A világon elsőként Békéscsabán építette ki legújabb raktár-irányítási megoldását a Wienerberger. A beruházással az összekészítés ideje a tető kiegészítők esetén ötven, a tetőcserepeknél huszonkét százalékkal csökkent. A beruházás megújítja a vállalat raktárkezelési folyamatait, eredményeként már kültéren is digitálisan nyomon követhető az összes te
A tavaly már dollármilliárdos profitot termelő OpenAI szerint közérdekű dolog lenne, hogy a jogvédett tartalmakat is felhasználhassa az MI-modellek betanításához.
A tudatos vásárlás nagyon fontos napjainkban, hiszen – mint tudjuk – a bolygón rengeteg felesleges holmi halmozódott már fel. Ruhafélékből is sokkal többet gyártanak a cégek, mint amennyi valóban kellene, ám a divat miatt az emberek többsége nem törődik ezzel. Anyaként azzal teheted a legtöbbet a pazarlás ellen, hogy tudatosan
Az örökös licencek kivezetése után újabb radikális változásokra készülhetnek az ügyfelek. Azaz nem készülhetnek, mert nem tudnak semmit. Így ölt testet a VMware by Broadcom.
A több nagyvállalatnál beindított, néhány száz főt érintő elbocsátások nagyságrendben nem jelentősek, de az intézkedések jó barométerként szolgálnak az aktuális piaci helyzetről.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Bár próbálkozóból nincs hiány a területen, a CES-en csak az elektronikus autókat gyártó Xpeng Motors leányvállalata mert konkrét dátumot mondani a kereskedelmi bevezetésere.
Pénzmosás és csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy nigériai férfi és felesége ellen. A Baranya Vármegyei Főügyészség a közleményében azt írta, hogy a 38 éves nigériai állampolgárságú férfi és 43 éves felesége 2021-ben csatlakoztak egy Afrikából irányított, internetes csalásokra szakosodott bűnszervezethez. A bűnbanda tagjai internet
A globális chipeladások 15 hónap folyamatos csökkenés után először nőttek tavaly novemberben éves szinten. A világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a Semiconductor Industry Association (SIA) honlapjára felkerült adatok szerint a félvezetőipar globális értékesítése novemberben 47,98 milliárd dollár volt, ami 5,3 százalékos emelkedés 20
Tavaly az utolsó negyedévben 67 millió személyi számítógépet (pc) szállítottak ki világszerte. Ez 2,7 százalékos csökkenés éves összevetésben. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült előzetes adatai szerint a hosszabb ideje tartó lassulás elérte a mélypontot, és az idén má
Több ezer hazai cég működését alakítja át az idén hatályba lépett NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv. A NIS2 irányelvet Magyarország az Európai Unió (EU) tagállamai közül az elsők között ültette át saját jogrendszerébe, hogy hatékonyan vehesse fel a küzdelmet a látványosan növekvő kiberfenyegetésekkel szemben. Az előírások a l
Egy amerikai egyetemen két MI-modell is bekapcsolódik az oktatásba a következő félévtől. Nem csak figyelnek, de bele is szólnak majd a beszélgetésekbe, részt vesznek a feladatokban, a végén pedig le is diplomázhatnak.
A Microsoft tegnap egyelőre csak egy rövid időre vette át a legdrágábbra értékelt vállalat címét az Apple-től, de a trendek alapján nincs messze a tartós helycsere sem.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az emberiséget régóta foglalkoztatja, hogyan alakult ki a Föld és a Naprendszer. Bolygónk jelenlegi állapotából kiindulva a tudósok vissza tudták követni a Föld történetét a kezdetekig. Ma már tudjuk, hogy a Föld abból a porból alakult ki, amely 4,5 milliárd évvel ezelőtt korong alakban körülvette a bébi Napot. A Naprendszer
A nyomtatott lapok jelentősége a tájékozódás piacán évről évre csökken – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kutatásából. A jelentés szerint a printhetilapok vesztették el legnagyobb mértékben az olvasóikat, mivel ezen a területen a fogyasztás 25,2 százalékos visszaesését regisztrálták. A havonta vagy időszakosan megjelenő periodikák k
Közép-Európa legkorszerűbb börtöne épül Csengeren, a high-tech okosbörtönben videóanalizáló és helymeghatározó rendszer is működik majd. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy „okosbörtönöket” 2018 óta építenek világszerte, s már ma is vannak digitális elemek a hazai börtönökben, sok esetben ilyen eszközökkel zaj
A 2023-ra vonatkozó személyijövedelemadó-bevallások tervezetét idén is elkészíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), de akik maguk készítik el a dokumentumot, már hozzáférhetnek a korábbinál logikusabb és a kitöltést segítő új funkciókkal kibővített webes kitöltő programhoz. A NAV szja-bevallási tervezete nem csak magánszemélyeknek készül, az egyén
A cég forradalminak mondott MI-kitűzőit csak márciusban kapják meg az első megrendelők, de költségcsökkentésre hivatkozva máris elbocsátásokat jelentettek be a befektetői pénzben fürdő Humane-nél.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az eddigi, akár a kizárólagos otthoni munkavégzést is megengedő rendszer helyett a személyes jelenlétet igénylő, hibrid munkarendet vezet be az SAP. A vállalati kultúra erősítése, valamint az ügyfelekkel és a munkatársakkal való személyes kapcsolat ösztönzése érdekében, új hibrid munkarend bevezetését jelentette be az SAP Hungary Kft. a német szoft
