Bármennyire is hihetetlenül hangzik jelenleg, könnyen lehet, hogy a jövőben akár még egy Marvel DC crossover filmet is kaphatunk a jövőben. James Gunn szerint legalábbis ez egyáltalán nem elképzelhetetlen.
Az ABC most adta le Jeremy Renner (galériánkban) első televíziós interjúját a hókotró balesete után, melyben új részleteket osztott meg az ijesztő esetről.
A Lucasfilm bejelentette, hogy Dave Filoni (A mandalóri) és James Mangold (Logan - Farkas) fogja rendezni a két új Star Wars-filmet. Emellett Sharmeen Obaid-Chinoy készíti majd a harmadik filmet, amely a legutóbbi Star Wars-trilógiában megismert Daisy Ridley karakterére, Rey-re koncentrál.
A túlvilág, a démonok, a pokol és az ördög mindig is felkapott téma volt és valószínűleg az is marad a filmkészítők körében. Rengeteg vallásos horror készült az évtizedek során, ezeken belül is kiemelten népszerűek az ördögűzős sztorik. A nagy számok törvénye alapján épp úgy akadnak pocsék filmek mint igazi mesterművek is. Mi most utóbbiakra koncen
A Spice Girls menedzsere, Simon Fuller által alapított S Club 7 zenekar bejelentette, hogy a formáció egyik eredeti tagja, Paul Cattermole 46 éves korában elhunyt.
Az örökifjú házaspár úgy döntött, nincs mire várni: összeköltöztek, és sírig tartó szerelemben együtt élik le az életüket. Interjúztunk az újdonsült feleséggel.
Az újonnan megjelent előzetesben Harrison Ford visszatér Indiana Jones szerepében a várva várt ötödik és egyben a franchise utolsó részéhez. Hamarosan a mozikban az Indiana Jones és a sors tárcsája.
Maïwenn (galériánkban) nemcsak a címszerepet játssza, de ő írta és rendezte a Jeanne du Barry című filmet, amely a 2023-as cannes-i fesztivál nyitófilmje lesz. Nem mellesleg ez Johnny Depp visszatérő produkciója az Amber Hearddel való pereskedését követően.
Következzen egy kis kedvcsináló a jövő hét Netflix-premierjeihez. Több műfajból is válogathatunk, lesz dráma, erotika, történelem, misztikum, horror, thriller és dokumentum is, így mindenki megtalálhatja a neki leginkább passzoló tartalmat. Minden film és sorozat egy kattintással elérhető lesz weboldalunkról is, természetesen megtekintésükhöz előfi
Tekintve, hogy hazánkban már jó néhány streamingszolgáltató elérhető, ezért dúskálhatunk az izgalmas és érdekes premierekben a következő héten. Válogatásunkban kiragadtunk néhány kiemelt tartalmat, amelyekre mindenképpen érdemes lesz egy pillantást vetni. Minden mást megtaláltok itt. A filmek és sorozatok mind egy kattintással elérhetőek lesznek we
Ez a film volt a Pixar talán első olyan alkotása, amely az emberi lélek és az érzelmi világ mélységeit mutatja be. Ezt később a Lelki ismeretek is eléggé jól végezte, de azért a Coco sem kivétel ezalól nagyon Miközben néztem a filmet, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha csak egy kicsit is tudnánk másokat így látni. Kicsit beleélve magunkat az érzelme
Ezt már tényleg nem kellett volna!Megint Pokolra kellett szállnia a sötét lovagnak ahhoz, hogy újra fennen szárnyaljon, más értelme nem volt ennek a filmnek, csak az, hogy Schumacher rendesen porba zúzza kedvenc bőregerünk legendáját. Hihetetlen tehetség kell ahhoz, hogy egy alapvetően jó szereposztást, ikonikus képregénykaraktereket, és iszonyato
A brit lánynak azt tanácsolta a főnöke, hogy mindegyik vevővel váltson pár szót, mert lehet, hogy mással nem is beszélnek aznap. Azonban volt, amikor így túl sok információt tudott meg ismeretlenektől.
Valkusz Milán kitörő örömmel hallgatta végig, hogy nem ő, hanem Schoblocher Barbara jutott be a legjobb három közé. Gubik Petra nyerte a kilencedik évadot, ő Siaként énekelt hatalmasat az utolsó adásban.
Őszintén mondom, én akartam hogy egymásra találjunk ezzel a sorozattal, de nem sikerült. Pedig nyüstöltem, sokszor összeszorított fogakkal, de átrágtam magam a hibáktól hemzsegő részeken, folyton bízva abban, hogy megéri a ráfordított idő, de a kilencedik évad negyedik része után feladtam, és elengedtem a sorozatot. Oké, hogy mászkáló élőhalottakró
Nincs nekünk semmi szükségünk gonosz űrlényekre, idegenekre, hiszen elpusztítjuk mi saját magunkat és a Földet is, ha így folytatjuk. Ezt mindenki tudja, mégsem tesz senki semmi látványosat A komoly környezettudatosság szép szólam, elméletben mindenki egyetért vele, de a nagy tettek még váratnak magukra ezen a téren, egyenlőre csak pusztítjuk a fö
Már említettem anno, hogy a kifejezetten nézhető animal/horror nagyon-nagyon ritka!Úgy látszik, az a bizonyos közmondásos albínó madár most szépen berepül a műfaj rajongóinak ablakán, a Backcountry című medvés túlélő-horror ugyanis kifejezetten erős alkotás lett..Adam MacDonald a forgatókönyvíró/rendező valahogy mégis izgalmassá, és egyedivé tette
Halle Berry egy új fotóval lepte meg a rajongóit. A színész ezúttal semmit sem bízott a fantáziára, hiszen a közösségi médiában megosztott képen anyaszült meztelenül látható.
Ron Howard igen változatos karriert futott be Hollywoodban. Pályafutását gyereksztárként kezdte még a '60-as években, majd a '70-es éveket a Happy Days sorozat töltötte ki. Ebből a sorozatból végül nyolc évad után szállt ki, mert saját bevallása szerint már ekkor minden álma az volt, hogy rendező legyen. És ezért akár merész dolgokra is haj