A Népszava új híralkalmazása olyan vizuális és tartalmi mobilélményt kínál, mely megőrzi az újságolvasás hagyományait, de minden elemében korunk hírfogyasztási szokásaihoz igazodik. A mobil Népszava folyamatosan frissülő hírfolyama bármikor olvasható vagy nézhető és hallgatható. A napilap közleménye szerint a progresszív webalkalmazás egy olyan tec
A magyar banki ügyfelek 64 százaléka rendelkezik aktív internetbanki hozzáféréssel, és 58 százalékuk intézi pénzügyeit okostelefonon is. A Gránit Bank kutatása szerint erősödik a digitális bankolás iránti nyitottság is, a megkérdezettek 72 százaléka hajlandó arra, hogy okostelefonon igénybe vehető szolgáltatásokat használjon, 52 százalékuk kifejeze
A Microsoft elnöke szerint az Európai Unió vonzóbb beruházási helyszín, mint Nagy-Britannia. Brad Smith csütörtöki nyilatkozatának előzményeként a brit verseny- és piacfelügyeleti hatóság (CMA) bejelentette: nem engedélyezi, hogy a Microsoft megvásárolja az Activisiont, a világ egyik legnagyobb videójáték-fejlesztőjét. Az Activision és a hozzá tart
Egy nemzetközi kutatásból kiderült, hogy a cégek meglehetősen optimisták, ha saját szervezetük képességeiről kell nyilatkozni. A valóság azonban nem ilyen rózsás.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Közel ötödével növelte forgalmát és megduplázta adózás előtti eredményét tavaly a német KUKA AG robotgyártó automatizálástechnológiai vállalat, miközben történetének legnagyobb új megrendelésére tett szert a konszern. A KUKA értékesítési árbevétele az előző évi 3,286 milliárd euróról 2022-ben 18,6 százalékkal 3,897 milliárd euróra emelkedett. A kon
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta az általános termékbiztonságról szóló rendeletet. Az uniós tanács közleménye szerint a rendelet a termékbiztonság és a fogyasztóvédelem megerősítése mellett megkönnyíti a fogyasztók számára a nem biztonságos termékek javítását, visszaküldését vagy cseréjét is. A rendelet hatálybalépésétől az online piactereknek egy
Üzletszerűen elkövetett csalás miatt fogtak el két ukrán adathalászt a fővárosban, akik bankkártyák adataival éltek vissza, és ezzel több mint tízmillió forint kárt okoztak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint agy bank feljelentése szerint 2023 márciusát megelőzően több tucat ügyfelüknek érkezett adathalász linket tartalmazó sms. Az
A Tencent szolgáltatása mindössze 3 perc videóból és 100 mondatnyi élő szövegből bárkinek összerak egy élethű botot. Megrendeljük, a kínai cég pedig 24 órán belül szállít.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Testüregébe rejtett egy mobiltelefont egy fogvatartott a tököli büntetés-végrehajtási intézetben. a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben egy illegális mobiltelefont találtak a felügyelők. A fogvatartott a testüregébe rejtette a tiltott tárgyat. A fogvatartottat fegyelmi eljárásban vonják felelősségre és szabálysértési eljárást is kezdem
A forgalmi dugók csökkentését szolgáló, mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztett ki a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) két fővárosi vállalkozás együttműködésében. A szoftverfejlesztéssel foglalkozó Gamax Informatikai és Munkaerő-kölcsönző Kft. a közleményében azt írta: a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások
Tokody Ilona Verdi-felvételeiből összeállított digitális kiadvánnyal ünnepli örökös tagjának és mesterművészének kerek születésnapját a Magyar Állami Operaház. Az intézmény közleménye szerint a Halhatatlanok Társulatába is beválasztott érdemes és kiváló művész 1976-ban, ösztöndíjasként kapta első Verdi-szerepét az Operaház Rigoletto-előadásában, el
Áprilisban kevesebb német vállalat tervezett áremelést a következő három hónapban, mint egy hónappal korábban. Az ifo (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) német gazdaságkutató intézet felmérésének adatai szerint Németországban a gazdaság egészére vonatkozó árvárakozások áprilisban 21,5 pontra cs
A járműgyártók is kezdik észrevenni, hogy a sofőrök nagy része kényelmetlennek vagy veszélyesnek tartja, amikor minden apróságot az érintőképernyős rendszereken keresztül kell kapcsolgatnia.
A rendszer karbantartása miatt nem működik a vasúti jegyértékesítés vasárnap 22 órától hétfő hajnali 3 óráig a menetrendi tervezőben (Elvira), a MÁV-applikációban, az automatákon, a vonatokon a jegyvizsgálóknál és a jegypénztáraknál – közölte a Mávinform. A közleményben azt javasolják az utasoknak, hogy az érintett éjszakai időszak előtt vagy azt k
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Nemzetstratégiai kérdés, hogy több lány válassza a természettudományos pályát – mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, számos tudományos felismerés van, amely nők nélkül nem születhetett volna meg. Ilyen többek között a lepra gyógymódja, a
A cégcsoportok vagy nagyvállalatok menedzsmentjét pénzügyi és jogi területen segítő üzleti intelligencia-alapú döntéstámogató rendszert fejlesztett a Talentis Consulting Zrt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak közreműködésével a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával. A felsőoktatási intézmény közleménye sz
Lemondott a BBC brit közszolgálati médiatársaság elnöki tisztségéről Richard Sharp. Sharp lemondásának előzményeként vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy milyen körülmények között jelölte őt a brit kormány a BBC élére, miután a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap januárban azt írta, hogy Sharp nem sokkal kinevezése előtt, 2020
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai illegális szoftvereket és hamis autódiagnosztikai eszközöket foglaltak le egy férfitől, aki jóval a piaci ár alatt kínálta eladásra a járműdiagnosztikai eszközöket. A NAV közleménye szerint próbavásárlást követően a pénzügyőrök ellenőrzést tartottak a férfinél, és 81 autódiagnosztikai eszközt, valamint
150 ezer forint alatti telefonok mobilfotós képességeit teszteltük, hogy kiderüljön, merre érdemes elindulni, ha szeretne egy jó mobilkamerát a zsebében tudni – ehhez ma már nem kell a világ minden pénzét telefonra áldozni.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Hollandiában tavaly csaknem 180 ezer embert, köztük 53 200 kerékpárost bírságoltak meg, amiért közlekedés közben mobiltelefont használt, negyvenezerrel többet, mint 2021-ben. A holland rendőrség közzétett adatai szerint a bírságok száma azután kezdett növekedni, hogy 2021 nyarán a hatóságok az autópályahidakon kamerákat helyeztek el, amelyek segíts
Idén közel 11 százalékkal, 532 milliárd dollárra esik a globális félvezetőgyártók bevétele, a tavalyi 0,2 százalékos bővülést követően. A Gartner piackutató vállalat friss előrejelzésében a gyenge kereslettel, illetve azzal indokolta a várható bevétel-visszaesést, hogy a chipek túlkínálata növeli a készleteket és ez csökkenti a chipek árát. Jövőre
Második legmagasabb első negyedéves árbevételét érte el az LG Electronics Inc. (LG). A társaság nyeresége is kiváló lett, ami a cég szerint az üzleti portfólió korszerűsítésére és a működési hatékonyság növelésére irányuló intézkedéseket tükrözik. Az LG 2023 első három hónapját 20,4 ezer milliárd koreai von (1 dollár ~1342 von, 1
Az okostelefonok globális kiszállítása 14,6 százalékkal, 268,6 millióra csökkent az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentése szerint az eladások visszaesése meghaladta az elemzőcég korábbi, 12,7 százalékos várakozását. Az okostelefonok kiszállítása már a hetedik negyedévben c
A helyben használt és a hibrid rendszerekkel szemben egyértelműen kényelmesebb és rugalmasabb tisztán felhőalapú szolgáltatásokat használni. De vajon a sokat hangoztatott költségelőny 2023-ban is a cloud felé billenti a mérleg nyelvét?
Ez is olyan terület, amelynek hatékony szabályozása csak nemzetközi keretek között képzelhető el. Csakhogy a fejlesztések már fényévekkel a politikusok előtt járnak.
Elbocsátásokra állítólag nem kerül sor, de a vállalat egy csomó back-office pozícióban nem hirdetné meg újra a lemorzsolódás miatt megüresedett állásokat.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A ByteDance hivatalosan nem részletezte a terveit, de nem csak a helyzete lenne megfelelő az új üzletág felépítéséhez, hanem erre utal egy új cég bejegyzésével és kiadói munkatársak toborzásával is.
Közel háromszáz embert őrizetbe vettek, készpénzt, kábítószert, kriptovalutát és fegyvereket is lefoglaltak a darkneten végzett SpecTor kódnevű művelet során. Az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, a hágai székhelyű Europol tájékoztatása szerint az osztrák, a francia, a német, a holland, a lengyel, a svájci, a brazil, a brit és az am
A Magyar Telekom július 1-től rendkívüli, differenciált béremelésről döntött, amely 2023 második fél évére 2,8 milliárd forint összegű bérfejlesztést jelent. Míg Magyarország Kormánya az uniós források elmaradására keni a pedagógusok fizetésemelésének elmaradását, addig a Magyar Telekom célja, hogy támogassa kollégáit az inflációs nyomásból eredő n
Folyamatosan és egyre nagyobb mértékben lopják a személyes adatokat a kiberbűnözők, 2022-ben csak az Egyesült Államokban több mint 1800 adatvédelmi incidenst jelentettek, amelyek 422 millió fogyasztót érintettek, az incidensek száma egy év alatt negyven százalékkal nőtt. A szlovák it-biztonsági társaság, az ESET elemzése szerint az Instagram-fiókok
Az Intel a napokban közzétett első negyedéves eredményeiben az egy részvényre jutó nyereség 133 százalékos éves csökkenéséről számolt be. „A bevétel éves szinten közel 36 százalékkal 11,7 milliárd dollárra esett vissza” Az első negyedévben az Intel 2,8 milliárd dolláros, azaz részvényenként 66 centes nettó veszteséget ért el a tavalyi 8,1
A Google érkező kirakatmodelljéről készült látványképek mellett a részletes technológiai specifikáció is nyilvánosságra került. Ha ezek igaznak bizonyulnak, nem sok meglepetés maradt a bemutatóra.
A Privacy4Cars ingyenes alkalmazása tippeket ad, hogy egy-egy adott jármű milyen adatokat gyűjthet és továbbíthat a gyártóhoz, illetve hogy onnan kihez mehet tovább az információ.
A kábeltévé és az online streaming előnyeit ötvöző Yettel TV tesztidőszakában a felhasználók 4,5 millió lejátszást indítottak és majdnem 6 millió gigabájtos adatforgalmat termeltek.