Idén ősszel érkezik a Glen Powell főszereplésével készült A menekülő ember, amelyhez befutott az előzetes. Az 1987-es eredeti filmben Arnold Schwarzenegger alakította a főszerepet, de a mostani feldolgozás is komoly szereplőgárdát vonultat fel.
James Gunn, A galaxis őrzői zseniális elméje most a DC-univerzum új alapjait rakja le, és a Superman történetével indítja útjára a franchise-t. Hát nem fantasztikus? A varázsló mester: James Gunn víziójaJames Gunn nemcsak a rendező, hanem a forgatókönyvíró is egyben, és az eredeti célja az, hogy Superman visszatérjen a gyökereihez, és újra a remény
Ez a történelem kvíz nem a tankönyvek unalmas fejezeteit idézi, hanem igazi agymozgató kérdésekkel tesz próbára! Ha csak egyetlen hibával végigmész rajta, már jobb vagy, mint az átlag. Ne hagyd, hogy a nevek és évszámok összekavarjanak – koncentrálj, és mutasd meg, mit tudsz! Készen állsz a kihívásra? A Kvízkuckón mindig vár rád egy friss, szórakoz
Különleges hét a mostani a mozikban. Hat újdonság érkezik a hazai kínálatba, amelyek közül kettőt nyugodtan nevezhetünk blockbuster folytatásnak. A másik négy film között találunk ígéretes horrort, romantikus drámát, életrajzi filmet és vígjátékot is.
Nem kell nyelvtanversenyt nyerni ahhoz, hogy élvezd ezt a kis helyesírási kihívást – de figyelned kell a részletekre! Vajon felismered, melyik alak a helyes? Sokaknak becsúszik a hiba… Nézd meg, te elkerülöd-e! A Kvízkuckón mindig vár rád egy friss, szórakoztató kihívás! Nálunk bármikor találsz olyan kvízt, ami megmozgatja az agyad és feldobja a na
A Squid Game (Nyerd meg az életed) új Netflix-rekordot állított fel a harmadik és egyben utolsó évad múlt pénteki megjelenése után: az első három nap alatt 60,1 millióan nézték meg, írja a Variety.
Itt egy ravasz kis számsor, ami elsőre talán egyszerűnek tűnik – de ne hagyd, hogy megtévesszen! Csak azok jutnak a végére, akik tényleg odafigyelnek a részletekre. Készen állsz rá, hogy megoldd, amit mások már feladtak? Nézd meg, te rájössz-e a következő számra! Nálunk mindig találsz egy új kvízt, amivel megmozgathatod az agyad! Nézz körül, és fed
Bizonyára hallottál már az univerzum rejtélyes, de ugyanakkor csodás energiáiról, amelyek néha váratlan módon befolyásolhatják életünket. Ha hiszel a csillagok útmutatásában, akkor van számodra egy jó hír: három csillagjegy számára júliustól igazán csodás időszak kezdődik. Akár hiszel az asztrológiában, akár nem, érdemes figyelni arra, hogy tényleg
Július első fele számos csillagjegy számára a romantikus virágzás időszaka lesz. A mély érzésektől a ragyogó romantikus találkozásokig életüket a szerelem varázsa fogja betölteni.
Lakásfelújítást tervezel, vagy éppen új otthonodat építed? Itt az ideális alkalom, hogy kiváló minőségű nyílászárókhoz juss elérhető áron! Most 40%-os kedvezmény műanyag ablakokra – ne hagyd ki ezt a remek lehetőséget, ha energiatakarékos, modern és tartós megoldást keresel! Most megéri váltani: 40%-os kedvezmény műanyag ablakokra! Lakásfelújítást
Bár Christopher Nolan következő filmjére, az Odüsszeia című filmjére a jövő évig várniuk kell a rajongóknak, a teaser már a napokban kiszivárgott a közösségi médiában.
