2021. december 13. hétfő

dec. 13
4:51
Videoton Holding: az idei árbevétel megközelíti a 220 milliárdot (Mínuszos)
Az előzetes adatok alapján a Videoton vállalatcsoport idei árbevétele megközelíti a 220 milliárd forintot – jelentette be a cégcsoport elnök-vezérigazgatója. Széles Gábor elmondta, hogy kilencven százalékban exportra termelnek, így a forint gyengülése is segítette az árbevétel forint alapú növekedését, de euró bázison is komoly növekedést produkált
dec. 13
5:51
Megtévesztő reklám miatt kapott milliós büntetést a Telekom (GSMring)
A Gazdasági Versenyhivatal több száz milliós bírságot szabott ki a Telekom vállalatra, mivel megtévesztette ügyfeleit egy internet csomaggal. A fogyasztók megtévesztése miatt szabott ki 310 millió forintos bírságot a Telekomra, mivel valótlanul reklámozta egyik internet csomagját. A cég még korábbi reklámja szerint korlátlan internetet ígértek a fo
dec. 13
5:51
DKÜ: százmilliárdos keretmegállapodás a Delta Systems-szel (Mínuszos)
Csaknem 105 milliárd forintos keretmegállapodás nyertese az a konzorcium, amelynek tagja a Delta Systems Kft.; a rendszerintegrátor társaság a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) által indított, it-biztonságtechnikai termékek és szolgáltatások szállítására és integrálására vonatkozó uniós közbeszerzési eljárásban vett részt közös ajánlattevőként,
dec. 13
6:21
Renderképeken a Honor összecsukható mobilja a Magic Fold (GSMring)
Már egy ideje nem titok, hogy a Honor összecsukható okostelefonon dolgozik. De ez nem csak az eddig kiszivárgott információkra alapozzuk, maga a cég sem titkolja ezt, és bejelentette, hogy a készülék a Magic vonal része lesz. Az új okostelefon bemutatója legkorábban a jövő év első negyedévében várható, de most megtekinthetjük azt is, hogy hogyan fo
dec. 13
6:51
Német tulajdonú céget támogat a pécsi önkormányzat (Mínuszos)
Új üzemet létesít a 3D nyomtatási rendszerek fejlesztésével és nagy sebességű gyártásával foglalkozó pécsi RS Factory Kft. a baranyai megyeszékhelyen – közölte a város önkormányzata. Közleményükben azt írták, hogy a városi közgyűlés december 14-ei ülésén járulhat hozzá az új termelőegység létrehozásához, így jövőre és 2023-ban száz-százezer eurót b
dec. 13
7:21
Olcsóbb lesz, a Samsung Galaxy Tab S8 Ultra a vártnál (GSMring)
A Samsung valamikor a következő év elején mutathatja be a Samsung Galaxy Tab S8 Ultra tabletet, ami kedvezőbb áron jöhet, mint ahogy azt várták. A dél-koreai gyártó, a tavalyi évben mutatta be a Samsung Galaxy Tab S7 szériát, aminek a nyáron érkezett egy Fan Edition változata is, de a következő generációra, a 2022-es év elejéig
dec. 13
7:51
Tippek, hogyan növelheted az online vásárlások biztonságát (Mínuszos)
A karácsonyi időszakban megugró internetes vásárlások biztonságát fenyegető csalókra hívta fel a figyelmet, és az online fizetések biztonságának jelentős növelésére osztott meg javaslatokat az it-biztonsággal foglalkozó Sicontact Kft. szakértője a cég szombati közleményében. Csizmazia-Darab István arra figyelmeztetett, hogy kellő körültekintés nélk
dec. 13
8:21
Tűzálló gatyát húztak a Vasembernek készülő robotra (Bitport)
Az iRonCub fejlesztői bíznak benne, hogy kutatási projektjük nagy lendületet adhat a levegő újszerű meghódításának, legyen szó robotokról vagy emberekről.
