2020. július 23. csütörtök

júl. 23
4:36
Végre az elátkozott 29-es körzethez is elért “szupergyors” internet (Mínuszos)
Három közép-magyarországi régióban fejezte be a közelmúltban a hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország a “Szupergyors Internet Program” (SZIP) keretében – ezzel újabb, mintegy 18 ezer végponton tette hozzáférhetővé a nagy sebességű szélessávú internetelérést. A fejlesztésnek köszönhetően lakossági és üzleti előfizetők, iskolák, és k
júl. 23
5:36
Kínai hackerek ellen emeltek vádat (Mínuszos)
Az amerikai igazságügyi minisztérium vádat emelt két kínai hacker ellen — jelentette be John Demers miniszterhelyettes. A bejelentés szerint a két kínai férfit azzal vádolják, hogy amerikai, európai és ázsiai – köztük német, brit, belga, japán és ausztrál – vállalatok ellen követett el számítógépes támadást részben kínai állami megbízásából, részbe
júl. 23
6:42
Milliós bírságot kapott Mazsi (Mínuszos)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján Berki Renáta alias Mazsi (Berki Krisztián felesége) anélkül reklámozta egy kereskedő cég óráit a közösségi oldalán, hogy megjelölte volna a posztok fizetett jellegét. A bújtatott reklámozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ami miatt már számos alkalommal járt el a GVH. A versenyh
júl. 23
7:42
A bankok akár az ügyfeleik élethelyzetét is láthatnák (Mínuszos)
Nyíri József, a W.UP Szolgáltató Kft. stratégiai ügyfelekért felelős menedzsere úgy látja, hogy a bankok az ügyfelekről legálisan megszerezhető adatmennyiséget elemezve ki tudják következtetni akár azt is, hogy milyen élethelyzetben vannak. „A pénzügyi cégek az elmúlt évszázadokban nem sokat változtak, azonban a koronavírus-járvány felgyorsított ol
júl. 23
8:18
Elért Európáig Japánból a Fugaku keze (Bitport)
Az univerzum keletkezését kutatja a világ legerősebb, ARM-os szuperszámítógépének egy kisebb változata.
júl. 23
10:18
Már több mint 60 milliárd dollárt toltak az MI-startupokba (Bitport)
Bár a járvány ezen a téren is lassulást hozott, az idei második negyedév végére több mint harmadával nőtt a mesterséges intelligenciát fejlesztő startupokba befektetett összes tőke az egy évvel korábbihoz képest.
júl. 23
12:48
Tanulmánnyal mosdatja az App Store gyakorlatát az Apple (Bitport)
A cég vezetője jövő héten bizottsági meghallgatás elé néz. A most publikált anyag némi muníciót adhat Tim Cook számára.
júl. 23
15:06
Az Apple nem, de az Nvidia tényleg megveheti az ARM-et (Bitport)
A Bloomberg értesülései szerint az Nvidia érdeklődik a japán SoftBank tulajdonában lévő ARM Holdings iránt, amelyet a korábbi találgatások még az Apple-lel próbáltak összehozni.
júl. 23
16:42
Ujjlenyomatos belépést vezet be a Messenger - Tech hírek 2020. július 23. 16:32 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/23/1172/
júl. 23
17:12
Itthon sem terem már sok babér a tévének (Bitport)
Az NMHH felmérése szerint a hazai internetezők fele gyakorlatilag már egyáltalán nem tájékozódik tradicionális médiaforrásokból.

