Huszonhat éven keresztül vezette a felnőtt női világranglistát. Egy romos lakásból jutott el a sakk világsztárjai közé. A Polgár Judit pályafutásáról készült dokumentumfilm, A sakk királynője (Queen of Chess) már látható a Netflixen. A különleges alkotás azoknak is érdekes és tanulságos lehet, akiknek eddig idegen volt a sakk világa. Mi is megnéztü
A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szerdán bemutatták azt az új elektronikus rendszert, amely a külföldi utasok áfavisszatérítését lényegesen leegyszerűsíti.
Mindössze 114 nap után menesztette Sean Dyche-ot a vezetőedzői posztról az angol labdarúgó-bajnokságban bennmaradásért küzdő Nottingham Forest. A csapat az Európa-liga alapszakaszában a Ferencvárossal is találkozott. A rutinos edző utódja még nem ismert.
A kormány május végéig meghosszabbítja az árréscsökkentést, amely "jelentősen hozzájárul az infláció csökkentéséhez, az árak kordában tartásához" – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Komoly átrendeződés zajlik a hazai használtautó-piacon – derül ki a KSH és a Használtautó.hu 2026. januári statisztikájából. Ha most tervez autóvásárlást, érdemes figyelnie: a kínálat súlypontja egyre inkább a 2,5–10 millió forintos árkategóriába tolódik.
Soma Mamagésát most tényleg madarat lehet fogatni. Amióta nagymama lett, és megszületett az első unokája, Merse, szinte kirobban belőle az öröm. A kisfiút ugyan karácsonyra várták, de végül pár nappal tovább maradt az édesanyja pocakjában, így a családnak még egy kicsit tovább kellett bírnia a feszültséggel teli várakozást.
Egy NATO-tisztviselő szerint az orosz hadsereg létszámfölénye ellenére sem valószínű az ukrán védelem összeomlása 2026-ban. Helyzetkép a frontról. ????????️????
Az a gondolat, hogy Apple-részvényeket, S&P 500 ETF-eket vagy bitcoint vásárolhatunk egyetlen fillér jutalék nélkül, csábítóan hangzik. És pontosan ezzel az ígérettel operál ma a legtöbb, Magyarországon elérhető brókercég. Csakhogy minden vállalatnak valahogyan pénzt kell keresnie — és ha nem fizetünk jutalékot, máshol fizetünk. Ez az elemzés azt v
Mai vendégem Berényi Konrád online marketing tanácsadó. Beszélgetésünk apropója az a tény, hogy Konrád immár negyedik alkalommal lesz Márkamonitor-rendezvény házigazdája. Február 26-án a "Márkaépítés 2026: Embertelen szép? Embertelen jó?" című konferenciánkat fogja vezetni. De mielőtt a két hét múlva kezdődő konferenciára rátérnénk, kicsit beszél
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) aláírta a kivitelezési szerződést a ferencvárosi Mester utca belső szakaszának megújítására. A Ferenc körút és a Haller utca közötti útszakasz teljes körű korszerűsítése a szükséges előkészítő munkák után tavasszal kezdődhet, és várhatóan 2027 nyarára fejeződik be. A beruházás az ott lakóknak kedvez: megújul a
Milliók tűntek el egy társasház kasszájából Kiskőrösön. A lakók csak a közös képviselő leváltásakor szembesültek azzal, hogy a pénzüknek nyoma veszett, a korábbi megbízott, egy 60 éves férfi ugyanis saját megélhetésére költötte azt. A gyanúsítottat sikkasztás miatt hallgatta ki a rendőrség.
Czéh Barnabás mindössze 16 évesen mutatkozott be a Ferencváros felnőtt csapatában, a Csákvár ellen 4-0-ra megnyert MOL Magyar Kupa-találkozón. A fiatal tehetség a mérkőzést követően a Fradi Zónában beszélt első tapasztalatairól.
A kezdeményezés célja, hogy a népszerű online piacterekről származó termékeket átvizsgálják és feltárják, mely árucikkek jelenthetnek valós kockázatot.
