A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a DIGI-vel szemben, mert nagysebességű internet szolgáltatásának népszerűsítése megtévesztheti a fogyasztókat. Közleményük szerint a hivatal versenyfelügyeleti eljárást indított annak vizsgálatára, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) megfelelően tájékoztatja-e a fogyasztókat “DIGINet
A Motorola sem szeretne alulmaradni a kiszivárgó hírek és megjelenő telefonok tekintetében, ami a 2021-es évet illeti. Remélhetőleg az új telefon az év elején indított Moto G9 Play utódja lesz, azonban egyenlőre kevés információ áll rendelkezése róla. Az új Moto G Play(2021) a Google Play Konzol listáján jelent meg. A felsorolásból kiderül, hogy a
Meg nem erősített értesülések szerint akár 2024-ben bemutatkozhatnak az Apple márkájú személyautók, amelyek forradalmi akkumulátor-technológiával forgatnák fel a piacot.
A Vivo egy közösségi oldalon mutatta meg, hogy milyen lesz az első Snapdragon 888 lapkával rendelkező mobiltelefonja, az iQOO 7. Korábban már kaptunk megerősítést arra vonatkozólag, hogy a rövid időn belül a Vivo is előáll első olyan telefonjával amiben Snapdragon 888 lapka kap majd helyet. Azt már a Snapdragon 888 bemutatóján lehetett sejteni, hog
Azt már tudjuk, hogy készül a Galaxy A32 5G, ami a Samsung legolcsóbb 5G képes okostelefonja lesz, de most kiderült, hogy tervező asztalon van egy ennél is olcsóbb készülék a Galaxy S22 5G is. Az új generációs mobilhálózat lassacskán megérkezik az alsó-középkategóriába a nagyobb gyártóknál is. Dél-Koreából származó információk szerint a Samsung jöv
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/12/22/2791/
Kiderült mikor mutatkoznak be a Xiaomi legújabb csúcsmobiljai, a Xiaomi Mi 11 és a Xiaomi Mi 11 Pro. Azt már eddig is tudtuk, hogy még idén megismerkedhetünk a Xiaomi Mi 11 mobilokkal, de egészen a mai napig nem kaptunk hivatalos megjelenési dátumot a mobilokhoz. A Xiaomi azonban most Weibo-n leleplezte, hogy mikor ismerkedhetünk meg a
Az új európai uniós keretszabályokat tartalmazó európai elektronikus hírközlési kódex a jövő évtől alapjaiban érinti a hírközlési szolgáltatók működését és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felügyeleti munkáját. A NMHH kommunikációs igazgatóságának közleménye szerint jelentősen bővül a szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatások köre
Az együttműködő robotok dán gyártója leszállította az ötvenezredik kobotját. Az együttműködő robotok vagy másnéven kobotok kategóriája az ipari automatizálás egyik leggyorsabban növekvő szegmense, az előrejelzések szerint 2020-2025 között 30,37 százalékos, éves átlag növekedési ütem várható. Az együttműködő robotok piacának úttörője a Universal Rob
A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (Milab) hat kutatási projektje közül kettőt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai irányítanak. A Milab ősszel kezdte meg működését a 18 nemzeti laboratórium egyikeként. A tíz partnerrel induló szervezet feladata összefogni a mesterséges intelligencia témájával foglalkozó ipari szereplőket, kut
December 22-től aktiválható és egészen december 27-ig használható a Telenor ünnepi videohívásokhoz, közös online beszélgetésekhez szánt egyszeri 100 GB-os belföldi adatjegye, amely most kedvezményes áron mindössze 500 forintért vásárolható meg. A szolgáltató decemberi hétvégékre szánt 100 GB-os egyszeri, kiegészítő adatjegye – amelyből 1 GB felhasz
A nyolcmilliárdból alig 3,7-re pályáztak a kelet- és nyugat-magyarországi vállalkozások digitális fejlesztésekre. A munkahelyek megvédését, és újabbak létrehozását is segíti az a pályázat, amelyben már mintegy 3,7 milliárd forintot pályáztak sikeresen magyar cégek digitális képességeik fejlesztésére – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és T
