"Nincs már több benne" – így jelentette be visszavonulását a magyar labdarúgás nagy ígérete, az U20-as világbajnoki bronzérmes, felnőtt Európa-bajnoki résztvevő MTK-csatár, Németh Krisztián, akinek Liverpoolban anno még Robbie Keane is a vetélytársa volt.
Nem csitul a botrány a West Ham United–Arsenal (0–1) angol élvonalbeli labdarúgó-mérkőzés után. A hazai csapatot a találkozó vége előtt megfosztották egy góltól, ami a kiesést és a bajnoki címet is befolyásolhatja. Ebbe nem törődik bele a WHU, amely jelezte, panaszt tesz.
A valamivel több mint egy hónapos világeseményt ezúttal az észak-amerikai kontinensen tartják, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó társrendezésében. Bár sajnos a magyar válogatottnak idén nem szurkolhatunk, azért így is bőven tartogat majd izgalmakat a torna.
A Barcelona a Real Madrid elleni sikerével megnyerte a spanyol bajnokságot, de ez több volt, mint egy "El Clásico". Hansi Flick vezetőedző a meccs reggelén veszítette el édesapját, a Barca érte is játszott.
A Miami Nagydíj után mutatta meg az új szerzeményét Charles Leclerc. A Ferrari Forma–1-es pilótája egy meseszerű jachtot vásárolt, amit a feleségével, Alexandra Saint Mleux-vel avattak fel.
Az már most biztos, hogy nem minden idők egyik legnyugodtabb készülődése zajlik a nyári labdarúgó-világbajnokságra. A nemzetközi sajtóhírek szerint az egyik rendező országot a NASA egy speciális műhold segítségével figyel. A szurkolók aggódnak, szerintük ebben a stadionban nem szabadna mérkőzéseket rendezni.
A vasárnapi el Clásico megnyerésével bajnok lett az FC Barcelona, s benne João Cancelo, a csapat portugál szélsőhátvédje. Ő az első futballista a világon, aki az öt úgynevezett topbajnokság közül legalább négyet megnyert.
Lewis Hamilton sosem a visszafogott öltözködéséről volt híres. A Forma–1 hétszeres világbajnoka ismét feltűnést keltett, ám mindezt a rajongók nem fogadták kitörő örömmel.
A magyar válogatott balátlövő szeptembertől a Tatabánya játékosa lesz, visszatér oda, ahonnan 2016-ban a legnagyobb sikerei helyszínére igazolt. A háromszoros magyar bajnok kézilabdázó az InfoRádióban elmondta: nem érezte már a bizalmat a szegedi szakmai stáb felől, a kispadon vagy a lelátón pedig nem akart ücsörögni, mert továbbra is játszani szer
Hamarosan Budapestre figyel az egész futballvilág. Május 30-án a Puskás Arénában csap össze a francia PSG és az angol Arsenal, a tét pedig a Bajnokok Ligája trófeája. Ugyanakkor nemcsak a szurkolók, hanem a csalók is megjelentek az interneten, akik nem pusztán a drukkerek pénzére, hanem az adataira is vadásznak.
Szörnyű tragédiáról számolt be a Ferencváros vízilabdacsapata: 45 évesen elhunyt Haufe Tamás. A klub korábbi játékosa előbb lett KEK-győztes, mint ahogy bajnoki mérkőzésen szerepelt volna.
A Tour de Hongrie kedvelőinek szeme Gyulára szegeződik kedden, de két másik kerékpáros közvetítés is van a sportcsatornák élő közvetítéseinek sorában. Pályára lép az al-Nasszr, az Atlético Madrid és a Southampton futballcsapata is.
Francesco Bagnaia a második helyről esett el Franciaországban, amiben a motor mellett az is közrejátszott, hogy eldöntötte, mostantól más hozzáállással versenyez.
Idén 21. alkalommal rajtoltak el a bátor futók és kerékpárosok, hogy megkíséreljék a lehetetlent: lehagyni a Széchenyi-hegyre zakatoló Fogaskerekűt. A "piros tehén" becenevű szerelvény azonban nem kegyelmezett – a 325 méteres szintkülönbséggel tarkított pályán idén is ő ért fel leggyorsabban a csúcsra.
Május 11-e fontos határidő volt a labdarúgó-világbajnokságon résztvevő válogatottak számára: le kellett adni az úgy nevezett előzetes, nagyon bő kereteket. Az argentinok és a brazilok nem titkolóztak.
A 2002-es Osztrák Nagydíj a Ferrari kettős győzelme ellenére úgy vonult be a történelembe, mint a verseny, amelyen teljesen szükségtelen csapatutasítást alkalmaztak.
Neymar neve is szerepel a brazil válogatott előzetes, bő vb-keretében. Mindez azt jelenti, hogy a Santos sztárja továbbra is reménykedhet. Ellenben a fiatal Estêvão sérülés miatt lemarad a világbajnokságról.
José Mourinho hamarosan visszatér a Real Madridhoz? A kérdőjel helyett pontot (vagy felkiáltó jelet) írni még bizonyosan korai, de az tény, hogy elismerte, korábbi ígéretével ellentétben nem hosszabbítja meg a szerződését a Benficával.
Nevelőegyesülete, a Sevilla tulajdonosa lehet Sergio Ramos. A Real Madrid és a spanyol futballválogatott korábbi futballsztárjával társuló Five Eleven Capital befektetőcsoport állítólag már meg is egyezett az andalúziai klub többségi részvényeseivel a csapat megvásárlásáról.
Az olimpiai bajnok Márton Vivana aranyérmes lett a müncheni tekvondó Európa-bajnokság 62 kilogrammos súlycsoportjában, mivel a keddi döntőben legyőzte a spanyol Elsa Secanell Charlest.
A német Daniel Siebert vezeti a május 30-i, budapesti Paris Saint-Germain - Arsenal BL-döntőt. A bíró a londoni csapatnak ebben az idényben már kétszer is szerencsét hozott, a PSG-nek egy 0-0-ás bilbaói meccsen fújt.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott kedd este a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez. A klubvezető leszögezte, hogy nem mond le a posztjáról, ugyanakkor bejelentette az eredetileg 2029-ben esedékes választások előrehozását. Szerinte lejárató kampány zajlik ellene, s a spanyol sajtót is élesen kritizálta.
A sportszövetségek az Ukrajna ellen indított orosz invázió miatt szankcionálták az orosz és belarusz sportolókat, de egyre több szövetség lazít a korlátozásokon.
Gyászol az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA): 29 évesen elhunyt a Memphis Grizzlies játékosa, Brandon Clarke. A center halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.