Nincs könnyű helyzetben az, aki a Tenetről szeretne véleményt formálni, ráadásul mindezt úgy, hogy ne spoilerezzen le bármit is a cselekménnyel kapcsolatban. Christopher Nolan kétségtelenül egy lángel
Amióta szuperhősös képregények léteznek, a rajongók azóta versenyeztetik kedvenceiket, hogy ki a legerősebb közülük. Nehéz is lenne egyértelmű választ adni, de mindenképpen mókás elfilozofálgatni azon
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az idei karácsonyi szezont nem akármilyen vígjáték vezetheti fel, hanem az Amerikába jöttem 2. Az első rész immár harminckét éves, igazi klasszikussá vált az é
A 80-as évek horrorfilmjeiben megszámlálhatatlanul sok ikonikus gonosztevő született, de talán kevesebb szó esik a Pumpkinheadről, a bosszú tökfejdémonáról, pedig szerintem mindenképp szót érdemel eme
Christopher Nolen kivívta magának eddigi pályafutásával, hogy az egyik legeredetibb és egyben legkülöncebb kortárs rendezőnek hívhassuk. Készített már képregény-, történelmi témájú-, thriller-, sci-fi
2018-ban indult világhódító útjára a Netflix sci-fi sorozata, a Valós halál, amely azonban hiába gyűjtött milliós rajongótábort maga köré világszerte, két szezon után törölték. Úgy tűnik, dacára a ren
Szeptember 3-án debütál a mozikban az év egyik slágerfilmjének tartott Miután összecsaptunk (16), a Miután sorozat második része A rajongók által régen várt Miután összecsaptunk (16) Anna Todd Miután
Továbbra sem alakul túl fényesen a Disney idei ütemterve, a stúdió ismét egy nagy várományos, a King's Man: A kezdetek premierjét halasztotta el a koronavírus-járványra hivatkozva. A hatalmas
Ez az értelmezhetetlen című film még ma is az egyik legnyomasztóbb és legfélelmetesebb horrornak tartható, amelyben csak úgy sorjáznak a jobbnál jobb (és ered
Mindeddig a filmig úgy gondoltam az autókra, hogy csak Stephen King fantáziavilágában lehetnek az emberre veszélyesek (Elég csak a méltán ismertté vált, Christine című regényére gondolni, amiből John
Nagyon vártam már ezt a filmet, nemcsak Christopher Nolan miatt, hanem az előzetesek élvezetes akciógazdagsága és a téma érdekessége okán is. A Mafab révén nyert mozijegyekkel megnézhettem végre (ezút
Az elmúlt hétvégén aligha lehetett volna felülmúlni a DC FanDome programsorozatát, amelynek keretén belül megérkezett Az Igazság Ligája rendezői változatának első előzetese, most pedig az is hivatalos
A Netflix hivatalosan is bejelentette, hogy elkészül a kultikus Resident Evil élőszereplős sorozatváltozata, ráadásul néhány izgalmas részlet is kiderült az előkészületekkel kapcsolatban. Az már most
Hosszas halasztások és bizonytalanságok után végre megérkezett a mozikba Christopher Nolan legújabb filmje, a Tenet. A friss bemutató kapcsán cikkünkben 10 izgalmas tényt gyűjtöttünk össze a filmmel k
Vannak filmek, melyek egész végig csak játszanak a néző elméjével, a miénktől radikálisan más valóságot tárnak a szemünk elé, vagy "csak" olyan csavarokat tartalmaz a cselekményük, melyektől eldobjuk
A magyar nyelven is elérhető streaming szolgáltatók erre a hétre is alaposan bekészültek, mi pedig kiválogattuk a filmeket és sorozatokat, amiket nem érdemes kihagynotok. De ha ez nem elég, a teljes k
Most kiderül, mennyit felejtettél az általános iskolai tananyagból. Bár a koronavírus, vagyis a home schooling időszaka már rádöbbentett minket pár dologra. Lássuk, neked hogy megy!
