Robert Fico szlovák kormányfő felfüggeszti a kommunikációt néhány médiummal, „amíg nem kezdik el teljesíteni törvényben előírt kötelezettségeiket”. A pozsonyi kormányhivatal sajtóközleménye szerint az intézkedés négy, részben külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező, független tömegtájékoztatási eszközt érint, név szerint a Markíza kereskedelmi te
Magyarországon elsőként – és világviszonylatban is az élmezőnyben – elindította az 5G hálózat jelenlegi legfejlettebb „standalone”, önálló 5G technológiáját a Yettel. A vállalat közleménye szerint, míg a jelenleg elterjedt 5G-hálózatok a kapcsolat felépítésében még a 4G-re is támaszkodnak, addig a most bevezetett önálló 5G esetében már a mobil kap
Az álláshirdetések hiányosságai nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, ha egy vállalat nem találja meg a megfelelő szakembert a meghirdetett pozícióra. Az álláskereső informatikusok közel egyharmada szerint bár egy évvel ezelőtt könnyebb volt it-állást találni, mostani elhelyezkedésüket nagyban megkönnyítené az is, ha a toborzási folyamat minden szakas
Megtorpant a cégek lendülete az év végéhez közeledve, a harmadik negyedévben változatlanul 0 ponton áll a K&H nagyvállalati növekedési index. A kutatást összefoglaló közleményben a K&H ismertette: a magas kamatkörnyezet és a csökkenő belföldi kereslet továbbra is nagy kihívás a cégeknek, ez pedig rányomta bélyegét a vállalatok makrogazdasággal kapc
Legalábbis ami a világ jelszóhasználati szokásait illeti. Ugyan a tavalyi listát vezető 'password' kicsit lecsúszott, ám helyét egy hasonlóan kreatív karaktersor vette át.
Az OpenAI dolgozóinak több mint 95 százaléka írta alá tegnap az igazgatótanácsnak címzett ultimátumot. Ennek dacára a cég két társalapítóját pénteken elmozdító testület nem látszik meghátrálni.
A cég szerint a Media Matters által kiadott jelentés valótlanságokon alapul és szándékos károkozás a célja. A civil szervezet olvasatában viszont ez csak egy gyenge megfélemlítési kísérlet a nagyvállalat részéről.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kellene a meghibásodott termékeket azok cseréje helyett. Az EP 590 igen szavazattal, 15 ellenszavazattal és 15 tartózkodás mellett fogadta el álláspontját a fogyasztók javításhoz való jogát erősítő új jogszabály-jav
Nem terheli közműadó fizetési kötelezettség a Magyar Telekomot 2024. január 1-től, miután az Országgyűlés törvényt fogadott el a hírközlési vezetékeket terhelő közműadó 2024. január 1-jétől történő hatályon kívül helyezéséről. A távközlési társaság közleménye szerint a közművezetékek adóját 2013. január 1-jével vezették be, a törvény alapján a fogy
A magyarok egyre szívesebben kérik automatába vagy csomagpontra a küldeményeket, ezzel egyre inkább hasonlítunk a rugalmas csomagátvételt preferáló és környezettudatos cseh vásárlókhoz. A hazai online vásárlók egyre szívesebben használják a csomagautomatákat, egy év alatt 60 százalékkal nőtt az itt elhelyezett csomagok darabszáma. Míg 2021-ben csak
Mesterséges intelligencián alapuló, az Alzheimer-kór korai felismerését lehetővé tevő szűrési platformot fejlesztenek 15 ország tudományos, üzleti és klinikai szervezeteinek részvételével az Európai Unió Horizon Europe programjának támogatásával. Az együttműködés magyar tagja, a szegedi Pharmacoidea Kft. közleménye szerint az Európai Unióban több m
A Counterpoint jelentése szerint 27 hónapra és a feltörekvő piacok élénkülésére volt hozzá szükség, hogy októberben sikerüljön megtörni a negatív trendet.
