2021. április 10. szombat

ápr. 10
4:39
USA: hét kínai szuperszámítógépes társaság a feketelistán (Mínuszos)
Az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma hét kínai szuperszámítógépes társaságot tett feketelistára nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva. Az amerikai kormányzat szerint a szankcióval sújtott szervezetek részt vettek a kínai hadsereg által használt szuperszámítógépek építésében és a tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére irányuló p
ápr. 10
5:39
A Magyar Posta arculati elemeit használják adathalászok (Mínuszos)
A Magyar Posta arculati elemeit felhasználó, kéretlen elektronikus levelekben elrejtett információgyűjtő kémprogramra hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. A rendőrség azt közölte: a levél nyelvezete eltér a megszokott hivatalos formulától, és már a megszólítás is gyanút ébreszthet. A levélben szerepl
ápr. 10
6:39
Peking tiltakozik a kínai vállalatok szankciói miatt (Mínuszos)
Peking felszólalt a kínai vállalatok érdekeinek védelmében, miután az Egyesült Államok gazdasági tiltólistára helyezett hét kínai szuper-számítástechnikai vállalatot. Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Kína meg fogja tenni a szükséges lépéseket a vállalatok jogainak és érdekeinek biztosítására. Az ameri
ápr. 10
7:39
Megvizsgálták az online oktatást: nem vált be (Mínuszos)
Súlyos tanulási hiányosságokhoz vezettek tavaly a koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, az alsó tagozatos diákok jóformán semmilyen haladást nem értek el az otthoni tanulással, az alacsony műveltségű családokban különösen markáns a tanulási veszteség – állapították meg az Oxfordi Egyetem kutatói. Az oxfordi kutatók Hollandiában gyűjtött adato
ápr. 10
10:45
Gigabüntetéssel folytatódik az Alibaba leckéztetése (Bitport)
A kínai kereskedelmi óriás hatalma kezdi nagyon zavarni az állampártot. Versenyellenes magatartás miatt 2019-es hazai bevételének 4 százalékát kell befizetnie.
ápr. 10
18:57
Talán nem is tudsz róla, de lehet, hogy a PC-d titokban kriptovalutát bányászik másoknak - Tech hírek 2021. április 10. 18:43 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/10/3879/

2021. április 11. vasárnap

ápr. 11
4:39
Magyar cég a világ tíz legjobb Drupal-fejlesztője között (Mínuszos)
A világ TOP 10 Drupal-fejlesztője között a hetedik helyen áll az Integral Vision Kft., amely webes termékek fejlesztésével és működtetésével foglalkozik; a magyar cég megoldásait belföldön a kultúra, az egészségügy, az oktatás és a kereskedelem területén is használják – közölte a társaság az MTI-vel. A közleményben ismertetik, hogy a Clutch.co plat
ápr. 11
5:39
Nagyot nőtt a műszaki cikkek online forgalma (Mínuszos)
Közel háromszor annyi online rendelés érkezett az Euronics műszaki áruházlánc webshopjába a tavaszi boltzár alatt, mint a tavalyi év azonos, már akkor is rekordokat döntő időszakában. A weboldal több mint kétmillió látogatója 2021. március 8. és április 6. között összesen 268 százalékkal nagyobb értékben vásárolt házhozszállítással, mint 2020 tavas
ápr. 11
6:39
Digitális Ötletverseny innovatív pénzügyi fejlesztések számára (Mínuszos)
Az MKB Bank, az MKB Fintechlab, a Budapest Bank és a Takarékbank, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő partnerségével közös ötletversenyt indít. Az április közepén rendezendő kétnapos online eseményre olyan kreatív csapatok jelentkezését várják, amelyek innovatív pénzügyi ötletekkel képesek segíteni, akár a gazdaság újraindítását is. A legjobbak
ápr. 11
7:39
A Facebook és az Instagram is törölt egy Trumppal készült interjút (Mínuszos)
A Facebook és az Instagram közösségi oldalakról is eltávolították Lara Trump apósával, Donald Trump volt amerikai elnökkel készült interjúját. Lara Trump, aki a Fox News amerikai hírcsatorna műsorvezetője is megosztotta a képernyőfotót arról az e-mailről, amelyet a Facebook munkatársaitól kapott. “Tudatjuk önnel, hogy Lara Trump Facebook oldaláról
ápr. 11
16:21
Megerősítette a Pentagon az ufókról készült felvételek hitelességét - Tech hírek 2021. április 11. 16:10 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/11/3888/

