Az új felnőttképzési törvény szerint azok a képzések lehetnek áfamentesek, amelyek megfelelnek a szakképzésért felelős miniszter által elfogadott és nyilvánosságra hozott programkövetelményeknek, valamint megkapták egy felnőttképzési szakértő előzetes minősítését. A Green Fox Academynek (GFA) mind Java, mind JavaScript kurzusai teljesítették a felt
Az Alphabet szárnyai alatt működő vállalat önvezető autói tesztüzemben már három éve koptatják Phoenix útjait. Mostantól már csoportosan is lehet utazni a teljesen autonómnak mondott, ám távolról azért felügyelt járművekben.
Egy képen láthatjuk részletesen, hogy mi is van a múlt hónapban bemutatott legolcsóbb 5G képes Samsung mobilban, a Galaxy A42 5G-ben. A múlt hónap elején mutatta be a Samsung a Galaxy A42 5G-t, ami a dél-koreai cég jelenleg legolcsóbb okostelefonja. A bemutató során azonban elég szűkszavúak voltak a készülék hardverspecifikációit illetően, de megíg
A Financial Times értesülései szerint előkészület alatt van egy 20-as lista. Az ezen szereplő technológiai nagyvállalatokra szigorúbb szabályokat kényszerítene az EU.
Egy kis hatásszünetet követően újra él a Nokia mobilok Android 11 frissítési ütemterve. A múlt hónap végén a Nokia (vagy HMD Global) az egyik közösségi portálon közzétette a Nokia mobilok Android 11 frissítési ütemtervét, majd ezt követően gyorsan el is tüntették azt. A magyarázat ezt követően elég egyszerű volt, csak annyit mondtak, hogy túl hamar
Kiszivárgott néhány kép a Samsung következő zászlóshajójáról a Galaxy S21-ről. Természetesen ennyi idővel a megjelenés azért meredek lenne, ha az összes specifikáció napvilágot látna, ha nem is mindent, néhány fontos részletet most megtudtunk. Amit biztosan állíthatunk, hogy Android 11 fut a mobilon, és G996U kódszámmal van jelölve. Rengeteg találg
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/12/2057/
Az iskolakezdés és az év elején tapasztalt készlethiány megoldódása együttesen az egekbe lökte a személyi számítógépek eladásait. Pontosabban a notebookok értékesítését, mivel az asztali gépek alig fogytak.
A Nokia Kínában mutatta be elsőként két legújabb nyomógombos készülékét, a Nokia 215 4G és Nokia 225 4G mobilokat. A Nokia Weibo oldalán jelentette be két legújabb nyomógombos telefonját, a 4G képes Nokia 215 4G és Nokia 225 4G készülékeket. Bár elég kevéske információt osztott meg velünk a vállalat a közösségi oldalon, azért biztosak vagyunk
Egy adag kép érkezett a OnePlus 8T-ről, melyeken minden oldalról megtekinthetjük a rövid időn belül érkező készüléket. Mint tudjuk napokon belül, vagyis pontosan október 14-én fog bemutatkozni a OnePlus legújabb készüléke a OnePlus 8T. A mobilról az elmúlt hetekben elég sok információ kiszivárgott, de még így sem tudunk mindent róla. A héten már lá
A Huawei CFO-ja (pénzügyi igazgatója) megtagadta a bizalmas dokumentumokhoz való hozzáférést. Meng ügyvédei arra kérték a hatóságokat, hogy igazolják az állításukat, mert szerintük megsértették ügyfele jogait. A British Columbia tartományi bíró a kért iratokkal kapcsolatos kérelmek nagy részét jóváhagyta. A „CBC News” is beszámolt arról, hogy a kan
Az irodapiacon kiemelt jelentőségű megállapodás keretében, a Budapesten közel 2000 munkatársat foglalkoztató üzleti szolgáltatóközpont 2022-ben a Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló Budapest ONE campus épületébe költözik. A tranzakciót a Colliers International támogatta ingatlan-tanácsadói oldalról. A vállalat a központ létrehozásának 15. é
A Panda Security összegyűjtött néhány alapvető óvintézkedést, amivel nem csak a cégek, hanem az egyéni felhasználók is sokat tehetnek adataik biztonságáért. Az ingyen wifi valójában hazárdjáték A hotelekben, kávézókban vagy más nyilvános helyeken elérhető, ingyenes wifi hálózatok számos esetben alig, vagy egyáltalán nem nyújtanak védelmet. Az sem r