Ni nincstelenek meg takarodjanak vissza a gyapotföldekre, irgum-burgum! Ezt meg mondhatta volna a helyi Kaukázusi Kréta Kör tagja. Mondták is a film végén, amikor olyan szépen sorba álltak a fejlövésért a ni nincstelenek vezéréhez. Nagyon-nagyon klisésen (a film alkotói által elbaltázott fehér hergelésképpen), ellenszenvesen ábrázolva. Bár a Tomi b
Repülj vissza az általános iskolába! Most itt a lehetőség, hogy visszarepülj egy pillanatra az általános iskolába, de ezúttal stressz nélkül, játékos formában! Hoztunk egy rövid, de annál trükkösebb feladványt, ami elsőre egyszerűnek tűnik… de biztos, hogy az is? Teszteld a tudásod, és nézd meg, mennyit őrzöl még a régi matekórákból! További jó kis
Üvegszemem rád tekint és a vesédbe lát, nem állok arrébb, és nem megyek tovább, amíg te élsz. Késem hegyét nyakadhoz szegezem, és elvágom ütőereid, ahogy mélyre süllyesztem. Én mindenhol ott vagyok ártatlanul és édesen, de végül én leszek a végzeted./sajátI./XI. A nagy Chucky közelebbről - A gyermekarcú szörny, aki nem kér bocsánatotChucky baba lét
Blockbustert vártam, helyette a 32 éves franchise összes filmjéből kivett hozzávalókat, két nagy húzónevet, plusz a meglepetés "dinókat" egy kis sci-fi aromával összerázták egy shakerben, és kaptam egy koktélt. Az való igaz, hogy a Jurassic World: Újjászületés visszanyúlt a régebbi filmek világához, ezzel még nincs semmi probléma, de a befejezés na
Az Aranyszem nálam a legjobb Bond-filmek közé tartozik, annak ellenére is, hogy 1995-ös dátuma dacára még a hidegháborús mechanizmusok szerint készült. A rendező a tapasztalt Martin Campbell, aki később a Casino Royale-t is készítette 2006-ban. A cselekmény kezdete 1986, a nyitójelenet helyszíne pedig az Arhangelszkben működő szovjet katonai bázis,
Egy igazán nehéz kvízt hoztunk Készen állsz egy igazán trükkös kihívásra? Ez a kvíz nem a gyengéknek való – sokan nekivágnak, de csak kevesen jutnak el hibátlanul a végéig. Olyan kérdések várnak rád, amik még a legokosabbakat is megizzasztják. Teszteld le magad, és derítsd ki, hogy te a kivételek közé tartozol-e! Vajon sikerül hibátlanul teljesíten
Szakács Györgyi, Jancsó Dávid és Varga Balázs nevei is szerepelnek az Amerikai Filmakadémia 534 újonnan beválogatott tagjai között, akiket az Oscar-díjról is döntő Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia hívott meg.
Néha az élet igazán különleges ajándékokat tartogat számunkra, és egy ilyen varázslatos időszak kopogtat most három csillagjegy ajtaján júliustól. Ha hozzájuk tartozol, készülj fel a sikerre, az előrelépésre és a csodás pozitív változásokra, amikről eddig csak álmodoztál! Oroszlán: Az álmaid munkája csak egy karnyújtásnyira van. Ebben a hónapban ra
Keanu Reeves legendás filmsztár visszatér a Forma–1 világába, ezúttal nem szereplőként, hanem házigazdaként és executive producerként egy a Cadillac F1-csapat színfalai mögé kalauzoló dokumentum-sorozatban.
A magyar helyesírás néha igazi aknamező – egy-egy betű is mindent megváltoztathat. Most letesztelheted, mennyire figyelsz a részletekre: vajon felismered, melyik változat van helyesen írva? Ne kapkodj, a helyes megoldás csak egy kattintásra van! A Kvízkuckón mindig vár rád egy friss, szórakoztató kihívás! Nálunk bármikor találsz olyan kvízt, ami me
Ma érkezett a Netlfixre a 2020-as A halhatatlan gárda folytatása, A halhatatlan gárda 2.. Az amerikai szuperhősfilmet Victoria Mahoney rendezete Greg Rucka és Sarah Walker forgatókönyve alapján, Rucka saját, azonos című képregénye nyomán.