2021. április 12. hétfő

ápr. 12
4:39
A magyar startupok 80 százaléka optimista (Mínuszos)
A magyar startupok nyolcvan százaléka hisz saját nemzetközi sikereiben – állítja a Startup Hungary. A tájékoztatás szerint a magyar startupok nyolcvan százaléka nemzetközi sikereket jósol a cégének, és csak tízből egy gondolja úgy, hogy esélyes a bukás. A kutatásból kiderült az is, hogy az átlagos magyar startup-alapító harminc év feletti, diplomás
ápr. 12
5:45
Tállai: egyre népszerűbb az elektronikus fizetés (Mínuszos)
Az elektronikus fizetés elterjedését számos intézkedés segíti, többek között a tavaly márciusban debütált azonnali fizetési szisztéma, a másfél millió forint feletti készpénzfizetési korlátozás, valamint az, hogy idéntől, ahol van online pénztárgép, ott elektronikusan is lehet fizetni – mondta Tállai András. Az elektronikus fizetési lehetőségek bőv
ápr. 12
6:39
Alibaba és a… kínai állam (Mínuszos)
Mióta Jack Ma kiesett a pikszisből durván büntetik a cégét. Befejeződött ugyanis az Alibaba e-kereskedelmi óriás vizsgálata, aminek eredményeképp az illetékes kínai hatóság 2,8 milliárdos bírsággal sújtotta a társaságot. Az vállalat esetében a vizsgálat azt állapította meg, hogy a társaság monopóliummá vált azáltal, hogy a partnereiket ellehetetlen
ápr. 12
7:39
Az EU 355,2 millióval támogatta a tabi járás infrastruktúrafejlesztését (Mínuszos)
A Vidanet Zrt sikeresen megvalósította és lezárta a tabi járás húsz települését érintő szélessávú internetszolgáltatást biztosító hálózat és központi infrastruktúrafejlesztési projektjét. A fejlesztéshez jelentősen hozzájárult a társaság által elnyert 355,2 millió forint összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatás is. A fejlesztés célja az
ápr. 12
8:21
Másfélszer annyi PC fogyott év elején, mint tavaly (Bitport)
Az elképesztő növekedési szám eléréséhez nem csak kiváló évkezdésre volt szükség, hanem egy csapnivaló bázisértékre is.
ápr. 12
11:09
A Microsoft 16 milliárdot adna a cégért, amely a Siri egyik összetevőjét is fejlesztette (Bitport)
Negyedével kínáltak a Nuance MI-cég aktuális árfolyama fölé. Az Apple is használja a vállalat beszédfelismerő technológiáját a Siriben.
ápr. 12
14:06
Schneier: tönkreteszi a Signalt a kriptovaluta-kísérlete (Bitport)
Bruce Schneier szerint villámgyorsan lerombolja a csetprogramba vetett bizalmat, és ezzel tönkre is teszi.
ápr. 12
16:24
Motorcsónakos üldözést követően kapcsoltak le GPU-csempészeket Hongkongban - Tech hírek 2021. április 12. 16:14 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/12/3897/
ápr. 12
16:54
Lassan tényleg befuthat a Google saját okosórája (Bitport)
Több éve beszélik, hogy a keresőóriás önerőből is megjelenik az egyre komolyabb tortát jelentő okosórás szegmensben. A pletykák eddig nem igazolódtak be, ám a téma újra és újra előkerül.