2020. július 24. péntek

júl. 24
4:42
Pofon a lányokat informatikai pályára álmodóknak (Mínuszos)
Augusztus 23. és 29. között Nagykanizsán rendezik meg a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiát (CEOI). A versenyt 1994 óta rendezik meg azzal a céllal, hogy fokozza a diákok érdeklődését az informatika és infokommunikációs technológiák iránt. Az idei diákolimpiára tizenhárom országból (Ausztria, Németország, Lengyelország, Cseh Köztársaság, Szlová
júl. 24
5:36
Harmadik lábat növeszt az SAP (Mínuszos)
A járványhelyzet után a tehetségek felismerése, fejlesztése és jutalmazása, a munkavállalói élmény menedzselése még fontosabb feladat a vállalatok számára Az eddigi részvényszerzési kedvezmények mellé egy harmadik pillérrel egészíti ki munkavállalói részvényprogramját az SAP 2020 júniusától. A társaság előrejelzése szerint a járványhelyzet után még
júl. 24
6:36
Alma a fájától: vádat emeltek a vásárhelyi Kevin Mitnick ellen (Mínuszos)
Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség egy helybéli férfival szemben a hódmezővásárhelyi önkormányzat informatikai rendszerét ért támadás ügyében. A férfit információs rendszer és adat megsértésének bűntettével vádolják. A vádirat szerint a férfit alkalmazó helyi cég 2017 júliusában kötött szerződést a polgármesteri hivatallal internetszolgáltatásr
júl. 24
7:42
Lehetséges, hogy a Google jobban fogja ismerni a felhasználók pénzügyeit, mint a bankok (Mínuszos)
Mudri György, a tavaly november végén bejegyzett szegedi FintechX technologies Zrt. vezetője szerint a hagyományos pénzintézetek számára nem csak a jogszabályi megfelelést biztosító it-fejlesztések okoznak kihívást, hanem a nyílt bankolás komoly innovációs nyomást is jelent számukra az élesedő versenyben. Ennek a versenyhelyzetnek a nyertesei egyré
júl. 24
8:12
Divat lett a sportklubok hekkelése (Bitport)
Egyre gyakrabban és egyre többféle módszerrel igyekeznek hasznot húzni az internetes bűnözők abból, hogy különböző sportklubokat, szövetségeket, létesítményeket támadnak.
júl. 24
10:30
Az EU-ban is ez az új menőség: digitalizálni az agráriumot (Bitport)
A X-Europe program most az agtech startupoknak nyújt segítséget a kibontakozáshoz.
júl. 24
12:42
Csökkent a bejutási küszöb az informatikai szakokra. (Bitport)
Ami viszont nem változott: továbbra is a Corvinus Egyetemre és a Budapesti Műszaki Egyetemre kellett a legtöbb pont.
júl. 24
15:12
Tesztlaborral segíti a az 5G-s szolgáltatások kiépítését a HPE (Bitport)
A labor tesztkörnyezete segít abban, hogy távközlési szolgáltatók nagyobb körből válasszák ki a megoldásszállítóikat.
júl. 24
17:12
Csalókkal és balekokkal oltaná be magát a Facebook (Bitport)
Robotokkal szimulálják a rosszindulatú ágensek és a gyanútlan felhasználók viselkedését a közösségi hálózatban, mindezt pedig a Facebook valódi infrastruktúráján végzik majd, centiméterekre a valódi felhasználóktól.
júl. 24
17:18
Samsung Galaxy Z Flip 5G hazai ár és megjelenés - Tech hírek 2020. július 24. 17:08 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/24/1181/

2020. július 25. szombat

júl. 25
4:36
A Takarék Csoport 700 millió forintot fektetett az AerinX-be (Mínuszos)
A Takarék Csoporthoz tartozó Takarék Kockázati Tőkealap I. 700 millió forintot fektetett be az AerinX Kft.-be, a magyar alapítású informatikai cég repülőgépek és egyéb légi járművek karbantartását támogató innovatív technológiai megoldások fejlesztésével foglalkozik. A közlemény szerint az it-cég első terméke egy kevert valóság (MR) alapú repülőgép
júl. 25
5:42
Épp időben: készül a Nemzeti Digitalizációs Stratégia (Mínuszos)
A magyar cégeknek erősíteniük kell a digitalizációt, és fejleszteni a kiberbiztonságot, amihez az állam segítséget nyújt a következő években – hangsúlyozta Kelemen Csaba, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője a Modern Vállalkozások Programban rendezett it-biztonsági online konferencián, Mint elmondta, a piaci elemzések
júl. 25
6:42
Az 1989-es romániai forradalmat bemutató internetes oldal indult (Mínuszos)
A rendszerváltást a romániai magyarság szemszögéből bemutató interaktív internetes oldalt indított Elmúlt jelen címmel az erdélyi Eurotrans Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A projekt célja bemutatni a rendszerváltást úgy, hogy az 1989-es decemberi napok mellett az eseményeket megelőző időszakot és az utána következő hónapokat is
júl. 25
7:42
Wirecard-botrány: újabb letartóztatásokat a Wirecard (Mínuszos)
Újabb letartóztatásokat rendelt el a müncheni ügyészség szerdán az egyik legnagyobb német tőzsdei cég, a könyvelési botrányba került Wirecard ügyében. A nyomozás új megállapításai szerint a digitális fizetési megoldásokkal foglalkozó Wirecard három vezető beosztású munkatársa 2015 óta meghamisította a könyvelést, jelentős tőkeerővel rendelkező nyer
júl. 25
11:06
Kezdenek látványossá válni az Intel problémái (Bitport)
Nem csak a 7 nanométeres gyártástechnológia bevezetése csúszik még tovább, hanem a kapacitásproblémák miatt a gyártás egyre nagyobb szeletét is kiszervezik majd.
júl. 25
19:36
Kezdenek látványossá válni az Intel problémái - Tech hírek 2020. július 25. 19:28 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/25/1189/