dec. 13
8:21
Óriási kedvezményekkel állt elő a Telekom decemberre (GSMring)
A legtöbb elektronikai áruház mellett, a szolgáltatók is, óriási kedvezménnyel állnak elő felhasználóik számára, így az ünnepek közeledtével. Most a Telekom kínál kihagyhatatlan ajánlatokat. Mutatjuk a részleteket. A német multi mondhatni, hogy Magyarországon a legnagyobb felhasználói bázissal rendelkezik. A kínálatukban elérhetőek az otthoni szolg
dec. 13
10:03
Már a hivatali kapcsolattartás módjáról is rendelkezhetünk (Bitport)
Magánleveleink többsége az elektronikus postafiókunkba érkezik és nem a postaládánkba. A közigazgatási ügyintézés során hasonlóan kényelmes helyzetet teremthetünk, hiszen az elektronikus szolgáltatások terjedésének köszönhetően ma már arról is rendelkezhetünk, milyen csatornán keresztül szeretnénk kommunikálni a különböző hivatalokkal.
dec. 13
10:51
VISZ-pályázat: távoktatási tapasztalatok a helyszíni képzésben (Bitport)
Szombaton átadták a VISZ idei oktatási pályázatának díjait. Három helyre négy iskola futott be.
dec. 13
13:33
Közel 500 milliárdot hozott Európának a cloud (Bitport)
Dollárban számítva 2020-ban ennyivel járult hozzá kontinensünk gazdasági teljesítményéhez a nyilvános felhő és a technológia köré épülő ökonómia.
dec. 13
16:15
Elárulta a Facebook egyik kisebb istene, ki a felelős az álhírek terjesztéséért (Bitport)
Természetesen a társadalom és maga a felhasználó. Maga a Facebook semmiképpen sem az, és nem is lehet felelőssé tenni, mert mindig lesz valaki, aki rosszra akarja használni. Vagy valami ilyesmi.
dec. 13
17:15
Szélvészgyors lett a Chrome böngésző (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2021. december 14. kedd

dec. 14
4:54
Q2: veszteséggel zárt az Oracle (Mínuszos)
Növelte bevételét, de egyszeri rendkívüli tétel miatt veszteséggel zárta pénzügyi éve második negyedévét az Oracle. Az Oracle 2021/22-es pénzügyi éve novemberrel zárt második negyedévében 10,36 milliárd dollár értékesítési árbevételre tett szert, hat százalékkal magasabbra az egy évvel korábbi 9,8 milliárd dollárnál. A bevétel legnagyobb részét, 73
dec. 14
5:48
Álláskereső portál indult megváltozott munkaképességűeknek (Mínuszos)
Érték Vagy! elnevezéssel indult álláskereső portál megváltozott munkaképességű embereknek. Az ertekvagy.hu oldalt azért hozták létre, hogy a munkát keresőket és az őket foglalkoztatni kívánó munkáltatókat összekapcsolja. A portál az elmúlt hetekben vált publikussá, jelenleg az oldalon mintegy 1500 álláskereső és majdnem négyszáz munkaadó már regisz
dec. 14
6:24
Képeken a hamarosan érkező Xiaomi 12 Ultra (GSMring)
A Xiaomi a következő év elején mutathatja be legújabb csúcskategóriás okostelefonjait, köztük a Xiaomi 12 Ultra készüléket. Mutatjuk, hogy hogyan is nézhet ki a termék. A Xiaomi napokon belül bemutathatja a Xiaomi 12 készüléket, ami a pletykák szerint Snapdragon 8Gen1 SoC processzort kaphatja meg. A sorozat többi tagja, a 2022-es év első felében ér
dec. 14
6:48
Egy évtized alatt 260-szorosára nőtt a mobil adatforgalom (Mínuszos)
Az elmúlt tíz évben 700 millióról 6,3 milliárdra emelkedett az okostelefon-előfizetések száma, a teljes mobil adatforgalom pedig 260-szorosára nőtt – derül ki egy friss tanulmányából. A jelentés szerint világszerte 180 élő 5G hálózatot állítottak üzembe a mobilszolgáltatók, az előfizetők száma pedig 2021 végére eléri a 660 milliót. Az elemzők előre
dec. 14
7:18
Érkezik a vérnyomást mérő Huawei okosóra (GSMring)
A Huawei nemsokára, egy új okosórát dobhat piacra, ami vérnyomásmérő érzékelőkkel van felszerelve, így sok ember számára jó választás lehet. A kínai vállalat a TOP okosóra gyártók közé tartozik a világban. Ezt annak köszönhetik, hogy jó áron kínálnak megfelelő tudást, emellett a teljes piacot lefedik. Megvásárolhatóak termékeik az egészen olcsó sze
dec. 14
7:48
Minden fillér jó helyre megy: biztosításközvetítő rendszert fejlesztenek 1,1 milliárd forintból (Mínuszos)
Biztosításközvetítő rendszert fejleszt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft., a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a suIT SOLUTIONS Informatikai Szolgáltató Kft.-vel konzorciumban, az 1,177 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéshez 798,65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el – közölte a konzorciumot vezető Hungarikum Biztosítási
dec. 14
8:24
Alig esik az új iPhone-ok ára (Bitport)
Ezzel szemben a Google saját, Pixel 6-os sorozatának darabjai egy hónappal a megjelenést követően már lényegesen kisebb összegért adhatók el.