2021. április 13. kedd

ápr. 13
4:42
Új terminál platformot mutatott be az Ingenico (Mínuszos)
Az Ingenico bejelentette az új POS AXIUM platform indulását. A rendszer fontos lépés az Ingenico evolúciójában, mint ökoszisztéma fejlesztő és vezető technológiai partner az elektronikus fizetések elfogadásában. Az AXIUM platform lehetővé teszi az elfogadási lánc szereplőinek – a bankoknak, az elfogadóknak, az alkalmazásfejlesztőknek, és a keresked
ápr. 13
5:42
Kiosztották a Sulinetwork-díjakat (Mínuszos)
A 2012-ben alapított Sulinetwork-díj szakmai elismerésben évről évre azok a pedagógusok és oktatási szakemberek részesülnek, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a digitális írástudás fejlesztésének pedagógiai-módszertani támogatásához, valamint az info-kommunikációs technológia újszerű oktatási alkalmazásainak elterjesztéséhez. A Sulinet
ápr. 13
6:42
Különleges adatbázist hoztak létre magyar költők műveiből az ELTE kutatói (Mínuszos)
Negyvenöt, az iskolai irodalom oktatásban szereplő magyar költő művei szerepelnek az ELTE Digitális Bölcsészet Tanszéke által létrehozott Verskorpusz című adatbázisban, amelyet a hallgatók és kutatók mellett az irodalomtanároknak is ajánlanak a készítők. A versek rímeit, ritmusait és más rejtett tulajdonságait feltáró, szabad hozzáférésű adatbázis
ápr. 13
7:42
2,1 milliárd forinttal támogatjuk a bőven nyereséges Bosch vecsési beruházását (Mínuszos)
Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, Magyarország legnagyobb ipari vállalata; a hatmilliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztéssel több, mint kétszáz új munkahely jön létre. Az új szolgáltatóközpontból öt, térségbeli ország Bosch-munkavállalóinak nyújtanak majd HR-szolgáltatás
ápr. 13
8:06
Már a digitális bűnözők is az állami megrendelésekre hajtanak (Bitport)
Az elmúlt években nyilvánosságra került támadások elemzéséből kiderül, hogy a vállalati biztonságra is egyre nagyobb kockázatot jelentenek az állami szponzorációval zajló hekkerkampányok.
ápr. 13
10:30
CIO Podcast #16: DevOps - Megoldja-e a time-to-market örökzöld problémáját? (Bitport)
A CIO Klub podcastjában nyeretlen kétévesként faggatom Kovács Dávidot, a Supercharge CTO-ját, és Marhefka Istvánt, az Agiluu alapítóját. Podcast azoknak, akik bizalmatlanok a DevOpsszal szemben.
ápr. 13
12:54
Amerikában lelkesen rakják a máglyát a big tech alatt (Bitport)
Egy republikánus szenátor törvényjavaslata többek között teljesen megtiltaná az óriásira hízott technológiai cégeknek, hogy felvásárolhassák riválisaikat.
ápr. 13
15:18
A megszorult autógyártóknak is csipeket szállíthat az Intel (Bitport)
A vállalat állítólag már tárgyal az autóipari beszállítókkal, és hat-kilenc hónapon belül megkezdheti a hiánycikké vált csipek bérgyártását.
ápr. 13
16:24
Kínai vakcinák: visszaüt a titkolózás - Tech hírek 2021. április 13. 16:17 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/13/3905/
ápr. 13
17:18
A munkavállalók megtartanák a távmunkát (Bitport)
Egy friss globális felmérés eredményei azt mutatják, hogy a dolgozók elenyésző része kívánja vissza a százszázalékos irodai létet.