A Xiaomi várhatóan december 28-án hétfőn mutatja be új Mi 11 telefonjait, és a ma (Kínából) érkezett szivárgásból kiderült, hogy 565 € lesz a 8/128 GB-os verzió. Ha megbízhatunk ebben a kiszivárgott képben, a Xiaomi Mi 11 8/256 GB-os változata 600 € lesz, míg a 12/256 GB-os változatért 650 €-t kell majd fizetnünk. Ezek az
Már a korai tesztekből is le lehetett szűrni, hogy most teljesítményben nem lesz olyan nagy a különbség az új felsőkategóriás Snapdragon és Exynos lapka között sőt, a Samsung rendszerchipje akár jobb is lehet a Qualcomm megoldásánál. Az Exynos 2100-al a hamarosan érkező Galaxy S21 szériában találkozunk majd először. Magát a lapkát január 12-én mut
Már most, jóval a bemutató előtt felkerültek az internetre a Galaxy S21 mobilok hivatalos háttérképei. A Samsung hivatalosan csak januárban jeleni majd be a Galaxy S21 termékcsaládot, de már most minden információ kiszivárgott a mobilokról. Most pedig a hivatalos háttérképek is kiszivárogtak, amiket a Jimmy is Promo nevű felhasználónak köszönhetünk
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/12/23/2801/
Egy ROM-nak köszönhetően a több mint 9 éves Galaxy S2-n is megnézhetjük, hogy milyen rajta az Android 11. A Samsung Galaxy S2 (vagy ahogy sokan ismerik S II) mondhatni az egyik legnépszerűbb mobil volt a maga idejében. Ami pontosan a 2011-es év volt, ugyanis akkor februárban mutatta be a Samsung a Mobil Világkongresszuson. Akkoriban még
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tíz pontban foglalta össze, mire érdemes figyelni az időseknek szánt mobiltelefon kiválasztásakor. 1. Garancia: érdemes a készüléket Magyarországról, a szolgáltatók egyikétől vásárolni, hogy biztosan kompatibilis legyen a hazai technológiákkal, és szükség esetén érvényesíteni lehessen a garanciát. 2. Üz
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közölte hogy, a hírközlési szolgáltatóknak csak készülékvásárláskor, az előfizetők kérése alapján lehet kétéves határozott idejű előfizetői szerződést kötniük, egyéb esetekben a határozott idő maximum egy év lehet. Az NMHH 2020 után jövőre is ellenőrizni fogja ennek betartását mind a szolgáltatók általá
Az éjjel-nappal hívható segélyhívó számok mellett ez évtől applikáció és chates szolgáltatás is segíti a bajban lévőket – közölte a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. Mint írják idén a járványhelyzet miatt is többen hívták a lelkisegély-szolgálatokat, az ünnepi időszakban pedig még tovább nő a hívások száma. Közleményükben rámutattak arra,
Az U2key.com ezzel a Karácsonyi 46.5% extra Karácsonyi kedvezménnyel szeretne kedveskedni nektek! Használjátok December 24-én és 25-én a GSM kódot az alábbi termékeknél: Windows 10 Professional Key – 2590.49 Ft Microsoft Office 2019 Professional Plus Retail Key – 9009.46 Ft Windows 10 Pro + Microsoft Office 2016 Pro Key Pack – 8054.13 Ft Windows 10
A DIGI a fogyasztókat megtévesztő kampánnyal vezette piacra mobiltelefon-szolgáltatását, többek között valótlanul ígért korlátlan mobilnetet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata szerint. A GVH december 21-én zárult versenyfelügyeleti eljárása megállapította: a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) a mobil szolgáltatásait bevezető, 2019-
A Motorola is bejelentette, hogy 23 új eszközre érkezhet az Android 11-es verziója. Egyrészt jó látni, hogy érkeznek a bejelentések a frissítésekkel kapcsolatosan, azonban a másik oldalról nézve kicsit kiábrándító, hogy ilyen hosszú időt vesz igénybe. A Motorola részletes leírásban tette közzé a teljes listát, hogy melyik telefonok kapják meg az új
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tíz pontban foglalta össze, mire érdemes figyelni az időseknek szánt mobiltelefon kiválasztásakor. 4. Felbontás: aki sok fényképet vagy videót néz a telefonján, figyeljen a kijelző felbontására is. A nagy felbontású készülékeken jobb minőségben tekinthetők meg a képek és a videók. 5. Sebesség: a képekné