Védett állatokat, köztük egy veszélyes vadmacskafélét is tarthatott egy férfi egy családi házban Keszthelyen. A Zala Vármegyei Kormányhivatal és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai február 10-én fedezték fel az illegális állatparkot, majd értesítették a rendőröket, akik elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a 45 éves férfit.
A háromgyermekes családanya meglehetősen erős kritikát fogalmazott meg azok ellen, akik nem veszik komolyan a háború kérdését. Rubint Réka emellett felhívta követői figyelmét is, hogy pontosan mire lehetne számítani, ha Magyarország is csatlakozna az Ukrajnát segítő országokhoz.
A Horn bővülő maró- és beszúrórendszerei új szintre emelik a megmunkálást. Az új Da65 marórendszer a nagyobb lapkával mélyebb forgácsolást és rugalmasabb alkalmazást kínál, miközben a 66T és S234 rendszerek a hatélű technológia révén növelik a folyamatbiztonságot és a költséghatékonyságot. A Horn megoldásai egyszerre biztosítanak nagyobb teljesítmé
Egykor a TV2 egyik legismertebb arca volt, ma viszont sokkal kevesebbet látni a képernyőn Szabó Zsófit. A műsorvezető helyét sorra veszik át mások, miközben ő egyre többször bukkan fel politikai rendezvényeken. A karrierje látványos fordulatot vett.
Ez egy egyszerűen elkészíthető reggeli, de akár egy ebédre is bőven laktató. Könnyed megoldás egy rohanós napon. Egyszerű alapanyagokból, és bármikor jólesik!! :-)))
Szeptembertől jelentős változás lépett életbe az autósok számára, ugyanis megszűnt az autópálya-matricák vásárlásakor felszámított kényelmi díj, március közepétől pedig a mobiltelefonos parkolás után sem kell többé ilyen díjat fizetni. A hírt Solymár Károly Balázs államtitkár jelentette be.
Kiemelték a Dunából azt az autót, amelynek még 2015-ben veszett nyoma. A gépjármű 11 évig feküdt a folyó mélyén, most búvárok találták meg és hozták felszínre Paks térségében – írja a rendőrség. Az akcióról videó is készült.
Stohl András és Kiara Lord A Nagy Ő forgatásának kezdetétől remekül egymásra hangolódtak, ami a színészt is meglepte, ugyanis nem gondolta volna, hogy ilyen intelligens beszélgetéseket tud folytatni a feleségjelöltjével.
A minisztert arra mondta ezt, hogy a TISZA Párt elnöke arról beszélt, mások mellett a köztársasági elnök és a legfőbb ügyész is érezni fogja, hogyan döntött a magyar nép. A közmédia riporterének kérdésére szűkszavú választ adott.
A Szerbiai Villanygazdaság vezérigazgatója, Dušan Živković csütörtökön kijelentette, hogy a vállalat termelése stabil, és nem szorul villamosenergia-importra. „Az EPS jelenleg saját termelési kapacitásaival fedezi az összes szükségletet: annyit termelünk, amennyit elfogyasztunk, és nincs villamosenergia-import” – mondta Živković a Szerbiai RTV-nek.
Ez a kvíz kiváló mérőeszköz a tájékozottságod tesztelésére, hiszen a statisztikák szerint vered az átlagot, ha ebben a kvízben a kérdések több mint felére tudod a jó választ. A földrajzi helyszínektől az orvosi ismeretekig számos témát érintünk, így érdemes alaposan átgondolni a döntéseidet. Vágj bele bátran, és derítsd ki, mennyire vagy otthon a v
Ez a kvíz kiváló mérőeszköz a tájékozottságod tesztelésére, hiszen a statisztikák szerint vered az átlagot, ha ebben a kvízben a kérdések több mint felére tudod a jó választ. A földrajzi helyszínektől az orvosi ismeretekig számos témát érintünk, így érdemes alaposan átgondolni a döntéseidet. Vágj bele bátran, és derítsd ki, mennyire vagy otthon a v
Emelte a tétet az MBH Bank az Otthon Start esetében: a bezsebelhető jóváírás összege akár 350 000 forint is lehet. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint várhatóan más bankok is léphetnek majd ennek hatására, amiből a hiteligénylők profitálhatnak majd.
