2019. szeptember 24. kedd

szept. 24
16:59
Nem a kötelező bárányhimlő elleni védőoltásból van hiány (SzMo)
Már meg is kezdték a tavaly augusztusban született gyerekek beoltását.
szept. 24
18:03
Egymilliárdot érő festményt talált a konyhájában egy francia nő (SzMo)
A 13. századi festmény egy főzőlap fölött lógott.
szept. 24
18:39
„Elkezdődött a kizsákmányoló szexuális kapcsolat köztünk” – bevallotta, mit tett tanítványaival az irodalomtörténész (SzMo)
Vári György nyilvános posztban tette közzé, hogy annak idején egy gimnáziumban tanított, ahol elnyerte a diákok bizalmát, de ahogy írta: „hatalmi helyzetből kontrollált kapcsolatokat létesítettem, manipuláltam és használtam ki.”
szept. 24
19:21
Az év leghazudósabb vígjátékára csak decemberig kell várnunk (Mafab)
ezajlott a Tenki Réka, Mészáros Béla és Básti Juli főszereplésével készült Seveled című romantikus vígjáték plakátfotózása. A Poligamy és Coming Out című filmeket is jegyző Orosz Dénes új, legszélese...
szept. 24
20:45
Az - 2. fejezet: A sztoriban az idő eltelt, a színészek megváltoztak, de a történet ugyanaz (Mafab)
Mint sokaknak, nekem is nagy elvárásom volt a 2017-es pazar első fejezet után. El nem tudtam képzelni, mit tudnak kihozni a háromórás játékidőből, de a könyv vastagságát felmérve optimistán álltam a m...
szept. 24
21:33
Támadás a Fehér Ház ellen 3.: A védangyal bukása: B kategóriás tucatfilm! Dehát ezt már tudjuk, mikor beülünk rá... (Mafab)
Elképzelni se mertem volna, hogy egy ilyen B kategóriás filmben, mint a Támadás a fehér ház ellen (bármelyik részéről van szó) van annyi potenciál, hogy trilógiává tudják bővíteni. Sőt, még mindig tar...

2019. szeptember 25. szerda

szept. 25
4:03
Chris Hemsworth behúzott Tom Hiddlestonnak (Mafab)
Bár az esetre még 2012-ben került sor, Tom Hiddleston csak a közelmúltban beszélt első alkalommal a dologról. A Marvel moziverzumában szemtanúi lehettünk Loki és Thor viharos kapcsolatának, és bár a ...
szept. 25
9:09
Shop-stop – Hatalmas árat fizetett a rendező a film elkészítéséért (Mafab)
Oké, Jayt és Néma Bobot talán sokaknak nem kell bemutatni, a Shop-stop című filmet, amelyben igencsak elemében van a két karakter nagy valószínűséggel pedig végképp nem. A film amennyire szerethető a...
szept. 25
11:09
Ennyi pénzt kap Robert Pattinson a Batmanért! Sok vagy kevés? (Mafab)
Bruce Wayne lehet, hogy az egyik leggazdagabbnak számító DC karakterek közé tartozik, úgy tűnik azonban, hogy a jövőben őt alakító Robert Pattinson nem Batman szereén fogja megszedni magát. A napokba...
szept. 25
11:57
Latin-Amerika egy idén is Budapestre látogat! (Mafab)
Idén is megrendezik a Déli Doku latin-amerikai dokumentumfilm-fesztivált, ahol a remek filmek mellett latin bulik, konyhaművészet és borkóstoló is várja az érdeklődőket. Az idén már harmadik kiadását ...
szept. 25
12:51
Ezért tiltották be a Jokert egy amerikai moziban (Mafab)
A Colorado állambeli Aurorában közel hét évvel ezelőtt szörnyű tragédia történt, amikor a város egyik mozijában bemutatták A sötét lovag: Felemelkedést. Közel tizenketten vesztették életüket és hetve...
szept. 25
13:45
Nicolas Cage lesz az új John Wick, de most egy malac az áldozat (Mafab)
A napokban kezdődtek el Michael Sarnoski legújabb filmjének, a Pig munkálatai, Alex Wolff után pedig Nicolas Cage nevével bővült a stáblista. Bár a Pig sztorija egy kissé szokatlannak tűnhet, ismerve...
szept. 25
16:54
Valan - Varsóban debütál a magyar pszichothriller (Mafab)
Bagota Béla első mozifilmje, a Valan - Az angyalok völgye az október 11-én kezdődő varsói filmfesztiválon lesz először látható. A skandináv bűnügyi történetek nyomvonalán haladó, éjfekete és sokkoló t...