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) honlapját nagyszabású kibertámadás érte, miután elrendelte Selahattin Demirtas bebörtönzött törökországi kurdbarát politikus azonnali szabadon bocsátását. A bíróság sajtószolgálata nemzetközi hírügynökségekkel közölte, hogy a honlapjuk hozzáférhetetlenné vált, közvetlenül az ítélet kihirdetése után, de ada
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közölte hogy, a postai szolgáltatások piacán jövőre többek között ellenőrzi majd a szolgáltatóknál a felhasználói panaszok kezelését. Ezen túl az egyetemes postai szolgáltatásokat ellátó Magyar Posta Zrt-nél a minőségi követelmények teljesülését, amihez próbaküldeményekkel végzett méréseket is felhaszná
A kínai Shenzhen Kedali Industry Co Ltd lítiumionakkumulátor-alkatrészeket gyártó beruházást hoz Gödöllőre 14,1 milliárd forint értékben, 330 új munkahelyet teremtve. Ehhez a Magyar Kormány 1 milliárd 275 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. Li Jianli, a Shenzhen Kedali elnöke elmondta, hogy Kína-szerte hét gyárban készítenek lít
Ugyan nem hivatalos forrásból, de kiszivárgott a Honor V40 lehetséges megjelenési dátuma, és egy kép is érkezett a mobilról, amin két oldalról megtekinthetjük. Mikor novemberben a Huawei eladta a Honor-t még nem tudtuk, hogy mi lesz a készülőfélben lévő V40, de a vásárlást követően az új tulajdonos mindenkit megnyugtatott, hogy jön a V40. Persze az
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/12/25/2817/
Pete Lau, a OnePlus vezérigazgatója nemrég megjelent tweetjében osztotta meg, hogy cége egy jövő év elején megjelenő okosórán dolgozik. A hír nem éri váratlanul a nagyérdeműt, hiszen a cég az év során már többször utalt arra, hogy dolgoznak rajta. Azonban most már a megjelenési időpontról is több információ áll rendelkezésre. Az Inputnak adott inte
Az amerikai kormány váratlan lépésként a közelmúltban felvette a dróngyártó DJI-t az „Entity List”-re, ugyanazon kereskedelmi feketelistára, amelyen a Huawei is helyet kapott 2019-ben. Ez hatalmas hírnek számít azoknak, akik élvezik a légifotók és videók forgatását, figyelembe véve, hogy a DJI a világ legnagyobb drónmárkája, és a legjobb drónok lis
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tíz pontban foglalta össze, mire érdemes figyelni az időseknek szánt mobiltelefon kiválasztásakor. 7. Jelszótárolás: az újabb eszközökbe számos biztonságos megoldást építettek be a jelszavak tárolásához, így elkerülhető ezek – adatvédelmi szempontból kiemelten kockázatos – papíralapú tarolása. 8. Vezeté
A Xiaomi elkezdte szivárogtatni az információkat a hamarosan debütáltó csúcsmobiljairól a Mi 11-ről és a Mi 11 Pro-ról. Tegnap egy Weibo bejegyzésből megtudtuk, hogy a Xiaomi Mi 11 széria bemutatója december 28-án lesz. Ma pedig a Xiaomi szokás szerint elkezdte szivárogtatni az információkat a napokon belül bemutatkozó Mi 11-ről és Mi 11 Pro-ról. A
Nagy Mihályt új beosztást kapott a KÜRT Zrt-nél. A szakembert minőségirányítási vezetőnek nevezték ki, miközben a régi feladatait is el kell látnia. Nagy gazdaságinformatikus valamint okleveles közgazdász diplomával rendelkezik, továbbá CQI és IRCA tanúsított ISO 9001 vezető auditor. A kinevezésekor senior szakértőként dolgozott a társaság Adatvéde
Egy közel kétmilliárd forintos beruházás keretében új logisztikai raktárközpontot épített a villamossági termékek kis- és nagykereskedelmével foglalkozó Daniella Kft. A 2021. január elejétől működő 12 ezer négyzetméteres csarnok a hazai villamossági piac legfejlettebb és leginnovatívabb raktára lesz, amelyben egy robotizált rendszer optimalizálja,