Kína a közelmúltban nyilvánosságra került adatgyűjtéssel olyan előnyöket próbál szerezni, amivel haditechnikai eszközök nélkül képes befolyásolni más országok döntéshozóit – mondta Bársony Péter, aki a hirado.hu szerint információtechnológiai szakértő. Bársony szerint potenciális veszélyforrás lehet a médiacégek által összegyűjtött, illetve az embe
Amerikában egy gyújtogatási ügy bírósági nyilvántartásából kiderült, hogy a Google adatokat adott azokról az emberekről, akik egy bizonyos címre kerestek rá. Kevés dologgal lepleződhetünk le olyan könnyen, mint keresési előzményeinkkel. A rendőrségnek általában külön engedélyre van szüksége ahhoz, hogy egy gyanúsított szenzitív információihoz hozzá
A Facebook megtiltja platformján a holokauszttagadást — jelentette be Mark Zuckerberg, a közösségi médium elnök-vezérigazgatója a vállalat blogján. Zuckerberg közölte: az antiszemitizmus aggasztó mértékű erősödése miatt szükséges, hogy a holokauszttal kapcsolatos valamennyi ellentmondásos bejegyzést betiltsák. “Amennyiben valaki a holokauszttal kap
A HMD Global az andoridos okostelefonok gyártója eltökélt a tiszta, biztonságos és naprakész telefonok gyártása iránt. A Counterpoint kutatócég felmérése szerint a HMD portfóliójában található okostelefonok 94 százaléka az új főverzió bejelentését követő egy éven belül a legújabb rendszerre váltott. A héten például befejeződött az Android 10 frissí
Az angolszász országok Japánnal és Indiával együtt sürgetik, hogy a kommunikációs alkalmazásokba építsék be a hatóságok által használható hátsó kapukat, és azt ígérik, hogy ezzel nem élnének vissza.
Kicsit megkésve, de végül csak befutott a szeptemberi AnTuTu toplista. Akárcsak korábban, most is modellenként 1000 teszt alapján állították össze a rangsort, csak az időintervallum változott. A szeptember 1-től 30-ig tartó időszak alatt néhány új belépővel is gazdagodott a toplista és egyes mobilok rontottak vagy épp javítottak az augusztusi hely
A Microsoft több alkalmazottjának is engedi az állandó otthoni munkavégzést – jelentette be a cég pénteken. Míg a Microsoft dolgozóinak döntő többsége továbbra is otthonról dolgozik a Covid19 járvány miatt, a szoftvergyártó kidolgozott egy belső „hibrid munkahely” irányelvet a home office-ra vonatkozóan, hogy sokkal nagyobb rugalmasságot biztosítso
Már nem csak az Android Go felhasználók részére érhető el a kevesebb tárhelyet és memóriát fogyasztó Gmail Go alkalmazás. A Gmail Go alkalmazás már nem mondható újdonságnak az Android Go rendszer használók körében. Mint tudjuk az Android Go operációs rendszert a Google azokra a mobiltelefonokra tervezte amik gyenge hardverekkel rendelkeznek. Az And
Egy kínai forrás szerint hamarosan bővülni fog a Huawei Mate 30 szériájának portfóliója. Az eddig kiszivárgott információk alapján már tudjuk, hogy a z október 22-én esedékes Huawei Mate 40 sorozat bemutatóján nem csak a Mate 40 szériával ismerkedhetünk meg. Ha minden igaz, a Huawei még tartogatja számunkra a Huawei Sound X okos hangszórót, Huawei
A drónokban rejlő üzleti potenciált jól mutatja az ipari felhasználására specializálódott Delair lépése, miszerint külön vállalatba szervezi adatvizualizációs és -elemző platformját.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/13/2068/
Erkölcstelen tartalmak megjelenítése miatt a kínai videó megosztó alkalmazást betiltották Pakisztánban. A TikTok kapott lehetőséget arra, hogy mérsékelje az illetlen tartalmak megjelenítését, nyilatkozta pénteken a Pakisztáni Távközlési Hatóság (PTA). A TikTok nem válaszolt azonnal a PTA felhívására, ezért az alkalmazást blokkolták az országban. A
A Microsoft szerint a legalább egymillió fertőzött eszközt használó rendszer a nemzetközi pénzügyi szolgáltatók támadásán túl az amerikai választások megzavarására is alkalmas lett volna.