2020. július 26. vasárnap

júl. 26
4:42
A Deutsche Telekom a nevére vette az IT Services Hungary-t (Mínuszos)
Az IT Services Hungary július 1-től Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) néven működik tovább. A névváltás célja a német anyavállalat nemzetközi telekommunikációs üzleti struktúrájának egyszerűsítése, a cégcsoporton belüli együttműködés hatékonyságának javítása és az ügyfélkiszolgálás fejlesztése — olvasható a társaság honlapján. Mint írják a Deu
júl. 26
5:42
A kormányzat minden erőfeszítése ellenére a vidék csúnyán le van maradva (Mínuszos)
A digitális felkészültségben nagy a szakadék az egyes szektorok, illetve Budapest és a vidék között – állapította meg a Reacty Digital és a Smart Commerce Consulting közös kutatása. A járványügyi korlátozások miatt a kis- és középvállalatok (kkv) 65 százaléka alkalmazott távmunkát, de ezen belül az infokommunikációs területen tevékenykedő cégeknél
júl. 26
6:42
Érdemes előrendelni az LG új okostelefonját (Mínuszos)
Július 20-tól már több hazai elektronikai webáruház kínálatából is előrendelhető az LG legújabb okostelefonja, a VELVET. A rendelésüket augusztus 2-ig leadó vásárlók ajándékba kapják az LG Dual Screen megoldását, azaz egy második, a készülékhez csatlakoztatható kijelzőt. Az LG VELVET a Qualcomm Snapdragon 845G processzorával érkezik, amely nem csak
júl. 26
7:42
Tovább terjeszkedik az Állam: már az NKI felügyeli a jelentősnek minősített magáncégek biztonságát IS (Mínuszos)
Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) vezetője a Modern Vállalkozások Programban rendezett it-biztonsági online konferencián elmondta, hogy július 1-jén változott a jogi szabályozás: eszerint a magyar vállalkozási szektor jelentős erővel rendelkező része az intézet hatósági feladatkörébe került. A kritikus infrastruktúrát működtető c
júl. 26
14:48
Brave: Ennél egyszerűbben nem lehet pénzt keresni otthonról - Tech hírek 2020. július 26. 14:39 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/26/1197/

2020. július 27. hétfő

júl. 27
4:42
A netezők felét nem érdeklik a hagyományos médiumok (Mínuszos)
Az internethasználat hazai terjedésével párhuzamosan egyre nehezebb helyzetbe kerül a hagyományos média és távközlés, vagyis a tévézés, a rádiózás, a nyomtatott sajtó és a telefonálás. 2019 végén már több mint 6,5 millió internetező volt Magyarországon (a 15 évesnél idősebbek körében), akik legalább heti rendszerességgel böngésztek a világhálón. A
júl. 27
5:42
Három évre súlyosították a tolvaj parlamenti raktáros büntetését (Mínuszos)
Jogerősen három év szabadságvesztésre súlyosította a Fővárosi Ítélőtábla a Parlament és a Képviselői Irodaház épületéből számítástechnikai eszközöket eltulajdonító raktáros büntetését a Központi Nyomozó Főügyészség fellebbezése alapján – közölte a fővárosi fellebbviteli főügyészhelyettes. Dávid Lajos közleményében emlékeztetett arra, hogy a sikkasz
júl. 27
6:42
Magyar kutatók mesterséges atomokra építenék a jövő kvantumszámítógépét (Mínuszos)
A kvantumszámítógépek alapját jelentő kvantumbitek gyakorlati megvalósításához járulhat hozzá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) működő Nanoelektronika és Egzotikus Kvantumfázisok Lendület-kutatócsoportok új eredménye. A magyar kutatók -bármilyen furcsán hangzik is- mesterséges atomok  felhasználásával építenék a jövő kvantums
júl. 27
7:42
Informatikai biztonsági hiányosságok: tízmilliós bírságot kapott az Aegon (Mínuszos)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 9,8 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Aegon Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztárra, elsősorban informatikai biztonsági, számviteli és adatszolgáltatási hiányosságok miatt, annak ellenére, hogy a feltárt jogsértések nem fenyegetik a pénztár biztonságos működését. Az Aegon pénztárnak fel kell mérnie és a meg
júl. 27
8:06
Átjáróház az Alexa védelmi vonala (Bitport)
Bár elméletben az Amazon komoly feltételekhez köti az okoshangszórójához készített külső programok elfogadását, egy kutatói csapat azt tolt át a szűrőn, amit csak akart.
júl. 27
10:42
Fejlesztik a magyar szuperszámítógép-hálózatot (Bitport)
Egy múlt héten kiadott kormányhatározat szerint komoly beruházások történnek a hazai szuperszámítógép-infrastruktúrába.
júl. 27
14:09
A felhő hozta az SAP-nak az erős negyedévet (Bitport)
A felhőszolgáltatások bevétele sokkal nagyobb arányban nőtt, mint ahogy a licencekhez kapcsolódó bevétel csökkent.
júl. 27
16:21
A techcégek a tőzsdét is felfalják (Bitport)
Miközben az óriásvállalatok vezérei épp a túlhatalmukkal kapcsolatos szenátusi meghallgatásra készülnek, a részvényeik árfolyama egyre komolyabb magasságokba ér.
júl. 27
19:33
Egyszerűen kivédhető a Windows 10 veszélyes hibája - Tech hírek 2020. július 27. 19:26 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/27/1206/