Kulka János nemcsak a tíz évvel ezelőtti sztrókjáról beszélt, de a múltjának fontosabb eseményeit is felidézte egy érzelmes interjúban. A színész Lang Györgyivel való kapcsolatáról, a szerelmükről is vallott, miközben felfedte élete nagy fájdalmát. A sok változást megélt Kulka eltűnődött azon, hogy milyen apa vált volna belőle, ha úgy hozza a sors.
Több mint kétszáznegyven résztvevővel rendezték meg a Doni Hősök Emléktúrát Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. A Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred Majthényi Károly 10. Területvédelmi Zászlóalja által szervezett, 22 kilométeres menet Miskolc, Szirmabesenyő és Felsőzsolca érintésével tisztelgett a doni hősök előtt.
Ma fehér gyászba borult a táj, hogy így havasan, holtában emlékezzen az egykori derűs nyárra, és őrizze képzeletben hajdani képét a napsütésnek, vidám kacagásnak. A mai napra, a gyászra, ruhát a táj a magasban szálló fekete felhőkből választott magának. Az égbolton vonuló felhők súlyos terhüket tovább tartani már nem tudták, megkönnyebbülve nyíltak
A Pásztói Járási Ügyészség indítványával egyezően a nyomozási bíró elrendelte egy 28 éves férfi letartóztatását, aki csalással jutott jelentős kölcsönhöz, amit nem állt szándékában visszafizetni.
16 évesen debütált a Ferencváros labdarúgócsapatában Czéh Barnabás. A klub korábbi játékosának, Czéh Lászlónak a fia az Aqvital FC Csákvár elleni Magyar Kupa-mérkőzés után ajándékot is kapott a csapattársaitól és Robbie Keane vezetőedzőtől. Erre a pillanatra is biztosan sokáig örülni fog a fiatal játékos.
Hollywood egyik legkedveltebb színésznője láthatóan új fejezetet nyitott az életében, és rajongói örömmel követhetik nyomon, ahogy a szerelem ismét beragyogja mindennapjait. Jennifer Aniston a nála pár évvel fiatalabb Jim Curtisszel alkot egy párt néhány hónapja. A sármos coach csókolózós fotóval köszöntötte fel a kedvesét a szülinapján.
Pintér Bence győri polgármester közösségi oldalán számolt be arról, hogy információi szerint távozott a Győr-Szol Zrt. gazdasági igazgatója – bár hivatalos értesítést erről nem kapott, és az önkormányzati cég sem adott ki közleményt az ügyben. A polgármester szerint a távozó igazgató korábban aláírta azt a 2025. szeptember 30-ai mérlegbeszámolót, a
A kisadózónak az adóévet követő február 25-éig kell nyilatkoznia a NAV felé az adóévben megszerzett katás bevételéről. (Ha a kisadózói adóalanyiság év közben szűnt meg, a nyilatkozatot a megszűnést követő 30 napon belül kellett megtenni.) Mi minősül bevételnek, mi nem számít annak? Mi a bevétel megszerzésének időpontja? Mikor kell különadót fizetni
Ma 18 órától rendezik Brüsszelben a Nemzetek Ligája 2026–2027-es idényének sorsolását. A magyar csapat ebben a kiírásban a B-divízióban szerepel majd. Tizenkét lehetséges ellenfél közül kap hármat.
Matthew Stafford szép lassan bekerül minden idők legjobb és legeredményesebb irányítói közé. A számtalan rekord és elismerés mellett pedig jövő ilyenkor ő lehet az egyetlen, aki elmondhatja magáról, hogy két franchise történetének is a legjobb QB-ja. A korábbi 1/1-es a Lionsben többek között 3898 sikeres passzt jegyzett 45 109 yardért és 282 TD-ért