dec. 14
8:48
Az Epic Games Store 15 játékot ad majd ingyen a karácsonyi szezonban (GSMring)
Az Epic Games Store a hírek szerint még ebben a hónapban 15 játékot ad ingyen a felhasználóknak, december 16-tól kezdve minden nap egy-egy játékkal kedveskednek a gamereknek, egészen december 30-ig. Az információt már két külföldi forrás, a Dealabs és a Video Games Chronicle is megerősítette. Akik már több alkalommal bizonyítottak ezen a téren, leg
dec. 14
9:06
Visít, sípol az autó? Az ékszíj lehet a probléma (Mínuszos)
Intő jelek, melyek az ékszíj meghibásodására utalnak. Az ékszíjak a motoron lévő külső alkatrészek hajtásában vesznek részt, így a generátor, a klímakompresszor, a szervokormány és a vízpumpa működéséért is felelnek. Ma már elképzelhetetlen az autók kisegítő berendezéseinek működése hosszú- vagy keresztbordás ékszíjak nélkül. Vannak azonban olyan h
dec. 14
9:48
December 20-án fog bemutatkozni a következő gamer mobil (GSMring)
A Vivo két gamer mobiljáról is érkeztek hírek, melyek közül a iQOO Neo 5s már idén december 20-án be fog mutatkozni, valamint egy a jövő évben érkező modellről is kiderültek érdekességek. Az iQOO december 20-án készül bemutatni legújabb gamer mobilját, ami az iQOO Neo 5s néven fog debütálni és már a legújabb Vivo Origin OS
dec. 14
11:06
Időbe telik, amíg felbőgnek az ipar 4.0 motorjai (Bitport)
A jövő fejlődési iránya egyértelműen a gyártás „okosabbá” válása, az adatvezérelt termelés. Magyarországon is vannak élenjáró vállalatok, ugyanakkor a mindenek felett álló gyártási stabilitás felülírhatja a gyors digitalizációt.
dec. 14
14:12
Nem ártana felkészülni a metaverzumos átverésekre (Bitport)
Ahogy egyre több pénz áramlik az új területre, a csalók is igyekeznek kihasználni a szabályozatlanságból és tapasztalatlanságból adódó lehetőségeket.
dec. 14
14:15
Megmutatjuk a világ első SMS-ét (hirado.hu)
Az aukciósház a világ minden tájáról vár licitálókat az értékesítésre.
dec. 14
15:54
Mi várhat az e-kereskedelemre a következő években (Mínuszos)
Számos jelentés és kutatás áll rendelkezésünkre, amely képet fest a hazai e-kereskedelem múltjáról, egyes elemzések a jelenéről is képesek információt szolgáltatni, ám ha a jövőjére vagyunk kíváncsiak, csak véleményekre és tendenciákra hagyatkozhatunk. Az alábbi írás azt igyekszik boncolgatni, milyen tendenciák válhatnak meghatározóvá a következő é
dec. 14
16:48
Jöhetnek a mosható, csavarható akksik (Bitport)
Kanadai tudósoknak sikerült olyan hasznos tulajdonságokkal rendelkező áramforrást készíteni, amely alapvetően befolyásolhatja majd a hordozható informatikai eszközök alkalmazási, tervezési lehetőségeit.
