digitális szolgáltatásokat és szoftvereket is havi díjért veszünk igénybe. Ezt a szemléletet ülteti át -
Stohl András először adott rózsát A Nagy Ő csütörtök esti rózsaceremóniáján Kiarának, ami a felnőttfilmes színésznőnek nagyon jól esett. Ez a rózsa egyben egy meghívó is volt egy álomrandira, ahol csak kettesben voltak. Kiara majd' kiugrott a bőréből, amikor András elvitte hajókázni a horvát tengerparton.
Mindannyian hallottunk már arról a pillanatról, amikor valaki az utcán, a metrón vagy egy kávézóban pillantja meg álmai párját, és azonnal beleszeret. De vajon tényleg létező jelenségről van szó vagy csupán egy jól kitalált mítoszról? Egy holland kutatás most választ ad a kérdésre.
Nem botrányt akar egy fiatal ajkai nő, csak azt, hogy senki mással ne történhessen meg az a gyalázat, amit neki és a 17 éves öccsének is kellett élnie. Az édesanyjukat ugyanis úgy temették el, hogy a szertartás időpontjáról ők nem tudtak, a temetést intéző önkormányzat sem értesítette őket, nem kérték a beleegyezésüket, a számlát viszont rajtuk aka
Amióta világ a világ, a nők – és egyre inkább a férfiak is – kutatják a fiatalság titkát. Az elmúlt évtizedekben a tudományos kutatások alapja is az anti-aging, amely késlelteti az öregedést, ha már a fiatalság megőrzésének csodaszere nem létezik. A legújabb kutatások szerint létezik egy molekula, amely új dimenziókat nyitott meg az öregedés elleni
Te tudod, hogy milyen étel van ezen a fotón? Sokan nagyon szeretik, de… Gyermekkoromban nagyon utáltam, viszont 50 felett nagyon megszerettem ezt az ételt, te hogy vagy vele? Fogyasztod gyakran?
A 2026 lakberendezési trendek kapcsán az egyik legnagyobb félreértés az, hogy „ami kimegy a divatból, annak mennie kell az otthonomból is”. Valójában azonban 2026 nem a radikális szakítás éve, hanem a finom újrahangolásé. Egy hosszú, letisztult, Instagram-barát korszak után újra előtérbe kerül a hangulat, a melegség és az otthonosság – nem harsánya
Először indul hiánypótló felsővezetői képzés Magyarországon: az Art is Business Perspektíva Mentorprogramjában 25 meghatározó kulturális intézmény igazgatója dolgozik együtt 25 vállalati felsővezetővel. A program célja, hogy a kulturális szektor működését üzleti szemlélettel, fenntartható finanszírozási modellekkel és stratégiai gondolkodással erős
A "kitörés napja" kapcsán a rendőrség több napon át emelt létszámmal biztosítja a közterületek rendjét, illetve Budapest rendőrfőkapitánya vasárnap 20 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.