Érkezik az első hullám, csütörtökre délen 30 centiméter feletti hóréteg is összegyűlhet – írja az Időkép. Az előrejelzéseknek megfelelően érkezik dél felől egy mediterrán ciklonhoz kapcsolódó csapadéktömb, mely a déli országrészben várhatóan egész nap havazást okoz majd, de napközben fokozatosan észak felé terjeszkedve az ország szinte teljes terül
Mi lenne, ha gyomirtózás helyett célirányosan növényesítenénk a vasúti töltéseket? – tette fel a kérdést a svájci államvasutak, és megbízott két kutatóintézetet, hogy fejlesszen ki a célra alkalmas, alacsony termetű fajokból álló keveréket.

Mint megírtuk, hétfőn 11 órától évnyitó nemzetközi sajtótájékoztatót tart, és azt ígéri, "kérdés nem marad válasz nélkül". Az eseményen egy sor fontos gazdasági téma is terítékre kerülhet, így érdemes lesz követni a tájékoztatót. Immár hagyomány, hogy minden évben egyszer kiáll az újságírók elé Orbán Viktor, aki az elmúlt években ezt december végén

„Kérdés nem marad válasz nélkül” – így hirdették meg Orbán Viktor évi egyetlen sajtótájékoztatóját, de a Kontrollnak elutasították a regisztrációját. A független sajtó kérdéseiről és a miniszterelnök válaszáról tudósítunk.

Hazai pályán kezdte az újévet az ASE NB I/A csoportos férfi kosárlabdacsapata a Honvéd ellen. Az óévbúcsúztató mérkőzés nem sikerült, Szegeden 76-73-ra kaptak ki a piros-kékek, így a hetedik helyre csúsztak vissza a táblázaton.

Az autósok mezőnye is elért a Dakar hétfői szakaszának feléhez, ahol három toyotás, Seth Quintero, Saood Variawa és Henk Lategan volt a leggyorsabb, összetettben azonban a Daciás Loeb venné át a vezetést.

Az Avatar-univerzum alkotója a Golden Globe szavazóinak adott Zoom-interjúban beszélt új filmje érzelmi mélységeiről, a hollywoodi látványmozi felelősségéről, a gyászról, a mozik jövőjéről és a mesterséges intelligencia kockázatairól. James Cameron szerint az Avatar nem mese, hanem globális allegória a mai világról.

Megtorpanó számok, romló politikai környezet Az ETSC szerint 2025 nehéz év volt az uniós közlekedésbiztonsági politika számára. A legfrissebb adatok alapján 2024-ben mindössze 2%-kal csökkent a közúti halálesetek száma az Európai Unióban, ami messze elmarad attól az ütemtől, amely szükséges lenne a 2030-ra kitűzött célok – a halálos és súlyos sérül

Gálvölgyi János szerint ma már nem az erkölcs, hanem az érdek és a hangerő szabja meg a közbeszédet. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész saját tapasztalataiból kiindulva mondta el, mi veszett el az elmúlt évtizedekben, hogyan alakult át a kultúra és a nyilvánosság.

Már 1 éve ,hogy visszatértem a Színházba! Semmit nem bánok! A Seregben bejárt utam által formálódtam azzá aki ma vagyok ! Végül visszatértem oda,ahol otthon vagyok a Színházba! Hàlàval tartozom ezekért az évekért a Honvédségnek!A Miskolc. Visszatértem a Színházba! Semmit nem bánok! bejegyzés először Északhírnök-én jelent meg.

Egy kis agytorna mindig jól jön, főleg akkor, ha pár perc alatt felráz a hétköznapokból. Ez a kvíz nemcsak szórakoztató, hanem arra is jó, hogy megmozgasd azokat az agytekervényeket, amelyek néha hajlamosak elszunyókálni. Nem kell hozzá különleges tudás, csak egy kis figyelem és kíváncsiság. Ha szeretsz elgondolkodni, ez most neked szól. A Kvízkuck
Hat jó válasz már komoly teljesítménynek számít ebben az agykarbantartó kvízben, amiben több területen is helyt kell állnod. Gondolkodnod kell azon, ki vezette sikerre a perzsák elleni hadjáratot az ókori görögök közül, de előkerül egy látszólag egyszerű kérdés is arról, hány részből áll egy trilógia. A magyar történelem és irodalom sem marad ki! A
Ez a retró képfelismerő nem az a „ránézek és már tudom” kategória. A régi fotók világa tele van apró csapdákkal, és egy-egy részlet könnyen félrevihet. Most tényleg magasra került a léc, mert csak az igazán figyelmesek ismerik fel elsőre, kit látni a képen. Készen állsz arra, hogy átugord? A Kvízkuckóban nap mint nap új, izgalmas kvízekkel találkoz
Lil Frakk 2025-ben sok nehézséggel szembesült, de a terápia révén sikerült megőriznie mentális egészségét. Rájött, hogy nemcsak a vicces fiú imidzse létezik, van egy mélyebb, nehéz témákra reflektáló oldala is. Szerencsére erre a közönsége is rá tud csatlakozni. Frakk azt mesélte tudatosan készül a következő időszakra, elmondta hogyan.

Dudás Miklós ígéretes sportkarriert tudhatott maga előtt, végül szerzett is világbajnoki aranyat. Évekkel ezelőtt fejezte be az élsportot egy eltiltás után.

A Katonai Ordinariátushoz tartozó tábori és börtönlelkészek közül Woditsch Péter tartalékos hadnagy, az egyházi szervezet diakónusa és Horváth Kornél őrnagy, katolikus tábori lelkész vettek részt az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) és az ICons-Hungary Kft. tanácsadói iroda által szervezett nyolcalkalmas, "Vezetői workshopok papoknak, diakónusok

Biztonsági incidens történt az Egyesült Államok alelnökének, JD Vance-nak cincinnatiben található otthonánál az éjszaka folyamán. A helyi és szövetségi hatóságok egy gyanúsítottat őrizetbe vettek az ügy kapcsán, miután jelentős tulajdonkárosítás történt a magánlakás épületén. Mi történt éjjel? Helyi rendőrségi és a Secret Service ügynökei reagálta

Az ország egyre nagyobb részén havazik. A közelgő hó mennyisége várhatóan nem okoz jelentős fennakadást a közlekedésben, Karácsony Gergely főpolgármester szerint legalábbis "a várható havazásra való felkészülés már javában tart".

A várható havazás, a csúszóssá váló utak és a tartós hideg miatt az Országos Mentőszolgálat hétfőn arra kérte a lakosságot, hogy folyamatosan figyeljék az időjárási előrejelzéseket, vigyázzanak magukra és figyeljenek egymásra is.

Megjelent a Nemzeti Filmintézet Ma 100 éve – Régi idők híradói sorozatának új része. A januári epizódban egy sokáig a feledés homályába veszett felvétel látható a „nemzet csalogánya” vagyis Blaha Lujza, temetéséről. Látható továbbá a Margherita pizza névadójaként ismert Savoyai Margit olasz királyné emlékére megtartott gyászmise, valamint egy külön
Egy gyors képrejtvény néha többet mond el a megfigyelőképességünkről, mint gondolnánk. Ez a játékos feladvány elsőre könnyűnek tűnik, de könnyen kifoghat még a rutinos rejtvényfejtőkön is. A feladat egyszerűnek hangzik, a megoldás viszont már korántsem az. Vajon neked sikerül időn belül kiszúrni a kakukktojást? A bejegyzés megtekintése az Instagram