dec. 14
16:48
Érkezik a vérnyomást mérő Huawei okosóra (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2021. december 15. szerda

dec. 15
4:54
Megérett a világ a pusztulásra: digitális műtárgyként árverezik el a legelső sms-t (Mínuszos)
Digitális műtárgyként bocsátják árverésre a világ első sms-ét a napokban a franciaországi Aguttes aukciósház online árverésén. “Merry Christmas” – állt az üzenetben, amit 1992. december 3-án továbbítottak a Vodafone hálózatán keresztül. A karácsonyi jókívánság sikeresen megérkezett a címzetthez, Richard Jarvishoz, a Vodafone alkalmazottjához. Ez vo
dec. 15
5:48
Enjoy Robotics: termék még nincs, cégcsoport már van (Mínuszos)
A robotok fejlesztésével, gyártásával, és forgalmazásával foglalkozó Enjoy Robotics Zrt Fülesden építette fel 2500 négyzetméteres üzemét, az első magyar robotgyárat. A tavaly nyáron alapított társaság a Debreceni Egyetem Műszaki Karával együttműködve ambiciózus célt tűzött ki maga elé: nemzetközileg is versenyképes hazai robotikai ipar hosszútávú f
dec. 15
6:18
Élő képeken a Samsung Galaxy S22 sorozat (GSMring)
A hamarosan debütáló Samsung Galaxy S22 sorozat most élő képeken tűnt fel, amin jól szemügyre vehetjük a készülékeket. A dél-koreai cég, valamikor 2022 februárjában mutathatja be a Samsung Galaxy S22 sorozat tagjait, amiről kiszivárogtak az első render képek. Már nagyon sok információt tudhattunk meg a készülékekről, viszont eddig csupán a Samsung
dec. 15
6:48
Nem lennél most az Adevinta Classified Media Hungary Kft. helyében (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot folytat a Használtautó.hu és a Jófogás.hu weboldalakat üzemeltető Adevinta Classified Media Hungary Kft.-vel szemben, mert az autókereskedők számára kialakított kedvezményrendszere és szolgáltatásai alkalmasak lehetnek a versenytársak kiszorítására. A versenyhatóság a napokban jelentős számú gépjármű-ker
dec. 15
7:24
Így szerezz, ingyen mobilinternetet a Vodafone alkalmazásban (GSMring)
A legtöbb mobiltelefonos szolgáltató, rendszerint előáll valami akcióval, aminek a keretein belül ingyen mobilinternetet kaphatunk. Mutatjuk, hogy mit kell tenni érte a Vodafone szolgáltatónál. A Vodafone az utóbbi években nagy változáson ment keresztül, hiszen megvásárolták a UPC szolgáltatót és beolvasztották kínálatukba, így otthoni előfizetőket
dec. 15
7:54
Megvan, hogy fog kinézni a Xiaomi 12 Pro (GSMring)
A Xiaomi a közeljövőben újabb okostelefont dobhat a piacra, amiről most kiderült, hogy hogyan is fog kinézni. Mutatjuk, hogy mit tudunk a Xiaomi 12 Pro okostelefonról. A kínai vállalat napokon belül bemutathatja a Xiaomi 12 készüléket, viszont a sorozat többi tagja valamikor a 2022-es elején érkezhet meg. Ez lehet a Xiaomi 12 Pro, a Xiaomi
dec. 15
8:00
Állandósult a távmunka átmeneti szabályozása (Mínuszos)
Törvényi szintre emelte az Országgyűlés a veszélyhelyzet idejére hozott kormányrendeleti intézkedéseket a többi között a távmunkával kapcsolatban is. A szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér januári megemelésével a távmunkában dolgozóknak számla alapú elszámolás nélkül, átalánydí
dec. 15
8:18
Jó áron jöhet a Samsung Galaxy Tab A8 10.5 2021 (GSMring)
Hamarosan bemutatkozhat a Samsung Galaxy Tab A8 10.5 2021, ami jó árazással és specifikációkkal érkezhet meg. Mutatjuk a részleteket. A dél-koreai vállalat a szivárgások szerint, a következő év elején felfrissíti a közép kategóriás tablet portfólióját és 2022 január közepe fele megjelenhet a Samsung Galaxy Tab A8 10.5 2021. Európában, a jelentések
dec. 15
9:24
Homokból is lehet hidat építeni - de még milyet! (Bitport)
Egy speciális kötőanyagnak és egy viszonylag új 3D nyomtatási eljárásnak köszönhetően az iparban jelenleg használt megoldásoknál erősebb, a gyártási folyamatokhoz jobban idomuló alkatrészek, eszközök alkothatók kvarchomokból.