2021. április 14. szerda

ápr. 14
4:39
DDoS-ban erősít az Antenna Hungária Zrt. (Mínuszos)
A koronavírus-járvány miatt felgyorsult digitalizáció hatására a társaságok még inkább kiszolgáltatottak az online térnek. Ezt a kiberbűnözők az informatikai rendszerek ellen indított támadások fokozásával igyekeznek kihasználni — olvasható az Antenna Hungária Zrt közleményében. “A változatos típusú kibertámadások száma és intenzitása korábban nem
ápr. 14
5:39
Német orvosdiagnosztikai céget vásárolt a 77 Elektronika Csoport (Mínuszos)
A 77 Elektronika Csoport megvásárolta a lichtenfelsi központú, Hessen tartományban működő Analyticon Biotechnologies AG 100 százalékát. A mintegy száz munkavállalót foglalkoztató, világszerte nyolcvan országba exportáló Analyticon AG a jövőben a magyar családi tulajdonban lévő 77 Elektronika vállalatcsoport részeként, de továbbra is Németországban,
ápr. 14
6:39
Várakozáson felüli mértékben nőtt a e-sport fogadás (Mínuszos)
Várakozáson felüli mértékben nőtt Magyarországon a tavaly augusztusban a Szerencsejáték Zrt által bevezetett e-sport fogadás, amely mára a hatodik legnépszerűbb az ötven sportágat tartalmazó sportfogadási listán. Az összes e-sport fogadás 52,5 százaléka a Tippmixen érkezik. Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt sportfogadási vezetője elmondta, hogy
ápr. 14
7:39
Varga az átláthatóságot és a jogállamot kérné számon a techóriásokon (Mínuszos)
Az átláthatóságot és a jogállamot kell számon kérni a techóriásokon, amelyek egy jelenleg ellenőrizhetetlen “pszeudojogrendszert” igyekeznek kiépíteni – mondta az igazságügyi miniszter. Varga Judit úgy fogalmazott, “ha nem tudjuk mi uralni a techóriások cselekedeteit, akkor ők fogják uralni a mi életünket”. “Valójában minket belekényszerítenek egy
ápr. 14
8:03
Forradalom: az íreknek már csak munkaidőben kell dolgozniuk (Bitport)
Egyelőre nincs törvényben meghatározott szankciója, ha a munkáltató 0-24 órában emailekkel bombázza a dolgozókat, de az új kormányzati ajánlás szerint Írországban már mindenki megteheti, hogy délután 5 és reggel 9 között rá se bagózik a céges üzenetekre.
ápr. 14
10:39
Meetup az API-ökoszisztémáról (Bitport)
Online meetupot tartanak egy olyan témáról, amely épp a vállalatok online térbe kényszerülése miatt vált egyik napról a másikra nagyon fontossá.
ápr. 14
12:45
Felére csökkent a hekkerakciók felismerési ideje, de... (Bitport)
Egy biztonsági cég felmérése alapján egy év alatt a felére, egy hónap alá csökkent a sikeres internetes támadások kivitelezése és azok felismerése között átlagosan eltelő idő. Ám ennek annyira azért nem érdemes örülni.
ápr. 14
15:15
Nem változtatna radikálisan a PPF korábbi stratégiáján Petr Kellner utódja (Bitport)
A Seznam Zprávy internetes hírportálnak adott interjút Ladislav Bartoníček, akit Petr Kellner halála után neveztek ki a vállalatcsoport élére.
ápr. 14
16:33
Mégse a Pfizer vakcinája a legjobb? Most kiderül! - Tech hírek 2021. április 14. 16:25 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/14/3913/
ápr. 14
17:09
Milliószám falja a galaxisokat az MI (Bitport)
Az univerzum működésének mélyebb megértéséhez alapvető fontosságú lenne minél több csillagászati rendszer katalogizálása, ami emberi erőforrással reménytelen feladat. Szerencsénkre itt vannak a tanulásra képes algoritmusok.