Befektetők és kényszer vásárlók: kettészakadt az ingatlanpiac. Megtorpant az ingatlanpiac, elmaradt a várt fellendülés. Megtorpant az ingatlanpiac 2025-ben, mivel a várt pénzáramlás elmaradt a magánnyugdíjpénztári megtakarítások és állampapírok irányából. Közölte Gadanecz Zoltán, ingatlanszakértő. A vásárlók két csoportra szakadtak. A visszahúzódó
Visszatért utolsó, záró évadával a Netflix valaha volt egyik legnézettebb és legnépszerűbb sorozata. Nem meglepő módon az élen végzett, sőt, olyan nézettségi mutatót produkált, amire hónapok óta senki más nem volt képes. Nézők számában is több mint a második helyezett kétszeresét hozta, míg megtekintett órák számában fényéveket vert a teljes mezőny
Michael Caine önmagában 50% garancia volt arra, hogy remek film elé nézhetünk, de Clémence Poésy is hozta a formáját. Gillian Anderson és Justin Kirk megformálták azt a két karaktert, akiket bárki szívesen megfojtana egy kád vízben, tehát valószínűleg jól hajtották végre a rendezői utasítást. Bevallom, én jobban árnyaltam volna a személyiségüket.Mr
Teszteld magad a nagy hőségben A kánikula elől nem mindenki menekül a strandra, van, aki inkább borzongással hűsítené magát. Ha te is azok közé tartozol, akik szívesen merülnek el egy kis rettegésben, akkor ez a kvíz neked szól! Összegyűjtöttük a horrorfilmek legikonikusabb gonosztevőit, hogy leteszteld, mennyire ismered őket. Vajon felismered őket
Sokan szeretjük a nosztalgiát Jöhet egy kis retró hangulat a napodba? A napi retró kvízben az a kérdés, felismered-e, ki látható a képen. Merülj el a múltban, és tudd meg, mennyit őrzöl a régi idők arcairól! Nálunk mindig találsz egy új kvízt, amivel megmozgathatod az agyad! Nézz körül, és fedezz fel még több izgalmas, naponta frissülő […]
Lee Tamahori, új-zélandi rendező nagyon sok jó filmet készített már (pl. A pók hálójában, James Bond: Halj meg máskor, Next - A holnap a múlté), de ebben a sorban a legelső világsikerét 1997-ben A vadon foglyaival aratta. Kiváló az alaptörténet: egy milliárdos, Charles Morse (Sir Anthony Hopkins) az alaszkai vadonban reked egy olyan férfi társaságá
Kevés olyan film van, amire azt tudom mondani: kiválóan megcsinálták, de soha többé nem akarom látni. Az Eden Lake – Gyilkos kilátások pontosan ilyen. Michael Fassbender és Kelly Reilly erőteljes alakításai egy olyan világba vezetnek be, ahol a gonosz nem maszkot visel, nem természetfeletti, és nem is kimondottan bonyolult. Csak egyszerűen valóságo
Gyors fejtörőt hoztunk el most nektek: jöjjön egy kis matek, ami elsőre egyszerűnek tűnik, de sokan elrontják. A „bűvös 9-es” névre keresztelt feladat alaposan megdolgoztatja a figyelmet és a műveleti sorrendet. Csak 19 másodperced van, hogy megtaláld a helyes választ, javasoljuk, hogy ne kapkodd el, de ne is gondolkodj túl sokáig! Készen állsz? Né
Jerry Bruckheimer producer megerősítette, hogy az 1995-ös Az utolsó esély folytatása előkészítés alatt áll – a projekt jelenleg korai fejlesztési fázisban van. A film kultikus státusza óta nagy az érdeklődés, és a stúdiók is felismerték benne a folytatás lehetőségét.
Ma érkezett a Prime Video felüetére az Államfők, amelyben John Cena az Egyesült Államok elnökét, Will Derringert, míg Idris Elba az Egyesült Királyság miniszterelnökét, Sam Clarke‑ot alakítja. A történet két rivalizáló vezetőről szól, akik egy globális összeesküvés középpontjába kerülnek. Már megjelentek az első vélemények a filmről, cikkünkben eze