dec. 15
11:42
Gyorsabban és élethűen szinkronizál tévésorozatokat a gépi intelligencia (Bitport)
Az izraeli Deepdub technológiájára már az amerikai szolgáltatók is ráharaptak, mert nem csak olcsóbb, de a színészek eredeti hangját ülteti át a célnyelvekre.
dec. 15
14:06
Felhőtudatosság 2022 – ha van stratégia, nem érhetik meglepetések (Bitport)
A kissé kiszámíthatatlan idei év után talán újra tisztábban láthatók a kis- és középvállalkozások üzleti céljai rövid és középtávon. A megfelelő előkészületekkel pedig bebiztosítható a célig vezető út.
dec. 15
14:48
Miért nem rohanták meg tömegek a low-code platformokat? (Bitport)
A technológia nagyjából ott tarthat most, ahol a felhő kb. 10-12 éve. Ahányan látják elméleti előnyeit, annyian félnek gyakorlati hátrányaitól.
dec. 15
17:00
Így képzeli a munka jövőjét a Dell (Bitport)
A gyártó a közelgő CES-re melegítve mutatta be néhány koncepcióját, amelyekkel a pandémia miatt megváltozott munkavégzési körülményekre igyekszik reagálni.
dec. 15
17:42
Egy új metaanyag képes megduplázni a Wi-Fi jelerősségét (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.

2021. december 16. csütörtök

dec. 16
4:48
Kaposváron a jövőbe fektetnek (Mínuszos)
Informatikai és távközlési ágazati képzőközpontot hoznak létre a Kaposvári Szakképzési Centrum kollégiumában 2022. október végéig – közölte a centrum. A szakképzési centrum a partnereivel együttműködve valósítja meg a fejlesztést 269,39 millió forintos uniós támogatással. A hat tantermesre, 96 férőhelyesre tervezett, modern számítástechnikai eszköz
dec. 16
5:54
Lesz helye: 350 milliárdos kötvénykibocsátásra készül a 4iG (Mínuszos)
A 4iG Nyrt. kötvénykibocsátásra készül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedési kötvényprogramban – közölte a vállalat. A közlemény szerint a kötvények kibocsátására aukción kerül sor. A tízéves futamidejű, az ötödik év végétől amortizálódó, ötvenmillió forint névértékű, évi hat százalékos fix kamatozású kötvények felajánlott összn
dec. 16
6:18
Élő képeken a Honor X30 okostelefon (GSMring)
A kínai vállalat, napokon belül bemutathatja a Honor X30 okostelefont, ami egy új, közép kategóriás készülék lehet. Mutatjuk a részleteket. A Honor X30 hivatalos bemutatási dátuma, 2021 december 16, kínai idő szerint 15:00. A Honor X30 sorozat már két taggal rendelkezik és a sima modell lehet az utolsó tagja a sorozatnak. Ez a mobiltelefon, már
dec. 16
6:54
Koltay a Médiatanács elnöke (Mínuszos)
Kilenc évre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé választotta Koltay Andrást az Országgyűlés. Koltayt december 4-i hatállyal nevezték ki az NMHH elnökének. Ezzel automatikusan a Médiatanács elnökjelöltje lett. A médiatörvény értelmében az Országgyűlésnek ezután harminc napon belül kellett megválasztania a Médiatanác
dec. 16
7:18
Napokon belül jöhet, a Huawei P50 Pocket (GSMring)
A kínai vállalat, napokon belül bemutathatja a Huawei P50 Pocket okostelefont, amiről eddig másként olvashattunk az interneten. Mutatjuk, hogy mi változott. A Huawei, egy hivatalos plakátképe szerint, december 23-án mutatkozhat be a Huawei P50 Pocket mobiltelefon, ami a cég egy újabb hajítható kijelzős okostelefonja lehet. Eddig úgy olvashattunk a
dec. 16
7:48
Telenor 5G: Még nem elég! (Mínuszos)
Országosan már több mint kétszáz bázisállomáson érhető el a Telenor 5G-szolgáltatása — közölte büszkén, már-már sugárzó elégedettséggel a távközlési társaság. Mint írják, az új technológiát használják is a szolgáltató ügyfelei: a hónapról hónapra növekvő 5G-n zajló adatforgalom 2021 októberében meghaladta a 35 ezer gigabyte-ot. A Telenor az 5G-szol

Keresés