A Honor kitörő örömmel jelenti be, hogy a Honor Magic6 Lite kimagasló akkumulátor-teljesítménye elismerést kapott a minőség-ellenőrzéssel foglalkozó DXOMARK laboratóriumtól. A Honor Magic6 Lite készülék a hosszú üzemideje miatt kapta meg a DXOMARK Gold Label elismerését. A készülékben egy 5300mAh-s, ultra-tartós akkumulátor található. A DXOMARK mér
A Miskolci Egyetem (ME) és a United Call Centers Kft. (UCC) stratégiai keretmegállapodást írt alá a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó együttműködésről. A közös projekt kiemelt célja, hogy a ME MI-hoz kapcsolódó képzéseit, egy, a területen már sikeresen működő vállalat gyakorlati tudásával gazdagítsa, ezzel hozzásegítve a hallgatókat a pi
Nagyjából 2500 éve épült, óriási város maradványait fedezték fel a dús vegetáció alatt az Amazonas vidékén, Ecuador keleti részén – számolt be a BBC News. A kutatók elmondták, hogy az egykor az Upano-folyó völgyében álló város házait és tereit szédületes út- és csatornahálózat kötötte össze. A település egy vulkáni hegy
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A PwC tavaly márciusban jelentette be a Harvey-val történő együttműködést és a PwC tagvállalatai a helyi üzletágakban már megkezdték az eszköz alkalmazását. A Harvey az OpenAI és a ChatGPT technológiájára épül és az OpenAI Startup Fund támogatásával jött létre. A platform természetes nyelvfeldolgozás, gépi tanulás és adatelemzés segítségével automa
Az LG Electronics (LG) bejelentette legújabb, 2024-es QNED és QNED Mini LED televízióit. A még szélesebb képernyőválaszték része egy ultranagy, 98 hüvelykes modell is, amely életteli képminőséggel, fejlett, mesterséges intelligencia alapú képfeldolgozási technológiákkal, széleskörű személyre szabhatósággal és kifinomult dizájnnal érkezik. 2024-re a
Az Inter.link bejelentette, hogy hálózati szolgáltatásai új partnerének, a Rackhost Zrt.-nek köszönhetően elérhetők már Magyarországon is. Az Inter.link és a Rackhost képviselői 2023 októberében találkoztak a HUNOG_1-en, a hazai hálózatüzemeltetők első magyarországi konferenciáján. Az Inter.link volt a rendezvény fenntarthatósági támogatója, és Nóg
A Magyar Államkincstár (MÁK) a telefonos kincstári szolgáltatásainak egy részét megszüntette, azt csak tájékozódásra lehet már használni. Ráadásul már a postai levélen és e-mailen történő megbízások benyújtására sincs már lehetőség. A MÁK ügyfelei a tranzakciók nyolcvan százalékát már az online felületeken kezdeményezik, a WebKincstár és a MobilKin
A társaság úgy válna az MI-iparág meghatározó szereplőjévé, hogy közben saját online áruházában sem képes gátat szabni a chatbotok által generált idétlenségeknek.
A Nemzetközi Valutaalap vezetője is felszólította a döntéshozókat, hogy teremtsék meg a szükséges szociális védőhálót, és indítsák el a kiszolgáltatott munkavállalóknak szóló átképzési programokat.
Be lehet perelni valakit azért, mert egy holdas emojival befolyásolta egy cég részvényeinek árfolyamát? Egy amerikai bíróság szerint igen, ami új távlatokat nyithat, még ha egy emoji nem is sokban különbözik egy rakás más, nonverbális bizonyítéktól. Az emojigeneráció felnövésével egyre több ilyen perre lehet számítani.
A cég saját boltjában nem sűrűn történik ilyesmi, de a rendkívül gyenge kínai szereplés miatt ott most ezt az eszközt is bevetik a zuhanás mérséklésére.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Vádat emelt a Szentendrei Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki kiskorú lányokat csábított el közösségi oldalakon. A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi az egyik közösségi platformon több kiskorú lányt próbált elcsábítani. A harmincas évei elején járó férfi több profillal is regisztrált az egyik közösségi oldalra, ahol magát tizen
A magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő program indul HU-rizont néven, amelyre 2024-ben nyolcmilliárd forint áll rendelkezésre. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára egy kiállítás megnyitásakor elmondta a programból, hogy a magyar egyetemekkel partnerségben lév
Annyi a fogyasztókat megtévesztő vagy valamilyen formában megkárosító kereskedőknek. Az Igazságügyi Minisztérium szakértői azt tapasztalták, hogy az elmúlt években kiszabott bírságok ellenére egyes cégek és forgalmazók újra és újra elkövették azokat a szabálytalanságokat, amelyekért korábban a hatóság már szankcionálta őket. A közlemény szerint a j
A CCC szerint eredeti webáruházának hamis utánzatai jelentek meg az elmúlt időszakban. Hamis oldalak mögött nincs valódi árukészlet, figyelmezteti a CCC Hungary leendő vásárlót: a megtévesztő oldalakon szereplő, piaci áron alul hirdetett termékek pedig nem jutnak el a vevőkhöz. A CCC kiemelt erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megelőzze, hog
Az Anthropic kutatói szerint az MI-modellek képesek a megtévesztés elsajátítására is, hogy a megszokott módszerekkel ne lehessen korrigálni nemkívánatos viselkedésüket.
2010-óta nem fordult elő olyan, hogy ne a dél-koreai gyártó szállította volna le a legtöbb okostelefont globálisan. A tavalyi előzetes adatok szerint azonban immár vége a Samsung uralmának.
Már nem csak a nagyvállalati ügyfelek, hanem a kisebb vállalkozások, sőt az otthoni felhasználók is hozzáférhetnek az Office-termékekbe épülő MI-asszisztenshez.