2019. szeptember 26. csütörtök

szept. 26
4:06
Te tudni szeretnéd, mikor jön el a halálod órája? Itt a Halálod appja magyar előzetese (Mafab)
A magyarországi mozikat sem kerüli el a gyilkos appról szóló horror-thriller, itt a Halálod appja első magyar szinkronos előzetese. Te megnyitnál egy applikációt, ami azt ígéri, pontosan megmondja ha...
szept. 26
9:24
Keanu Reeves-nek remek hírei vannak a Mátrix 4-ről (Mafab)
Nem volt könnyű helyzetben Keanu Reeves, akit a napokban faggatott az Entertainment Tonight riportere a Mátrix 4-ről. A sztár megpróbált semmit sem elárulni filmről, ám úgy tűnik, ez nem igazán sikerü...
szept. 26
10:18
Melyik Joker követte el a legtöbb bűncselekményt? Íme a válasz! (Mafab)
Nem kell már sokáig várni, hogy az új Joker film a hazai mozikba is megérkezzek, amelyben ezúttal Joaquin Phoenix alakítja majd a DC képregények leghírhedtebb főgonoszát. Kérdés azonban, hogy az új ka...
szept. 26
11:24
A Wall Street pillangói: Farkasok pillangóbőrben (Mafab)
A bűn királynői után ismét eljött egy Scorsese ihletésű női szereplős bűnügyi film a mozikba. A történet most is valós eseményeken alapul, de ezúttal a Nagymenők helyett a Wall Street farkasának hatás...
szept. 26
13:36
Iszonyú sokan látták itthon a Bosszúállók 4-et, íme a végleges nézőszám (Mafab)
Az idei év második negyedévében a Bosszúállók: Végjátékra váltották a legtöbb mozijegyet a nézők az NMHH adatai szerint, ami ugyan nem meglelő, a végleges nézőszám így is szédítő. Hosszú ideig nem fo...
szept. 26
15:00
Ez a mi nemzedékünk élet-halál harca - korunk megnyerhető csatájának tekinti a klímaválságot Al Gore (SzMo)
Thermopülaihoz, Trafalgarhoz, Pearl Harborhoz, 9/11-hez hasonlítja a globális felmelegedés elleni harcot a Nobel-békedíjas amerikai ex-elnök.
szept. 26
15:06
Kapaszkodj meg, a Szellemlovas is csatlakozhat a Bosszúállókhoz! Mondjuk a részleteket! (Mafab)
Igencsak megcsappant a Bosszúállók csapatának létszáma az utóbbi időben. A rajongók kénytelenek voltak búcsút inteni Vasembernek, Amerika Kapitánynak és nagyon úgy tűnik, hogy Pókembernek is. Érkezik ...
szept. 26
15:54
Johnny Depp még sosem dolgozott ennyit egy filmen (Mafab)
Azt gondolnánk, hogy egy filmben a színész legfőbb dolga csupán abból áll, hogy eljátssza a szerepét. Lasse Hallström alkotásában, a Csokoládéban azonban ez egy kicsit másként történt, hiszen mind Joh...
szept. 26
17:48
Gumimatracból menyasszonyi autódíszt, fesztiválon hagyott sátorból piaci zsákot készít a kreatív anya (SzMo)
Jeney Orsolya, az Ursuslupus alapítója azt mondja, az upcycling szabadidős tevékenység számára, de a környezettudatosságot a mindennapjaiban is komolyan veszi.
szept. 26
19:36
Will Smith rétest küldött Amerikába - élőben jelentkezett be Budapestről (SzMo)
Nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel a Good Morning America adásában.
szept. 26
19:36
A félelem galaxisa: Csak legyen elég sör hozzá! (Mafab)
Roger Corman... Ha ezt a nevet látom az egyik olyan film stáblistáján, ami felkeltette az érdeklődésemet, biztos, hogy elnapolom addig a megtekintését, míg összehívom pár olyan barátomat, akik hozzám ...
szept. 26
21:00
168 millió forintnyi ecstasy jött a postával a megrendelt ruhák helyett (SzMo)
Az osztrák házaspár Hollandiából kapta a csomagot, ami igencsak nagy meglepetést rejtett.
szept. 26
21:27
Kanyar: Autóban rekedve! (Mafab)
Kevés horrorfilm kerüli el teljesen a figyelmemet, amit kis hazánkban bemutattak, de a 2014-ben készült, itthon 2016-ban bemutatott Curve, vagyis Kanyar című alkotás ilyen volt. Aztán, amikor egy bará...