A hamarosan érkező Exynos 1080 a szintetikus tesztek alapján sokkal jobban teljesít mint a Qualcomm jelenlegi csúcsprocesszora a Snapdragon 865+. Az elmúlt időszakban már többször is lehetett hallani a hamarosan érkező Samsung Exynos 1080 processzorról. Ez a lapka úgymond az Exynos 980 “utódja” lesz, ami azt jelenti, hogy nem egy csúcshardverről, h
A csúcsmobilok mellett, a középkategóriás Androidos készülékek szeptemberi Top 10-es listáját is közzétette az AnTuTu. Akárcsak a korábbi ilyen összeállításoknál, most is modellenként 1000 telefon pontszámát átlagolja az AnTuTu, így születik meg a toplista. Az írásjelekből már leszűrhető, hogy ez a lista Kínára vonatkozik, ott sokkal több mobil van
Haladó gondolkodású fiatalok gyűlnek össze, hogy az Ideathon Győr 3.0 ötletmaratonon négy témakörben hozzanak felszínre emberközpontú technológiai megoldásokat. A novemberre tervezett versenyre a nevezés lehetősége megnyílt. Győr technológiai tudás és erőforrások szempontjából az ország egyik központjának számít. Helyben a Széchenyi István Egyetem,
A Panda Security összegyűjtött néhány alapvető óvintézkedést, amivel nem csak a cégek, hanem az egyéni felhasználók is sokat tehetnek adataik biztonságáért. 2. A csalók már a levelesládánkban vannak Adathalász e-mailnek hívjuk, amikor csalók általában egy ismert szolgáltató nevét felhasználva, sürgősséget, határidőt jelezve, küldenek valódinak tűnő
Együttműködési megállapodást írt alá az Igazságügyi Minisztérium (IM) és a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A kooperáció elősegíti a két szervezet szakmai munkáját a tisztességes verseny megteremtése érdekében valamennyi gazdasági szektorra kiterjedően. A két szervezet közleménye szerint az együttműködési megállapodás kiváló keretet ad a közös munká
Hackerversenyt hirdetett a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. A szervezet közleménye szerint az októberi európai kiberbiztonsági hónap keretén belül idén is megrendezik a Hungarian Cyber Security Challenge 2020 (HCSC’20) elnevezésű it-biztonsági csapatversenyt. Azt október 15-19. között, rendhagyó módon, online tartják me
Az új iPhone-ok bemutatója szeptemberről októberre csúszott, cserébe összesen négy készüléket is bemutatott az Apple. A két megfizethető modell mellé természetesen két Pro verzió is jött, 6,1 és 6,7 hüvelykes kijelzővel és négy hátlapi szenzorral. Kis túlzással, de talán nem is lenne sok az a 999 dollár az iPhone 12 Pro-ért, a Pro Max-ért pedig
Drónvezérlésű pókrobot, humanoid robot, továbbá matematika-oktató mobilalkalmazás is díjat nyert a 2020-as Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyen, amelynek döntőjét a napokban tartották meg a szekszárdi I. Béla Gimnázium és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezésében – közölték a szervezők. Az október 8-án
A mára tervezett OnePlus eseményen a OnePlus 8T mellett a OnePlus Nord egy speciális változatával is megismerkedhetünk. A július végén bemutatott OnePlus Nord jelenleg két színben kapható, de egy Twitter bejegyzésnek köszönhetően úgy néz ki, hogy hamarosan bővül a színpaletta. A OnePlus Twitter oldalának köszönhetően megtudtuk, hogy ma a OnePlus 8T
Bár az új trend már a járvány kitörése előtt is felfutóban volt, a költségcsökkentás vagy a hozzáférés bővítése ezután különösen fontos lesz az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésében.
Idén négy telefonnal bővítette kínálatát az Apple, mutatjuk milyen lett az iPhone 12 mini és az iPhone 12, amik most a széria “legolcsóbb” tagjai. Az iPhone 12 szériával egyértelműen visszatért az iPhone 5-ös dizájn. Ezt a sorozat minden tagja megkapta, csakúgy mint a híresztelésekkel ellentétben az 5G-t is. A tegnap bemutatott Apple készülékek leg
A Geekbench-nek köszönhetően megtudtuk, hogy mire lesz képes a Huawei Mate 40 mobilokkal együtt érkező új Kirin processzor. A Huawei október 22-én mutatja be a Mate 40 szériát, amivel a cég legújabb csúcsprocesszora is debütálni fog. A chip nevével kapcsolatban egyébként már több verziót is hallhattunk. Hívták már Kirin 1000-nek és Kirin 9000-nek i
Az amerikai szankciók miatt elég bizonytalannak tűnik a Huawei és a Honor helyzete a mobilpiacon. A napokban pletykaszinten már lehetett róla hallani, hogy a Huawei megválhat a Honor-tól, most úgy tűnik volt alapja a szóbeszédnek. Kiderült, hogy a Huawei tárgyalásokat folytat a több céggel is, a Honor márka jövőjéről. Már szóba került a Xiaomi és
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/14/2078/