Úgy volt, hogy egy rakás techbrónak köszönhetően végre megtudjuk, mire képes a felturbózott emberi test. Ehhez képest kaptunk egy több szempontból is necces "világrekordot", valamint a lehetőséget, hogy befizessünk egy tesztoszteroninjekció-kúrára.
Majka számára a Bajnokok Ligája nem csupán szórakozás, hanem gyerekkora óta tartó, mély érzelmi kötelék. A rapper-műsorvezető kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, miért tartja a PSG-t a jelenlegi mezőny urának, és miért érzi úgy, hogy az igazi döntőt nem a hivatalos fináléban láttuk.
Külföldről dobhatnak mentőövet a kormányváltás óta egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródni látszó Ferencvárosnak. Több beszámoló ugyanis egyhangúlag azt állítja, szaúd-arábiai befektetőknek ajánlották ki a klub versenyeztetéséért felelős zrt. tulajdonrészét. Az FTC vezetősége állítólag a múlt héten megpróbált kapcsolatba lépni Magyar Péter miniszt
Azután, hogy a bent maradás meglett, már nem bírta magát rendesen felszívni a csapat. Végül összesen 38 gólt kaptunk, ennél a kiesők is kevesebbet szedtek be.
Szabó Vilmos, az MLSZ projektvezetője és Fűrész Ádám, az MLSZ projektvezető-helyettese körbevitte stábunkat a szombati BL-döntő helyszínén. Ennek a videós interjúnak a hosszabb változatát megnézheted május 30-án, szombaton, amikor 10 és 16 óra között az RTL főcsatornán hangolódunk a 18 órás budapesti PSG–Arsenal Bajnokok Ligája-döntőre, aztán 16 ór
Tóth Balázs, az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers játékosa megtisztelőnek tartja, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány már első számú kapusként számít rá a magyar labdarúgó-válogatottban. A rutinos kapus azt is elárulta, hol pihent egy rövid ideig. Szendrei Norbert pedig arról beszélt, miért volt neki csalódás a szezon vége.
1974-ben az Atlético Madrid 1-0-ra ment a Bayern München ellen, és csak pár másodperc híja volt a kupagyőzelmének, amikor betalált egy nem túl ügyesnek tartott védő. Mivel 11-esek akkor még nem voltak, meg kellett ismételni a döntőt.
Sok gólos, látványos labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt vár az esemény nagykövete. Juhász Roland szerint két más stílusú csapat játssza a finálét Budapesten, a Paris Saint-Germaint tartja esélyesebbnek.
Időközben Schön meghívót kapott Marco Rossi szövetségi kapitánytól a válogatott két, júniusi felkészülési mérkőzésére készülő keretébe, de az orvosi vizsgálatot követően a játékos elhagyta Telki Edzőközpontot.
Magyar sportolói klub alakult az Egyesült Államok egyetemi sportvilágában, amelyhez mentorként már egy olimpiai bajnok és egy háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány is csatlakozott.
Szerdán egy angol és egy spanyol csapat játssza a Konferencia-liga döntőjét – ildomos megadni a tiszteletet a két csapatnak, de szakmaiatlan lenne nem megállapítani, hogy két az európai klubfutballban legfeljebb kis halnak számító résztvevő jutott el a lipcsei Red Bull Arénába. Crystal Palace–Rayo Vallecano döntőt rendeznek.
Budapest teljesen felkészülve várja a szombati Bajnokok Ligája döntőt – közölte Szondi Vanda kormányszóvivő a keddi kormányülés utáni szerdai sajtótájékoztatón. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy az előző évek tapasztalatai alapján akár több tízmillió eurót is elkölthetnek a szurkolók egyetlen hétvég
Az USA 21 napos karantént írt elő a kongói csapatnak, miközben a szövetség a beutazási tilalom miatt hoppon maradt szurkolók jegyeiért harcol a FIFA-nál. A kettős válságot a WHO hetekkel a torna előtt kirobbantott vészhelyzet-kihirdetése okozza.
Dénes Ferenc szerint lehet az egy elfogadható álláspont, hogy aktív országgyűlési képviselő ne lehessen a jövőben civil szervezet, így sportszervezet tagja sem. A sportközgazdász úgy véli, hogy folytatódni fog az a folyamat, amelyben emblematikus fideszes politikusok lemondanak a sportszövetségek, sportklubok vezető pozícióiról. A korábbi helyettes
Az Indy 500 megnyerése élete álma, vasárnap pedig olyan kevéssel maradt le róla, mint még soha senki. David Malukas egy pillanat alatt zuhant mennyből a pokolba, de utána megmutatta, miként viseli élete legkeserűbb vereségét egy nagybetűs SPORTEMBER.
A sportvezető mandátuma 2028-ig szól a Magyar Vívó Szövetség élén. Úgy véli, nemcsak a sikerek, az eredmények szólnak a jelenlegi vezetés mellett, hanem az is, hogy az Állami Számvevőszék az egy éven át tartó vizsgálatok során mindent rendben talált a szervezetnél, amely az összes jogi és pénzügyi kritériumnak megfelelt.
A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a korábbiakban felvázolta, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik
Folytatja a Fóti út 141. szám alá tervezett új stadion és sportpark melletti kampányát az Újpest labdarúgócsapata. A klub közlése szerint a hivatalos felületein – a mobilalkalmazásban és a honlapon – továbbra is elérhető az az online űrlap, amelyen keresztül a szurkolók és támogatók néhány kattintással jelezhetik: szorgalmazzák a beruházás megvalós
A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 113-82-re nyert a tavalyi bajnok NHSZ-Szolnoki Olajbányász vendégeként szerdán, így 3-2-es összesítéssel megnyerte a férfi kosárlabda NB I döntőjét, és fennállása hetedik aranyérmét szerezte meg.
A PSG tavaly úgy ért fel végre Európa trónjára, hogy szakított a korábbi módszerrel: nem sztárokra épített, hanem egy fiatalokból jól összerakott csapatra. Idén ismételhet, a BL modernkori történelmében második klubként.
A története során hetedszer nyerte meg a férfikosárlabda-NB I küzdelmeit a Falco. A szombathelyiek a mindent eldöntő ötödik meccsen rendkívül simán, 113-82-re nyertek a Szolnoki Olajbányász vendégeként. Perl Zoltánék ezzel visszavágtak a tavalyi, 3-0-ra elbukott fináléért.
Lemaradt a bangladesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Bernd Storck. A korábbi magyar kapitányt nagy esélyesnek tartották a posztra, de végül egy amerikai–német tréner, Thomas Dooley mellett döntöttek az ázsiai országban.
A Crystal Palace labdarúgócsapata nyerte a harmadik számú európai kupasorozat, a Konferencialiga döntőjét. Az angol együttes a lipcsei fináléban Jean-Philippe Mateta találatával nyert 1–0-ra a spanyol Rayo Vallecano ellen. Ez a londoni klub történetének első nemzetközi kupasikere.