Imre Bence szerint a hét a hat elleni játék működött és nem amiatt kaptak ki, a védekezésük azonban nem volt jó, sokat hibáztak, a szlovénok megérdemelték a győzelmet. Ónodi-Jánoskuti Máté elmondta, most kell igazán összetartaniuk és nem szabad lehajtani a fejüket.
Hazai oldalról Kuttor Attila és Kártik Bálint, a vendégek részéről Nuno Campos vezetőedző és a győztes gólt szerző Kiss Bence értékelt az M4 Sportnak a Fizz Liga 19. fordulójában játszott, 1–0-s vendég győzelmet hozó Kazincbarcika–Zalaegerszeg bajnoki mérkőzés után.
A magyar férfi kézilabda-válogatott második mérkőzésén sem tudott nyerni az Európa-bajnokság középdöntőjében. Chema Rodríguez szövetségi kapitány rögtön megmondta, miért veszítettünk.
A szuper vasárnap 2024-ben lett bevezetve a WRC-ben, azóta pedig még egy alkalommal sem fordult elő, hogy Rally2-es autóval nyerjen valaki. Egészen az idei Monte-Carlo Rallyig, ahol Yohan Rossel vezette győzelemre a WRC2-ben debütáló Lanciát.
A görög válogatott végzett a harmadik helyen a férfi vízilabda Európa-bajnokságon, amelynek vasárnapi bronzmérkőzésén magabiztos játékkal 12-5-re legyőzte az olasz csapatot.
Egy ünnepélyes pillanatra is sor került az FTC–EETO Fizz Liga-rangadó előtt, a közmédia decemberi Jónak lenni jó! jótékonysági akciója keretében a Ferencváros is felajánlott egy aláírt labdát, melyet Gyöngyösi Dezsőné vásárolt meg családja számára, az FTC pedig vendégül látta őket.
Izland meglepetésre 35-27-re legyőzte az eddig százszázalékos Svédországot vasárnap a férfi kézilabda Európa-bajnokság magyar érdekeltségű középdöntő-csoportjának második fordulójában Malmőben.
Gólt lőtt és gólpasszt adott a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a Bournemouth elleni vesztes angol bajnoki meccsen. Szoboszlai Dominiket mégis magára hagyták a társai, ami a helyi újságíróknak is feltűnt és megjegyezték cikkükben.
Három negyeden át szoros volt a meccs, de az utolsóra elfáradtak a mieink. Mindkét csapat nagyon pontatlan volt támadásban, de a szerbeknél volt néhány egyéni villanás, míg a magyar csapatban nem volt kiemelkedő teljesítmény.
4-3-ra vezetett a magyar csapat Belgrádban, utána viszont a szerbek ritmust váltottak, a második félidőre csak két magyar gól jutott, Szerbia megérdemelte a sikert.
A magyar férfi vízilabda-válogatott három negyeden át megnehezítette a házigazda Szerbia dolgát, de nem sikerült borítania a papírformát és 10–7-re kikapott a Belgrádban rendezett Európa-bajnokság döntőjében. A finálé után Varga Zsolt szövetségi kapitány értékelt az M4 Sport kamerái előtt.
Az őszi bajnok Győr hátrányból fordítva 3-1-re győzött a címvédő Ferencváros vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 19. fordulójának vasárnap esti rangadóján.
Ezüstérmesként zárt a magyar válogatott a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon, Varga Zsolt együttese a vasárnapi döntőben 10-7-e vereséget szenvedett a házigazda és olimpiai bajnok szerb csapattól.
Veresége ellenére büszke lehet a teljesítményére és az elmúlt hetekben nyújtott formájára Marozsán Fábián, aki kétszettes előnyről kikapott a volt világelső Danyiil Medvegyevtől az ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában – erről beszélt az Inforádióban Taróczy Balázs.
A héten zártkapus tesztek formájában már indul is a 2026-os F1-év. Wéber Gábor kommentátor szerint egyelőre nem tekinthető mérvadónak egyetlen esélylatolgatás sem az új technikai éra első évére vonatkozóan.
Novak Djokovic játék nélkül negyeddöntős az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, mivel következő ellenfele, Jakub Mensik sérülés miatt vasárnap visszalépett.
Eltiltása után tavasszal visszatérhet a párbajtőrvívó Kun Anna. A versenyző két éve a holléti nyilvántartása miatt kapott büntetést, így hiába lett volna éremesélyes, lemaradt a párizsi olimpiáról. Boczkó Gábor szövetségi kapitány szerint a magyar csapatban is komoly szerepe lehet, és a kvótaszerzést is segítheti a 2028-as Los Angeles-i játékokra.
Az őszi bajnok Győr hátrányból fordítva 3-1-re győzött a címvédő Ferencváros vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 19. fordulójának vasárnap esti rangadóján.
A Varga Zsolt által irányított magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda szerbekkel találkozik az Európa-bajnokság döntőjében. A csoportszakaszban találkozott már a két csapat, akkor a szerbek nyertek.
Háromgólos vereséget szenvedett Varga Zsolt együttese az Európa-bajnokság döntőjében a házigazda szerbektől. A magyar vízilabda válogatott játékosa, Manhercz Krisztián szerint furcsa dolgok történtek a tornán.
Már decemberre várható volt az új WRC priomóter bejelentése, ez azonban meghiúsult. Malcolm Wilson, az FIA alelnöke és az M-Sport ügyvezető igazgatója a Monte idején megerősítette, hogy továbbra is zajlanak megbeszélések, de már nagyon közel van a cél.
Nem a szokványos módon indul, de hétfő reggel kezdetét veszi a Forma–1 2026-os téli tesztidénye. A napi menetrend már ismert, a résztvevők körül még van bizonytalanság.
A magyar női vízipóló válogatott a spanyol csapattal csap össze a hétfői csoportkörben, azonban akit a kézilabda vagy a labdarúgás érdekel inkább, az is találni fog neki valót a hét első napján.
Oliver Solberg elképesztő győzelme mellett, amit a Montén aratott Sébastien Loeb sem ment el szótlanul. A kilencszeres világbajnok már nyolc éve látta a potenciált a fiatal svéd versenyzőben, most azonban az egész világ észrevehette.