Pénteken váratlanul kirúgták Sam Altmant, aztán kiderült, hogy visszavennék, de Altman közben a Microsofthoz igazolt. Most úgy néz ki, mégis visszamegy.
Az igazgatótanács eddig bírta az alkalmazottak, a befektetők és a Microsoft részéről is ráhelyezett nyomást, a vezérigazgatói pozícióba visszatérő Altman pedig megerősödve irányíthatja tovább a ChatGPT-t fejlesztő céget.
A közel másfél éve húzódó 69 milliárd dolláros felvásárlással kapcsolatban a pekingi monopóliumellenes hatóságnak voltak kételyei. De hirtelen eloszlottak.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Úgy fest, hogy ennek ellenére sem korlátozták a vezetéstámogató rendszer használatát, amit egy halálos baleset nyomán indított perben kell majd megmagyarázniuk.
A magyar közösségimédia-felhasználók négyötöde odafigyel az okostelefonjára telepített adat-, kamera- és mikrofonalkalmazások hozzáférésére, ezzel együtt többségük kedvezményekért cserébe kellő körültekintés nélkül tölt le speciális alkalmazásokat. A Sophos információbiztonsági cég közleménye szerint a felmérésből az derült ki, hogy a magyar közöss
Nő a fogyasztói érdeklődés az új fizetési technológiák iránt, a magyar fogyasztók digitális fizetéssel kapcsolatos ismeretei jelentősen nőttek az előző évhez képest. A Mastercard legújabb felmérése szerint a 2020-ban bevezetett Digitális Fizetési Index (DFI) alapján 2022-ben tovább nőtt az index értéke, amely 61 pontot ért el a százból, ez három
A jövőre érkező eÁfa rendszer új alapokra helyezheti az adózók áfabevallási gyakorlatát, ám önmagában nem képes a bevalláskészítés folyamatának automatizálására. A Deloitte közleménye szerint az őszi adócsomagban már szerepelnek az eÁfa rendszerre vonatkozó rendelkezések, így biztosra vehető, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatásának
Ugrásszerűen megnőtt idén a pénzügyi csalások, adathalász támadások, internetes és telefonos visszaélések száma és mértéke, szektorszinten a második negyedévben hétmilliárd forint volt a csalásokból származó kár, ebből az Ersténél ötszázmillió forintos veszteség keletkezett. Az áldozatok egyaránt megtalálhatóak az átlag ügyfelek között és a prémium
A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 9 órakor a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájával kezdődik. Az előterjesztés indoklása szerint 2024 végétől Magyarországon az igazolvány, az ügyintézés és az aláírás is mobilra költözik, ennek érdekében mobilal
Egy új tanulmány szerint neurológiai szempontból is igazolható, hogy a videós meetingek sokkal jobban lestrapálják az embert a személyes megbeszéléseknél.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Twitterként korábban szebb napokat látott közösségi platformnál olyan remekül sikerült megreformálni a külső tartalom megjelenítését, hogy a fal adat a másikat.
