Péterfalvi Attila azt ajánlja, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban kapjanak felvilágosítást a digitális eszközök biztonságos használatáról. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint ebben kiemelt a szülők felelőssége. Sok esetben azonban maguk a szülők és a pedagógusok sem rendelkeznek a kellő informatikai tudáss
A kínai vállalat hamarosan piacra dobhatja a legújabb csúcskészülékét, ami nem más lesz, mit a Huawei P60 Pro. A készüléket már egy kiszivárgott render képen is meg tudjuk tekinteni. A Huawei idén, akár már az év első felében bemutathatja a Huawei P60 Pro okostelefont, ami nem csak erős lesz, de a napokban megjelent render kép
Az eMAG a bírsággal kapcsolatos állásfoglalásában azt közölte, hogy tudomásul veszik a versenyhatóság döntését, bár annak megállapításaival nem értenek maradéktalanul egyet. Tavaly a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) megállapodtak egy olyan jóvátételi programról, amelynek keretében több mint egymilliárd forint kedvezményt biztosítottak a magyarorsz
Egy kínai startup egyetemi kutatókkal közösen fejleszt egy olyan megoldást, amelynek algoritmusa 30 másodpercnyi beszédből képes lehet kiszúrni a betegségre utaló jeleket.
Az egyik kínai gyártó különleges együttműködést fog folytatni a Coca-Cola céggel, ugyanis hamarosan bemutatkozhat az első Coca-Cola Phone. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Néhány napja egy érdekes render kép látott napvilágot, ami szerint hamarosan bemutatásra kerülhet majd egy Coca-Cola dizájnnal ellátott okostelefon. E szerint A Hátlapon nagy fel
A kínai vállalat napokon belül hivatalosan is leleplezheti a Oneplus 11R okostelefont, amiről most kiderült, hogy Snapdragon 8Gen1+ SoC lapka fog benne dolgozni. A Oneplus február 7-én fogja tartani a következő nagy sajtóeseményét, ahol több újdonsággal is találkozhatunk majd. Ilyen Oneplus 11 okostelefon és a Oneplus Buds2 Pro készülék is, amik mo
A hatóság kutatása szerint lassan, de biztosan növekszik az online (média)tudatosság a hazai internetezők körében. Sokan például kifejezetten igénylik, hogy eltérő álláspontú anyagok jelenjenek meg hírfolyamukban.
A dél-koreai vállalat a jelek szerint dolgozik a következő generációs processzorán, amit a csúcskategóriás okostelefonjaiba készít. Mutatjuk, hogy mit tudunk az Exynos 2400-as processzorról. A Samsung az eddig megjelent információk szerint az idei évben csak olyan Samsung Galaxy S23 szériás modelleket fog a piacra dobni, amikben Snapdragon 8Gen2 So
Bár a generatív mesterséges intelligencia egyre látványosabb dolgokra képes és egyre szélesebb körben hozzáférhető, a betanítás folyamtos költségei miatt egyelőre csak a legnagyobb vállalatok engedhetik meg maguknak, hogy kiaknázzák a benne rejlő potenciált.
A cégnél nyolc éve nem volt ilyen gyenge működési eredményre példa. A fogyasztói piacokon tapasztalható apátia a folyó negyedévben sem kecsegtet sok jóval.
A Realme február 9-én hivatalosan is be fogja mutatni a Realme GT Ne 5 okostelefont, mi pedig mutatjuk nektek, hogy mit tudunk eddig a termékről és mire kell számítani. A Realme GT Neo 5 okostelefon nagy változást hozhat el a piacra, ugyanis 240W-os vezetékes töltésre lesz képes, ami a legmagasabb, amivel találkozhattunk egy okostelefonban. A
A kínai vállalat február 7-én hivatalosan is be fogja mutatni a Oneplus 11R okostelefont, aminek több specifikációját hivatalosan is közzé tették. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Oneplus február 7-én fog tartani egy nagyobb sajtóeseményt, ahol hivatalosan is be fogják mutatni a Oneplus 11R okostelefont, ami felső kategóriás készülék lesz, viszon
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A napokban egy új hír érkezett az Apple háza tájáról, ami szerint az idei évben nem lesz új iPad, csak a 2024-es évben. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Az amerikai vállalat a tavalyi évben több új iPad készüléket is bemutatott, köztük az új iPad Mini, iPad Air és iPad 10-es készüléket is. Úgy tűnik viszont
A kínai vállalat napokon belül új termékeket dobhat majd piacra, amik most hivatalosan is bemutatási dátumot kaptak. Mutatjuk, hogy mit tudunk a termékekről. Az Oppo a tavalyi évben termékeny évet zárt, ugyanis rengeteg okostelefont dobtak piacra még az év második felében is. Úgy tűnik, hogy ez a tendencia tovább folytatódik majd az idei évben, his
A kínai vállalat nem igazán tud kilábalni a jelenlegi helyzetéből, amin sokat ronthatnak azok a szankciók is, amiket most ki akarnak vetni rájuk. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. A Huawei a 2019-es évben került bele a szankciós csomagokba, aminek az lett a következménye, hogy az okostelefon piacuk teljesen el kezdett hanyatlani, ami az eladási szám
Egy nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég szerint a küszöbön álló uniós intézkedéscsomag újabb lendületet ad az e-számlázás és a számviteli digitalizáció elterjedésének. A számos vállalat és vállalkozó számára a mai napig mumusnak számító számlázás, adatszolgáltatás, adóhivatallal történő információcsere gyakorlata hosszú távon alapjaiban fog megv
Megtartják idén is a mobiliparág legjelentősebb seregszemléjét, a Barcelonában évente megrendezésre kerülő, de a koronavírus-járvány miatt 2021-ben elmaradt Mobil világkongresszust (Mobile World Congress – MWC) – jelentette be az esemény szervezője, a mobilszolgáltatók nemzetközi szakmai szervezete, a GSMA. Az általában több mint százezer látogatót
A Gábor Dénes Főiskola február 1-jétől Gábor Dénes Egyetem néven, alkalmazott tudományok egyetemeként működik tovább – közölte az intézmény. A Gábor Dénes Főiskola a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011-es törvény módosítása nyomán kapott egyetemi rangot. Az intézmény digitális oktatásra épülő képzéseivel harminc éve áll az it-oktatás élvonalában, le
Lezárult a Vodafone Magyarország felvásárlása, a magyar állam 49 százalékos részesedést szerzett a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt-n keresztül – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A közlemény szerint kedden pénzügyi értelemben is lezárult a tranzakció, amellyel a magyar állam és a 4iG Nyrt. közvetett tulajdonrészt szerzett a Vodafone M
A ChatGPT fejlesztője állítólag seregnyi külső vállalkozót toborzott, hogy létrehozzon egy olyan új modellt, amelyik már kompetens módon képes a belépő szintű programkódok előállítására.