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Komszomolszkaja Pravda rádióadónak nyilatkozva azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin továbbra sem használ okostelefont, de internetezni néha szokott. “Okostelefonja nincs, az egyszerűen lehetetlen lenne” – fogalmazott Peszkov. Putyin már korábban is nyilatkozott arról, hogy nem használ okostelefont, amely helyett e
A karácsony a gondoskodásról, a szeretetről és a családról szól – ilyenkor azok a gyermekek sem maradhatnak egyedül, akik kénytelenek a kórház falai között tölteni az ünnepeket. A Telekom a most induló #DigitálisElsősegély programja keretében térítésmentes mobil internetelérést biztosít több kórház gyermekosztályának országszerte, hogy megkönnyítsé
Ki szeretne egy új PC-t építeni? A karácsonyi időszakban egyre több új alkatrész jelenik meg, ám az árak is nagyot változhatnak rövid időn belül. Windows 10 Professional verziója most csak 2570 Ft! Az újonnan megjelent Zen 3 processzorok az AMD kínálatában az egyik legnagyobb teljesítményt nyújtják az asztali számítógép platformon. A játékosok már
Kiderült melyik lesz az a Xiaomi mobil ami elsőként fog bemutatkozni az új évben. Viszont azt aki valami újdonságra számítana azt el kell, hogy keserítsük. A Xiaomi még novemberben mutatta be a Redmi Note 9 termékcsaládot Kínában, majd ugyan azokkal a hardverspecifikációkkal egy kicsit más külsőben Redmi 9 Power néven a múlt héten ismét bemutatkozo
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/12/26/2829/
Ismét megerősítést nyert, hogy a Vivo jövő év elején bemutatkozó gamer mobilja 120 wattos vezetékes gyorstöltést fog kapni. A napokban megtudtuk, hogy a Vivo első Snapdragon 888 processzorral szerelt mobilja az iQOO 7 lesz. Már akkor lehetett hallani érdekes egy információt a készülékről. Méghozzá azt, hogy állítólag támogatni fogja a 120 wattos gy
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tíz pontban foglalta össze, mire érdemes figyelni az időseknek szánt mobiltelefon kiválasztásakor. 10. Felhőszolgáltatás: érdemes megfontolni a felhőalapú társzolgáltatások használatát: az adatok, képek felhő alapú biztonsági másolatai akkor is megmaradnak, ha a telefon meghibásodik vagy véletlenül font
A Huawei friss felmérése szerint teljesen eltérő a nemek között a tartalomfogyasztás módja. Az alkalmazások letöltése a férfiakra sokkal inkább jellemző (40 százalék), mint a nőkre (30 százalék), akik az appok letöltése helyett inkább az adott tartalom weboldalát nyitják meg. A gyengébbik nem képviselői előszeretettel használják akár a közösségi mé
Jövőre is egyre több zsarolóprogrammal kell majd szembenéznie a cégeknek és az egyéni felhasználóknak – derült ki az ESET a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő vállalat 2021-es kiberbiztonsági trendekről szóló jelentéséből. Az elemzés szerint az adatok kiszivárogtatása és a zsarolás nem új technikák, viszont növekvő tendenciát mutatna
Monopólium gyanúja miatt vizsgálatot indított az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi vállalat ellen a kínai piacfelügyelet – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség. A piacfelügyelet már korábban is figyelmeztette az Alibabát azzal kapcsolatban, hogy a kereskedőket kizárólagos együttműködési megállapodás megkötésére kötelezi annak érde
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jóvoltából elérhetővé vált egy olyan applikáció, ami a koronavirus terjedésének lassítását segíti elő. A VírusRadar egy mobil alkalmazás, amit a legjobb nemzetközi példák alapján fejlesztettek a koronavírus elleni védekezéshez. Az alkalmazás segítségével vizsgálható a bizonyítottan fertőzött emberekkel val
A BOE hamarosan megkezdi az OLED-ek szállítását az Apple 12-es szériájához. Korábban írtunk már mi is róla, hogy jelenleg két panelbeszállítóval van megállapodása az Applenek. Az Iphone 12-es szériájának megjelenése előtt, a Samsung és az LG szerepelt az OLED panelek beszállítói között az amerikai techóriásnál. Várhatóan most ez egy újabb beszáll