2019. szeptember 27. péntek

szept. 27
4:03
Végre itt Scorsese új filmjének teljes előzetese! (The Irishman) (Mafab)
A korábbi ízelítő után végre megérkezett a The Irishman hivatalos előzetese, mely a helyenként sántító CGI ellenére is pillanatok alatt képes megteremteni a film atmoszféráját. Jimmy Fallon esti show...
szept. 27
4:57
Az - 2. fejezet: Elég volt a bohóckodásból! (Mafab)
Tekintve, hogy az első rész magasra tette a lécet, az elvárásaim is hasonlóan magasak voltak a filmmel kapcsolatban. Azonban az AZ folytatása – ki kell mondani – számomra csalódás. Nem tudom, mi értel...
szept. 27
10:03
Azt hitték, szellemet látnak: magától kezdett el gurulni egy kerekesszék a kórházban (SzMo)
A térfigyelő kamera videója alapján sokan természetfeletti jelenségre gyanakszanak, egy orvos szerint viszont csak a szél volt.
szept. 27
10:15
A rémálom valósággá válik a Prédák első magyar előzetesében (Mafab)
Az idei őszi horrortermés nagy dobása lehet a Prédák, melyhez befutott az első magyar szinkronos filmelőzetes. A szenzációs sikereket magáénak tudó Hang nélkül forgatókönyvíró párosa ezúttal nem éri ...
szept. 27
11:04
A hazai mozikba is jön a Thor 3 rendezőjének Hitler szatírája (JoJo nyuszi magyar előzetes) (Mafab)
Taika Waititi rajongói megnyugodhatnak, a rendező új filmje, a Jojo Nyuszi a hazai mozikat sem fogja elkerülni. Befutott a film első magyar feliratos előzetese! A Thor: Ragnarök rendezőjének új filmj...
szept. 27
11:54
Ha a Marvel vezérén múlik, a Fekete Párduc és Marvel Kapitány sem készült volna el (Mafab)
A napokban több cikkben is beszámoltunk a Disney vezérigazgatójának, Bob Igernek a frissen megjelent könyvéről, melyben olyan kulisszatitkokat osztott meg az olvasókkal, melyekről eddig sosem hallhatt...
szept. 27
12:57
40 ezer fát ültet el az Ócsai Tájvédelmi Körzetben a MagNet Bank, pont annyit, ahány ügyfelük van (SzMo)
A fák életük során annyi szén-dioxidot tudnak megkötni, amennyit 25 millió autó 1000 kilométer megtétele alatt kibocsát. A már nagyra nőtt példányok pedig évente 100 vagon port szűrnek ki a levegőből.
szept. 27
14:21
Így nézne ki Rozsomák a Marvel moziverzumában a stúdió grafikusának rajzai alapján (Mafab)
Még most sem lehet biztosat tudni arról, hogy miután a Disney megvásárolta a Fox stúdiót, mely X-Men karakterek is tűnhetnek fel az MCU-ban. Azt viszont tudjuk, hogy némelyikük miként is festene a Mar...
szept. 27
15:03
Soha ennyien még nem tüntettek a klímaváltozás miatt Budapesten, több ezren vonultak utcára (SzMo)
A Clark Ádám téren gyülekeztek, onnan vonultak a Kossuth térre.
szept. 27
15:21
Két sáv szélességű, másfél méter mély lyuk tátong az úttesten a Ferenciek terénél (SzMo)
Nagy a közlekedési káosz a környéken.
szept. 27
15:45
Emmy-díjas alkotóktól jön az új magyar dramedy, az Így vagy tökéletes (Mafab)
Budapesti helyszíneken forgott 34 napon át Varsics Péter első mozifilmje, melyben Fekete Ernő, Trokán Nóra, Hais Dorottya, Lengyel Tamás, Hegedűs D. Géza, Thuróczy Szabolcs és Gáspár Tibor is szerepel...
szept. 27
18:45
Kiderült, melyik település lett Magyarország „szexfővárosa” 2019-ben (SzMo)
Itt nézik a legtöbb pornót egy friss felmérés szerint.