Szereted a kiszámíthatatlan filmeket, melyek végén csak bámulsz, és próbálod feldolgozni a látottakat? Az alábbi listán a Tenet premierje kapcsán kigyűjtöttük azokat a filmeket, melyek az utolsó pilla
Már a mozikban Hirokazu Koreeda filmje, melynek premierje kapcsán minden fontos információt egy helyre gyűjtöttünk, amit érdemes tudnotok a filmről. Fabienne egy idősödő francia filmsztár, akit nem c
Párhuzamosan két helyen forgatják a Jurassic World: Világuralom című 200 millió dolláros szuperprodukciót, Londonban és Máltán. A brit fővárosban a belső felvételek folynak, Máltán pedig a külsők. A j
Több mint harminc évet kellett várni, mire a Top Gun folytatást kapott Top Gun 2: Maverick címmel, ezzel azonban átszakadhat a gát, és sorban jöhetnek az újabb filmek, amelyekben Tom Cruise vadászpiló
Váratlanul látott napvilágot a hír, hogy ismeretlen körülmények között elhunyt Linda Hamilton ikertestvére, Leslie Hamilton Freas. Leslie Hamilton Freas valójában a Terminátor 2 kapcsán lehet ismerős
Valószínűleg itt az ideje, hogy mindent elfelejtsün, amit mindeddig az X-aktákról hittünk. A legfrissebb hírek szerint ugyanis gőzerővel zajlanak a kultikus sorozat animációs vígjátéksorozat változat
Lucio Fulcitól talán némileg meglepő, hogy jelen esetben tőle szokatlan módon egy visszafogottan erőszakos filmmel rukkolt elő, amely nem kifejezetten tocsog a vérben és a kinyomott szemekben, kilógó belekben, hanem inkább a feszültséggel próbál operálni. A látnoki képességekkel bíró főszereplő, Virginia (Jennifer O'Neill) segítségével egy régi bűn
Régóta tervezgettem már, hogy megnézem ezt a korai angol horrorfilmet, hisz a szereposztása ha nem is parádés, de mindenképp szóra érdemes (Klaus Kinskivel (1926–1991) és Oliver Reeddel (1938–1999) – igencsak jól csengő nevek voltak a filmes szakmában). Nos, ami már a film első 5-10 perce után egyből feltűnt nekem, az a minősége. Hisz előbb mondaná
A legtöbb rajongó szerint az első két (de még inkább csak a legelső) Ragadozó nyomába egyetlen folytatás vagy remake sem érhetett. Ezzel nehéz is vitatkozni, ám azzal is sokan egyetértenek, hogy a próbálkozások közül a legjobban még mindig az Antal Nimród féle 2010-es Ragadozók sikerült. De azt kevesen tudják, hogy ehhez folytatást is terveztek, ne
Izgalmas, fordulatos, sőt véres és fekete humorral "átitatott" filmet készített idei megjelenéssel Craig Zobel két kitűnő színésznővel együtt dolgozva, akik a főszerepeket kapták: egyikük a kétszeres Oscar-díjas Hilary Swank, másikuk pedig az eddig csak kevésbé ismert filmekben szereplő Betty Giplin. Az alaptörténet nem különösebben egyedi: elfogot
Néhány nappal ezelőtt megkaptuk végre az első nagy, hivatalos The Batman előzetest. Nem is volt rossz, bár azért bőven adott táptalajt a mémeknek is. Láthattuk benne természetesen a főhőst Robert Pattinson alakításában, illetve Gordon kapitányt, valamint ellenségei közül Rébuszt, Macskanőt és Pingvint is. Igen, Pingvint is. Mint ismert, az egykor D
Azzal talán senki sem vitatkozik, hogy az idén már negyven éves Blues Brothers igazi klasszikusnak számít, amely végérvényesen beírta magát a filmes történelemkönyvekbe. Egy remek vígjáték, amely nem mellesleg hemzseg a sztároktól, és minden idők egyik leglátványosabb autós üldözését is ehhez forgatták. És most már a Vatikán is elismeri, mint katol
Ezt az igaz történeten alapuló sportdrámát sokféle szempontból meg lehet közelíteni, de mint az esetek többségében, most is a karakterek érzelmi világa és személyiségtípusa szempontjából a legérdekesebb.Kezdetnek itt is van Eddie édesapja, akinek habár megvolt a lehetősége élete folyamán megvalósítani legnagyobb álmait, és rátalálni a család és kar
Mint oly sok horrorrajongó a világon, úgy én is kimondottan szeretem Stephen King könyveit, és ebből kifolyólag mindig érdeklődve nézem meg ezek filmes feldolgozásait. Abba most nem mennék bele, hogy a filmes adaptációi elég széles minőségi skálán találhatók, illetve hogy a legtöbb esetben a könyvei jobban sikerülnek, mint a belőlük készített feldo