A világ legátfogóbb korrupciós felmérését, a Korrupció Érzékelési Indexet (CPI) idén 28. alkalommal állította össze a Transparency International (TI). Magyarország 2022-ben az Európai Unió legkorruptabb tagállama lett. Ez az eredmény a jogállamiság évtizedes erodálódásának, az állam foglyul ejtésnek és a rendszerszintű korrupció kialakulásának tudh
A felhasználói szám dinamikus bővülése ellenére idén óvatos duhajként fog költekezni a svéd vállalat. A negyedéves számokat és a megfontolt üzleti terveket tapsvihar fogadta a tőzsdén.
A tehetségek megtartása és a digitalizáció terén is kitörési pont lehet Magyarország számára a startup-ökoszisztéma fejlesztése, állítja a McKinsey elemzése.
A Yandex keresőmotorjának rangsorolási tényezőit is tartalmazó fájlt meg sem próbálták értékesíteni, hanem elérhetővé tették az interneten. Az adatlopással a vállalat egyik korábbi alkalmazottját gyanúsítják.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Egy frissen megjelent, Közép- és Kelet-Európára vonatkozó felmérés szerint a tavalyi év közepéig növekedett az informatikai szakemberek iránti kereslet, ám azóta fogyóban a lendület.
A Vodafone Magyarország pénzügyi területeinek vezetésével Thurzó Csabát, a 4iG csoport gazdasági általános vezérigazgató-helyettesét bízták meg. Thurzó közgazdász és jogi szakokleveles közgazdász végzettségeket szerzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakmai pályafutását portfolió menedzserként a Forrás Vagyo
Vodafone Magyarország általános vezérigazgató-helyettesének nevezték ki Tábori Tamást, aki emellett a DIGI ügyvezetője is. Tábori a Vodafone általános vezérigazgató-helyettese korábban dolgozott már a Vodafone Magyarország munkatársaként, ahol 12,5 évet töltött (2005-2017 között) különböző vezetői pozíciókban. Ezt követően két évig a Magyar Telekom
Vodafone Magyarország irányítását vezérigazgatóként Blénessy László, 4iG Nyrt. üzleti folyamataiért felelős általános vezérigazgató-helyettese veszi át. Blénessy, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója számos informatikai és távközlési vállalat munkatársaként, vezetőjeként dolgozott több évtizedes karrierje során. Első munkahelye a Matáv Pécsi Táv
2023. március 1-től Sacha Dudlert a 4iG Nyrt. transzformációért és integrációért felelős vezérigazgató-helyettesévé nevezik ki, aki az elmúlt egy évben sikeresen irányította az infokommunikációs vállalatcsoport albán távközlési vállalatainak összeolvadását. Dudler, a 4iG Nyrt. vezérigazgató-helyetteseként a cégcsoport magyarországi távközlési üzlet
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A BNPL legnagyobb globális szereplői többek között az Affirm, a Klarna és az Afterpay; Magyarországon már a nagyobb kereskedelmi bankok, de akár az Apple, a Revolut és az Ikea is kínálja.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a vizsgálatot az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés. Az ingatlanhirdetési portált üzemeltető Ingatlan.com Zrt-vel szemben a portál hirdetés-kiemelési rendszerének vizsgálatára indított eljárást a nemzeti versenyha
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) középvállalati platformjára, a BÉT Xtendre az okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó Chameleon Smart Home Nyrt.-t vezették be. A Chameleon 28 296 511 darab, egyenként egy forint névértékű, dematerializált törzsrészvényével indult el a kereskedés.A társaságot 2017-ben alapították, okosotthonok fejlesztésére fók
Novák Pétert nevezték ki a Httpool Hungary Kft. élére. Novák a dentsu Hungary vezérigazgatói pozíciójából érkezik a társasághoz. A média, a digitális marketing, valamint az üzletfejlesztés területén 25 éves iparági tapasztalattal rendelkező szakember feladata, hogy támogassa a Facebook, a Twitter, a Snapchat, a Spotify, a Reddit, a Digital Turbine,
Hasznics Milán igazgatósági tag tölti be 2023 januárjától az it-tanácsadó és szolgáltató Qualysoft Csoport globális vezérigazgatói posztját. Hasznics új szerepkörében a Qualysoft folyamatos terjeszkedésének, növekedésének és diverzifikációjának irányításáért felel majd a szoftverfejlesztési, digitalizációs és it-tanácsadói piacokon. A szakember új
Saját tapasztalataik alapján indították el a LobbyLeaks nevű weboldalt, ahol névtelenül beküldött tippeket várnak a big tech vállalatok kétszínű akcióinak leleplezéséhez.