2019. szeptember 28. szombat

szept. 28
4:03
Nicolas Cage új filmjében minden lesz a bérgyilkosoktól a hópárducig (Mafab)
A napokban írtunk arról, hogy Nicolas Cage a jövőben egy egészen különleges akciófilmben vállalt szerepet, amely a Pig címet viseli. Bár a Pig munkálatai csupán a napokban kezdődtek meg, a rajongónkn...
szept. 28
4:51
Joker-ügy: Közleményben reagált a Los Angeles-i rendőrség (Mafab)
Néhány nap van csupán hátra a Joker premierjéig, a filmet azonban már most kissé ellentmondásos fogadtatás előzi meg. A 2012-ben bemutatott Sötét lovag: Felemelkedés sikerét azóta is némileg árnyalja...
szept. 28
5:45
Eszelősen látványos a Midway magyar szinkronos előzetese (Mafab)
A katasztrófafilmek koronázatlan királya, Roland Emmerich ezúttal a második világháborúból készített lehengerlő látványú produkciót. Itt a Midway magyar szinkronos előzetese. A látvány csak egy dolog...
szept. 28
6:33
Itt a Big Lebowski spin-offjának első előzetese! (Mafab)
Joel és Ethan Coen kultikus filmje, A nagy Lebowski folytatást kap. Igaz, egy kicsit másként, és noha Töki és Walter nem tér vissza majd a filmben, egy ismerős karakter, Jesus, igen. Bár a film hivat...
szept. 28
10:51
A világ legszebb mozija Budapesten áll, a Rákóczi úton (SzMo)
Az Uránia eredetileg mulatónak épült, és ugyanaz tervezte, aki a tündöklő szépségű Párisi Udvart.
szept. 28
11:09
Darabokra szedték a kritikusok Will Smith új filmjét (Gemini Man) (Mafab)
Az idei év egyik legjobban várt filmjének számít Will Smith legújabb filmje, a Gemini Man. A film premier előtti vetítései már lezajlottak, azonban úgy tűnik, igencsak megosztja a kritikusokat a produ...
szept. 28
11:21
Fejenként 3 millió forint hűségpénzt kérnek a vasutasok a MÁV-tól, hogy megálljon az elvándorlás (SzMo)
Akkor kéne visszafizetniük, ha elhagyják a pályát 5 éven belül.
szept. 28
11:23
Több mint 170 vaddisznó pusztult el Budakeszin, valószínűleg sertéspestis miatt (SzMo)
A Nébih is megerősítette a hírt.
szept. 28
11:39
Az élete árán védett meg a kutyakölyök két gyereket egy kígyótól (SzMo)
A nyolchónapos pitbullt négyszer marta meg a kígyó. A kutya másnap elpusztult.
szept. 28
11:57
A Grincs – Jim Carrey megutálhatta a szerepét? (Mafab)
Amióta 2000-ben mozikba került Ron Howard filmje, A Grinccsel alighanem sokaknak bővült a karácsonyi filmes repertoárja a Reszkessetek betörők mellett. Jim Carrey-vel a főszerepben szinte garantáltna...
szept. 28
12:51
Bréking: Pókember visszatért az MCU-ba, kibékült a Sony és a Marvel (Mafab)
Az elmúlt hetek másról sem szóltak csak a Sony és a Marvel vitájáról, mely azzal zárult, hogy előbbi visszavette a teljes felügyeletet Pókember felett, aki ezzel távozni kényszerült az MCU-ból. A hely...
szept. 28
14:03
A Wall Street pillangói: 10 dolog, amit tudnod kell Jennifer Lopez sztriptízes filmjéről (Mafab)
Csütörtöktől a mozikban Lorene Scafaria kritikuskedvenc filmje, mellyel a kritikusok egybehangzó véleménye szerint Jennifer Lopez karrierjében először nagy eséllyel pályázik az Oscarra. Nehéz ellenál...

Keresés