Jelentősen nőtt a Nvidia profitja és a bevétele az idei pénzügyi harmadik negyedévében éves összevetésben. A grafikai processzorok amerikai gyártójának közlése szerint az október végével záródott három hónapban az adózott eredménye 9,2 milliárd dollárra ugrott az egy évvel korábbi 680 millió dollárról, részvényarányosan 27 centről 3,71 dollárra eme
Uniós támogatással bővítette szegedi központját a kulturális örökség megőrzését és a tudásmenedzsmentet segítő szoftvereket fejlesztő MONGUZ Információtechnológiai Kft. Kármán László, a társaság ügyvezetője elmondta, a MONGUZ Kft. jogelődje 1999 óta fejleszt informatikai megoldásokat közgyűjtemények számára, az egykor tipikus garázscégként indult v
A mesterséges intelligencia (MI) szédítő sebességgel épül be a gazdaságba, az iparba és változtatja meg az életünket. Egy új ipari forradalom tanúi vagyunk. Az MI nem helyettesíti, hanem kiegészíti az emberi tudást: hatékonyabbá, gyorsabbá, jobbá teszi a döntéseket és az üzleti folyamatokat. A kérdés ma már nem csak az, mire
Figyelemfelhívó kampányt indított az Integritás Hatóság, hogy az EU-s támogatásokkal kapcsolatos visszaélések bejelentésére ösztönözzön. Nyáron tették elérhetővé honlapjukon az anonim bejelentéseket is lehetővé tévő platformot. Most arra biztatják az állampolgárokat, hogy tegyenek közérdekű bejelentést a bejelentes.integritashatosag.hu weboldalon,
Az MIT és a Google kutatói mesterségesen előállított képekkel adnának lendületet a szöveg-kép rendszerek betanításának, utat nyitva a hatékonyabb és akár kisebb torzítással járó gépi tanuláshoz.
A csipgyártót a francia Valeo autóipari vállalat citálja bíróság elé, miután az Nvidia egyik mérnöke egy megbeszélés során véletlenül megosztotta számítógépe képernyőjét.
A felsőbb szinteken inkább az MI ígéretei, az alsóbb szinteken pedig a gyakorlati problémái határozzák meg a gondolkodást, de az biztos, hogy mindenki ezen agyal.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Nemzetközi kutatási konzorcium, az ELI ERIC (Exterme Light Infrastructure European Researh Infrastructure Consortium) vette át a szegedi lézeres kutatóközpont üzemeltetését. Allen Weeks, az ELI ERIC főigazgatója elmondta, a megállapodás révén a konzorcium többségi üzletrészt szerez az ELI HU Nonprofit Kft.-ben, és ezzel átveszi az intézmény üzemelt
Adótanácsadóként kezdte, a csúcsra ért: Vékási Tamást nevezték ki az EY Magyarország vezérigazgatójává – közölte a társaság. Vékási Tamást nevezték ki az EY Magyarország vezérigazgatójává. A tájékoztatás szerint a nemzetközi tanácsadó cégnél már 25 éve dolgozó új vezető célja, hogy tovább erősítse az EY különböző szolgáltatási területei közötti egy
Az okostelefonok globális eladása öt százalékkal nőtt októberben az előző év azonos időszakához képest, elsősorban a Közel-Keleten és Afrikában tapasztalható élénkülő keresletnek és a Huawei erős kínai értékesítésének a hatására. A Counterpoint Research piackutató cég elemzése szerint ezt megelőzően az eladások 27 hónapon át csökkentek. Az idei har
A magyarok bő ötöde vált már online csalás áldozatává, ráadásul a kiberbűncselekmények elkövetői egyre kreatívabb eszközökkel csalják tőrbe áldozataikat, megtévesztve ezzel még a rutinos internethasználókat is. A Médiaunió Alapítvány a közleményében azt írta, egyre többen aggódnak, hogy szeretteik is áldozatul eshetnek az internetes és banki csalás
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Kivonul Romániából a Hellenic Telecommunications Organisation (OTE) – írja az economedia.ro a Bloombergre hivatkozva. A görög távközlési vállalat egy romániai céggel, a Quantum Project Grouppal memorandumot írt alá a Telekom Romania Mobile adás-vételéről. Adrian Tomsa a Quantum Project Group tulajdonosa. Tomasa egy másik cégen keresztül több keresk
Nagy szükség van az olyan új ötletekre, forradalmi módszerekre, a legújabb technológiák hazai viszonyokra történő adaptálására, amelyek itt, a Kárpát-medencében gazdálkodók számára is használható, gyakorlati megoldást kínálnak — jelentette ki Feldman Zsolt. „A jövő agráriuma” címmel tartott konferencián az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidék