2021. február 22. hétfő

febr. 22
7:42
Vélemény az 5000 forintról (Mínuszos)
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint, aki 5000 forintot nem képes kifizetni évente a semmiért, az ne vállalkozzon. Szerintünk meg az a bukott vállalkozó, aki képtelen egy olyan vonzó szolgáltatásokat nyújtó kamarát létrehozni és vezetni, amelynek a tagságáért tolonganak a vállalkozások, az ne legyen az iparkamara elnök
febr. 22
8:06
Mindent és még egy kicsit többet kért az Apple a Valve-tól (Bitport)
Cupertino a PC-s játékplatform üzemeltetőjét igyekezett bevonni az Epic Games elleni jogi procedúrába, ám az köszönte szépen, de nem osztja meg az Apple-lel belső adatait.
febr. 22
10:24
Titokzatos kártevő fertőzi az új Maceket (Bitport)
A Silver Sparrow egyik változata kifejezetten az Apple saját fejlesztésű M1 csipjeivel szerelt számítógépeket veszi célba, ám az egyelőre nem világos, pontosan mit is akar elérni vele a "gazdája".
febr. 22
12:54
Idén jönnek az első "nyílt forráskódú" elektromos autók (Bitport)
A Foxconn bejelentette, hogy az év végéig akár három modell is megjelenhet, ami a legnagyobb Apple-gyártó nyílt platformja alapján készül.
febr. 22
15:06
Trónfosztást hozott az évzárás a mobilpiacon (Bitport)
A Gartner számításai szerint 2020 utolsó negyedévében minden ötödik okostelefont az Apple adta el, ami kényelmesen elég volt az első helyhez. Ilyesmire 2016 óta nem volt példa.
febr. 22
17:06
A világ pénzét lopta volna össze három észak-koreai hekker (Bitport)
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint 1,3 milliárd dollár értékben nyúltak volna le pénzt és digitális eszközöket, ami részben sikerült is nekik.
febr. 22
17:18
A magyarok 75 százaléka nem tudja, hogyan jelentsen egy kiberbűncselekményt - Tech hírek 2021. február 22. 17:12 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/02/22/3423/

2021. február 23. kedd

febr. 23
4:42
Már mobil bukszája is lehet a Telenorosoknak (Mínuszos)
Február közepétől a Telenor ügyfelei már a mobilszámlájuk terhére is vásárolhatnak jegyet és bérletet a nagyvárosok tömegközlekedési társaságainál. Az érintésmentes vásárlást nem terheli kényelmi díj, és bankkártya adatok megadása sem szükséges. A Telenor Wallet alkalmazásban a mobilos vásárlásoknál egyértelműen a közlekedéssel kapcsolatos tranzakc
febr. 23
5:42
MNB: van védelem az újfajta banki adathalász kísérletek ellen (Mínuszos)
A banki műveletekhez szükséges erős ügyfélhitelesítéssel, a fogyasztói tudatossággal és a szigorú jegybanki felügyelettel kivédhetők az újfajta banki adathalász kísérletek – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az elmúlt hónapokban gyakoribbá váltak a banki ügyfelekkel szembeni adathalász kísérletek; a korábbi módszerekhez képest a cs
febr. 23
6:42
Elkerülhető, hogy cookie-k miatt bírságot kapjunk (Mínuszos)
„Magyarországon sincsen jogszabályi akadálya annak, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) más adatvédelmi hatóságtól függetlenül vizsgálhassa és szankcionálhassa akár hazai, akár Magyarország területére irányuló elektronikus szolgáltatást végző külföldi vállalatok kapcsán” – állítja Teleki Lóránt, a BDO Legal adatvédelmi
febr. 23
7:42
Kína maradt a mikroprocesszorok legnagyobb felvevőpiaca tavaly is (Mínuszos)
Kínában tavaly 143,3 milliárd dollár értékben adtak el a mikroprocesszorokat, ami kilenc százalékkal több a megelőző évi 131,3 milliárd dollárnál, és ezzel az ázsiai ország megőrizte 2005 óta listavezető helyét a világon – áll az IC Insights piackutató honlapján. Az ázsiai országban tavaly eladott összes chip harminc százaléka a számítógépekben has
febr. 23
8:06
Bejött a Facebook keménykedése: változik az ausztrál médiatörvény (Bitport)
Az ausztrál kormány tegnap még azt közölte, hogy esze ágában sincs változtatni a digitális médiapiaci egyensúlyt célzó tervezeten, mára pedig kiderült, hogy mindenki nagy megelégedésére változtatni fognak rajta.
febr. 23
10:42
Tovább tartaná biztonságban mobiljait a Samsung (Bitport)
A dél-koreai gyártó mostantól legalább négy évig biztosítja készülékei biztonsági frissítését.
febr. 23
12:54
Megugrottak itthon az internetes visszaélések (Bitport)
Legalábbis erről árulkodik az, hogy az NMHH által üzemeltetett segítségnyújtó szolgálat több mint kétszer annyi bejelentést regisztrált tavaly, mint egy évvel korábban.
febr. 23
15:06
Ezzel a mobillal robbanthat kasszát a kínai techóriás - Tech hírek 2021. február 23. 14:57 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/02/23/3436/
febr. 23
15:18
Nem sokkal a brexit után már el is kezdték kidolgozni, hogy mi legyen a brexit után (Bitport)
Az Európai Bizottság részéről is elindult az az adminisztratív folyamat, amelynek célja, hogy az Unió megállapodásra jusson a britekkel a személyes adatok továbbításának új kereteiről.
febr. 23
17:12
Idősebb informatikusokkal enyhítenék a hazai szakemberhiányt (Bitport)
Egy friss kutatás szerint itthon jellemzően 30 év körüli szakemberek dolgoznak az informatikában, ám a betöltetlen pozíciókra megoldás lehet az 50 év feletti korosztály bevonása is - állítja az IVSZ.

2021. február 24. szerda

febr. 24
4:42
Újabb három hónapig egyszerűbb távmunkában dolgozni (Mínuszos)
Az egészségügyi kockázatok csökkentése érdekében 2021. május 23-ig állapodhatnak meg a törvényi keretektől eltérően a távmunkáról a munkáltatók és a munkavállalók – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca közleményében. Bodó Sándor hozzátette, hogy az átmeneti rendelkezés
febr. 24
5:42
Rekordokat döntött a forródrót 2020-ban (Mínuszos)
Kiugróan sok gyermekpornográf tartalmat jelentettek 2020-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata, az Internet Hotline (forróvonal) használatával, de az adathalász-kísérletek és a hozzájárulás nélkül megosztott személyes adatok száma is nőtt. Az NMHH kommunikációs igazgatóságának közlemén
febr. 24
6:42
Ráncait vesztette a BKK utazástervező alkalmazása (Mínuszos)
Új funkciókkal bővült a Futár, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) utazástervező alkalmazása. A megújult Futár alkalmazásban választható az osztott képernyős nézet: egyszerre látható az okoseszközök képernyőjén a térképes megjelenítés, valamint a megállóhelyi indulások és a menetrendi információk. Új funkció az elrendezés beállítása menüpont is,
febr. 24
7:42
A 4iG és az Antenna Hungária két jóbarát (Mínuszos)
 A 4iG Nyrt. előzetes megállapodást kötött az Antenna Hungária Zrt-vel és az Alpac Capital SA közvetett kezelésében lévő portfóliótársasággal, a Portuguese Telecommunication Investments Kft.-vel annak érdekében, hogy megszerezze a társaságok közös leányvállalata, a Hungaro DigiTel Kft. (HDT) többségi, 75 százalékos tulajdonát. A megállapodások ért
febr. 24
8:36
Hullanak az etikus MI-kutatók a Google-nél (Bitport)
A vállalat ismét elbocsátotta egyik vezető szakemberét, ezúttal a mesterséges intelligencia etikai vonatkozásaival foglalkozó csoportjának vezetőjét, aki korábban belső üzenetekben kritizálta a cég döntéseit.
febr. 24
11:42
Nem csak sokat beszélnek az MI-ről, sokat is költenek rá (Bitport)
Az IDC számításai szerint az évtized első felében folyamatosan és erőteljesen nőnek majd az évente mesterséges intelligenciára fordított kiadások.
febr. 24
14:36
A Mozilla is ráfanyalodik a reklámokra (Bitport)
Az alapítvány a Firefox kezdőoldalának helyeit adnál el hirdetőknek.
febr. 24
16:48
Előnye, hátránya is lehet a Sinopharm vakcinának - Tech hírek 2021. február 24. 16:27 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/02/24/3445/
febr. 24
17:00
A BME-n vesz lendületet az intelligens technológiák fejlesztése (Bitport)
Megkezdték a munkát a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium kutatócsoportjai, a BME közleménye szerint az MI kutatásának bizonyos szegmenseiben Magyarország is könnyen az európai élmezőnybe kerülhet.

2021. február 25. csütörtök

febr. 25
4:42
Négy év börtönre ítéltek egy igazi gennyládát (Mínuszos)
Nem jogerősen négy év börtönre ítéltek szexuális visszaélés bűntette miatt egy “férfit”, aki kiskamasz lányokat rontott meg – közölte a Budapest Környéki Törvényszék. A közlemény szerint a férfi 2017 és 2020 májusa között internetes alkalmazások segítségével ismerkedett meg 14. életévüket be nem töltött lányokkal, tinédzser fiúnak hazudva magát. A
febr. 25
5:42
Elfogytak a chipek, a Ford leállítja romániai üzemét (Mínuszos)
A Ford autógyártó leállítja a romániai Craiován található üzemét nyolc napra a járműgyártásban is használt félvezetők globális hiánya miatt – közölte a társaság. A kényszer üzemszünetet február 26-tól rendelték el, a termelés a tervek szerint március 10-én indul újra. Az egész világon hiánycikk lett a félvezető, miután kereslete jelentősen megugrot
febr. 25
6:42
Az EU hosszabbítaná az olcsó roaming-díjakat (Mínuszos)
Az Európai Bizottság új rendeletet terjesztett elő annak biztosítására, hogy továbbra is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során. Az Európai Unió 2017 júniusában törölte el a roamingdíjakat, azóta az európaiak az unión belüli utazásaik során ugyanúgy használhatják mobiltelefonjukat hívásr
febr. 25
8:12
Felrobbant az esport piaca a karanténévben (Bitport)
Tavaly több mint megduplázódott a versenyszerű internetes játékba ömlő éves befektetői tőke, de az összeolvadásokat és felvásárlásokat is kapacitálta a különleges helyzet.
febr. 25
10:24
12,5 millió: átlagosan ennyit keres évente egy magyar projektmenedzser (Bitport)
Szép pénz, de nemzetközi összehasonlításban ezzel a keresettel nagyjából a portugál és brazil kollégáik közé férnének be a magyarok.
febr. 25
12:18
Az EU kipofozná a platformgazdaság működését (Bitport)
Az Európai Bizottság nyilvános konzultációba kezd az online felületeken keresztül szervezett alkalmi munka, a "gig economy" problémáinak közös megoldására.
febr. 25
15:12
A gazdi szeme, avagy hogyan lesznek tájékozottabbak az állattartók (Bitport)
Az állatkórházakba, gyógyszertárakba és állatorvosi rendelők váróiba elhelyezett Samsung Digital Signage kijelzők a gazdiknak és az orvosoknak is segítenek.
febr. 25
15:54
Biden 37 milliárd dollárral röffenti be az amerikai csipgyártást (Bitport)
Az amerikai kormányzat iparági szereplőkkel közösen dolgozna ki megoldást az újkeletű csiphiányra, az elnök pedig vállalta a szükséges források előteremtését is.
febr. 25
16:36
Megérkezett a Realme Narzo 30 széria - Tech hírek 2021. február 25. 16:27 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/02/25/3454/
febr. 25
17:12
Így zabálja fel a FAMGA a techvilágot (Bitport)
Facebook, Apple, Microsoft, Google, Amazon – és egy látványos infografika a CB Insightstől, ami megmutatja, mit művelnek a technológiai iparral.
febr. 25
17:12
Állítólag 230 ezer ember sajátíthatta el az alapszintű digitális kompetenciákat (Mínuszos)
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a “Digitális szakadék csökkentése” című európai uniós, vissza nem térítendő támogatású kiemelt projekt keretében eddig mintegy 230 ezer ember számára biztosított lehetőséget az alapszintű digitális kompetenciák elsajátítására és fejlesztésére. A hivatal közleménye szerint a majdnem 23 milliárd forint

2021. február 26. péntek

febr. 26
4:42
Valami csoda a PocketBook InkPad Color (Mínuszos)
Megérkezett a világ első 7,8 colos E Ink Kaleido kijelzővel felszerelt színes e-book-olvasója, amely támogatja a digitális képregényeket, Bluetooth csatlakozási lehetőséget kínál és képes a hanglejátszásra is. Az előző generációs E Ink Print Color technológiához képest az új E Ink Kaleido előrelépést jelent, ez a kényelmes és biztonságos színes olv
febr. 26
5:42
Bevált az Extreme Digital kisérlete: folyt. köv. (Mínuszos)
Az Extreme Digital Szent István körúti üzletében a járvány második hullámának kezdete óta online értékesítési és tanácsadói pult várja a betérőket: egy képernyővel, mikrofonnal és webkamerával szerelt terminálra online platformon keresztül bejelentkező eladó is segít a vásárlók kiszolgálásában. Az Extreme Digital hibrid, online áruházon és offline
febr. 26
6:42
425 millió dollár: a HP megvette a Kingston HyperX Gaming divízióját (Mínuszos)
A Kingston Technology bejelentette, hogy megállapodott a HyperX Gaming divízió HP Inc. részére történő eladásáról. A felvásárlás támogatja a HP stratégiáját a Personal Systems üzletág növekedésének ösztönzésében, ahol a játékok és a perifériák vonzó szegmenst képviselnek. A HyperX díjnyertes termékportfóliója számos játékperifériát foglal magában,
febr. 26
7:42
Újabb megfigyelőrendszerrel szerelik fel a moszkvai metrót (Mínuszos)
A moszkvai metró 85 állomását 136 olyan, kamerákkal kiegészített, multimédiás képernyőkkel fogják felszerelni, amelyek az arcfelismerés mellett képesek lesznek kiszűrni a biztonsági vonal túllépését, a gyors mozgást, sőt a “lődörgőket” is. A lap közbeszerzési adatokra hivatkozva azt írta, hogy a beruházás 932 millió rubelbe (jelenlegi árfolyamon tö
febr. 26
8:12
Megmikróznák a fenyegető drónokat (Bitport)
Az amerikai hadseregnél javában folyik a munka, hogy olyan fegyvert fejlesszenek, amelyik egyszerre képes akár egy seregnyi veszélyes drónnal is elbánni.
febr. 26
10:24
A Telekomot is tolta 2020-ban a járványhelyzet (Bitport)
A világ telekommunikációs vállalatainak többségéhez hasonlóan a Magyar Telekom is erős évet zárt, az Rendszerintegráció/IT üzletág azonban szenvedett.
febr. 26
12:54
Fizetős prémiumfunkcióval keresne többet a Twitter (Bitport)
A mikroblogszolgáltató első ízben tartott virtuális befektetői tájékoztatót, ahol rengeteg új funkciót és kezdeményezést jelentett be. A fókuszban a többféle interakció és persze a bevételnövelés áll.
febr. 26
15:06
Karcsú villanyszámlával támogatja a mélytanulást az IBM új csipje (Bitport)
A most bemutatott, új prototípus lenne a legelső, 7 nanométeres gyártástechnológiával készült "MI gyorsító" csip, ami a magas teljesítmény mellett jelentős energiahatékonyságot ígér.
febr. 26
17:06
Új szuperviharok fenyegetik Európát - Tech hírek 2021. február 26. 16:59 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/02/26/3464/
febr. 26
17:12
Magyarország nem drónnak való vidék? (Bitport)
A PwC Magyarország friss elemzése szerint a drónok üzleti célú felhasználásában nemzetközi viszonylatban komoly versenyhátrányba kerültek a hazai cégek - elsősorban a jogszabályi környezet hiányosságai miatt.

2021. február 27. szombat

febr. 27
4:42
MÁV applikáció: Várpalota felzárkózik (Mínuszos)
A MÁV új applikációjában is megvásárolhatók lesznek a helyi buszbérletek Várpalotán március 1-jétől. A fejlesztés illeszkedik a MÁV-Volán-csoport fejlesztéssorozatába – közölte a Volánbusz elnök-vezérigazgatója. Pafféri Zoltán elmondta, hogy az alkalmazás évi mintegy nyolcezer vásárlási lehetőséget vált ki Várpalotán. Közölte, hogy hatvanezer autób
febr. 27
5:42
Már előkészítik a nemzeti adattörlő alkalmazást (Mínuszos)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megkezdte az ingyenes adattörlő alkalmazás előkészítését. A tervezett ingyenes állami adattörlő alkalmazásról szóló kormányrendeletnek megfelelően az NMHH jelenleg azon dolgozik, hogy május 1-jére a jogszabályban szereplő paramétereket teljesítő felhasználóbarát, biztonságos program álljon rendelkezésre
febr. 27
6:36
Megrögzött csalót fogtak Pécsett (Mínuszos)
Számos, különböző értékre elkövetett csalás miatt rendelte el egy fiatal férfi letartóztatását a Pécsi Járásbíróság – közölte a bíróság. A közleményben azt írták, hogy a bíróság egy hónapra rendelte el a gyanúsított letartóztatását ötrendbeli nagyobb és tizenhárom rendbeli kisebb értékű, valamint hétrendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem hala

Keresés