2020. július 28. kedd

júl. 28
4:39
Dobogóra állna a Delta az államigazgatásban (Mínuszos)
Nagy értékű keretszerződést írt alá a Delta csoport a központosított informatikai közbeszerzések lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökséggel (DKÜ) – tette közzé a Delta Technologies Nyrt. A közlemény szerint a keretszerződés két részből áll. Az első értelmében a DKÜ 34 750 megjelenítő eszközt, projektort vásárolhat állami szervezete
júl. 28
5:42
Az ARM Hungary Kft. bővíti budapesti fejlesztő központját (Mínuszos)
A mikrocsipek fejlesztésével foglalkozó ARM Hungary Kft. bővíti budapesti fejlesztési központját, a hárommilliárd forintos beruházásnak köszönhetően hatvan új fejlesztő mérnököt tudnak felvenni. A fejlesztéshez a magyar állam 757 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatással járul hozzá. A japán tulajdonban lévő ARM-csoport globálisan a m
júl. 28
6:42
Az ELTE szerint megerősödött a pozíciója (Mínuszos)
Az ELTE Informatikai Kar idei felvételi eredményei a növekedésről, a felsőoktatási rendszerben elfoglalt pozíció megerősödéséről szólnak. Az átlagpontszám a tavalyihoz képest is emelkedett, immár 436 pont, programtervező informatikus szakon pedig az első két hely az ELTE-é. A most zárult felvételi eljárásban összesen 911 hallgatót vett fel az ELTE
júl. 28
7:42
Mégiscsak ártalmas a tévézés (Mínuszos)
Egy új brit tanulmány megállapította, hogy a tévézéssel töltött idő napi két órára való korlátozásával megelőzhető az egészségkárosodás. A képernyő előtt töltött időt olyan betegségek kialakulásával hozzák kapcsolatba, mint a rák és a szív- és érrendszeri megbetegedések. A Glasgow-i Egyetem kutatása szerint akkor a legkisebb a kockázat, ha a napi t
júl. 28
8:12
A hét kérdésére Fekete Péter, az Electrolux CIO-ja válaszol (Bitport)
Egy gyártó vállalatnál az IT feladatai túlmutattak az otthoni munkavégzés feltételeinek kialakításán – derül ki az Electrolux IT-vezetőjének írásából.
júl. 28
10:48
Napokig nem állt talpra a Garmin a mélyütéstől (Bitport)
A cég rendszereit egy hekkercsoport vette célba és fertőzte meg sikeresen egy zsarolóvírussal.
júl. 28
13:00
Európai rehabilitációs platformot fejlesztenek az ELTE-n (Bitport)
A magyar-olasz együttműködésben készülő telerehabilitációs rendszer Európa-szerte támogathatja a fogyatékossággal élők terápiájának folyamatosságát a járvány időszakában, sőt kiegészítő eszközként azon túl is.
júl. 28
15:00
Itt van öt nyomós érv a távmunkával szemben (Bitport)
Egy amerikai szakíró összeszedte, hogy a munkavállalóknak hosszabb távon miért lesz előnytelen a távoli munkavégzés.
júl. 28
17:12
Alaposan meggyűlik a baja a maszkokkal az algoritmusnak (Bitport)
Egy friss tanulmány szerint egyes arcfelismerő szoftverek akár 50 százalékpontos hibaarány-növekedést is produkálhatnak, ha a delikvens maszkot visel.
júl. 28
17:30
Nem volt jó ötlet látatlanba előrendelni a OnePlus Nord-ot - Tech hírek 2020. július 28. 17:18 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/28/1214/

Keresés