2021. április 15. csütörtök

ápr. 15
4:45
Varsóba költözött a Google Cloud platform közép-európai központja (Mínuszos)
Megnyitották Varsóban a Google Cloud platform közép-európai technológiai és adatfeldolgozó központját. Philip T. Reeker, az európai ügyekért felelős amerikai külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy a közel kétmilliárd dollár értékű beruházás a lengyel-amerikai kapcsolatok további megerősítéséhez járul hozzá. Fejlesztve a közép- és kelet-európai di
ápr. 15
5:39
A világegyetem leggyorsabb MI-kutatásokhoz használható hardverét veti be a Sztaki (Mínuszos)
Magyarországon elsőként a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) szerezte be a világ jelenlegi leggyorsabb és legfejlettebb GPU-kommunikációra képes szerverét, a Supermicro 4124GO-NART-ot. A neuronhálók tanítására alkalmas célhardver-infrastruktúrát a legújabb NVIDIA HGX A100 8–GPU NVLink megoldással szerelték fel a kutatók. A m
ápr. 15
6:39
Újabb hackertámadások érték a francia távoktatási rendszert Oroszországból és Kínából (Mínuszos)
Hackertámadások érték Oroszországból és Kínából a múlt héten Franciaországban a koronavírus-járvány miatt bezárt iskolák oktatását felváltó távoktatás digitális rendszerének szerverét – közölték francia rendőrségi források. A digitális oktatás eddigi egy hete alatt három egymást követő napon sorozatos hackertámadások érték a francia közoktatás távo
ápr. 15
7:39
Nagyot nőttek a pc eladások az első negyedévben (Mínuszos)
A személyi számítógépek értékesítése a világpiacon az első negyedévben 32 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, az adatgyűjtés kezdete óta a leggyorsabb ütemben, ami mögött elsősorban az alacsony bázisérték áll – közölte az amerikai Gartner piackutató cég. Az első negyedévben 69,9 millió személyi számítógépet értékesítettek, számuk lehetett vol
ápr. 15
8:21
Ön is felmondana, ha béna szerszámokkal kellene dolgoznia? (Bitport)
A tengerentúlon a munkavállalók fele hagyná ott az állását a frusztrálóan rossz technológiai eszközök miatt, a világjárvány kitörése óta pedig másfélszeresére emelkedett azok aránya, akik ezt meg is tették.
ápr. 15
11:15
A Microsoft megversenyezteti vásárlóinál az Intelt és az AMD-t (Bitport)
Az USA-ban, Kanadában és Japánban már meg lehet venni a gépeket, de heteken belül érkeznek a többi régióba is.
ápr. 15
14:45
A Dell leválasztja magáról a VMware-t (Bitport)
Megvalósul a hosszú ideje dédelgetett elképzelés, a Dell megválik többségi részesedésétől, és önálló társasággá alakítja a szoftvercéget.
ápr. 15
16:57
Nagytakarítást tartott a Twitch (Bitport)
A videójáték-közvetítő platformon elszaporodtak a kamu profilok. A mesterséges intelligenciával támogatott irtóhadjárat keretében 7,5 millió hamis fiókot töröltek.
ápr. 15
17:03
60 éve repült Jurij Gagarin az űrbe. De tényleg ő volt az első? - Tech hírek 2021. április 15. 16:56 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/04/15/3921/

2021. április 16. péntek

ápr. 16
4:45
Digitális térségfejlesztési képzéssel javítják a települések vonzerejét (Mínuszos)
A digitális térségfejlesztési szakember posztgraduális képzést és a digitális térségfejlesztési referens webináriumot elvégzőkre kulcsszerep vár Magyarország okosváros- és okosfalu-fejlesztéseiben – közölte a Digitális Jólét Program (DJP). A közlemény szerint a digitális térségfejlesztési szakember posztgraduális képzés célzottan a térség- és telep

Keresés