Az olcsóság persze az Apple esetében meglehetősen realtív fogalom, de a sajtóértesülésekben emlegetett 2000 dolláros szemüveg tényleg majdnem felébe kerülne az idén debütált eredeti modellnek.
A Tesla részvényei akkorát nyekkentek a robotaxi bemutatóját követően, hogy Elon Musk még a legmilliárdosabb milliárdosok versenyében is lőtávolba került amazonos és facebookos üldözői előtt.
A még augusztusban történt incidens után most kezdték felpakolni az internetre a cég bizalmas anyagait, beleértve egy csokor érzékeny személyes adatot és üzleti információt is.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az OpenAI legfrissebb biztonsági jelentése szerint a rosszindulatú szereplők továbbra is lelkesen kísérleteznek a GPT-modellekkel, bár eddig nem találtak rá bizonyítékot, hogy jelentős áttöréseket értek volna el a segítségükkel.
Bár a harmadik negyedév nem az Apple kedvenc periódusa, az iPhone-szállítások így is megközelítették a lendületét vesztő Samsung teljesítményét. A szektor egésze pedig egész lendületesen bővült.
Már az amerikai kormányzat egyik illetékese is tilalmat vezetne be a váltságdíjak visszatérítését lehetővé tevő biztosításokra, amivel azonban nem mindenki szerint érné el a kívánt célokat.
Egy friss felmérés szerint itthon idén akár 10-15 százalékkal is nőhetett az informatikai szektorban dolgozók bére. Az emelkedés pedig vélhetően jövőre is kitart.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Vast Space bemutatta a világ első kereskedelmi űrállomásának nevezett Haven-1 terveit, amelyekkel szintet lépne a nyugdíjazás előtt álló Nemzetközi Űrállomáshoz képest.
A három év után feljavított iPad mini a jobb processzornak köszönhetően képes lesz az Apple MI-megoldásainak futtatására. Itthon a legolcsóbb verzió 250 ezerért vihető.
Egyes mesterségesintelligencia-modellek alacsony pontszámokat kaptak egy új ellenőrző eszközzel végzett tesztek során, és néhány területen biztosan javítaniuk kell, hogy elkerüljék majd az EU-s büntetéseket.
Kiderült, hogy a Tesla múlt heti Cybercab-bemutatóján emberek irányították az emberek helyettesítésére szánt Optimus robotokat. De legalább nem ugyanazok az emberek! – mondhatná erre Woody Allen.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A jelenleg nagyjából 200 milliárd forintot érő kulcs egy newporti hulladéklerakóba került merevlemezen van. A pórul járt férfi azzal próbálja kierőszakolni a feltárási engedélyt, hogy csillagászati összegre perli a helyi önkormányzatot.
Az informatika jelen volt, a társadalom azonban inkább csak közvetve. A 2010-ben még Informatika a Társadalomért Konferencia néven elindított rendezvény szép csendben valóban Infotérré alakult.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A KPMG globális kutatása szerint a nagyvállalatok első számú emberei a növekedési kilátások tekintetében visszafogottak, a legnagyobb fenyegetésnek pedig többek között a kiberbiztonsági kockázatokat látják.
A korábban néhány európai országban már tesztelt reklámmentes Lite csomag némi szünet és szigorítás után tért vissza egy újabb próbakörre más régiókban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A D-Wave Systems kiskereskedelmi forgalomban kapható eszközeivel érhettek el olyan sikereket, amelyeknek egyelőre nem lesz gyakorlati jelentőségük, de ismét ráirányítják a figyelmet a titkosítási szabványok újragondolásának szükségességére.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az amerikai versenyfelügyelet új szabályozással igyekszik visszaszorítani azt a gyakorlatot, hogy a vállalatok sportot csinálnak az előfizetések törlésének megnehezítéséből.
A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz. (x)
Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.